Délmagyarország, 2009. március (99. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-06 / 55. szám
Péntek, 2009. március 6. Tv-műsor |11 TV2,21.25 Ml, 23.1*5 HBO, 20.00 Alfie ANGOL-AMERIKAI FILMDRÁMA Alfie szívtelen szívtipró. A nagy nőcsábász hírében álló jóképű angol úriember nem tud ellenállni egyetlen nőnek sem, és alig találkozott olyan nővel, aki neki ellen tudott volna állni. A legfontosabb feladat számára becserkészni a napi „áldozatot", azután irány az ágy - vagy inkább a limuzin hátsó ülése -, aztán máris jöhet a következő. Ha nem említettük volna: Alfie limuzinsofőrként dolgozik, a gazdagokat furikázza Manhattan utcáin. Altiénak csak egyetlen komoly elve van: ne randevúzz egyedülálló anyukákkal, mert nem csak egy gondot veszel a nyakadba! Musa - A harcos DÉL-KOREAI-KÍNAI FILMDRÁMA Apro titkok 1375-ben a Ming-dinasztia kerül uralomra Kína legnagyobb részén, s a megdöntött Yuanuralkodóházat észak felé szorítja, a nagy falon túlra. A határvidéken folytatódik a háború, amibe az új kínai uralkodóhoz igyekvő koreai küldöttség is belekeveredik. A Mingek a békés küldötteket ellenségként fogadják: miután csapdába csalják őket, a sivatagban kiszolgáltatják a koreaiakat a Yuan csapatoknak. Az első véres ütközpt után Choi Jung vezér vállalkozika lehetetlenre, hogy küldöttségének maradékát hazavezesse. AMERIKAI KRIMI Sarah és Brad látszólag boldog házasságban él kertvárosi otthonukban, csak az a baj, hogy mással, más fedél alatt. Sarah egyedül neveli kislányát, miközben a munkába temetkező férjét alig látja. Bradnél fordított a helyzet, ő vigyáz a gyerekre, miközben neje dokumentumfilmeket forgat. A magányos szülők a gyerekeiket sétáltatva, a játszótéren találkoznak. Egymás segítségével hamarosan újra felfedezik a szabadság és a szerelem érzését. De van-e jövője kapcsolatuknak? Titkolózzanak, vagy kezdjenek új életet? És mi lesz a gyerekekkel? tv2.hu as KLUB tUJNA 6.00 Alexandra Pódium (12)(ism.) 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.00 Jóban-rosszban Magyar filmsorozat, 926. (12) (ism.) 9.30 Marsupilami Francia r.filmsor. 9.55 Kvízió délelőtt Telefonos játék 10.30 Teleshop 11.35 Kvízió Telefonos játék 12.35 Ki kell a nőknek? Német vígjáték (12) 16.20 Perzselő szenvedélyek Német filmsorozat, 16. (12) 15.25 Az árulóAmerikai-kolumbiai kalandfilmsorozat, 8. (12) 16.20 Bostoni halottkémek Amerikai krimisorozat, 66. (12) 17.20 loshi Bharat Talkshow (12) 18.30 Tények Hírműsor (12) 19.05 Aktív A TV 2 magazinja 02) 19.60 Jóban-rosszban 927. (12) 20.20 Hal a tortán (12) 21.25 Alfie Angol-amerikai vígjáték (16) R.: Charles Shyer. Fsz.: Jude taw, Susan Sarandon, Siena Miller 23.15 pokerstars.hu Sztárpókershow Korda Györgygyei, Balázs Klárival és Nacsa Olivérrel (12). Közben: kenősorsolás 0.15 Tények este 0.65 Hősök Amerikai misztikus filmsorozat, 16. Zavaró tényezők (16) 1.35 Drága testek 73. Gyilkos dobás (12) 2.25 AktívATV2 magazinja (12)(ism.) 