Délmagyarország, 2009. április (99. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-10 / 85. szám

Péntek, 2009. április 10. Tv-műsor 111 TV2,11.30 Paradicsom kemping FRANCIA VÍGJÁTÉK RTL KLUB, 13.30 HBO, 23.50 A kissé lökött, de amúgy jó­indulatú és hatalmas szívű Tom Delormes vezeti, immár évek óta a Paradicsom kem­ping nevű helyet. Most azonban nagy veszély fe­nyegeti a nyaralóhelyet, ugyanis Tom egyik jól infor­mált cimborája szerint ha­marosan ellenőrök érkez­nek, persze teljes titokban, akik szépen megvizsgálnak mindent, majd a távozá­sukkorjelentést írnak róluk. Tom és kis csapata pedig at­tól fél, hogy elveszíthetnek egy csillagot, ezért összefog­nak, hogy megpróbálják ki­deríteni, kik is lehetnek az „álruhás" ellenőrök. Koltoi szerelem AMERIKAI ROMANTIKUS FILM Roland Michell (Aaron Eck­hart), amerikai irodalmár úgy érzi, nem tud kitörni híres pro­fesszora árnyékából, míg egy napon rá nem mosolyog a sze­rencse. Két régi szerelmesleve­let talál egy könyvben. Kiderül, hogy kedvenc Viktória-kora­beli költőjének ismeretlen le­veleiről van szó. A címzett hölgy ráadásul nem is a költő felesége volt. A pikáns irodalmi és szerelmi rejtély megoldásá­hoz segítséget kér a kor szakértőjétől, a csinos Maud Baiieytől (Gwyneth Paltrow). Együtt göngyölítik fel a megin­dító szerelmi szálat, miközben egyre közelebb kerülnek egy­máshoz is. Mielőtt az ördög rádtalál AMERIKAI KRIMI Hansonék tipikus amerikai középosztálybeli család. A szülőknek ékszerboltja van, ahová Charles mindennap elviszi feleségét. Gyermekeik közül Andy sikeres üzletem­ber benyomását kelti, gyö­nyörű feleséggel az oldalán, ám valójában kábítószer­problémákkal küzd. Az öcs­cse, Hank viszont elvált, egyedül él, a gyerektartást sem tudja fizetni. Amikor Andy rájön, hogy a cégben sincs minden rendben, brili­áns terv pattan ki a fejéből. Ráveszi az öccsét, hogy ra­bolja ki a szülők ékszerüzle­tét. Csakhogy a rablásba hiba csúszik, és az események rossz fordulatot vesznek. KLUB DUNA 6.00 Alexandra Pódium [12] 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Babapercek Liptai Claudia műsora 9.10 Stahl konyhája 9.20 Jóban-rosszban Magyarfilmsorozat, 951. [12] 9.50 Kvízió délelőtt Telefonos játék 10.25 Teleshop 11.30 Paradicsom kemping [12] 13.15 Kvízió Telefonos játék 14.35 Az áruló Amerikai-kolumbiai kalandfilmsoro­zat, 33. [12] 15.40 Bostoni halottkémek Amerikai krimisorozat, 71. [12] 16.40 AktívATV2magazinja [12] 17.20 Joshi Bharat Talkshow [12] 18.30 Tények Hírműsor 19.05 MrÉsMrs A sztárpánhow [12] 20.05 Jóban-rosszban Magyarfilmsorozat, 952. [12] 20.40 Hal a tortán Vendégváró valóságshow [12] 21.40 Utazás a Föld középpontja felé Amerikai-kanadai kalandfilm [12] Közben: kendsorsolás 23.35 pokersters.hu [12] 0.25 Tények