Délmagyarország, 2009. április (99. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-09 / 84. szám
21 Belföld - külföld /nö>: - XR*usxnzi7ioll& Csütörtök, 2009. április 9. KISKORÚ ROMA FIUKAT ALAZTAK MEG Rendőrfejek hullottak Kassán „Rendőrfejek hullottak" Kassán azt követően, hogy nyilvánosságra került egy videofelvétel, amely szerint a szlovák rendőrök márciusban részben kiskorú roma fiúkat arra kényszerítettek, hogy vetkőzzenek meztelenre, és pofozzák meg egymást. PRÁGA/POZSONY (MTI) Ján Packa, a szlovák rendőrség országos főkapitánya szerdán Kassán bejelentette: kilenc rendőrnek hivatali visszaélés miatt azonnali hatállyal felfüggesztették a munkaviszonyát, s további sorsukról a botrányos ügy kivizsgálásának befejezése után döntenek. Ugyanakkor leváltották a kassai rendőrség öt vezető tisztviselőjét is. Néhány civilszervezet és a sajtó lemondásra szólította fel Róbert Kaliriák belügyminisztert is. Kalinák kijelentette: az ügyet kivizsgálják, a tetteseket megbüntetik. Személyes felelősséget a történtekért nem érez, ezért nem is mond le. A nagy visszhangot kiváltó videofelvételt a Sme című szlovákiai •véleményformáló napilap kedden hozta nyilvánosságra honlapján. A felvételeken jól látható, ahogy a felsorakozott hat roma fiúra egy rendőr ráordít, vetkőzzenek mezítelenre. „Aki az utolsó lesz, az büntetést kap" - hallatszik. Miután a fiúk levetkőztek, felszólította őket, hogy tegyék kezüket a fejük mögé. A kamera ezt követően végigpásztázza nemi szerveiket. A következő felvételeken egyenruhás rendőröket látni kutyákkal, amelyek ugatnak a gyerekekre. A fiúknak előbb meg kellett egymást csókolniuk, majd pofozkodásra kényszerítették őket. A filmen az is látható, hogy az egyenruhás rendőrök videokamerával és mobiltelefonnal felveszik az eseményeket. A fiúk ijedtek, a rendőrök nevetgélnek. A Sme azt állítja, hogy a felvétel március 21-én készült. A felvétellel a rendőrök állítólag dicsekedtek, és barátaiknak, ismerőseiknek is megküldték. így került egy felvétel az újság szerkesztőségének a birtokába is. A szerkesztőség szerint a botrányos eset Kassán történt. A rendőröket egy járdán fekvő asszonyhoz hívták ki, aki azt állította, hogy hat roma gyerek meglopta őt. A rendőrök a lopással vádolt romákat előállították, és a rendőrőrsön megalázták. A hat roma közül három még kiskorú volt. D VIDEÓI neten! www.delitiiigyaf.hti Simonyi földet ért Szerencsésen földet ért szerdán a Szojuz TMA-13 űrhajó leszálló kapszulája, benne Charles Simonyi magyar származású űrturistával. MOSZKVA (MTI) Közép-európai idő szerint 9.16-kor megjelent a felirat a földi repülésirányító központ hatalmas képernyőjén: Megtörtént a földet érés! Néhány perccel később a helyszíni tévéközvetítés már a kiszállás után, kempingszékekben ülve és meleg takarókba bugyolálva mutatta a jókedvű űrhajósokat. A leszálló kapszula az eredeti terveknek megfelelően a kazahsztáni Dzseszlcazgantól mintegy 146 kilométerre északkeletre ért Földet, bár az utolsó fél órában a Vesztyi 24 hírtelevízió szerint szóba került a leszállás helyszínének módosítása. Erre 12 tartalék helyszín volt kijelölve, köztük olyan is, amely kívül esik Oroszország, illetve Kazahsztán területén. Az űrhajósok közép-európai idő szerint kora reggel szálltak át a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) a