Délmagyarország, 2009. április (99. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-07 / 82. szám

Kedd, 2009. április 7. Tv-műsor 111 TV2f 1.00 RTL KLUB, 13.20 HBO, 19.00 Felhő a Gangesz felett Én, te, ők Párizs, szeretlek! MAGYAR FILMDRÁMA BRAZIL ROMANTIKUS DRÁMA András és Juli életük egy elkesere­dett pillanatában találkoznak, ami­kor mindketten súlyos döntést hoz­tak, melynek következményeit egyedül képtelenek elviselni. And­rás, a tehetséges, ám súlyosan drog­függő programozó úgy dönt, hogy véget vet földi pályafutásának, míg Juli, a kezdő színésznő elhagyta fér­jét és ideiglenesen kislányát is, hogy átgondolja addigi életét. A két em­ber összeköltözik, és bezárkózik András lakásába, ahol a férfi sokadik elvonókúrájába kezd, Juli pedig tü­relemmel, szeretettel próbálja segí­teni őt. Az ezt követő hetekben be­járják az emberi lét legmélyebb bugyrait, a félelem, s megalázott­ság, a testi és lelki szenvedés poklát. A szép Darlene, miu­tán egy kisfiúval ma­ga mellett és egy má­sikkal a hasában visszatér a szülőfalu­jába, rövid gondol­kodás után elfogadja a módos Osias házas­sági ajánlatát. De Osias magának való ember, nem sok örö­met nyújt az asz­szonynak, így Darle­ne hamarosan ösz­szeszűri a levet Osias nővérének a férjével is. Az igazi szerelmet azonban a fiatal Ciro jelenti a számára. SVÁJCI-FRANCIA ROMANTIKUS FILM Huszonkét rendező, tizennyolc rövid történet, és egy egész es­tés szerelmi vallomás a fények és a szerelem városáról, Párizs­ról. Valamennyi történet a fran­cia fővárosban játszódik, ahol a világ minden részéből érkezett rendezők és sztárok mesélnek a szeretetről és a szerelemről, amely hol elvarázsolja és ámu­latba ejti az embert, vagy épp ellenkezőleg, szenvedést okoz neki. Az epizódokból megindító és felkavaró, különös és eleven nagyváros képe rajzolódik ki, ahol minden pillanatban kap­csolatok jönnek létre és érnek véget, kéz a kézben jár a szen­vedés és a boldogság. 6.00 Babavilág 6.00 Reggeli 5.50 Napkelte 5.50 Napkelte 6.00 Híradó - reggel 6.00 A rég elveszett fiú 6.25 Tények reggel 10.05 Receptklub 8.00 Híradó 8.00 Híradó 6.20 Térkép - reggel Amerikai vígjáték 7.00 Mokka 10.20 Topshop 9.00 Ötcsillagos szerelem 20/19. 8.10 Sporthírek 7.00 Váltó Gazdasági híradó 7.25 Last minute Marokkó 9.00 Babapercek 11.25 Disney-rajzfilmsorozat 9.45 A nemzet könyvtárának kincsei 9.00 A vörös grófnő Magyar film, 2/1-2. 7.10 Sportaréna Olasz vígjáték 9.05 Stahl konyhája 12.00 RTl-híradó - Déli kiadás 9.55 A nemzet könyvtárának kincsei 11.25 Napló Jászai Mari 7.40 Carlo és vendégei 8.55 Csillagos lobogó 9.10 Babar 12.10 06-91Á3-55-33 10.10 Védelmi jog 2(#5. A cserépváza 11.30 Örökzöld dallamok 8.10 Isten kezében Amerikai vígjáték 9.35 Jóban-rosszban 948. [12] 13.20 Én,te, ők 11.05 Főtér Káli-medence 12.01 Híradó délben 8.40 Tanulni sohasem késő... 10.30 Casting minden 10.05 Kvízió délelőtt Telefonos játék Brazil romantikus dráma [12] 12.01 Híradó délben 12.15 Záróra Krausz Tamás 9.05 Harmadnapi győzelem Magyar zenés vígjáték 10.40 Teleshop R.: Andrucha Waddington. Fsz.: Regi-12.10 Sporthírek 13.00 Magyarok Izraelben 4/3. 