este 0.55 A passió Amerikai film [16] R.: MelGibson. Fsz.: James Caviezel, Monica Bellucci, Maia Morgenstern, Hristo NaumovSopov, Claudia Gerini 3.05 Drága testek Amerikai krimisorozat, 83. Halálos le­lépés [12] 3.55 Aktív (ism.) [12] 6.00 Reggeli 10.05 Receptklub 10.20 Topshop 11.25 Disney-rajzfilmsorozat 12.00 RTl-híradó - Déli kiadás 12.10 06-9103-55-33 Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 13.30 Költői szerelem Amerikai-angol romantikus film [12] 15.15 Győzike Realitykomédia 16.15 Vacsoracsata Gasztroreality 17.20 Mónika - A kibeszélő-show Show-műsor 18.30 RTl-híradó - Esti kiadás 19.05 A széf Vetélkedő 20.00 Fókusz Közszolgálati magazin 20.40 Barátok közt Magyar filmsorozat, 4707-4708. Közben: RTl-hírek 21.20 CSI. New York-i helyszínelők Amerikai krimisorozat, 1. évad, 21. Szolgálati esemény [16] 22.15 A rejtély Amerikai misztikus thrillersorozat, 5. Áramütés [16] Utána: RTl-hírek 23.25 A hatalom hálójában Amerikai krimisorozat, 1. évad, 11. Gyűlöletből jeles [16] 0.25 Reflektor Sztármagazin 0.45 ittHON 1.05 Harcos utcák Amerikai akciófilm-sorozat, 2. évad, 11. Testvérek [16]) 2.00 Fókusz (ism.) 5.50 Napkelte Benne: 5.54,6.01, 6.30 7.00, 8.00Híradó 9.00 Ötcsillagos szerelem 13/2. 9.45 Égi kémia 10.00 Nagypénteki református istentisz­telet Közvetítés Cigándról 11.10 FőtérTisza-tó 12.01 Híradó délben 12.20 Sorstársak Rehabilitációs magazin 12.50 Légfrissítő 13.20 Körzeti magazinok 14.10 Közlekedő 14.20 Átjáró Sorsok és történetek a Kárpát­medencében 14.50 Fórum 15.45 Ablak 16.40 100 év - Játék a színház 17.30 Hírek 17.35 Körzeti híradók 17.45 Mementó'89 17.50 MobilVers 18.00 Drága doktor úr Olasz vígjátéksorozat, 52/18'. Végre kettesben 18.55 Bűvölet Olasz tévéfilmsorozat, 240/35. 19.20 MobilVers 19.28 Föld-tv 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek 20.00 Időjárás-jelentés 20.10 Szeress, ha tudsz! Amerikai film 22.15 Péntek este Benne: Híradó 22.55 Beugró Felkészültek? Mert mi nem! 23.50 Bajnokok Ligája labdarúgó-mérkő­zés felvételről 1.39 Műsorzárás 5.50 Napkelte 5.55,6.00,6.30,7.00, 8.00 Híradó 9.00 Nem csoda! - Mérnök! 9.25 Hétmérföld Szatmárnémeti 10.00 Állatodüsszeiák 10.05 Hrvatska krónika 10.35 Ecranul nostru 11.00 A természet hangjai 11.05 Kárpát expressz 11.35 Átjáró 12.00 Híradó délben 12.15 Záróra 13.00 InfoGeneráció 2.0 13.30 Árak és energia Energetikai műsor 13.55 Az étel orvosság...?! 14.20 Derűlátók 14.45 Jelképtár A holló 14.50 Kastélyok és kúriák 15.20 Napnyugta 17.50 Űrkutyák Orosz dokumentumfilm 18.35 Tengernyi kék 18.40 Esti mese 18.55 Múzeumtúra - francia módra 24/7. 19.25 80 kert nyomában a Föld körül 10/8. Dél-Afrika 20.30 Híradó este 20.55 Az Eurovíziós Dalverseny 2009 klipjeiből 21.00 Beugró 21.55 Hiúság vására Angol-amerikai film 0.10 Kultúrház 1.00 Némafilmklub: Chaplin-klassziku­sok, 1. Amerikai burleszkfilm 2.30 Árak és energia Energetikai műsor 2.55 Nem csoda! - Mérnök! 