Délmagyarország, 2009. március (99. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-21 / 68. szám
i* | Aktuális Szombat, 2009. március 21. KÖRKÉP ALGYŐ. Kézművespályázatot hirdet az Algyői Faluház, Könyvtár és Tájház, valamint az Algyői Művészkör. Olyan, húsvéthoz kapcsolódó, saját készítésű tárgyakat várnak, amelyek bármilyen anyagból és technikával készültek. Az alkotásokat április 6-án 15 óráig lehet leadni a tájházban. MÓRAHAIOM. A homokháti kistérség bemutatkozó programsorozata részeként Zákányszék kulturális estjét rendezik meg vasárnap 16 órától az Aranyszöm Rendezvényházban. A zákányszékiek műsorral, kiállítással és vendéglátással várják az érdeklődőket. - Az egyházmegyei Tesz-vesz tavasz programsorozathoz csatlakozva mától vasárnapig ifjúsági közösségek egyidejűleg, különböző helyszíneken szociális, ökológiai vagy más önkéntes tevékenységet végeznek. Szombaton 9 órától a temető területén lesz takarítás, amelyre minden segítőkész embert várnak. A program célja, hogy a fiatalok egymással összefogva tapasztalatokat szerezzenek az önkéntességről, a szociális tevékenységről, a természeti és épített környezet védelméről, és aktív részesei legyenek környezetük jobbá tételének. - A közterületen elkövetett szabálysértések megelőzése érdekében a közeljövőben több helyen térfigyelő kamerákat szerelnek fel. A buszváró és környékét figyelő kamerarendszer tervezése még folyik, felszerelésük hamarosan várható. A nyári szezon előtt a könyvtár oldalához és az iskolához is több kamerát elhelyez az önkormányzat. Az eszközök éjjel-nappal rögzítenek és figyelik a közterületeket. Az önkormányzat fő célja a dohányzás tilalmát megszegők, illetve a szemetelök kiszűrése. PUSZTAMÉRGES. Rendes évi közgyűlését tartja ma 18 órai kezdettel a Pusztamérges! Polgárőr Egyesület a művelődési házban. A polgárőrség rendkívül szűkös anyagi keretei miatt szívesen fogad támogatásokat a Partiscum XI. 57600053-10050350 számlaszámra vagy a község bevásárlóhelyein kihelyezett gyűjtőkben. A segítőkész felajánlásokat az egyesület működési költségeire fordítják. RÖSZKE. Egyéni horgászversenyt rendez ma a Röszkei Sporthorgász és Természetvédő Egyesület a Gyálai Holt-Tisza Lisztes szakaszának Röszke felőli oldalán. A résztvevők férfi, női, ifjúsági fiú, ifjúsági leány, legnagyobb hal kategóriákban mérhetik össze szerencséjüket, illetve tudásukat. Gyülekező a Premier söröző előtt reggel 7 órakor. További részletek a www.horgaszegyesulet.roszkenet.hu oldalon. RÚZSA. Országos állat- és kirakodóvásárt tartanak március 22-én a Szegecli úti vásártéren. További információk Majoros Imre vásárigazgatónál kérhetők a 30/336-6530-as telefonszámon. SZATYMAZ. Tavaszváró vigasságot tartanak a tavaszi napéjegyenlőség alkalmából a Dankó Pista Művelődési Házban délután 2 órától. Fellépnek vándormuzsikusok, lesz dobokkal és énekkel kísért ünnepi szertartás, íjjászverseny, szamuráj harci bemutató, este 7-től pedig a Medicine Roxx nevű zenekar koncertezik. SZEGED. Agykontrolltanfolyamot rendeznek Dómján László orvoskandidátus vezetésével ma és holnap, illetve jövő héten szombaton és vasárnap az SZTE TIK-ben. Bővebb információk a www.agykontroll.hu-n olvashatók. - Még a