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli 10.05 Receptklub 10.20 Topshop 11.25 Oisney-rajzfilmsorozat 12.00 RTl-híradó - Déli kiadás 12.10 06-91/33-55-33 Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 13.60 Afrikai expressz Dél-afrikai film (12) R.: Bruce McFarlane. Fsz.: Patrick Dollaghan, Karén Mayo-Chandler, Paul Savage, Russel Savadier 15.25 Győzike Realitykomédia (12) 16.25 Vacsoracsata Gasztroreality (12) 17.25 Mónika - A kibeszélő-show Show-műsor (12) 18.30 RTL-híradó - Esti kiadás 19.05 A széf-A celebek hete Vetélkedő 20.00 Fókusz Közszolgálati magazin (12) 20.60 Barátok közt 6657-6658. (12). Közben: RTl-hírek 21.20 CSI. New York-i helyszínelők Amerikai krimisorozat, 1. évad, 17. A bukás (16) 22.15 Gyilkos elmék Amerikai krimisorozat, 3. évad, 20. (16) 23.20 A hatalom hálójában Am. krimisorozat, 6. Vallomás (16) 0.15 Reflektor Sztármagazin (12) 0.35 IttHON 0.55 Harcos utcák Amerikai akciófilm-sorozat, 2. évad, 2. Megfigyelt megfigyelők (16) 1.55 Fókusz(12) (ism.) 5.50 Napkelte 8.00 Híradó 8.10 Sporthírek 9.00 Sant'Angelo - Egy kórház hétköznapjai 28/25. Választások, 1.(12) 10.05 Védelmi jog 26/6. A vád tanúja (12) 11.10 Főtér Bükfürdő 12.01 Híradó délben 12.20 Sorstársak Rehabilitációs magazin 12.50 Légfrissítő 13.20 Körzeti magazinok 16.10 Közlekedő 16.20 Átjáró 16.50 Évgyűrűk 15.65 Ablak 16.60 100 év - Játék a színház 17.55 Egy lépés előre 68/61. (12) 18.55 Bűvölet 260/10. (12) 19.25 MobilVers 19.28 Föld-tv 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek 20.00 Időjárás-jelentés 20.10 Tiszta kabaré! 21.10 Tűzvonalban Magyartv.fimsor., harmadik évad 9. Az éjszaka császára (16) 22.10 Péntek este Benne: Híradó 22.50 Beugró Felkészültek? Mertmi nem! (12) 23.65 Musa - A harcos Koreai-kínai film (16) R.: Sung-su Kim Sz.:Woo-sungJung,SungkeeAhn 2.02 Műsorszünet 5.50 Napkelte 9.00 Tündérkert Körösök 9.03 A tudás hazája 9.25 Hétmérföld Nagyvárad 10.05 ÖrökségünkAborákSzatmárban 10.10 Hrvatska krónika 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.15 Záróra 13.00 lnfoGeneráció2.0 13.25 Árak és energia 13.55 Pestbeszéd 16.20 Neveletlenek, avagy az állatok nyelvén 16.65 A holnap munkája 15.10 12 olasz város -12 olasz filmrendező 15.20 Napnyugta 17.55 Földünk a magasból 8/6. 18.60 A természet hangjai 12/6. A szavanna 18.65 Esti mese 18.55 Láthatatlan határok - a középkori Spanyolország krónikája 8/3. 19.25 80 kert nyomában a Föld körül 10/3. 20.30 Híradó este 20.50 Sporthírek 20.55 Időjárás-jelentés 21.00 Beugró (12) 21.50 Dávid Noland 6/1. (12) 22.65 Edukators (12) 0.50 Kultúrház 1.35 Századvég Olasz bűnügyi tévéfilmsorozat, 12/9. (12) 2.30 A szorító Angol film (12) 6.65 Jelképtár Az ostor 6.65 Család-barát Szolgáltatómag. 