Délmagyarország, 2009. március (99. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-19 / 66. szám

Csütörtök, 2009. március 19. Megyei tükör 15 AZ ÁRPA UTCÁBAN FELCSEPEREDŐ GYEREKEK ELKÖLTÖZHETNEK UGYAN, DE SORSUKTÓL NEMIGEN SZABADULHATNAK Fotó: Schmidt Andrea Tavaszi hadjáraton a Vágta csapata Cigányok, akik félnek, és akiktol félnek ES SZÁMOK, ARÁNYOK. Cigány, roma­ni, beas nemzetiségűnek vallotta magát a legutóbbi népszámláláskor a szegediek és a hódmezővásárhe­lyiek 0,7 százaléka (1256, illetve 390 ember). Ennél nagyobb a cigányság aránya városaink közül Makón (0,8 százalék), Kisteleken (l százalék) és Mindszenten (1,9 százalék). A fal­vak közül a legtöbb roma Bakson (a lakosság 10,9 százaléka), Magyar­csanádon (9,2) és Apátfalván (9,8 százalék) él. Egyébként Magyaror­szágon 0,5-1 millióra becsülik szá­mukat. Folytatás az 1. oldalról A két csatornázatlan, városszéli utca azonban néhány év alatt lepukkant: a betonbunkeres Búza utcát több éve el­tüntették, de az Árpa utca maradt. S maradtak a cigányok is - például Ko­lompárék. Az itt felcseperedő gyere­kek fiatalként azonban legfeljebb el­költözni tudnak, a sorsuktól nemigen szabadulhatnak. - Fölszállt négy-öt cigánygyerek a do­rozsmai buszra, de a következő megálló­ban lerugdosták őket a többiek, mert­hogy „büdösek". Márpedig 1979-ben meggyőződésem volt: minden ember egyenlőnek születik, és származás alap­ján senkit se különböztessen meg senki! - idézi föl első és meghatározó élményét MUNKATÁRSUNKTÓL Gyanúsan viselkedő férfiak buktak le kedd este az egyik bezárt szegedi kocs­ma udvarán. Az oda érkező járőrök egy 40 éves kisteleki és egy 33 éves szegedi férfit találtak a helyszínen, előbbi ruhájában zárnyitásra alkalmas eszközökre bukkantak. A férfiak ta­KISS GÁBOR GERGŐ Két hétig sikerült titkolnia tettét a 18 éves J. Dánielnek és a 17 éves N. Zsu­zsának. Az ásotthalmi fiatalok még március 1-jére virradóra kötöttek el egy IFA-t egy mórahalmi telephely­ről, miután több pohár alkoholt gurí­tottak le torkukon egy közeli kocsmá­ban. Jó heccnek tartották a hűtőfolya­dék nélküli jármű elkötését, amiért a kerítésen át másztak be, majd azt ki­törve indultak útnak a Bajai úton. A motor két kilométer után adta meg magát: leégett. A vidám fiatalok jobbnak látták kereket oldani, gyalogosan jutottak el Ásotthalomig. A séta alatt vélhe­tően kijózanodtak, mert a település­re érve - szintén buliból - átmásztak az ABC kerítésén, a fiú bedobta egy kővel a bolt ablakát, ahonnan 6 üveg 2 literes flakonos borral távoz­tak. Az egy éjszaka lejátszódó két eset hamar szóbeszéddé lett a tele­püléseken. Hajdú Géza. A dorozsmai „müvház" igazgatójaként 1983-ban cigányklubot alapított. - Azzal kezdtem, ami a többsé­get a legjobban zavarta a cigányokban: olyan alapvető szokásokkal ismerked­tünk, mint például a rendszeres tisztál­kodás fontossága. Én is megismertem a cigányokat: például a „ha neked van, 3 Törzsek, kasztok gadták, hogy rossz szándékkal téved­tek volna az udvarra. Már mindketten többször voltak büntetve vagyon elle­ni bűncselekmények miatt. A Szegedi Rendőrkapitányság lopás kísérletének gyanúja miatt mindkét férfit őrizetbe vette, és előzetes letartóztatásukat kez­deményezte az ügyészségen. - Az ásotthalmi bolt előtt állt egy térfigyelő kamera, illetve a Bajai úton is van belőlük. Az összes képet bekértük, majd ezek birtokában kezdtünk el érdeklődni. Kezdetben nem sejtettük, hogy a két eset össze­függ, de a fényképek és a tanúk meg­hallgatása után ez világossá vált - mondta lapunknak Köles