9.35 Külvárosi rendőrök 12.15 Fogadj vissza Olasz vígjáték 11.45 Bankrabló csajok na Casé (Darlene), lima Duarte (Osias), 12.15 A palota Angol tévéfilmsorozat, 8/5. 13.40 Magyarok Izraelben 4/4. 10.30 Család-barát Szolgáltatómagazin 13.50 L'ecsó 13.15 Kvízió Telefonos játék Sténio Garcia (Zezinho), Luiz Carlos 13.05 Főszerepben a túzok 2/\. Túzokvédők 14.35 „Csépel az idő" 11.30 Kívánságkosár Amerikai animációs film 14.35 Az áruló 30. [12] Vasconcelos(Ciro) 13.35 Sprski ekran Ady Endre és a József Attila versei 14.00 Híradó 15.40 Csúcsformában 3. 15.40 Bostoni halottkémek 15.15 Győzike 14.05 Unser Bildschirm 15.25 Van öt perce? Grieg: Sarabande 14.10 Állunk a világ közepén Amerikai akcióvígjáték Amerikai krimisorozat, 68. [12] Realitykomédia 14.35 Átjáró 15.30 Napnyugta 14.30 Talpalatnyi zöld R.: Brett Ratner. Fsz.: Jackie Chan, 16.40 Aktív 16.15 Vacsoracsata 15.00 Sírjaik, hol domborulnak? 18.00 Válaszd a tudást! 14.55 Rommel, a vesztes ChrisTucker, Hiroyuki Sanada, Youki A TV 2 magazinja [12] Gasztroreality 15.30 Szívtipró gimi 40/22. 18.50 Állati klasszikusok Angol ismeretter­15.40 Innovella - Mindig megújítva Kudoh, MaxVonSydow 17.20 Joshi Bharat 17.20 Mónika - A kibeszélő-show 16.20 Jelfák 12/6. jesztőfilm. Arapapagáj 15.50 Bogdányi példa 17.10 Danielle Steel: Biztos kikötő Talkshow [12] Show-műsor 16.35 A la carte 18.55 Esti mese 52/36. Piff rekordtermése 16.25 A simlis és a szende Amerikai romantikus filmdráma 18.30 Tények Hírműsor 18.30 RTl-híradó - Esti kiadás 17.30 Hírek 19.05 Múzeumtúra - francia módra 17.20 Tündérmesék Belga mesesorozat 19.00 Párizs, szeretlek! 19.05 MrÉsMrs A sztárpárshow [12] 19.05 A széf Vetélkedő 17.35 Körzeti híradók 24/4. Az Orsay-múzeum 17.35 Kikötő Kulturális magazin Francia romantikus film 20.05 Jóban-rosszban Magyar filmsorozat, 20.00 Fókusz 17.45 Mementó '89 19.35 Szegény milliomosok 18.00 Híróra 21.00 Törtetők Amerikai filmsorozat 949. [12] Közszolgálati magazin 17.50 MobilVers Német tévéfilmsorozat, 12/12. Minden 18.25 Térkép 21.30 Nancy ül a fűben 20.40 Hal a tortán Vendégváró valóság-20.40 Barátok közt 18.00 Drága doktor úr elveszett? 19.00 Bűvölet Olasz tévéfilmsorozat Amerikai filmsorozat show [12] Magyar filmsorozat, 4701-4702. 52/15. Hőseink vajon révbe érnek? 20.30 Híradó este 19.30 Bűvölet Olasz tévéfilmsorozat 22.00 True Blood 21.40 Született feleségek Közben: RTL-hírek 18.55 Bűvölet Olasz tévéfilmsorozat, 240/32. 