Délmagyarország, 2009. március (99. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-21 / 68. szám
81 Megyei tükör Szombat, 2009. március 21. A J0 MEZ KENYELMES, ELNYŰHETETLEN, ES SOK CEGNEV RAFER Fenéken is lehet reklám Bár a divat a sportruházatra is hat, a mezek tervezésénél elsősorban a praktikumot tartják szem előtt. Egy jó dressz kényelmes, elnyűhetetlen, és nem utolsósorban nagyon jó reklámhordozó is. Néhány szegedi cég több tízmillió forintot fizet azért, hogy lógója a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatjátékosainak pólóján szerepeljen. BOBKÓANNA Előfordul, hogy a sportolók olyan ruhákat kapnak a szponzoroktól, amelyek annyira újak, hogy még piacra sem dobták a gyártók. Ez történt például két évvel ezelőtt a Pick Szeged férfi kézilabdacsapat játékosaival, akik az Adidastól kaptak olyan sportcipőket, amiket rajtuk teszteltek. A világhírű cég tervezi a játékosok mezét is, amelyből háromféle színvariáció kék-fehér, piros-fehér, fekete-fehér készült. Ebben léphetnek a pályára tudtuk meg Rea Attilától, a klub marketingmenedzserétől. A kézilabdadresszek egyik legfontosabb tulajdonsága a szakítószilárdságuk, hiszen az ellenfelek a meccseken gyakran rángatják a pólókat. Az is fontos, hogy A SZEGEDI KOSARASOK, LENGYEL DALMA A MEZÜKET nyelmes viselet, még egy fontos tulajdonsága van: a reklámértéke. Egyes szegedi cégek több tízmillió forintot is fizetnek a klubnak, hogy emblémájuk, nevük a játékosok pólójára kerüljön. A viselet legértékesebb felülete Hármamban a focistak Külföldön a neves divattervezők szinte versengenek azért, hogy egy-egy patinás focicsapat formaruháit elkészíthessék. Ezek azok az öltönyök, amelyeket a játékosok a mérkőzések előtt, után és a különböző reprezentatív eseményeken viselnek. A spanyol Real Madrid focistái például a német Hugó Boss öltönyében feszítenek. Giorgio Armani a brit válogatottnak tervezett formaruhát. A szicíliai Dolce & Gabbana tervezőpáros pedig a világbajnok olasz játékosokat látta el öltönyökkel. olyan speciális anyagból készüljenek, amely kiválóan szellőzik. Amellett, hogy a mez rendkívül kéelöl a mellrész, hátul pedig a lapocka magassága, az utóbbi időben pedig a pólók ujját is „hirdetőtáblának" haszÉS DESIRÉ ALMIND MAGUK MOSSÁK Fotó: Segesvári Csaba nálják. De az sem meglepő, ha a nadrág hátuljára kerül a reklám. Egy algyői focimeccsen például az egyik csapat tagjainak tomporán díszelgett a „Faház söröző" felirat. Cégek emblémáiból akad bőven a Szeviép-Szeged kosaras lányainak mezén is. A kék-fehér, Saller márkájú trikóhoz és rövidnadrághoz - divatozó nőkhöz híven - mindannyian egyedi kiegészítőket passzítanak. - Mostanában a legtöbb lány hosszú szárú zoknit visel a meccseken. Amellett, hogy jól néz ki, praktikus is, hiszen a vádlit is melegíti - magyarázta Lengyel Dalmű, aki csapattársához, Desiré Almiadhoz hasonlóan azt szereti legjobban a sportoláshoz használt ruhában, hogy amikor kimossa - különleges anyagának köszönhetően nagyon hamar megszárad. Krokodil könnyeket hullatnak a pályán A szegedi férfi sportolók állítják: ők nem sírnak sem győzelem, sem kudarc esetén. Külföldön több világhíresség is elpityeredik egy-egy győztes vagy vesztes meccs után. KOVÁCS KRISZTA A fiúk nem sírnak - legalábbis ha a szegedi sportolókról van szó. Nemrég rint a nők kedvence sír a legtöbbet a pályán egy-egy jól vagy rosszul sikerült meccs miatt. De a hölgyek másik favoritja, a szintén focista Dávid Beckham is bekerült a sírósok közé. Két sikeres szegedi sportolótól kérdeztük: ők is sírósak-e a siker vagy a kudarc megélésekor. Az 1996-os atlantai olimpián 200 méter vegyes úszásban első heJ Federernél eltörött a mécses A teniszrajongók számára emlékezetes pillanat volt az idei Ausztrál Open egyes döntője, amikor Roger Federer könnyeivel küszködve köszönte meg a nézők biztatását, és megfogadta, hogy legközelebb legyőzi Rafael Nadalt. A kudarctól és fáradtságtól síró Federer, mint mondta, nem szeret veszíteni, ezért törhetett el nála a mécses. jelent meg a brit napilap, a The Sun tízes toplistája a legsírósabb férfi sportolókról. Első helyen a focista Cristiano Ronaldo áll. A brit újságírók