Attila szá­zados, a mórahalmi rendőrőrs pa­rancsnoka. A fiatalok kezén kedd es­te kattant a bilincs. A nőről kiderült, hogy esti iskolába jár, s egy kisgyerek édesanyja, a fiú pedig alkalmi munkából él. A két fia­tal kihallgatásán mindent beismert. A rendőrség adatai szerint az IFA-ban mintegy 200 ezer forint kár keletke­zett, a bor azonban nem került elő, mert a gyanúsítottaknak nem ízlett, ezért nagy részét kiöntötték. A nyomozók őrizetbe vették az ásotthalmi fiatalokat, és előzetes le­tartóztatásukat indítványozták az ügyészségen. nekem is van"-féle mentalitásukat. Nya­ranként cigánytáborokat szerveztünk, aztán több romaprojekt részese is vol­tam. Ám ezek nagy százaléka zsákutca lett, mert a támogatásból született prog­ram folytatására nem jutott pénz. Nincs adat, hiteles szociológiai felmé­rés a Csongrád megyei, de még a szege­Átadták tegnap Szegeden az l-es kór­házból a Il-esbe költözött krónikus belgyógyászati osztályt és a reumato­lógiai klinikát. A fejlesztések, átala­kítások révén lényegesen magasabb szintű ellátást kapnak a betegek. MUNKATÁRSUNKTÓL Hivatalosan is átadták Szegeden a volt l-es kórházból február végén kiköltö­zött, 85 ágyas krónikus belgyógyásza­ti és geriátriai osztályt, illetve a reu­matológiai klinikát tegnap, a volt Il-es kórház felújított részlegeiben. - A költözés és a fejlesztések révén az idős betegek ellátásával foglalkozó társszakmák - például az urológia, a neurológia, a reumatológia, a pszichi­átria és az intenzív ellátás - is elérhető közelségbe kerültek. Ez pedig lehető­séget ad a helyben végzett szakmai konzíliumokra, a biztonságosabb, gyorsabb betegellátásra - mondta Mi­di cigányság rétegződéséről se. Holott a rendszerváltozás előtt megszámlálha­tatlan program indult a cigányság fel­emelésére, miibárdokat költöttek el . ilyen-olyan romaprogramokra. Az in­ternetes szabadlexikon szerint a cigány­ság mintegy 60 százaléka fejezi be az általános iskolát. Az érettségi bizonyít­ványt közel 2 százalékuk szerzi meg, míg felsőfokú végzettséggel 0,2 százalé­kuk büszkélkedhet. A másik szakállas probléma a cigányok köreit jellemző 80 százalékos munkanélküliség - az isko­lai végzettség hiánya és az előítéletek miatt. Ez a romák 22-es csapdája. - Ha tudunk valamit, azt merjük ki­mondani - hangsúlyozza Hajdú Géza, aki szerint hiba, hogy tilos adatot gyűjteni a cigányságról, például az is­kolákban. A szegedi cigány kisebbségi önkormányzat becslése szerint 4500 roma él a Tisza-parti városban. Több­nyire szétszórtan - például a tarjáni lakótelepen, de máig fennmaradtak olyan tömbjeik, mint a szegedi Csere­pes sor, a Hunyadi tér környéke vagy a kiskundorozsmai Árpa utca. Ez utóbbi városrészben legfeljebb 150 ci­gány él. De számuknál jóval jelentő­sebb a mozgásukat kísérő feszültség. - Kölcsönös a félelem - véli Hajdú Géza. - Ennek egymás meg nem isme­rése az alapja. A békés egymás mel­lett élés első lépése: a tisztelet, a má­sik kultúrájának, világfelfogásának megismerése és megértése. Ennek jegyében búcsúzunk - cigá­nyul -: „Tavesz Bataxo!", vagyis „Béke veled!" mann Tibor, az I. számú belgyógyá­szati klinika vezetője. A krónikus belgyógyászaton minden ágyhoz oxigénadagoló és leszívó tarto­zik, az épületben rendelkezésre áll a képalkotó diagnosztikai eszköztár. A 8-9 ágyas kórtermek helyett 1, 2, 3 és 6 ágyas, új bútorokkal berendezett szo­bák és megújult, korszerűen felszerelt mellékhelyiségek várják a betegeket, akik kimérős helyett modern, tálcás rendszerben kapják a menüjüket. A reu­matológiai klinikán pedig az