Délmagyarország, 2009. március (99. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-27 / 73. szám
k I Aktuális Péntek, 2009. március 27. ALGYŐ. Már csak a helyszínen, a faluházban lehet jegyet venni a szombat este 19 órakor kezdődő operettgálára. A Parlandó együttes programjának sztárvendége: Oszvald Marika és Peller Károly, a budapesti Operett Színház művészei. ÁSOTTHALOM. A közösség a szép és egészséges környezetért című projekt részeként faluszépítő akciót hirdet az ásotthalmi önkormányzat. A versenyre 5 család együtt nevezhet, amely egymás mellett vagy egymással szemben lakik. A jelentkezőknek fát, cserjét biztosítanak a házuk előtti közterület szépítéséhez. DESZK. Véradó napot szervezett az Országos Vérellátó Szolgálat Szegedi Regionális Központja és a Vöröskereszt a településen. Deszken négy óra alatt negyvenegyen jelentkeztek véradásra, negyvenen lehettek donorok. - Pénteken 19 órától a faluházban a Tavaszi Magyar Filmnapok rendezvényeként a Made in Hungária című filmet vetítik. A vetítés után a nézők a film alkotóival találkozhatnak. Vendégek: Fonyó Gergely rendező, Neményi Ádám producer, Fenyő Iván és Kaszás Géza színész. A belépő 400 forint. MÓRAHALOM. Térfigyelő kamerákat helyeznek ki a város több pontján, a közterületen elkövetett szabálysértések megelőzésére. A buszvárót és környékét figyelő kamerarendszer tervezése folyamatban van. A nyári szezon előtt a könyvtár oldalára, valamint az iskolához is több kamerát helyez el az önkormányzat. Ezek a biztonságtechnikai eszközök éjjel-nappal rögzítenek, illetve figyelik a közterületeket. SZATYMAZ. A barackvirágnapokon ma 15.30-tól a Grimm-Busz Színház Rigócsőr király című előadását láthatják az érdeklődők. SZEGED. A Dugonics Társaság a Szegedi Akadémiai Bizottság Tudósklubjával és a Szegedért Alapítvány elnökségével március 31-én 18 órától felolvasóülést tart a városháza dísztermében. A programban bemutatkoznak a Szegedért Alapítvány 2009-es díjazottjai: Kothencz János, az Ágota alapítvány elnöke, Aranyi Sándor festőművész, dr. Dobozy Attila bőrgyógyász, akadémikus és Simái Mihály költő. Minden érdeklődőt várnak a szervezők. - Nem 17, hanem 15 millió forintért adta el az Etelka sori, 36 négyzetméteres garázs-élelmiszerüzletét az önkormányzatnak Kerezsi Sándorné. Az egykori tulajdonos a szerdai lapunkban megjelent, az Etelka sori garázsokkal foglalkozó cikkünkre reagált, elmondta: valóban előbb 20, majd 17 milliót kért a várostól, de végül 15 millióban egyezett meg az önkormányzattal. - A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Lukács János dandártábornok március 30-án, hétfőn 13.30 és 15 óra között fogadóórát tart a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületében (Kossuth Lajos sugárút 22-24.). ÜLLÉS. Az alkotóház és a helyi Gyermekjóléti Szolgálat húsvétváró kézmüvesnapot szervez ma 13.30-tól. Program: tojásfestés, húsvéti üdvözlőlapok és meglepetések készítése, színezés. ZÁKÁNYSZÉK. A második Classiconbált rendezik szombaton 18.30-tól a sportcsarnokban táncbemutatókkal, meglepetésekkel. Zenél Csáki Lajos és Smányi János. - A Zákányszéki Gazdálkodók és Vállalkozók Klubja előadást szervez március 30-án, hétfőn 18 órától a művelődési házban. Téma: munkaügyi tájékoztató munkaadóknak és munkavállalóknak. Előadó: a Mórahalmi Munkaügyi Központ vezetője és az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség munkatársa. Meglógott ló kóborolt Baktóban Elkóborolt a sztrádaépítés zajától megrémült baktói ló. A gazda ismeró'sei fogták be a 15 éves tenyészkancát. Nyugdíjas gazdája biciklin ment utána, hogy hazaügessenek. DOM8A1 TÜNDE Elcsatangolt ló várja gazdáját a baktói 33. utcában - szólt tegnap reggel a Rádió 88 híradása. Lóhalálában vágtáztunk Szeged töltésen túli kiskertes övezetébe. Egyszer csak meszsze előttünk, a Hosszú töltés utcán keresztbe nyargalt a sötét paripa. A hepehupás földutakon - hiába alattunk a benzines lóerő - csak nehezen tudtuk követni. Az egyik kereszteződésben álldogáló férfiak nem csodálkoztak, lókutató kérdésünkre tüstént rávágták: megfogta már a gazdája. Csak a Jóska lehet, az Eper utcából. Megtaláltuk az Eper utcát, ahol szembe velünk poroszkált a nagy, sötétbarna ló - kantáron vezette bicikliző gazdája. - Dáma 15 éves versenyló. Bekerített tanyánkon tartjuk szabadon, a mostani. M43-as építkezéstől nem messze. Megriadhatott valamitől, akkor viszont képes átugratni a két méter magas kerítésen - mesélte a lókalandot a gazda, Dózsa József. A nyugdíjas asztalos elárulta, tenyészkancája máskor is világgá ment már. Csikóit kereste, amelyeket a 33. utca környékére adtak el. Most is azon a környéken csatangolt, nyilván vagy megint a csikóknál