szeTECHNIKAI SÍRÁS A SZÍNPADON. Nehéz a színpadon könnyezni, az igazi síráshoz ott is megfelelő idegrendszeri és lelkiállapot kell - tudtuk meg Rácz Tibortól. A szegedi színművész elárulta, hogy van egy könnyebb, technikai sírás, amit a rekeszizmok megfeszítésével érnek el: ekkor nincsenek könnyek, de a mimika és a kiadott hangok a sírás hatását keltik. Rácz Tibor is ezt alkalmazza például a most futó Kalózkaland című operettben. lyen végzett Czene Attila azt mondta, ő még a dobogó legfelső fokán sem sírt. - Büszkeséget éreztem, amikor nekem szólt a Himnusz, és mosolyogtam emlékezett vissza a 35 éves sportoló. Majd elmesélte: amikor 5 és fél évesen hajnalban járt edzeni, sokszor elpityeredett a jéghideg vízben. - Tizenévesen a személyes kudarcok miatt még elsírtam magam, de azóta nem emlékszem ilyesmire. Inkább a mosolygás jellemző rám - nevetett Czene Attila. Sem győzelem, sem vereség miatt nem sírt még a kézilabdázó Katzirz Dávid. - A rosszabb meccsek után, főleg, ha kikapunk, nekem is rossz a kedvem, de emiatt még nem sírtam - magyarázta a Pick Szeged 28 éves játékosa, aki tudja, hogy sírni csak a győztesnek szabad. kiállítás február 7. - május 8. REÖK Szeged, Tisza Lajos krt. 56. • reok.hu / ] PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY | IKV ZRT. DMMUNIUIHA ti VUVOMWDilKODÖ ZHI. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízásából az IKV Zrt. pályázat útján történő ÉRTÉKESÍTÉSRE hirdeti meg: Szegeden a Kollégiumi úti, III. ker. 26 032. helyrajzi számú, beépítetlen területű ingatlan tulajdonjogát. Az ingatlan telekterülete: 7024 m2 Pályázati alapára: bruttó 49 000 000 Ft A pályázati tárgyaláson csak az a pályázó vehet részt, aki a részletes pályázati felhívást az IKV Zrt. ügyfélszolgálatán legkésőbb 2009. április 1-jén, 17.00 óráig bruttó 20 000 Ft ellenében megvásárolta. Felvilágosítást az IKV Zrt. ügyfélszolgálata nyújt (Szeged, Dáni u. 14-16., tel.: 62/563-135; 62/563-148; weboldal: www.ikv.hu • e-mail: ikv@ikv.hu) Az ügyfélszolgálat nyitvatartási rendje: hétfő, kedd, csütörtök: 8.00-11.00 • 13.00-15.30 óráig szerda: 8.00-11.00 • 13.00-17.00 óráig péntek: 8.00-12.00 óráig PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY í IKV ZRT. muiuwitfziut ti uMMuzniiM«6 m Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízásából az IKV Zrt. pályázat útján történő ÉRTÉKESÍTÉSRE hirdeti meg az: Újszeged és Deszk határán, csendes, parkosított környezetben elhelyezkedő felépítményes ingatlan tulajdonjogát. Az ingatlanon 2 db alápincézett, földszintes épület található tetőtér-beépítéssel. Az épületek beépített alapterülete összesen: -189+509 m2 Az ingatlan telekterülete: 6057 m2 (külterület 047/2. hrsz.) Pályázati alapára: 35 000 000 Ft A pályázati tárgyaláson csak az a pályázó vehet részt, aki a részletes pályázati felhívást az IKV Zrt. ügyfélszolgálatán legkésőbb 2009. április 1-jén, 17.00 óráig bruttó 20 000 Ft ellenében megvásárolta. Felvilágosítást az IKV Zrt. ügyfélszolgálata nyújt (Szeged, Dáni u. 14-16., tel.: 62/563-135; 62/563-148; weboldal: www.ikv.hu • e-mail: ikv@lkv.hu) Az ügyfélszolgálat nyitvatartási rendje: hétfő, kedd, csütörtök: 8.00-11.00 • 13.00-15.30 óráig szerda: 8.00-11.00 • 13.00-17.00 óráig péntek: 8.00-12.00 óráig PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY I IKV ZRT* MUULUWHHÓ ÉT VWOWWDÉIIUHIÓ M Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízásából az IKV Zrt. pályázat útján történő ÉRTÉKESÍTÉSRE hirdeti meg a: SZEGED, PÜSPÖK U. 7. beépítetlen területű ingatlan tulajdonjogát (hrsz.: Szeged I. ker. 3058.) Az ingatlan telekterülete: 867 m2 Pályázati alapára: bruttó 39 000 000 Ft A pályázati tárgyaláson csak az a pályázó vehet részt, aki a részletes pályázati felhívást az IKV Zrt. ügyfélszolgálatán legkésőbb 2009. április 1-jén, 17.00 óráig bruttó 20 000 Ft ellenében megvásárolta. Felvilágosítást az IKV Zrt. ügyfélszolgálata nyújt (Szeged, Dáni u. 14-16., tel.: 62/563-135; 62/563-148; weboldal: www.ikv.hu • e-mail: ikv@ikv.hu) Az ügyfélszolgálat nyitvatartási rendje: hétfő, kedd, csütörtök: 8.00-11.00 • 13.00-15.30 óráig szerda: 8.00-11.00* 13.00-17.00 óráig péntek: 8.00-12.00 óráig