20.55 Az Eurovíziós Dalverseny 2009 klip-20.00 Közbeszéd Aktuális háttérműsor - Inni és élni hagyni Mindenkinek van valami szennyese 21.20 A mentalista 19.20 MobilVers jeiből 20.25 Duna moz Kulturális magazin Amerikai filmsorozat Amerikai vígjátéksorozat, 92. Tükröm, Amerikai krimisorozat, 10. 19.28 Föld-tv 21.00 Rémisztő suttogás 21.00 Magyar filmhíradó 22.50 Hülyék paradicsoma tükröm... [12] Vörös csapda 19.30 Híradó este Amerikai thriller 21.10 Moziklip Magyar játékfilm Amerikai sci-fi vígjáték 22.40 Rúzs és New York 22.15 Túsztárgyalók Amerikai krimisorozat, 19.55 Sporthírek 22.30 Záróra 22.25 Váltó Gazdasági híradó 0.15 A tökéletes tanú Amerikai vígjátéksorozat, 10. Tizedik 10. Az önfejű közvetítő [16] 20.10 Önök kérték 23.20 Terhelt Terkel Dán animációs film 22.40 Sport Spanyol-amerikai thriller fejezet [12] Után: RTL-hírek 21.10 Különös történetek 0.40 Rémisztő suttogás 22.45 Divathét 1.50 Sztárkereső 23.40 A médium 23.20 XXI. század - a legendák velünk él­Kepes András műsora. Lakatosék titkai Amerikai thriller 23.15 Hagyaték - Emlékezés József Atti­Amerikai vígjáték Amerikai misztikus krimisorozat, 38. nek 22.10 Kedd este Benne: Híradó 2.05 Drága doktor úr Olasz vígjátéksoro­lára Magyar dokumentumfilm 3.35 Párizs, szeretlek! Kétszer volt, hol nem volt... [16] 23.50 Reflektor Sztármagazin 22.50 Kultúrház zat, 52/25. Rajzok és tervek 0.15 Chopin: Andante Francia 0.30 Tények este 0.10 PartyPoker.net 23.00 MobilVers 2.55 Haraszty Haraszty István szobrász­0.30 Kikötő Kulturális magazin romantikus film 1.00 Felhő a Gangesz felett [16] 1.15 Autómánia (ism.) 23.05 Médiamix Mozinet művész és kortárs gyűjteménye a Ko-0.50 Vers 5.30 Mozi! Mozi! Mozi! 3.30 Aktív (ism.) [12] 1.55 Fókusz (ism.) 23.35 Test a testért gartban 0.55 Himnusz Amerikai filmmagazin 11.45 Bankrabló csajok R.: Francine McDougall. Sz.: Marta SokolofY Cheerlader leányok élik napi unalmas életü­ket. Táncikálnak, tanulgatnak a gimiben. Megérkezik a dögös szuperhapsi. A Főhősnő beleszeret, s nem is oly sokára növekedni kezd a pocakja. Nade sok-sok pénz kell a közös élethez, az meg nincs. A lánycsapat kitalálja, hogy raboljanak bankot és ezzel erősítsék meg az ifjú pár anyagi helyzetét. Értékelés: gyenge történet, sok viháncolás, életszerűtlen konf­liktuskezelés. Csakazoknak ajánlom, akik már megunták a telefonos „vetélkedőket" vagy csak a szociális díjcsomag áll rendelkezésükre. 22.15 Túsztárgyalók R.: Dávid Straiton. Sz.: Ron Livingston, Gina Torres, Rosemarie DeWitt A sorozat központi figurái azok a háttérben dolgozó rendőrségi alkalmazottak, akik a túszdrámák elsődleges szereplői. Ők azok, akik megpróbálják ezeket a válsághelyzeteket vérontás nélkül, békésen megoldani, még mielőtt az emberéleteket is veszélyeztető esz­közökhöz kellene nyúlni. Úgy tartja a tudo­mány, hogy minden ilyen esemény mögött válságba jutott kapcsolatok vagy elszakadt kötelékek állnak, amelyeket jó eséllyel lehet fegyver