kaktusz sem élhet víz nélkül címmel interaktív, játékos kiállítás nyílt a víz világnapja alkalmából az SZTE füvészkertben (Lövölde u. 42.) SZEGED-KISKUNDOROZSMA. Örkény István Macskajáték című darabját tekinthetik meg az érdeklődők a Petőfi Sándor Színkör előadásában a művelődési házban ma este 6 órától. SÁNDOR JÓZSEF BENEDEK ANYAI SEGÍTSÉGGEL APRÍTJA A TŰZIFÁT Fotó: Tésik Attila Sándor József Benedek imádja a meleget •+ Folytatás az 1. oldalról Majd elárulta, egy ilyen nevű pajtása neki is volt gyerekkorában. így derült ki, hogy kicsi a világ, ismeri a férjemet, annak idején együtt játszottak Mindszenten - avatott be a Benőnek becézett kisfiú édesanyja a történetbe. Az idősebb Sándor József Benedekkel nem tudtunk beszélni, mert ottjártunkkor éppen pihent - éjszakai műszakban dolgozik ugyanis a szentesi Hungeritnél. Benő különleges nevét persze azonnal mindenütt megjegyzik, s alaposan el is csodálkoznak rajta. Ezen a héten is állandóan á meleggel töltött zsákot keresték nála. A kisfiú tényleg nagyon szereti a meleget, s tesz is érte, hogy ne fázzon: segédkezik a favágásban, s nagy igyekezettel hordja be a hasábokat a kályhához. A tűzre viszont még nem tehet - hiába eleven gyerek. Nagyon szeret komputerezni, BMX-ezni, sőt mosogatni is, és egyenesen imádja, ha forrón süt a nap. Nyaranta a nővéreivel strandol a Tisza-parton. Ű* további FOTÓK a twnáról a> interneten! www.delmsgyar.hu A SZÉCHÉNYI TERI ERSTE BANKOT ERTE AZ UJABB FENYEGETES Nem szólt nagyot a bombariadó Bombariadó volt tegnap délután a Széchenyi téri Erste Bank épületében - idén ez volt a harmadik, robbantással való fenyegetés Szegeden. MUNKATÁRSUNKTÓL Ezt a hónapot sem úsztuk meg bombariadó nélkül Szegeden. Tegnap délután nem sokkal fél 2 után a Szegedi Rendőrkapitányság ügyeletére telefonált be egy ismeretlen, majd gépies hangon közölte: a Széchenyi téri Erste Bankban robbanószerkezetet helyezett el. Legutóbb február 16-án a Kiss Menyhért utcai CIB Bankban, január 21-én a Széchenyi téri K&H bankfiókban volt bombariadó. A mostani fenyegetést egy nyilvános szegedi telefonfülkéből követték el, de a kiérkező rendőrök ahogy eddig már többször - most sem akadtak a telefonáló nyomára. Az Erste Bank környékét mindössze néhány méterre zárták le a Széchenyi tér és a Kelemen utca irányában, a forgalom a megszokott módon haladt a pénzintézet előtt. A bank péntekenként egyébként 15 órakor zár, így a munkakiesés nem volt jelentős. A járókelők a minimális felfordulást teljes közönnyel vették tudomásul. A bankfiókot bombakereső kutya és mintegy tucatnyi rendőr vizsgálta át, de robbanószerkezetet nem találtak. A kutatás nem sokkal fél 4 előtt befejeződött. A Szegedi Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított büntetőeljárást. HÍREK 465 ÉVET SZABTAK KI A SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLÁN A Szegedi ítélőtáblán 2007 végére 198 ügy maradt folyamatban, melyhez tavaly 1668 (442 büntető, 627 polgári és 599 gazdasági) új ügy érkezett - hangzott el a táblabíróság tegnapi évértékelő sajtótájékoztatóján. 