Szojuz TMA-13 űrhajóra. A légmentes zárás és a fedélzeti rendszerek működésének ellenőrzése után megkapták a parancsot a leválásra. A Föld körüli pályán való többórás önálló repülés után, a leszállás tervezett időpontja előtti mintegy 50 perccel, 350 kilométeres magasságban bekapcsolták a hajtóművet, s az űrhajó belépett az atmoszféra sűrű rétegeibe. Itt levált két egység, majd kinyíltak a hőpajzzsal védett leszálló kapszula ejtőernyői. • SIMONYI ES FELESEGE ÚJRA TALÁLKOZTAK Fotó: MTI Kormányülés, utoljára BAJNAI GORDON ÉS GYURCSÁNY FERENC MÉG EGYÜTT Fotó: MTI BUDAPEST (MTI) A Gyurcsáity-kormány szerdán megtartotta utolsó ülését. Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-nek elmondta: utoljára ült össze a jelenlegi összetételben, Gyurcsány Ferenc vezetésével a kormány szerda délelőtt. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc személyes ajándékkal búcsúzott a kormánytagoktól: a nők egy tollat, a férfiak - köztük Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt is - ezüst mandzsettagombot kaptak, amelyen a Magyar Köztársaság felirat látható, és egy stilizált liliom. A kormányülésről távozó politikusok közül Hiller István oktatásitárca-vezető megmutatta az újságíróknak a mandzsettagombokat. A kabinet két női tagja - Göncz Kinga külügyminiszter, Szűcs Erika szociális miniszter - nem mutatták meg a tollat, amit a leköszönő miniszterelnöktől kaptak. Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején - a szomszédos álla mok kabinetjeivel együtt tartott üléseket is beleszámítva 219 alkalommal ülésezett a kormány. Nem marad kormányszóvivő a Bajnai Gordon vezette kabinetben Daróczi Dávid - derült ki a szerdai tájékoztatón elhangzottakból. Daróczi úgy fogalmazott: szakértő volt és szakértő is maradt, aki már a megbízatás kezdetén úgy gondolta, hogy addig marad a poszton, ameddig Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök. Segélycsoport indult Olaszországba RÓMA (MTI) Ütőn van Olaszország földrengés sújtotta régiója felé a magyar segélycsoport. A Magyar ökumenücus Segélyszervezet a tervek szerint az üdvhadsereg és más egyházi segélyszolgálatok helyi szervezetével együttműködve kezdi meg a munkáját csütörtökön. Folyamatosan egyeztetnek a helyi hatóságokkal is - mondta Sasvári Gábor, a Magyar ökumenikus Segélyszervezet projektkoordinátora az MTI-nek. A csapat nem Magyarországról visz segélyszállítmányt, hanem a helyszínen szerzi be a károsultak számára szükséges holmikat. A hárommillió forintos gyorssegélyből egészségügyi és higiéniás eszközöket, élelmiszereket, hálózsákokat és takarókat fognak beszerezni. A hétfő hajnalban történt elemi csapás következtében 70 ezer ember maradt fedél nélkül, a halálos áldozatok száma elérte a 260-at. Újra leállt a győri Audi GYŐR (MTI) A járműgyártás a héten szünetel a győri Audi Hungaria Motor Kft.