nélkül, szavakkal megoldani. I 23.35 Test a testért R.: Francois Hanss. Sz.: Emmanuelle Seig­ner, PhilippeTorreton Laura sztriptíztáncosnő, aki megunva ezt az életformát úgy dönt, hozzámegy furcsa ud­varlójához. Nem sokkal ezután szörnyű autó­balesetet szenved, és kómába esik. Amikor felébred, megdöbbenve tapasztalja, hogy ar­cát hegek csúfítják el. Hűséges vőlegénye mindvégig mellette maradt. Összeházasod­nak, születik egy kisfiúk. Laura azonban felfe­dezi, hogy balesetének körülményei felettébb gyanúsak, ezért nyomozni kezd a férje után, akinek múltja sötét titkokat rejt. 21.00 Rémisztő suttogás R.: Mario Azzopardi. Sz.: Catherine Bell Egy fájdalmas vetélést követően Michael Summer visszatér dolgozni. A911-es segélyhí­vónál dolgozik központosként. Egy kislány­hang tűzesetet jelent be, ám a megadott cí­men a tűzoltók nem találnak égő épületet. Michaelt minduntalan kísérti egy kislány, aki különös dolgokat mond neki, mígnem annyi­ra a rögeszméjévé válik, hogy a hallottak alapján nyomozni kezd. A kusza történet so­rán rádöbben, hogy saját magát látja: egy kislányt, akit gyerekkorában elraboltak, majd kimenekítettek egy égő házból. 21.10 Mozikllip R.: Tímár Péter. Sz.: Katona Klári, Komár László, Révész Sándor, Sárközi Anita, Varga Miklós A kertmoziszerű díszletben rövid (szintén) ze­nés keretjátékkal összefűzve egy-egy klipnyi Időt kapnak a bemutatkozásra a hazai popze­nei és újhullámos együttesek, valamint az énekesek. Mind a tizennyolc klip képi-nyelvi asszociációkkal, filmnyelvi ötletekkel játszó, a dalok mögöttes tartalmát feltáró vagy leleple­ző kerek filmetűd, az egészből hol melankoli­kusan, hol ironikusan felrajzolódik a vigaszta­lan, szomorú korkép. 22.50 Hülyék paradicsoma R.: Mike Judge. Sz.: LukeWilson A Pentagon kísérleti alanyokat keres az új hi­bernációs programjához. Azt tervezik, hogy a katonákat lefagyasztják, és csak akkor olvaszt­ják ki őket, amikor szükség van rájuk. A vá­lasztás a mihaszna Bauers közlegényre és a prosti Ritára esik, aki a büntetés elengedése fejében vállalja, hogy egy évre hidegre tegyék. Ám a titkos programot irányító tisztet letartóz­tatják, a kísérleti alanyokról pedig megfeled­keznek. Csak 2505-ben ébrednek fel. A világ nagyot változott. Az intelligens emberek ki­haltak, és az a furcsa helyzet állt elő. Telin (Szeged, Hódmezővásárhely, Makó és vonzáskörzete) 00.00 Hangos képújság 01.00 Képúj­ság hang nélkül 04.00 Hangos képúj­ság 08.00 Tréning sportmagazin vá­logatás 08.30 Csongrád Megyei Ma­gazin 09.00 Szeged Magazin 09.30 Receptvarázs 10.00 Zöldköznapjaink 10.30 Könnyűzene 10.45 Hangos kép­Újság 13.00 Közös dolgaink 14.00 Di­agnosztika 15.00 Könnyűzene 15.30 Tréningsportmagazinválogatásló.OO Csongrád Megyei Magazin 16.30 Sze­ged Magazin 17.00 Zöldköznapjaink 17.30 ReceptvarázsIS.OO Könnyűzene 18.30 Képújság 19.00 