keresett menedéket, vagy ahhoz a családhoz talált oda, amelyik a napokban lovagolt a nyergében - pont azon az útvonalon. Dámát gazdája ismerősei befogták, és értesítették a rádiót. Dózsáéknak ezalatt a tanyaszomszédjuk telefonált, tőle tudták meg, hogy elkóborolt a 610 MILLIÓ SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁSRA Bekerült a második pályázati fordulóba, így közel 610 millió forintos támogatásra számíthat a sürgősségi betegellátás fejlesztéséhez a szegedi egyetem. Az SZTE a kormány és az Unió közös, 12 milliárdos keretösszegű tenderére nyújtott be sikeres pályázatot. A sürgősségi ellátással kapcsolatos részletes fejlesztési, kivitelezési terveket a következő 6 hónapban kell elkészíteni, végleges döntés ez után születik a támogatásokról - mondta el Kovács Iván, az orvoskar stratégiai igazgatója. A cél az, hogy a Csongrád megyében egyelőre hiányzó úgynevezett SOI szintű sürgősségi osztály jöjjön létre, ahol - a gyermek- és a szülészeti ellátáson kívül - mindenféle sürgős szakellátást egy helyen megkapnak a betegek. REGIÓRA AZ ISKOLAI ERŐSZAKRÓL A Magyar Televízió l-es csatornáján ma 13 óra 20 perckor ismét jelentkezik a Szegedi Stúdió körzeti magazinja, a Regióra. A műsorban az orosházi Linamar Vállalatnál tervezett 700 fős elbocsátás kapcsán munkaügyi szakértő jellemzi a dél-alföldi munkaerő-piaci helyzetet. Tanulmánykötet jelent meg az iskolai erőszak kezeléséről. A műsor vendége az egyik szerző. Hexameterben fejezi ki magát az az egyetemista, aki modernkori eposzát mutatja be a műsorban. A temesvári, az újvidéki és a szegedi stúdió közös magazinjában a palicsi állatkert bemutatása mellett szó esik a temesvári és a szegedi mikrosebészeti központok példaértékű együttműködéséről is. A szerkesztő: Sári Zsuzsa. HAJLÉKTALANOK VERTEK HAJLÉKTALANOKAT A Csongrádi sugárút végén keveredett szóváltásba két hajléktalan egy háromfős, ugyancsak hajléktalan csoporttal szerda este. A szóváltást követően az 51 és 27 éves nő, valamint a 38 éves férfi ütlegelni kezdte a párost, majd megrugdosta őket. A járőrök hamar elkapták a három verekedőt, akit a kapitányságra szállítottak be. Csoportos garázdasággal gyanúsítják őket. 3 HÉT MÚLVA KIDERÜL, CSEH, LENGYEL, SPANYOL VAGY SVÁJCI LESZ A SZEGEDI VILLAMOS Nemcsak az ár, a hossz is számít Lezárult a pályázati szakasz a szegedi villamostenderen. Három hét múlva kiderül, cseh, lengyel, spanyol vagy svájci villamosok érkeznek a 2-es vonalra. GARAI SZAKÁG LÁSZLÓ A legutóbbi szegedi közgyűlésen is elhangzott, 11 cég vásárolta meg a szegedi villamosberuházás ajánlati felhívását. A tegnap lezárult tenderen az is kiderült, végül 4 cég tett ajánlatot arra a 9 szerelvényre, amelyek a 2-es vonalán járnak majd. - Úgy írtuk ki a pályázatot, hogy lehetőleg sok gyártó, minél több típussal tudjon pályázni. Például a szerelvények hossza 26 és 34 méter között változhatott - mondta Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester, aki hozzátette, előnyben részesítették az egyszerűbb villamosokat. - Ez azért volt fontos, mert a járműveket az SZKT szakembereinek kell majd karbantartani, hiszen 9 szerelvényre senki nem fog Szegedre telepíteni egy műszaki bázist - jegyezte meg Nagy. A villamostenderen végül a cseh Inekon, a lengyel PESA, a svájci StadB EGYESÉVEL ÉRKEZNEK. A villamosokat a győztesnek egyesével kell leszállítania. Először egy prototípus érkezik majd Szegedre, amit egy hónapig folyamatosan tesztelnek az SZKT-nál. Utána havonta bővül egy-egy szerelvénnyel a villamospark. • A KÉPEN LÁTHATÓ JA2DA PRÓBNA FELIRAT HELYETT JÖVŐRE TALÁN AZT OLVASSUK EGY HASONLÓ PESA VILLAMOSON SZEGEDEN: PRÓBAJÁRAT Illusztráció: DM/DV ler és a spanyol CAF cég indult el. A borítékok felnyitása után az is kiderült, a villamosok ára között igen nagy a szórás, a legolcsóbb gyártó 590 millióért, a legdrágább pedig 1 milliárd forintért árulja egy szerelvényét. - Persze nem csak az ár számít az elbírálásánál, de kár lenne tagadni, ez az egyik legfontosabb tényező. Előnyben részesül az a gyártó is, amelyik hosszabb villamost kínál, és a szállítási határidő sem utolsó szempont - jegyezte meg a városfejlesztési alpolgármester. A járműveket légkondicionálóval kell leszálh'tani, és az alacsonypadlós kivitel is alapkövetelmény volt. Végleges eredményt három hét múlva hirdetnek a városházán. www.delmagyar.hu • DÓZSA JÓZSEF DÁMA OLDALÁN CSAK DRÓTSZAMÁRON BÍRTA AZ IRAMOT Fotó: Segesvári Csaba kedvencük. Mivel az iramot csak bi- nyugtatta a nemes állatot, majd visz ciklivel lehet a versenykancával fel- szakísérte a tanyára. venni, Dózsa lózsef a drótszamár —-v FOTÓK PÜVPÜIPII nyergében vezette haza. Otthon meg- KJ<0N u intern*teieHSB^^&Q