-nél, a motorgyár bizonyos részem pedig csökkentették a termelést a húsvéti ünnepek előtti napokban. Ünnep után visszatérnek a gyártás normális menetrendjéhez - mondta a vállalat kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére szerdán. Lőre Péter hangsúlyozta: a vállalat vezetése több ízben nyüvánosságra hozta már, hogy a termelést az aktuális piaci igényekhez igazítja. A jelenlegi csökkentett termelési hetet két hasonló jellegű, előre tervezett intézkedés már megelőzte a karácsonyi ünnepek környékén és február első hetében. A fizetett szabadságukat töltik azok a munkatársait, akiket a mostani intézkedés érint - közölte a kommunikációs vezető. Thomas Faustmann, a társaság ügyvezető igazgatója korábban sajtótájékoztatón rámutatott: a béremeléseket átalakították, többletszabadnappal kombinálták, ennek nyomán a gyártást egyes napokra vagy több napra is le tudják állítani. VALUTAVÁLTÓ i/m ii m IIAOÁM EURÓ 288,99 303,81 USA-DOLLÁR 218,30 229,50 ANGOL FONT 320,67 337,11 CSEH KORONA 10,60 11,72 HORVÁT KUNA 37,88 01,86 SVÁJCI FRANK 189,67 201,19 SZERB DINÁR 3,01 3,33 FORRÁS: OTP Visszafordult Ferihegyre a Wizz Air repülője BUDAPEST (MTI) Műszaki okok miatt vissza kellett térnie egy Hollandiába tartó Wizz Air gépnek Ferihegyre szerdán; a repülőgép leszállása eseménymentes volt - közölte a légitársaság kommunikációs igazgatója az MTI-vel. A Wizz Air 227-es, Budapest-Eindhoven járata néhány perccel a felszállás után orrfutómű hibajelzés miatt visszatért a Ferihegyi repülőtérre - mondta Kázmér Natasa. FordFiesta 2.499.000 Ft Önerő: 20% 499.800 Ft Havidíj: 33.999 Ft (96 hónapos futamidő) FordFocus 2.999.000 Ft önerő: 20% 599.800 Ft Havidíj: 39.999 Ft (96 hónapos futamidő) 2,000,000 Ft / 310 = 6,451 Euró 6,451 Euró x 290 = 1,870,000 Ft MODERN AUTÓK, MODERN KÖRNYEZETBEN TÉVHIT AZ, HOGY NEHÉZ HITELT FELVENNI ÉS MOST NEM ÉRI MEG! Jól járnak akik ebben az időszakban vesznek fel deviza hitelt Az elmúlt 3 hónapban felvett hitelek törlesztő részlete csökkent a forint erősödése miatt! Középtávon további erősödés várható! De miért van ez így? — kérdezhetik ezt többen is, amikor 290 és 310 Ft körül mozog az euró! A válasz egyszerű és logikus: a devizahitelek esetében pl. euró, a felvett hitel összege euróban van nyilvántartva, és a havi törlesztést mindig az aktuális árfolyamon kell forintban törleszteni. Egy példa: 2 millió forint hitel esetén a felvett kölcsön 310 forintos euró árfolyamnál 6451 euró, de ha a forint erősödik, és ezt vissza akarjuk fizetni egy összegben 290 forintos árfolyamnál a 6451 euróért már csak 1 millió 870 ezer forintot kell visszafizetni. Csupán csak az árfolyamnyereségen lehet spórolni 7-10%-ot! Ha figyelembe vesszük az egyébként is nagy kedvezményeket (20-30%), akkor egy igen szép kedvezmény jöhet ki egy autóvásárlás esetén! Ford Hovány Algyői út 39. Tel.: 62/556-300 - Szeged - Dorozsmai út 6. Tel.: 62/540-300 www.fordhovany.hu Az ajánlat 2009. április 1-től április 30-ig vagy a készlet erejéig érvényes. A képek illusztrációk. A tájékoztatás nem teljes körű, részletek márkakereskedésünkben. Vegyes átlagfogyasztás (1/100 km): Fiesta: 4,2-5,9; Focus: 4,3-9,3; C02-kibocsátás (g/km): Fiesta: 110-139; Focus: 127-167. THM: 10,49% Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: SULYOK ERZSÉBET, KUNSTÁR CSABA (online) • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ÖRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág részlegvezető: SZABÓ C. SZILÁRD (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. levélcím: 6760 Szeged, Pf.: 155. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Mb. terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1900 Ft (Délmagyarország), 1800 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.