Deszki Magazin 19.45 Közös dolgaink 20.45 Tréning sportmagazin válogatás 21.15 Tudo­mányegyetem 21.45 Könnyűzene 22.00 Hangos képújság VÁROSI TV s 7. e: o e o (a város kábeltévé-hálózatain, UHF 42-es csatornán) 00.00 Képújság 07.30 Szegedi Hírek 07.55 Aréna 08.25 Zamatos utazások 1. rész - Vietnam 08.55 Képújság 17.00 Helyszín - bűnügyi magazin 17.30 Aré­na 18.00 Negyedik Dimenzió - Élet a racsok között 19.00 Szegedi Hírek 19.25 Mese 19.30 Verseny 20.00 Nagyító 20.30 Hírháló - az ország hírei 20.55 Kitekintő - Belföldi turisztikai ajánló 21.00 A kölyök. Amerikai krimi 23.00 Szegedi Hírek23.25 Képújság 02.00 Info Tv képújság 07.00 Műsor­ajánló 07.01 Reklám 07.05 Híradó 07.20 Makó FC-Baktalórántháza NB ll-es labdarúgó-mérkőzés I. félidő 08.05 Reklám 08.10 Híradó 08.30 Makó FC-Baktalórántháza NB ll-es labdarúgó-mérkőzés II. félidő 09.15 Info Tv képújság 17.00 Helyszín bűn­ügyi magazin 17.30 Info Tv képújság 18.00 Műsorajánló 18.01 Reklám 18.05 Híradó 18.20 Bűnmegelőzési Szabadegyetem: Önmagunk védel­me - a biztonságérzet problemati­kája 19.10 Kapásjelző - Horgászma­gazin 19.40 Reklám 19.45 Híradó 20.00 Info Tv képújság 20.30 Hírháló - A Hálózat Tv országos híradója 20.55 Kitekintő - Belföldi turisztikai ajánló 21.00 A kölyök. Amerikai ak­ciófilm 23.00 lisa csak egy van. Né­metfilmsor., 223. rész (ism.) 23.30 Li­sa csak egy van. Német filmsor., 224. rész, (ism.) 23.50 Sikerre ítélve - Ud­vari 00.00 Végzetes tévedés. Ameri­kai thriller 02.00 Info-TV képújság QTW műsora - Napi aktuális 20.00 Híradó 20.20 Nap kérdése 20.25 Csillagposta - napi horoszkóp 20.30 Fehér farka­sok című film 22.00 Hódok Hódme­zővásárhelyen (ism.) 22.30 Híradó 22.50 Nap kérdése 22.55 Csillagposta - napi horoszkóp 23.00 A Vitai Tv műsora - Más Kép (ism.) 23.30 Az Echo Tv műsora - Napi aktuális (ism.) 0.00 Képújság M 16.00 Wass Albert jótékonysági est (ism.) 17.30 Híradó 17.50 Nap kérdése 17.55 Csillagposta - napi horoszkóp 18.00 Tavaszköszöntő koncert az ótemplomban (ism.) 18.30 Az első kommunista diktatúra Magyarorszá­gon című előadás (ism.) 19.00 A Vitai Tv műsora - Más Kép 19.30 Az Echo Tv 06.00 Napi gondolat 07.00 Napi gondolat (ism.) 08.00 Napi gondo­lat (ism.) 10.00 Szemeszternyitó elő­adások: dr. Marsi István: Gyűrűk, gyűrűk, gyűrűk... 10.20 Állati per­cek: Hópárduc 10.25 Újszegedi délu­tánok: Wass Albert útján - kerekasz­tal-beszélgetés 11.15 Császár Zsu­zsanna és Ludmány Sebestyén ka­marazene hangversenye 12.00 Nó­taparti ismétlések: Tavasz van a Ti­sza-parton 18.00 Heti Közélet 18.35 Nonstop, ifjúsági magazin 19.35 Di­agnózis - egészségügyi magazin 20.00 Nótaparti ismétlések: Tavasz van a Tisza-parton 21.00 Szemesz­ternyitó előadások: dr. Marsi István: Gyűrűk, gyűrűk, gyűrűk... 21.20 Ál­lati percek: Hópárduc 21.25 Újszege­di délutánok: Wass Albert utján ­kerekasztal-beszélgetés 22.15 Csá­szár Zsuzsanna és tudmány Sebes­tyén kamarazene hangversenye 23.00 Diagnózis - egészségügyi ma­gazin soorc i 8.00,8.15 Televíziós vásárlás 8.30 Mai helyzet. BB Kézilabda Liga-híradó 8.45 Jégkorong, Magyarország-Norvégia, felkészülési mérkő­zés, Budapest (ism.) 11.30,11.45 Televíziós vá­sárlás 12.00 NBA360. A hétvége összefoglalója ism. 13.00, 13.15 Televíziós vásárlás 13.30 Championship, 41. forduló, összefoglaló (ism.) 14.00,14.15 Televíziós vásárlás 14.30 Eutsal, Brazília-Románia, Borsodi-kupa 200916.30 Vízilabda, férfi Euroliga, 6. forduló 17.00 Olasz bajnokság. A hétvége legjei 17.30 Mai helyzet 17.45 Futsal, Magyaroiszág-Románia, Borso­di-kupa 19.45 Labdarúgás, Soproni Liga, 21. forduló, összefoglaló 21.15,22.15 Póker, Euro­pean Póker Tour23.15 Póker, World Póker Tour 1.15 Jégkorong, Magyarország-Norvégia, fel­készülési mérkőzés, Buda pest(ism.)4.00 Olasz bajnokság. A hétvége legjei (ism.) 4.30 Futsal, Magyarország-Irán, barátságos mérkőzés (ism.) 6.30 Labdarúgás, Soproni Liga, 21. for­duló soorc City 19.15 Jégkorong, Magyaroiszág-Norvégia, felkészülési mérkőzés, Budapest22.00 Rugby­time. Vitézek-Donau Wien, CEE-bajnokság 23.45 Futsal, Magyaroiszag-lrán, barátságos mérkőzés1.45PókerWoddPokerTour3A5Mai helyzet 4.00 Jégkorong, Vancouver-Calgary, NHL-alapszakasz (eredeti kommentárral) 7.00 Heti helyzet. A hét témái 8.00 Gillette Wodd Sport 8.30Televíziós vásár­lás 9.00 Sporthoigász magazin 9.30 Televíziós vásárlás 10.00 SakkkJAsakkmagazin 10.30 Te­levíziós vásárlás 11.00 Championship, 41. for­duló, összefoglalóTI.30 Kézilabda, női Magyar Kupa, döntő 13.30 Televíziós vásárlás 14.00 Jégkorong, Buflalo-Detroit, NHL-alapszakasz 16.00 Arsenal IV. Benne: Aisenal-Manchester 21.00 Híradó 2121.35 Lapzárta 22.05 Ősök tere (ism.) 22.30 Hírvilág (ism.) 23.05 BBC Wodd Híradó 23.30 Riasztás (ism.) 12.10 Közvetlen ajánlat 13.50 Többet ésszel! In­teraktivtelefonosvetélkedó'16.25Tempó. Rali­magazin 16.55 Híradó17.05 Fórum. Közönség­vita a politikáról 17.55 Híradó18.20 Fórum. Kö­zönségvita a politikáról 18.55 Híradó19.15 Idő­járás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd. Amit a nap híreiről tudni kell 20.30 Tetthely. Bűnügyi műsor 21.30 Civil a pályán. Közéleti vitaműsor 22.35 Világkép. Nemzetközi hírmagazin 22.55 Késő esti híradó 23.05 700-as klub. Amerikai közéi eb ma^zin 23.45 Többet ésszel! Interak­tív telefonos vetélkedő 1.15 Vidám vasárnap híríH 7.00 Híradó 8.05 Rájátszás (ism.) 9.00 Garázs (ism.) 9.30 Soroló 2 (ism.) 10.05 Panaszkönyv (ism.) 10.30 Vonalban (ism.) 11.30 Zöldövezet (ism.) 12.00 Déli híradó 12.30 Hungarorama. Közvetlen ajánlat13.05 BBC Click 13.30 Paletta (ism.) 14.05 Keresztmetszet (ism.) 15.05 Civil kaszinó (ism.) 16.05 Pálya (ism.) 16.30 Paletta 17.00 Híradó 12.30 Vonalban 18.28 Ősök tere 19.00 Híradó 19.30 Riasztás 20.05 Rájátszás @ 6.00JátsszunkaSzezámutcában!6.25Ez kész! Pénz! 6.30 Hoiseland Lovasklub 6.55 Fifi virá­goskertje 1.7.05 Lenny és Tweek 7.10 Irány Di­nófóld! 