5.65 Váltó Gazdasági híradó 6.20 Térkép - reggel 7.05 Homo faber-A kézműves 7.35 Arcélek Csáky Zoltán műsora 7.55 Őstitkaink Őstörténeti mag. 8.55 Carlo és vendégei 9.30 Ezerarcú Balaton 9.60 Fekete város Magyar tévéfilmsorozat 10.30 Család-barát Szolgáltatómagazin 11.30 Kívánságkosár 16.10 Duna tér 16.30 Engem a szél idesodort és itt letett... 15.20 Európa csodái madártávlatból 15.55 Egy hazában élünk 16.25 A simlis és a szende 17.60 Kikötő Kulturális magazin 18.00 Híróra 18.25 Térkép 19.00 Labdarúgó-mérkőzés 21.00 Az utolsó császár Angol-francia-olasz játékfilm 23.35 Váltó Gazdasági híradó 23.50 Sport-esti 0.00 Találkozások Arany János-Kodály Zoltán 0.60 Kikötő Kulturális magazin 1.00 Himnusz 1.05 Híradó, sport, időjáras-jelentés 1.35 Mese 1.65 Váltó Gazdasági híradó 1.55 Élő népzene 2.25 „Az Szent keresztfa eredet szerént" 6.00 Lety, a csúnya lány Mexikói vígjátéksorozat 7.00 Jaké és a dagi Am. krimisor. 8.00 San Francisco utcáin Amerikai krimisorozat 9.00 Miért éppen Alaszka? Amerikai filmsorozat 10.00 Szívek szállodája Amerikai filmsorozat 11.00 Segítség, gyerekeim vannak! Amerikai valóságshow 12.00 Tv-dokik Amerikai talkshow 13.00 Halálbiztos diagnózis Amerikai akciósorozat 16.00 Gyilkos sorok Am. krimisor. 15.00 Szívek szállodája 16.00 Két pasi - meg egy kicsi Amerikai vígjátéksorozat 16.30 Jó barátok Am. vígjátéksor. 17.00 Segítség, gyerekeim vannak! Amerikai valóságshow 18.00 Topmodell leszek! Amerikai valóságshow 19.00 Szex és New York light Amerikai filmsorozat 19.30 Pimaszok Am. vígjátéksorozat 20.00 Két pasi - meg egy kicsi 20.35 Jó barátok Am. vígjátéksor. 21.05 CSI. A helyszínelők A nagy étteremalakítás Giannival Étteremátalakító show 23.05 Nyomtalanul Am. krimisor. 0.05 CSI. A helyszínelők 1.05 Sírhant MűvekAm. sorozat 2.05 Ami a szexet illeti Kanadai-amerikai vígjáték 6.00 Amilyen az apja, olyan a lánya 7.25 Arc Amerikai filmdráma 9.15 Ocean'sThirteen - A játszma folytatódik Amerikai krimivígjáték 11.15 Törés Amerikai krimi R.: Gregory Hoblit Sz.: Sir Anthony Hopkins, Dávid Strathairn, Ryan Gosling 13.05 BAFTA-dij-átadás 2009 15.05 Eszelős szerelem Amerikai romantikusfilmdráma 16.60 Ultrakopó Amerikai kalandfilm R.: Frederik Du Chau Sz.: James Belushi, Peter Dinklage 18.00 Macskafogó 2. - A sátán macskája Magyar animációs film R.: Ternovszky Béla 19.30 Mozi! Mozi! Mozi! Amerikai filmmagazin 20.00 Apró titkok Amerikai romantikus filmdráma R.:Todd Field Sz.: Kate Winstet, Patrick Wilson, JenniferConnelly, Gregg Edelman 22.15 Dermesztő szél Angol-amerikai horror 23.65 A másik én Amerikai thriller 1.65 Sörcsata Amerikai vígjáték 3.35 Megérint a halál Amerikai thriller 5.20 Felvétel indul! Amerikai filmmagazin 12.35 Ki kell a nőknek 22.15 Gyilkos elmék R.: Christoph Schrewe. Sz.: Marco Girnth, Johann von Bülow, Júlia Thurnau, Liane Forestieri Maxnak, a kedves és barátságos gimnáziumi