3.25 InfoGeneráció 2.0 3.50 Mesélő cégtáblák Halló, itt a posta! 6.00 Híradó - reggel 6.20 Térkép - reggel 7.00 Váltó Gazdasági híradó 7.10 Arcélek Csáky Zoltán műsora 7.25 Kisenciklopédia 7.35 Heuréka! Megtaláltam! 8.05 Nyúl Péter és barátai 8.30 AzújLassie 8.55 Carlo és vendégel 9.25,9.55 Bűvölet Olasz tévéfilmsorozat 10.30 Család-barát Szolgáltatómagazin 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.30 Hagyományőrzők 15.00 A Generális Amerikai játékfilm 16.25 A simlis és a szende 17.25 Tüskeböki és barátai 17.35 Kikötő Kulturális magazin 18.00 Híróra 18.25 Térkép 19.00 Labdarúgó-mérkőzés 20.55 Nagyszőlősi keresztút 21.15 XVI. Benedek pápa keresztútja a Colosseumban 22.50 Váltó Gazdasági híradó 23.00 Sport 23.10 Az utca embere Amerikai játékfilm 1.05 Vers 1.10 Himnusz 1.10 Híradó 1.45 Mese 1.55 Váltó Gazdasági híradó 2.10 Élő népzene 2.35 Kívánságkosár 4.40 Család-barát 6.00 P.S. Iloveyou Amerikai romantikus filmdráma 8.00 Angel Angol romantikus filmdráma 9.55 Bemard és Doris Amerikai-angol vígjáték TI.35 Reszkessetek, repülök! Amerikai vígjáték 13.00 Gyávák és hősök Amerikai háborús filmdráma 14.30 Harmadik típusú találkozások Amerikai sci-fi (rendezői változat) R.: Steven Spielberg. 16.35 A szellemlovas Amerikai akciófilm 18.20 Babylon 5. Elveszett mesék - Hangok a sötétben Amerikai sci-fi 19.30 Mozi! Mozi! Mozi! Amerikai filmmagazin 20.00 Reinkarnáció Japán horror R.: Takashi Shimizu. Fsz.: Yuka, Karina, KippeiShiina,Tetta Sugimoto, Shun Oguri 21.35 Apró titkok Amerikai romantikus filmdráma R.:Todd Field. Fsz.: KateWinslet, Jennifer Connelly, Patrick Wilson, Jackie Earle Haley, Gregg Edelman 23.50 Mielőtt az ördög rádtalál Amerikai krimi R.: Sidney tűmet. 1.45 A tökéletes tanú Spanyol-amerikai thriller 3.25 Mozi! Mozi! Mozi! Amerikai filmmagazin 3.50 A dicsőség zászlaja Amerikai háborús filmdráma 0.55 A passió R.: Mel Gibson. Sz.: James Caviezel Jézusnak átadják a keresztet és utasítják, hogy vigye végig Jeruzsálem utcáin, fel a Golgotára. AGolgota hegyén Jézust a keresztre szegezik és szembesülnie kell az utolsó kísértéssel: a féle­lemmel, hogy Atyja elhagyta. Sikerül leküz­denie a félelmet, Máriára, Szent Anyjára tekint és kimondja a szavakat, amelyeket csak ő ért­het meg egészen: „Elvégeztetett." Aztán meg­hal: „A kezedbe ajánlom lelkemet." - hang­zik el. Halálénak pillanatában a természet is gyászol: „a föld megindul, a kősziklák repe­deznek". 22.15 A rejtély R.: Paul A. Edwards. Sz.: AnnaTorv, Joshua Jackson, John Noble, Jasika Nicole, Lance Reddick, Blair Brown, Kirk Acevedo Egy toronyház liftje a 26. emeletről lezuhan, annak ellenére, hogy a csúcstechnológiájú személyszállítónak minden olyan biztonsági berendezése működött, aminek meg kellett volna akadályoznia a balesetet. WalterBishop is megvizsgálja a helyszínt, miközben Olivia és Peter kiderítik, hogy egy személy sértetlenül távozott a liftből. Aférfi egy tehetséggondozó­ban járt, ahol a kiszolgáltatott páciensek rej­tett képességeit manipulálják. 20.10 Szeress, ha tudsz! R.: Willard Carroli. Sz.: Gena Rowlands, Sir Sean Connery A filmben parádés színészi gárda fűzi a kezdetben különálló történeteket jelenetről jelenetre, sa né­ző észrevétlenül, egyre beljebb sodródik az egyes emberi sorstörténetekbe, minden szín ismerős, minden mondat hiteles, s minden mozdulat a helyén van. Az éppen lovaggá ütött Sir Sean Con­nety a tőle még sose látott papucs-papa szerep­ben díszeleg a legendás Gena Rowlands oldalán. Kettejük csipkelődése bájos és szívmelengető. Dennis Quaid a notórius hazudozó mindenkit le­vesz a lábáról agyrém, önsajnáltató történeteivel. 21.55 Hiúság vására R.: Mira Nair. Sz.: Reese Witherspoon Becky felemelkedése azzal indul, hogy neve­lőnő lesz a különc Sir Pitt Crawley lányai mel­lett. Becky megnyeri magának a gyerekeket és a Crawley család gazdag vénlány nénikéjét, Matildét is. A lány a vidéki hampshire-i ház­tartás nélkülözhetetlen tagjává válik, és Ma­tilda is a bizalmába fogadja az eszes Beckyt. De hősnőnk tudja, hogy addig nem lehet iga­zi tagja az angol társadalomnak, míg nem költözik be a városba. Mikor Matilda meghív­ja őt, hogy lakjon Londonban, Becky buzgón elfogadja az ajánlatot. 23.10 Az utca embere R.: Frank Capra. Sz.: Gary Cooper (John Doe/Long John Willoughby), Barbara Stanwyck (Ann Mitchell), Edward Arnold (D. B. Norton), Walter Brennan (az Ezredes), Spring Byington (Mr. Mitchel), James Glea­ron (Henry Connell), Irving Bacon (Beany) A csinos újságírónő, mielőtt kirúgnák a laptól, egy ismeretlen munkanélküli nevében levelet jelentet meg, amelyben az illető közli, hogy a társadalmi igazságtalanságok elleni tiltako­zásul öngyilkosságot fog elkövetni. Afó'nökség ráharap a sztorira, most már csak meg kellene találni a nem létező férfit. 11.35 Reszkessetek, repülők! R.: Paul Feig. Sz.: Brett Kelly Karácsony este van. Olivér Porter, a forgalmas közép-nyugati repülőtér utaskapcsolati me­nedzsere alig várja, hogy véget érjen a műszakja, és a feleségével végre elrepülhes­sen Hawaiira. Az időjárás azonban összees­küszik ellene, hóvihar miatt lezárják a repü­lőteret és törlik a járatokat. Porternek hirtelen nyakába szakad a rengeteg veszteglő utas. Köztük az a hat tinédzser, akik kísérő nélkül utaznak az egyik elvált szülőtől a másikig. Porter a segítőét, Zach Van Bourke-t bízza meg a kölykök felügyeletével. M »0|j_ (Szeged, Hódmezővásárhely, Makó és vonzáskörzete) 0.00 Hangos képújság 1.00 Képújság hang nélkül 4.00 Hangos képújság 8.00 Szegedtől karnyújtásnyira - Mó­rahalom-városi magazin 8.30 Szó-tér 09.00 Tórzsasztal 9.30 Estelő 04.03-i 10.30 Könnyűzene 10.45 Hangos kép­újság 13.00 Receptvarázs 13.30 Egész életen át... Egyetemről mindenkinek 14.00 Színház, magazinműsor 14.25 Gólyavédö lettem - ismeretterjesztő film 14.55 Könnyűzene 15.00 Szeged­től karnyújtásnyira - Mórahalom ­városi magazin 15.30 Szó-tér 16.00 Törzsasztal 16.30 Estelő 04.03-i 17.30 Könnyűzene 17.45 Képújság 19.10 Színház 19.30 Estelő 20.30 Diagnoszti­ka 21.30 Könnyűzene 21.45 Hangos képújság VÁROSI TV (a város kábeltévé-hálózatain, UHF 42-es csatomán) 0.00 Képújság 7.30 Szegedi hírek 7.55 Körút 8.55 Képújság 17.00 Nóvum - a jövő záloga. Tudományos ismeretter­jesztő sorozat 17.30 Képújság 18.00 Szabadegyetem - Szeged - dr. Koszta László előadása 19.00 Szegedi hírek 19.25 Stopper 19.30 45 éves a Molnár Dixieland Band születésnapi koncerta IH-ban, I. rész 20.30 Hírháló - az or­szág hírei 21.00 ösztönember. Kanadai filmdráma 23.00 Szegedi hírek 23.25 Képújság 2.001nfo Tv képújság 7.00 Műsoraján­ló 7.01 Reklám 7.05 Híradó 7.20 A költé­szet napja 08.00 Nótashow 8.40 Rek­lám 8.45 Híradó 9.00 Képújság 17.00 Nóvum - A jövő záloga (magyar ism. sor.) 17.30 Info Tv képújság 18.00 Mű­sorajánló 18.01 Reklám 18.05 Társalgó élő, interaktív magazin. Játsszon ve­lünk: 510-07819.25 Reklám 19.30 Heti hírösszefoglaló 20.00 Info Tv képújság 20.30 Hírháló - A Hálózat Tv országos híradója 21.00 ösztönember. Kanadai filmdráma 23.00 tisacsakegy van. Né­met filmsor., 229. rész (ism.) 23.30 tisa csak egy van. Német filmsor., 230. rész (ism.) 00.00 Kemény menet. Amerikai thriller 02.00 Info Tv képújság Qt V posta - napi horoszkóp 18.00 Publi­kum - kulturális magazin (ism.) 19.00 A Vitai Tv műsora - MásKép 19.30 Az Echo Tv műsora - napi aktuális 20.00 Híradó 20.20 Nap kérdése 20.25 Csil­lagposta - napi horoszkóp 20.30 Ké­pes Sport. Benne: Kosárlabda diáko­limpia, atlétika 22.00 Csillagszem ­Gerendás Péter22.30 Híradó 22.50 Nap kérdése 22.55 Csillagposta - napi ho­roszkóp 23.00AVitalTvműsora - Más­Kép (ism.) 23.30 Az Echo Tv műsora ­Napi aktuális (ism.) 0.00 Képújság M 16.00 Népi játékok találkozója ism. 17.00 Mesefilmek - Balanel a parkban, Vizes mese, Jöjjön vendégségbe 17.30 Híradó 17.50 Nap kérdése 17.55 Csillag­6.00 Napi gondolat7.00 Napi gondo­lat (ism.) 8.00 Napi gondolat (ism.) 10.00 Heti közélet 10.35 Nonstop, ifjú­sági magazin 11.35 Diagnózis - egész­ségügyi magazin 12.00 Tűzparipa (Kö­vér Béla Bábszínház) 18.00 Szemesz­ternyitó előadások: dr. Marsi István: Gyűrűk, gyűrűk, gyűrűk... 