új beruhá­zásokkal lehetőség nyüt az úgynevezett infúziós biológiai terápiára is, ami a leg­korszerűbb gyógymódok közé tartozik. Benedek György orvoskari dékán hangsúlyozta: a 110 milliós beruházás­sal - a betegek ellátási körülményein kívül - az eddig mostohagyereknek számító geriátriai és reumatológiai szakorvosképzés feltételei is jelentő­sen javultak. „Tavaszi hadjáratán", Szabadkáról hazafelé Szegedet is útba ejtette Geszti Péter, aki az idei Nemzeti Vág­tát népszerűsíti. A főszervező példa­értékűnek tartja, hogy Szeged újra a tavaly súlyos sérülést szenvedett lo­vasát indítja a történelmi hangulatú versenyen. MUNKATÁRSUNKTÓL „Tavaszi hadjáratba" kezdett az idei, második Nemzeti Vágta népszerűsíté­sére a rendezvény ötletgazdája, Geszti Péter, aki stábjával nemcsak a na­gyobb hazai, de a határon túli magyar településeket is felkeresi. A napokban Szabadkán jártak, majd visszafelé megálltak az idei lovasversenyre az elsők között nevező Szegeden is. • ÚJRÁZ SZEGED TAVALY MEGSÉRÜLT LOVASA, TORMÁSI GYULA Fotó: Schmidt Andrea Lapunkban megírtuk: a történelmi hangulatú, nagyszabású lovasver­senynek és kulturális országimázs fesztiválnak ismét a pesti Hősök tere ad otthont május 30. és június 1. kö­zött. Szeged pedig ismét a tavaly jól futó, de a középfutamban súlyos sérü­lést szenvedett Tormási Gyulával, il­letve lovával, Arany Patakkal indul a megmérettetésen. - Fontosnak tartjuk, hogy az össz­magyar kulturális értékek jelenjenek meg a Nemzeti Vágtán, vagyis együtt ünnepeljünk a határon túli magyarok­kal, politikától mentesen - magyaráz­ta Geszti, miért keresik fel a vajdasági és felvidéki magyar településeket. (Szerdán Dunaszerdahelyre látogat­tak.) Tervbe vettek egy erdélyi körutat is, de ennek időpontja és állomásai még kérdésesek. Tavaly 5 erdélyi és 1 felvidéki település vett részt a Vágtán. Geszti reméli, idén még többen jön­nek. A Nemzeti Vágta főszervezője hoz­zátette: örül, hogy Szeged az elsők kö­zött vállalta a részvételt az esemé­nyen, amelyre eddig több mint 40-en neveztek. Elmondta azt is, megnyug­tató számára, illetve bátor tettnek és példaértékűnek tartja, hogy Tormási Gyula vállalta: a versenyen újra helyt­áll majd Szegedért. B KÉRLELÉS NÉLKÜL. - Nem kellett kérlelni, magamtól is vállaltam, hogy újra nyeregbe szálljak - mondta el tegnap Tormási Cyula, aki egyelőre még nem a május végi Vágtára, hanem a galoppszezonra koncentrál. El­mondta: Arany Patak jó kondi­ban van, ahogy ő maga is. Bár családja nem nézi jó szemmel, hogy rajthoz áll a Hősök terén, ahol tavaly súlyosan megsérült, de - mint mondta - úgyis övé a döntő szó. A magyarországi romáknak nyelvi és történeti szempontból, valamint önmaguk meghatározása szerint három nagy törzse különböztethető meg. A legnagyobb, 70 százalék kárpáti (romungro), de közülük tízből hét nem beszéli a cigány nyelvet. A negyedük oláh cigány - nemcsak törzsi nevük szerint, hanem anyanyelvük alapján is. A beás cigányok aránya 5 százalék lehet, anyanyelvük: az óromán. A törzseken belül foglalkozások szerint (például: rézműves, teknőkaparó, zenész) különülnek el a kasztok. MMMMMMMMMMNM Lebuktak a kocsma udvarán IFA-t loptak, boltba törtek be - buliból Egy 18 éves fiút ás egy 17 éves lányt gyanúsítanak azzal, hogy március l-jén Mórahalomról elkötöttek egy IFA-t, majd néhány óra múlva betörtek egy ásotthalmi boltba. Biztonságosabb, gyorsabb betegellátás -110 millióból AZ ÚJ HELYEN MAGASABB SZINTŰ ELLÁTÁST KAPNAK A BETEGEK Fotó: Karnok Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents