Délmagyarország, 2009. március (99. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-14 / 62. szám
2k | Mozaik Szombat, 2009. március 14. A NAP SZÍNESE Andy Warhol a JATE-klubban ÁCS GYÖRGYNEK KÖSZÖNHETŐEN KERÜLT WARHOL ARCKÉPE AZ EGYETEMI KLUB RUHATÁRÁBA Fotó: Segesvári Csaba KALENDARIUM S> KELTE: 05 óra 59 perc NYUGTA: 17 óra 98 perc KELTE: 22 óra 16 perc NYUGTA: 06 óra 52 perc ISTEN ÉLTESSE! MATILD, TILDA A Matild germán eredetű név, elemeinek jelentése: hatalom és harc. A Tilda a Klotild és a Matild becéző rövidülése. Ma ünnepel még: Méta, Jára. Vasárnap köszöntjük: Kristóf. EZT IRTUK 1 éve: Annak idején előbb hordtak kék színű farmert a szegedi III. honvédzászlóalj katonái, mint az amerikaiak. 5 éve: Népszerű a Szegedi Tudományegyetem: idén ismét növekedett a jelentkezők száma. 10 éve: A kisperegi sziámi ikreket szétválasztó gyermeksebész, dr. Füzesi Kristóf kapta a Szegedért Alapítvány idei fődíját. ORVOSMETEOROLÓGIA Napsütés felhőkkel További kilátások Igen változékony lesz időjárásunk, naponta egy, de néha két front is átvonul felettűnk. Emiatt gyakran változik majd a felhőzet, időnként esőre, záporokra is számithatunk, de napsütésben is lesz részünk. Vasárnap Hétfő Kedd Szerda £ £ £ £ Max:12° Mln>l° Változó Max: 15° Mln:2° Zápor Max:12° Mln:l Felhős Max:9° Mln:l° Változó Készítette A tegnap még sokfelé esőt okozó légörvény lassan elhagyja térségünket, szárazabb, hideg levegő áramlik fölénk. Sok napsütésre, kevés felhőre számíthatunk. Szeged £ 9° Mórahalom £ 10° Hódmezővásárhely £ 9° Mindszent £ 9° Szentes £ 9° Békéscsaba £ 8° Makó £ 9° Szolnok £ 8° Csongrád £ 9° Kecskemét £ 9° Kistelek £ 9° Orosháza £ 8° Vízállás: A Tisza Szegednél 528 cm (hőfoka 5,2 °C), Csongrádnál 527 cm, Mindszentnél 556 cm. A Maros Makónál 259 cm. H0R0SZK0P SZTÁRSÁV A NAP VICCE Joker agyonlövette magát BOBKÓANNA Igazi híresség fogadja a szegedi JATE-klubban azokat a fiatalokat, akik kabátjukat a ruhatárba szeretnék betenni. A fogasokkal szemben ugyanis Andy Warhol hatalmas portréja néz vissza rájuk. A képet Acs György, alias Mézi pingálta az egyetemi szórakozóhely falára akkor, amikor átalakították a klub arculatát. A szegedi grafikus középiskolás évei alatt a Tömörkény István gimnáziumban ismerkedett meg a pop-art irányzat központi figurájának művészetével. Fölös Endre tanár úr ugyanis szinte minden órán az amerikai képzőművészről áradozott. - A gimis éveim alatt még élt Warhol. Sokat olvastam róla. Mindig is érdekeit az élete, a munkássága. Akkoriban néztem róla egy filmet, amikor felkértek a JATE-klub dekorálására. Mivel nagyon tetszett a stílusa, olyan képeket festettem a falakra, mint az övéi. A ruhatárat pedig a művész portréjával díszítettem - mondta Acs György, aki több más híresség arcképét is megörökítette a bulizóknak. A klubban többek között Mona Lisa, Marilyn Monroe és Linda Evangélista mosolyog ránk a falakról. Hidegfront miatt emelkedhet a vérnyomás, nőhet a reakcióidő. Újabb ámokfutó tűnt fel az Egyesült Államokban: Jokernek öltözve lövette magát agyon egy katona. Az eset Virginia államban, a Shenandoah Nemzeti Parkban történt. A férfi először kisminkelte az arcát: pontosan úgy nézett ki, mint a Batman-filmek főgonosza. A rendőrök meg is lepődtek, milyen jó munkát végzett. A férfi ezt követően megkéselte egy katonatársát, amiért üldözőbe vették a rendőrök. Az ál-Joker furgonon menekült, a kocsiban barátnője is vele utazott. A férfi megkérte a nőt, hogy lője őt agyon, de az nem volt erre hajlandó. Amikor végül a rendőrök utolérték, és megállították a furgont, a katona - akinek kedvenc mozihőse a gonosz Joker figurája volt - rájuk fogta pisztolyát. A rendőrök védekeztek, tüzet nyitottak rá, és végül lelőtték. A lövöldözésben a barátnő is megsérült, őt kórházba vitték, aztán őrizetbe vették, mert bűnrészesnek tartják Joker menekülésében. KOS (III. 21.-IV. 20.): Ha a T8 hét lefárasztotta, nem biztos, hogy lesz ereje bármilyen programra. Ha este randevúja van, ne mutassa kimerültségét! * BIKA (IV. 21.-V. 20.): Olyasvalamit veszíthet ma el, ami nagyon fontos önnek. Nem tehet semmit ebben, mint hogy elfogadja a történteket. ffe IKREK (V.21.-VI. 21.): A csa* Iád, a párkapcsolatok kerülhetnek előtérbe. Valakinek az öntudata önt is megerősítheti. Élvezze a meghitt, derűs pillanatokat! RÁK (VI. 22.—VII. 22.): SzaTF badidejét valószínűleg szívesen tölti a szabadban. Ha szép az idő, bizonyára járja a természetet. Családját is vonja be elfoglaltságaiba! OROSZLÁN (VII. 23.-VIII. ^^ 23.): Döntéseit mielőbb hozza meg a mai napon! Ne halogassa tovább azokat a lépéseket, amelyeket meg kell tennie! SZŰZ (VIII. 29.-IX. 23.): A délelőtt folyamán számos hírt kaphat, de egyik sem dobja fel. Valaki visszaélhet barátságával, jóindulatával. £ MÉRLEG (IX. 29.-X. 23.): Ha UU számokkal dolgozik, nézze át azokat a grafikonokkal együtt! Győződjön meg többször az adatok helyességéről. Nem szabad hibáznia. ^ SKORPIÓ (X. 29.-XI. 22.): A család, a rokonok kerülhetnek előtérbe. Valószínűleg leveleket, üdvözlőlapokat ír hozzátartozóinak. L . NYILAS (XI. 23.-XII. 21.): Este egy különleges partin vehet részt. Élvezze a szórakozást, engedje el magát! Csodás ételeket próbálhat ki. BAK (XII. 22.-I. 20.): IgyeTJk. kezzen hamar elvégezni teendőit! Szabadidejében valószínűleg barátaival szórakozik. Este szerelmi élete bontakozhat ki. ^ VÍZÖNTŐ (I. 21.-II. 20.): ^^ Tarthat valamitől, amit nem is akar közelebbről megismerni. A tudás pedig jelentős hatalom! Rutinfeladatait illetően változtatnia kell. HALAK (II. 21.—III. 20.): A bolygóállás a kirándulásoknak, a szerelemnek és a pénzügyeknek kedvez. Párja napról napra jobban szereti önt. Az elmúlt egy évben milliók példaképe lett Patrick Swayze, aki tavaly január óta küzd az alattomos hasnyálmirigyrákkal, és kitartásával még az orvostörténelmet is átírta. De úgy tűnik, a színész mégsem tudja legyőzni a betegséget. Borzasztó állapotban van, a kemoterápiától kihullott a haja, és csonttá fogyott. Legalább húsz évet öregedett tavaly óta. Patrick a kezelésekről már hónapokkal ezelőtt lemondott, és úgy tűnik, hogy a küzdelmet is lassan feladja - írja a Napi Asz. • Nagy az öröm a Csináljuk a fesztivált! műsorvezetője, Harsányi Levente életében. A dumakirály ugyanis csütörtök óta büszke édesapa. Kisfia, Nándor 3,4 kilós súllyal és 54 centivel jött világra. A baba és a mama is jól van. • Most biztos sok lány fogja telesírni a párnáját: Vilmos herceg hamarosan feleségül veszi Kate Middletont (a pár képünkön). Az uralkodói családokra koncentráló Point de Vue magazin információi szerint Vilmos herceg nyáron megnősül. A közelgő királyi lagzinak több biztos jele is van: a páros kihagyta TffC;..,t»KU UGAT 42 A GmÖS lÓ5l££R ?/ a szokásos és kötelező téli síelést, hogy megismerkedésük helyszínén, Skóciában töltsenek egy romantikus hetet. Emellett feltűnően nagy a mozgás a királynő harewoodi birtokán, ahol elviekben a trónörökös és neje fog lakni. A palota egyik felszolgálója pedig elárulta, hogy Kate-et már ugyanazok a kiváltságok illetik meg, mint a királyi família többi tagját. De a legmeggyőzőbb a buckinghami személyzeti főnök üzenete, amelyben közli az alkalmazottakkal, hogy készüljenek egy nyári lakodalomra, csak azt nem írta bele, kiére. A fogorvos mondja a skótnak: - Ezt a fogat ki kell húzni. - Az mennyibe kerül? - Hat font. - És ha csak meglazítaná? Üvölthetnék Farkasként üvöltözik egy aszszony Kínában, és - a kínai sajtó szerint - képtelen tenni ellene. A 42 esztendős nő már 26 éve szenved „farkasüvölthetnékben", ami néha az utcán tör rá. Ilyenkor megugrasztja a körülötte lévőket, akik őrültnek nézik. Állítása szerint még anynyira sem lehet tenni az egész ellen, mint a tüsszentést legyűrni. A farkasosdi úgy kezdődött, hogy 16 évesen hátfájás gyötörte, önkéntelenül felüvöltött, és felfedezte, hogy ezzel elmúlt a fájdalma. Eleinte csak két-három havonta tört rá a farkasüvöltés, mostanra azonban már napi négy-ötre emelkedett az „adag". Szomszédai, sőt egész faluja gyakran riad fel hajnalban vagy éjjel az emberi farkasüvöltésre. Kórházban is volt már a hölgy, ám ott csak némi porckorong-rendellenességet találtak nála. Németh György karikatúrája