2008-ban az ítélőtáblán 1672 ügyet fejeztek be, folyamatban az év végére 194 darab maradt. A Szegedi Ítélőtábla büntető kollégiuma tavaly összesen 465 év 7 hónap szabadságvesztést szabott ki, emellett 3 életfogytig tartó szabadságvesztés is született. Az intézmény 21 bíróval és 41 igazságügyi alkalmazottal végzi munkáját, tavaly 647 millió forintból gazdálkodtak. A táblabíróság legfőbb célja, hogy a hozzájuk érkező ügyeket 3 hónapon belül befejezzék. FELJELENTÉS PRÓ ÉS KONTRA FÜRDŐÜGYBEN „Szeged város közösségének, a jövő számára" szeretné megmenteni az újszegedi Ligetfürdőt a Ligetfürdő Civil Munkacsoport. A szervezet 2007-ben alakult a beruházás ellenőrzésére, a tagok inkognitóban akarnak maradni, szóvivő útján kommunikálnak. Bóka Zoltán tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette: a csoport vitatja az apportált önkormányzati vagyon értékbecslésének pontosságát. Ezért egyik tagja büntetőfeljelentést tett az Országos Rendőr-főkapitányságon csalás, önkormányzati vagyon hűtlen kezelése, okirat-hamisítás miatt ismeretlen tettesek ellen. A városháza válaszként kiadott sajtóközleményében többek között az áll: az önkormányzat és a Ligetfürdő Kft. bízik az ügy gyors befejezésében, de bejelenti, hogy jó hírnevének csorbítása miatt a nyomozás lezárása után azonnal feljelentést tesz hamis vád bűncselekménye miatt. GÁZSPRAY-VEL FÚJTA LE IVÓCIMBORÁJÁT Gázspray-vel fújt arcon egy 29 éves szegedi férfi egy másik férfit Újszegeden, majd annak kabátját lerángatva elmenekült. A rabló zsákmánya 250 ezer forint, iratok, és egy mobiltelefon volt. A nyomozás során kiderült, hogy a sértett nem sokkal a bűntett elkövetése előtt együtt italozott későbbi kirablójával egy szegedi sörözőben. A rendőrök csütörtökön vették őrizetbe a támadót, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatására. ÉDESSZÁJÚ TOLVAJT KAPTAK EL Az egyik szegedi üzletben süllyesztett hátizsákjába vásárlás közben 44 csomag csokigolyót egy 25 éves esztergomi férfi. Az áruház alkalmazottai - miután csak a kosarában levő termékeket fizette ki a tolvaj - feltartóztatták. A fiatalember annyira ragaszkodott csokijához, hogy megütötte az egyik eladót. A férfi ellen kábítószerrel való visszaélés miatt már folyik eljárás, így őrizetbe vették. A 17 ezer forintot érő édesség hiánytalanul előkerült. ISKOLAI ERŐSZAKRÓL TANÁCSKOZTAK Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) az erőszakmentes iskolai, kollégiumi életért indít átfogó programot, amelyet tegnap Szegeden ismerhettek meg az érdeklődők. A szervezők bemutatták és szakmai vitára bocsátották Erőszakmentes iskolai program projektmódszerrel című munkájukat. A TARJÁNI LEHET A LEGJOBB SULI Melyik a legjobb suli? A diákok internetes szavazáson válaszolhatják meg ezt a kérdést. A www.legjobbsuli.hu oldal látogatói még két hétig alakíthatják a két hónapos verseny állását, melyben egyelőre Hajdúszoboszló és Magyaratád vezet. A 16. helyen áll a Tarjáni Magyar-Német Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. A győztes a Baranyai Megyei Múzeumok Igazgatóságának díját nyeri el. SZÜLETÉSNAPI ÚJSÁG A SOMOGYITÓL A Somogyi-könyvtár új szolgáltatása a születésnapi újság: digitális másolat kérhető egy adott napon vagy valamely időszakban megjelent újságokból, folyóiratokból. EZÚTTAL SEM TALÁLTAK ROBBANÓSZERKEZETETA RENDŐRÖK Fotó: Segesvári Csaba