tanárnak sajnos nincs sikere a nőknél. Akármennyire udvarias, és bármennyire is tudna szeretni, egész egyszerűen senkinek sem kell. Már majdnem feladná az egészet, amikor is egy barátja, Stupps evolúciós elméletét követve, mely szerint mindig az erősebb hím győz, Max felcsap igazi macsónak. R.: Charles Haid. Sz.: Joe Mantegna, Thomas Gibson, Shemar Moore, Matthew Gray Gubler, AJ. Cook, Paget Brewster Oerek Morgant egy másik egység főnökének a helyére jelölték ki. Ez a tény rendkívül rossz fényt vet legújabb ügyükre, az akció vezetője ugyanis félti Morgantől az állását. Mivel nincs egység a profilozók és a helyi szervek között, a hét, nyilvános helyen elkövetett gyilkosság elkövetői nagy lépéselőnyt kapnak. 16.40100 év-Játék a színház R.: Varga Zs. Csaba. Sz.: Egressy Zoltán, Elek Ferenc, Gyabronka József, Halász Judit, Kárpáti Péter, Mácsai Pál, Molnár Piroska, Oszvald Marika, Pokorny Lia, Scherer Péter Szórakoztató vetélkedő 15 héten át a színházról, hírességek tudását próbára téve. Színészek, írók, közéleti személyiségek mérik össze tudásukat az elmúlt száz év színházáról, irodalmáról, zenéjéről. I • fBgSff i 'EK;, 21.50 Dávid Noland R.: Nicolas Cuche. Sz.: Frédérlc Diefenthal, Jean-touis Foulquier Sikeres reklámkampánya végén Dávid Nolande lelép a céges buliról. Hazafelé tartva autójával súlyos balesetet okoz. Több hetes kómájából ébredve gyötrő ténnyel szembesül: miatta meghalt egy cigányasszony. Sikeres menedzserként eléri ugyan, hogy a bíróság nem találja bűnösnek, de lelkiismerete ezt nem fogadja el. Ésszel fel nem fogható dolgok történnek vele. 21.00 Az utolsó császár R.: Bernardo Bertolucci. Sz.: John Lone, Peter O'Toole, Joan, Oennis Dun, Victor Wong, Ryuichi Sakamoto 1950-ben a kínai-szovjet határállomásra beragasztott ablakú szerelvény gördül be: háborús bűnösöket szállítanak haza. Közöttükvan Pu Ji, az utolsó kínai császár, aki uralkodói pályáját a japán bábállam, Mandzsuko névleges uraként fejezte be. Mivel kevés jóra számíthat, a mosdóban fölvágja az ereit - de balszerencséjére megmentik, és egy ideológiai átnevelőtáborba viszik. 22.05 A NAGY ÉTTEREMALAKÍTÁS GIANNIVAL Ma este kezdődik A nagy étteremalakítás Giannival. A sztárzsűriben Jakupcsek Gabriellát és Görög Zitát is láthatjuk, akik kimondottan Gianni Annoni felkérésére vállalták el, hogy újra szerepeljenek a képernyőn. 16.40 Ultrakopó R.: Frederik Du Chau. Sz.: James Belushi, Peter Dinklage, Patrick Warburton, Jason Lee, Alex Neuberger, Brad Garrett Dr. Barsinister, az őrült tudós elrabolja a rendőrségtől a kiselejtezett négylábú zsarut, és kísérleti szérummal oltja be. Ennek hatására az eb szuperképességekre tesz szert: erős és gyors lesz, repülni, sőt beszélni is tud! Miután sikerül megszöknie az őrült doki laboratóriumából, egy tizenkét éves srác, Jack találja meg, és fogadja be. ? Telin (Szeged, Hódmezővásárhely, Makó és vonzáskörzete) 00.00 Hangos képújság 01.00 Képújság hang nélkül 06.00 Hangos képújság 08.00 Szegedtől karnyújtásnyira - Mórahalom városi magazin 08.30Tudományegyetem 09.00 Törzsasztal 09.30 Estelő (02.27-i) 10.30 Könnyűzene 10.65 Hangos képújság 13.00 Receptvarázs 13.30 Egész életen át... Egyetemről mindenkinek 16.00 Színház, magazinműsor 16.20 Felekezeteink életéből - Zsombó hitélete és mindennapjai 16.50 Könnyűzene 15.00 Szegedtől karnyújtásnyira - Mórahalom - városi magazin 15.30 Tudományegyetem 16.00 Törzsasztal 16.30 Estelő (02.27-i) 17.30 Könnyűzene 17.65 Képújság 19.10 Színház 19.30 Estelő 20.30 Diagnosztika 21.30 Könnyűzene 21.65 Hangos képújság VÁROSI TV S Z I C3 I CJ (a város kábeltévé-hálózatain, UHF 62-es csatomán) 00.00 Képújság 07.30 Szegedi Hírek 07.55 Körút 08.55 Képújság 17.00 Businessmix magazin 17.30 Képújság 18.00 Szabadegyetem Szeged - dr. Tóth Ágota előadása 19.00 Szegedi Hírek 19.25 Stopper 19.30 Utazás Kiállítás '0919.61 Rejtett kincseink 3. rész - Ferencesek temploma 20.00 Szegedi Ybl-díjasok, 6. rész - Tarnai István 20.30 Hírháló - az ország hírei 21.00 Zsarubőrben. Holland krimi 23.00 Szegedi Hírek 23.25 Képújság • TV 16.00 Beszélgetés dr. Lázár János polgármesterrel, országgyűlési képviselővel 17.00 Delfy - mesefilm 17.30 Híradó 17.50 Nap kérdése 17.55 Csillagposta - napi horoszkóp 18.00 Publikum - Kulturális Magazin. Benne: IV. Fotószimpózium alkotásai, Kresz Albert Tanya című kiállítása, Rárósi Anita 19.00 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése felvételről 0.00 Képújság w 06.00 Napi gondolat 07.00 Napi gondolat (ism.) 08.00 Napi gondolat (ism.) 10.00 Heti Közélet 10.35 Nonstop, ifjúsági magazin 11.35 Snitt - filmajánló 12.00 Háry János bábopera 18.00 Lakás, kert, harmónia 18.25 Portré: Finta Gábor, a Szegedi Kortárs Balett táncosa 18.60 Állati percek: Mexikói axollotl 18.65 Múltunkról utódainknak: Szegedi veszedelem 19.00 Hivatástudat - Kiss Róbert Károly: Az Apponyi-kollégium szegedi évei 19.20 Kerek Ferenc meglepetéskoncertje 20.00 Háry János bábopera 21.00 Heti Közélet 21.35 Nonstop, ifjúsági magazin (ism.) 22.35 Snitt - filmajánló (ism.) É-ftMáH 11 És oorc 8.00 Televíziós vásárlás 8.30 Mai helyzet 8.65 Bob, négyes vb, Laké Piacid, 3-6. futam (ism.) 10.15 Televíziós vásárlás 10.65 Sporthorgászmagazin (ism.) 11.15 Televíziós vásárlás 11.65 Labdarúgás, Spanyol Kupa, elődöntő, visszavágó (ism.) 13.45 Televíziós vásárlás 16.15 Jégkorong, NHL-alapszakasz 16.15 Milán IV 16.65 Heti helyzet. A hét témái 17.65 Kézilabda, Magyarország-Svédország, női Pannon Kupa 20.00 Vízilabda, Magyarország-Románia, férfi Volvo Kupa 21.65 Enternet Golf TV 22.15 Labdarúgás, Német Kupa, negyeddöntő, összefoglaló 23.15 Kosárlabda, New Orleans—Dallas, NBA-alapszakasz (ism.) 1.15 Kézilabda, Magyarország-Svédország, női Pannon Kupa (ism.) 3.30 Vízilabda, Magyarország-Románia, férfi Volvo Kupa (ism.) 5.15 Valentin-napi páros teniszverseny 5.30 Enternet Golf IV (ism.) 6.00 Labdarúgás, portugál bajnokság, 21. forduló (ism.) 8.00 Sporthorgászmagazin (ism.) 8.30 Televíziós vásárlás 9.30 Atlétika, fedett EB, Torino, 1. nap 13.30 Televíziós vásárlás 16.00 Zuhanyhíradó, labdarúgó-magazin (ism.) 15.00 Televíziós vásárlás 15.30 Atlétika, fedett EB, Torino, 1. nap 19.30 Kosárlabda, New Orleans-Dallas, NBA-alapszakasz 21.30 Labdarúgás, portugál bajnokság, 21. forduló 23.30 Labdarúgás, Fehérvár-DVSC-Teva, Soproni Liga, 18. forduló 1.15 Vízilabda, Magyarország-Románia, férfi Volvo Kupa (ism.) 3.00 Heti helyzet. A hét témái (ism.) 6.00 Atlétika, fedett pályás EB, Torino, 1. nap (ism.) 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 Híradó 12.10 Közvetlen ajánlat 13.50 Többet ésszel! Inter-aktív telefonos vetélkedő 16.30 Együtt a biztonságért. Bűn- és balesetmegelőzési magazin 16.55 Híradó 17.05 Fórum. Közönségvita a politikáról 17.55 Híradó 18.20 Fórum. Közönségvita a politikáról 18.55 Híradó 19.15 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd. Amit a nap híreiről tudni kell 20.30 Híresek és hatalmasok. Dokumentumfilm 21.30 Párshow. Házaskvíz 22.35 Világkép. Nemzetközi hírmagazin 22.55 Késő esti híradó 23.05 700-as klub. Amerikai közéleti magazin 23.65 Többet ésszel! Interaktív telefonos vetélkedő híríBSi 10.05 A magyar beteg (ism.) 10.30 Vonalban (ism.) 11.30 BBC Click (ism.) 12.00 Déli híradó 12.30 Hungarorama. Közvetlen ajánlat 13.05 Lapzárta (ism.) 13.30 Paletta (ism.) 16.05 Sziluett (ism.) 15.05 BBC Reporters (ism.) 15.30 Zöldövezet (ism.) 16.05 Kő kövön 16.30 BBC Hard Talk 17.00 Híradó 17.35 Európai híradó 18.05 Keresztmetszet (ism.) 19.00 Híradó 19.30 Ősök tere (ism.) 20.05 Péntek 8 21.00 Híradó 21 21.30 Célpont 22.05 Civil kaszinó 23.05 Péntek 8 (ism.) 8.00 Miss Spider 8.65 Mininews 2009 8.50 ArthurV. 9.30 Chuggington 1.9.60 Woofy 1.9.50 Erdei tanoda 10.00 Mondókák 10.05 A bűvös körhinta 1.10.10 Pat és Stan II. 10.15 Noddy kalandjai Játékvárosban 10.30 Világjáró Grover 10.35 Benjámin maci titkos világa 11.00 Viva Pinata 1.11.10 Loopdidoo II. 11.20 Leo és Fred 11.25 Jane és a sárkány 11.50 Pat és Stan II. 11.55 Connie, a boci 12.00 Tom, a nagy utazó II. 12.25 Mininews 200912.30 Animalia 13.00 Fifi virágoskertje 1.13.10 Symfollies 13.15 Rupert maci varázslatos kalandjai II. 13.30 Elmo világa 13.60 Patás Stan II. 13.65 Roary, a versenyautó 1.13.55 Bibi és Tina 16.20 Kis királylány III. 16.35 Játsszunk a Szezám utcában! 15.00 Mi micsoda? 15.20 Pat és Stan II. 15.25,15.60 Yakari 15.50 Mininews 200915.55 Vipo 16.10 Duda és Pocsolya 1.16.30 Woofy 1.16.35 Erdei tanoda 16.50 A bűvös körhinta I. 17.00 Pat és Stan II. 17.05 Noddy kalandjai Játékvárosban 17.15 Pingu VI. 17.20 Világjáró Grover