Délmagyarország, 2009. március (99. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-06 / 55. szám
M ^ I — ^^ ^^ Jk ^^ SZÓRAKOZTATÁS,HUMOR,SZATÍI lIAIlllSnSr minden pénteken wl Ci I I I I Cl U Cl I SZERKESZTI: KOVÁCS ANDRÁS, FÁBI; LEVÉLVÁLTÁS AZ OLVASÓVAL MINDENKI MÁSKÉPP CSINÁLJA Legényként 4 hajlékony tagom volt és 1 merev, ma sajnos éppen fordítva. Tisztelt Szerkesztő úr! Tisztára be vagyok indulva. Azt mondják, ha elválok, olcsóbb lesz a megélhetés, mert nem kell a családi pótlékomat adóznom. De azt is mondják, hogy bevezetik a családi adózást, akkor pedig mégis. Ráadásul akad, aki azt mondja, kell a sok gyerek, hogy legyen kiből megélni, mások szerint a legnagyobb felelőtlenség most ezek gyártásába belekezdeni. Csoda, hogy meg vagyok zavarodva, és ráadásnak itt van a világváltás. Tódor jeligére Aranybogár Tódor! Vigyázat! Nem mindegy, hogy világváltás vagy világválság. A megélhetése pedig higgye el, olcsóbb lesz. Ha akarja, ha nem, ebben az évben sokkal kevesebből fog kijönni, mint tavaly. És ez így lesz majd jövőre is! Kedves Józsi! Sajnos nem osztom mindenben a véleményét, bár az kétségtelen, hazánk válsághelyzetében a tömény igazság előbb vagy utóbb az asztalra kerül. Egyébként sajnálattal kell közölnöm, a pénznek nincs szaga, csak annak, akinek nincs pénze. Uram! Azt mondták nekem, büdös a munka. Ezért most válságkezelési tanfolyamra kell járnom. Ráadásul ha ezek a szagról beszélnek, akkor biztos a pénzre gondolnak, mert azt mindig megérzik. Magam becsületes munkásember vagyok, aki már csupán az elfogyasztott alkoholmennyiségen keresztül is termelően segíti a honi gazdaság felvidámulását. Butykós Józsi (Italos, Butélia utca 3.) FATÁLIS TÉVEDÉS • A napi kötelező standolás - azóta már visszavont - rendelkezésének hírére gyorsan új hivatalos mérőeszközt rendelt a petőfitelepi Muskátli presszó menedzsmentje. A nagy kapkodás- FELMENTÉS? • A Délmadár szerkesztó'sége megérti Balogh képviselő' urat: valamivel át kell lendülni a ban azonban a tételszámhoz az egyes helyett ezres került, így azóta szegedi közgyűlés - máskülönben roppant ritka - holtpontjain. Felmentést azonban nem adhatunk, a rövidet ebből szolgálják fel a törzsközönségnek. Egyedül Béla hiszen a fotó éppen akkor készült, amikor a gazdasági alpolgármester az egyensúly és a fejlesztés (Csap utca) tiltakozott, hogy neki ez túl hosszú. Fotó: Schmidt Andrea költségvetésének nevezte a 2009-es büdzsét, amely továbbra is nullszaldós. Fotó: Frank Yvette Drága Szerkesztő úr! Segítsen nekem, nem boldogulok. Én egy mások által ügyesnek mondott és feltűnően semmilyen külsővel rendelkező férfi vagyok. A nők egyébként sem szeretnek, de mióta nincs önbizalmam (születésemkor vesztettem el állítólag, mikor elvittek egy tükör előtt), azóta különösen nem. Ügy csodálom azokat, akiknek van. De én nem tudom, mi az. Hercig Tokány Pál Nézze, Pali! Szerintem az önbizalom egyszerűen az a nyugodt, magabiztos érzés, ami orra bukás előtt eltölti az embert. Ezért akiből hiányzik, a végén még talpon maradhat. Szerkesztőkém! Te überokos. Most aztán fúj a szembeszél, és vagy nem pisilünk, vagy ha igen, akkor beterítjük magunkat! Hát erre szavaztunk? Mi lesz most velünk, okostódor? Teltputtony László Endre Tisztelt László! Valóban vannak metafizikai alaptézisek. Ezekről tudomást nem venni dőreség. Az egészen biztos, hogy mi, kisemberek nem tudjuk a szél irányát megváltoztatni, de a pisilését igen. A szerk. A VÁLSÁG KULCSA • Az egész világ keresi az óriási pénzügyi válság kulcsát, ám eddig nem sikerült megtalálni. A sikerhez legközelebb egy - a szorosabban vett pénzügyi szakmai köröktől távol tevékenykedő, kis létszámú - szegedi csoport jutott... Fotó: Karnok Csaba SOHA NE BECSÜLD LE A NOT! A rendőr leállít egy hölgyet. - Gond van? kérdi a nő. - Gyorsan vezetett. Kérem a jogosítványát. - Hát, sajnos nincs nálam. Már negyedszer vonták be alkoholos befolyásoltság alatti vezetés miatt. - Értem. Akkor kérem a forgalmit. - Sajnos az sincs meg. A kocsi pedig lopott! - Lopott? - Igen. A tulajt megöltem és feldaraboltam. - Micsoda? - A testrészeit nejlonba tekerve betettem a csomagtartóba. Megmutassam? A rendőr döbbenten nézi a hölgyet, aztán a kocsijához megy, és rádión segítséget kér. Kisvártatva öt rendőrautó érkezik szirénázva. A parancsnok előreszegezett fegyverrel közelít a nőhöz. - Hölgyem, feltartott kézzel azonnal szálljon ki a kocsiból! - Valami baj van? - kérdi a nő ártatlanul. - A főtörzs azt állítja, hogy ön autót lopott, a tulajdonosát pedig megölte. - Micsoda? - Kérem, nyissa ki a csomagtartót! Az aszszony felnyitja a csomagtartó tetejét. A csomagtartó teljesen üres. - Ez az ön kocsija? kérdi zavartan a parancsnok. - Persze. Itt a forgalmi. - A kollégám azt állítja, hogy önnek jogosítványa sincs. A nö keresgél a táskájában, aztán előveszi a jogsit. A parancsnok átvizsgálja, az engedély azonban kifogástalan. - Köszönöm, hölgyem. A kollégám szerint ön jogosítvány és forgalmi nélkül lopott kocsit vezetett, tulajdonosát pedig feltrancsírozva gyömöszölte a csomagtartóba. - Fogadjunk, azt is hazudta, hogy a megengedettnél gyorsabban vezettem! A FRICSKA PÁRBAN JÓ • Már megint otthon hagyta a kissámlit, kedves Bárok tanár úr! - szaladt ki egy nyilatkozat előtt az idegen vizekre keveredett Nagy László válogatott kézilabdázóból a fricska. A válasz sem késett: László, igaz az, hogy ha visszavonul az aktív sportolástól, s már a pólósoknak sem kell, zsiráfgondozó lesz a vadasparkban? Fotó: Schmidt Andrea, szöveg: Kovács András