18.20 Állati percek: hópárducl8.25 Újszegedi dél­utánok: Wass Albert útján - kerekasz­tal-beszélgetés 19.15 Császár Zsuzsan­na és Ludmány Sebestyén kamarazene hangversenye 20.00 Tűzparipa (Kövér Béla Bábszínház) 21.00 Heti közélet 21.35 Nonstop, ifjúsági magazin (ism.) 22.35 Diagnózis - egészségügyi maga­zin frftMáM n 8.00,8.15 Televíziós vásárlás 8.30 Mai hely­zet 8.45 Labdarúgás, UEFA-kupa, negyed­döntő, első mérkőzés (ism.) 10.45,11.00 Te­levíziós vásárlás 11.15 Labdarúgás, UEFA-ku­pa, negyeddöntő, első mérkőzés (ism.) 13.15, 13.30 Televíziós vásárlás 13.45 Csók-tenisz. Televíziós vásárlás 14.15 Televíziós vásárlás 14.30 Labdarúgás, UEFA-kupa, negyeddön­tő, első mérkőzés (ism.) 16.45 Milán IV 17.15 MKB. Heti helyzet. Ahéttémái18.15 Labdarú­gás, Reading-Sheffield United, Champions­hip, 42. forduló 20.45 Motoishowi 21.15 Lab­darúgás, portugál bajnokság, 24. forduló 23.30 Labdarúgás, Reading-Sheffield Uni­ted, Championship, 42. forduló (ism.) 2.00 labdarúgás, portugál bajnokság, 24. forduló (ism.) 4.15 Csók-tenisz. MKB. Heti helyzet. A hét témái (ism.) 5.30 Labdarúgás, Reading-Sheffield United, Championship, 42. forduló (ism.) Chicago—Philadelphia, NBA-alapszakasz 20.00 Ralimánia, új 20.45 Labdarúgás, NAC-AZ, holland bajnokság, 30. forduló, 22.45 Póker After Dark 0.45 MotorshoWI1.15 Heti helyzet 2.15 Labdarúgás, Reading-Shef­field United, Championship, 42. forduló 4.45 Arsenal TV. Benne: Arsenal-ManchesterCity 8.00 Red Bull Crashed Ice, Prága, 2009 8.30 Televíziós vásárlás 9.00 Gillette World Sport 9.30 Televíziós vásárlás 10.00 UP! Utánpót­lás-magazin 11.00 Televíziós vásárlás 11.30 Futsal, Magyarország-Brazília, barátságos mérkőzés 13.30 Labdarúgás, UEFA-kupa, ne­gyeddöntő, első mérkőzés 15.30 Televíziós vásárlás 16.00 Labdarúgás, UEFA-kupa, ne­gyeddöntő, első mérkőzés 18.00 Kosárlabda, 17.35 Európai híradó 18.05 Keresztmetszet (ism.) 19.00 Híradó 19.30 Ősök tere (ism.) 20.05 Péntek 8 21.00 Híradó 2121.30 Célpont 22.05 Civil kaszinó 23.05 Péntek 8 (ism.) 10.00 Halló, itt vagyunk! 10.55 Közvetlen ajánlat11.30 Laci bácsi konyhája 11.55Híradó 12.10 Közvetlen ajánlat 13.50 Többet ésszel! Interaktív telefonos vetélkedő 16.30 Együtt a biztonságért. Biztonságpolitikai és bűnmeg­előzési magazin 16.55 Híradó. A mai nap hí­rei 17.05 Fórum. Közönségvita a politikáról 17.55 Híradó. A mai nap hírei 18.20 Fórum. Közönségvita a politikáról 18.55 Híradó. A mai nap hírei 19.15 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd. Amit a nap híreiről tudni kell 20.30 Hőmérő. Közéleti vitaműsor 21.30 Párshow. Házaskvíz 22.35 Világkép. Nemzet­közi hírmagazin 22.55 Késő esti híradó 23.05 700-as klub hírilS 9.30 Felfedező (ism.) 10.05 A magyar beteg (ism.) 10.30 Vonalban (ism.) 11.30 BBC Click (ism.) 12.00 Déli híradó 12.30 Hungarorama. Közvetlen ajánlat 13.05 Lapzárta (ism.) 13.30 Paletta (ism.) 14.05 Sziluett (ism.) 15.05 Re­porters (ism.) 15.30 Zöldövezet (ism.) 16.05 Ingatlanpiac 16.30 Hard talk 17.00 Híradó 8.00 Dinotopia 9.05 Mininews 2009 9.10 Thomas, a gőzmozdony 9.30 Postás Pat és a nagy buli 9.45 Fifi virágoskertje 1.9.55 Irány Dinóföld! 10.10 Koala Brothers II. 10.20 Pat és Stan II. 10.25 Roary, a versenyautó 1.10.35 Eperke és barátai 1.11.20 Jane és a sárkány TI.40 Pat és Stan II. TI.451homas, a gőzmoz­dony 11.55 Csutak úrfi 12.20 Mininews 2009 12.25 Moby Dick 13.00 Cidri Bence története 13.30 Kis királylány III. 13.40 Symfollies 13.50 Rupert maci varázslatos kalandjai II. 14.00 Elmo világa 14.15,14.17,14.19 Pat és Stan II. 14.20 Pettson és Findusz 14.35 Ez kész! Pénz! 14.40 Horseland Lovasklub 15.00 Bindi, a dzsungel lánya 1.15.25,15.27,15.38 Pat és Stan II. 15.30 Redwall 1.15.55 Mininews 2009 16.00 Vipo 16.10 Pettson és Findusz 16.30 Lenny és Tweek 16.35 Irány Dinófóld! 16.50 Koala Brothers II. 17.00 Pat és Stan II. 17.05 Roary, a versenyautó 1.17.15 Pingu VI. 17.25 Eperke és barátai 1.18.10 Ormányos család 18.25 Vili és Nosza 18.50 Pat és Stan II. 6.00 Lety, a csúnya lány Mexikói vígjátékso­rozat 7.00 Jaké és a dagi Amerikai krimisoro­zat 7.55 3 fitt perc 8.00 San Francisco utcáin Amerikai krimisorozat 9.00 Miért éppen Alaszka? Amerikai filmsorozat 10.00 Szívek szállodája Amerikai filmsorozat 11.00 Segít­ség, szülő vagyok! Amerikai valóságshow 12.00 Tv-dokikAmerikai talkshow 13.00 Ha­lálbiztos diagnózis Amerikai krimisorozat 14.00 Gyilkos sorok Amerikai krimisorozat 15.00 Szivek szállodája Amerikai filmsorozat 16.00 Két pasi - meg egy kicsi Amerikai víg­játéksorozat 16.30 Jó barátok Amerikai vígjá­téksorozat 17.00 Segítség, szülő vagyok! Amerikai valóságshow 18.00 Topmodell le­szek! Amerikai valóságshow 19.00 Szex és New York light Amerikai filmsorozat 19.30 Pi ­mászok, avagy kamaszba nem üta mennykő Amerikai vígjátéksorozat 20.00 Két pasi ­meg egy kicsi Amerikai vígjátéksorozat 20.35 Jó barátok Amerikai vígjátéksorozat 21.05 CSI. A helyszínelők Amerikai krimisomzat 22.05 A nagy étterem-alakítás Giannival Étterem­átalakító show 23.05 Esküdt ellenségek. Kü­lönleges ügyosztály Amerikai krimisorozat R.: Dávid Platt, Guy Norman Bee, Ted Kot­cheff, Constantine Makris Fsz.: Christopher Meloni (Elliot Stabler), Mariska Haigitay (Oli­via Bensőn), Richárd 8elzer(John Munch), Ice-T (Odafin „Fin" Tutuola) Nyomozva egy brutálisan megerőszakolt és meggyilkolt ál­cázott szövetségi ügynök után, és teljes diszkrécióra kényszerülve, megvédve a töb­bi álruhás ügynök személyazonosságát, a nyomozók egy gyanúsítottat köröznek, aki szoros összefüggésben áll a kolumbiai drog­kartellel. 0.05 CSI. A helyszínelők Amerikai krimisorozat

Next

/
Thumbnails
Contents