7.20 Koala Brothers II. 7.30 PatésStan II. 7.35 Roaiy, a veisenyautó 1.7A5 Pingu VI. 7.50 Mimicsoda?8.18,8.20,8.22 Patés Stan II. 8.25 Redwall 1.8.45 Vipo 8.55 Pettson és Findusz 9.10 Fifi virágoskertje 1.9.30 Lenny és Tweek 9.35 Irány Dinófóld! 9.45 Mondókák 9.50 Koala Brothers II. 10.00 Pat és Stan II. 10.05 Noddy kalandjai Játékvárosban 10.15 Pingu VI. 10.20 Locsi-fecsi Márta 1.10.45 Vili és Nosza 11.10 Ormányos család 11.20 Jane és a sárkány TI.40 Pat és Stan II. 11.45 Thomas, a gőzmoz­donyTI.55 Csutak úrfi 12.25 Moby Dick 13.00 Fifi virágoskertje 1.13.10 Lenny és TweekB.15 Irány Dinófóld! 13.25 Mondókák 13.30 Koala Bro­thers II. 13.40 Patés Stan II. 13.45 Noddy ka­landjaiJátékvárosbanB.55 tocsi-feci Márta I. 14.20 Vili és Nosza 14.45 Ormányos család 14.55 Jane ésa sárkány15.15 Pat és Stan II. 15.20 Tho­mas, a gőzmozdony 15.30 Csutak úrfi 16.00 Moby Dick 16.30 Kis királylány III. 16.40 Symfollies 16.50 Elmo világa 17.00,17.02,17.04 Pat és Stan II. 17.05 Pettson és Findusz 17.20 Eperke és barátai 1.18.05 Ormányos család 18.20 Jane és a sárkány 18.40 Pat és Stan II. 18.50 Esb mese. Thomas, a gőzmozdony 19.00 Mondókák 19.05 Csutak úrfi 19.30 Moby Dick 6.00 Lety.a csúnya lány Mexikói vígjátéksorozat 7.00 Jaké és a dagi Amerikai krimisorozat 7.55 3 fitt perc 8.00 San Francisco utcáin Amerikai kri­misorozat 9.00 Miért éppen Alaszka? Amerikai filmsorozat 10.00 Szívek szállodája Amerikai filmsorozat T1.00 Segítség, gyerekeim vannak! Amerikaivalóságshow12.00rv-dokikAmerikai talkshow 13.00 Halálbiztos diagnózis Amerikai krimisorozat 14.00 Gyilkos sorok Amerikai kri­misorozat 15.00 Szívek szállodája Amerikai filmsorozat 16.00 Két pasi - meg egy kicsi Ame­rikai vígjátéksorozat 16.30 ló barátok Amerikai vígjátéksorozat 17.00 Segítség, gyerekeim van­nak! Amerikai valóságshow 18.00 Topmodell leszek! Amerikai valóságshow 19.00 Szex és New York light Amerikai filmsorozat 19.30 Pi­maszok, avagy kamaszba nem óta mennykő Amerikai vígjátéksorozat 20.00 Két pasi - meg egy kicsi Amerikai vígjátéksorozat20.35ló bará­tok Amerikai vígjátéksorozat 21.05 CSI. A hely­színelök Amerikai krimisorozat Fsz.: William L. Petersen (Gil Grissom), Marg Helgenberger(Cat­herine Willows), Gary Dourdan (Warrick Brown), Jorja Fax (Sara Sídet), Geoige Eads (Nick Stokes), Paul Guilfoyle (Jim Brass) így23 utast szállító busz, mely Los Angelesből las Vegasba tartott, 40 km-rel a célállomás előtt balesetet szenved és 9 ember meghal. 22.05 Dexter Amerikai bűnügyi sorozat23.05 Esküdt ellensé­gek. Különleges ügyosztály Amerikai krimisoro­zat 0.05 CSI. A helyszínelők Amerikai krimisoro­zatl.05 Dexter Amerikai bűnügyi sorozat

Next

/
Thumbnails
Contents