Délmagyarország, 2009. február (99. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-28 / 50. szám
Szombat, 2009. február 28. Aktuális 13 BAUER BENCE: MENEKÜLTÜNK, MERT BEIJEDTÜNK Kommandósok teperték le a fideszes politikust •4 Folytatás az 1. oldalról Eközben felírták az egyik kocsi rendszámát, és felhívták a rendőrséget. Közölték velük, hogy álljanak meg, mert rendőrautóról van szó. A kabinetelnök elmondása szerint a sötét ruhás férfiak még ezután sem mondták, hogy rendőrök, jelvényüket nem mutatták fel, helyette a földre vitték, aminek következtében bordazúzódást szenvedett. - Megszondáztattak, de az igazolvá] Ismeretlen tettes? nyomat nem kérték el. Bevittek a Szegedi Rendőrkapitányságra, és másnap reggel 6-ig ott tartottak. Nem közölték, hogy mindez miért történt, bocsánatot nem kértek - mesélte Bauer Bence. Gyimesi László, a párt szegedi elnöke viszont úgy emlékezett, hogy Bauer este 11 óra körül már Mártélyon volt. - Politikusként szakszerűtlennek tartom a rendőri intézkedést, jogászként kártérítési pert indítanék - közölte Gyimesi. A kabinetelnök a vele történtekkel kapcsolatban nem akart a sajtóhoz Fotó: Schmidt Andrea fordulni, őt is meglepte a Blikk érdeklődése. Azt mondja, ennyi volt az ügy „átfutási ideje" - ismerősei közül értesíthette valaki a bulvárlapot. - A Ford Escortom totálkáros lett - mondta Bauer, aki ügyvédjén keresztül kártérítést kér a rendőröktől. Érdeklődtünk a politikust ért atrocitásról a Szegedi Rendőrkapitányságon. Miért állították meg a rendőrök Bauert? Nem tévesztették össze valakivel? Miért nem használtak megkülönböztető jelzést munkatársaik? - Az ügyben a Szegedi Nyomozó Ügyészség folytat eljárást. Ennek lezárulása előtt a rendőrségtől senki nem nyilatkozhat - közölte lapunkkal Szenti Szabolcs rendőrségi szóvivő. MUNKATÁRSUNKTÓL Akciós kuponokkal olcsóbban lehet utazni a Szeged és Budapest között közlekedő intercity-vonatokon. Akinek sikerül a szerelvényeken dolgozó hoszteszektől szórólapot szerezni, az a jegyvásárlásnál felmutathatja az azokban található kuponjait, és kedvezményesen vásárolhat pótjegyet az érvényes menetjegy mellé. Az akciót azért vezették be, mert a Szeged és Budapest között közlekedő vonatok vegyesek: IC- és gyorskocsikból állnak, és az utóbbin utazó utasokat szeretnék a komfortosabb kocsikba csábítani. Kérdésünkre Balogh-Fazekas Anita, a MAV-Start szóvivője azt mondta, az akció kísérleti jellegű. Kíváncsiak, hogy az utasok fogékonyak-e a kupongyűjtő akciókra. Nem az IC-szerelvények kihasználtságát mérik fel - tájékoztatott a szóvivő. A szórólapokban három-három kupon található: az első kettőt felmutatva az eredeti ár helyett a kasszánál csak 130 forintot kell egy-egy hely- és pótjegyért fizetni, a harmadikkal pedig ingyen lehet ehhez hozzájutni. A kedvezményre jogosító biléták kétpéldányosak: az egyiket a jegy vásárlásakor kell a pénztárban hagyni, a másikat a vonaton veszi el a jegyvizsgáló. Ha valaki kupon nélkül veszi igénybe a kedvezményt, pótdíjat kell fizetnie. Az akció november végéig tart. • • Gázt adtam, # # és a pázsiton keresztül próbáltam menekülni, a Gáz utcánál két korlátnak is nekimentem. BauerBence SS fMms-. g: .»Hj" ~M,#V9 M -•„[, ' "L'I mimui — Ti *V. llUP ITT, A CSONGRÁDI SUGÁRÚT VÉGI KÖRFORGALOMNÁL PRÓBÁLTÁK LESZORÍTANI A POLITIKUS AUTÓJÁT Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője elmondta, hogy közúti veszélyeztetés és jogellenes fogva tartás miatt ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást. Azért ismeretlen tettes ellen, mert az ügyben még senkit nem hallgattak ki. - Tisztázni kell, hogy a rendőrségtől pontosan ki vett részt, és mit csinált az akcióban. A rendőrségi iratokat már bekértük - magyarázta Szanka Ferenc. SZÁVAY ISTVÁN Füstölgések A lónak legalább két oldala van, mi pedig többnyire ezeken tartózkodunk a háta helyett. Magam a dohányosok kárhozatos fajtájához tartozom, de tán a jobbak közé. Nem is azért, mert a munkahelyemen már évek óta nem gyújtok rá, csak az udvaron, hisz mást nem is tehetnék. De sok éve otthon is az erkélyre járok ki füstölögni télen-nyáron, ismerőseimnél, barátaimnál is megtartóztatom magam. Marad hát az utca és néhány vendéglő, hogy rágyújthassak. Csak hát ezek a helyek is fogyatkoznak. A vendéglőkben is egyre több helyen tilos füstölni - persze olyan helyre nem is igen megyek! és az utcák, a közterületek is mind több helyen válnak tilalmas terület• • A lónak legalabb té Csongrád megyében Vásárhely # # két oldala van, példáját már több város is követte e téren, hamarosan pedig Szeged is csatlakozik hozzájuk. Tilos lesz rágyújtani a busz-, troli- és villamosmegállókban. Az ott tornyosuló csikkhalmok láttán ezzel akár még egyet is értenék, legföljebb azt nem tudom, büntethető lesz-e, aki három méterre áll a megállótól? Mindenesetre a csikkhalmok eltüntetésére a szemétgyűjtők is alkalmasak lehetnének. Ki ellenőrzi majd fél Szegedet, ha tilos lesz a közintézmények, mondjuk az iskolák és óvodák előtt füstölni? És büntethető lesz-e, aki a szomszéd ház előtt áll vagy sétál? Vajon büntetésre számíthat-e az a beteg, aki az új klinikán fekszik, és kimegy a bejárat elé rágyújtani? Mert az épületben nem füstölhet, egy szál köpenyben pedig aligha mehet el túl messze a kaputól. Vagy a klinika kénytelen lesz dohányzóhelyiséget, -területet kijelölni betegei számára? A lónak legalább két oldala van, mi pedig többnyire ezeken tartózkodunk a háta helyett. A dohányos próbál alkalmazkodni, de erre csak ésszerű korlátok közt van lehetősége. Betarthatatlan szabályok esetén pedig legföljebb tudomásul veszi, hogy évente az államkasszába befizetett száz-egynéhányezres pluszadójához még néhány büntetést is hozzákalkulálhat. És legföljebb az vigasztalhatja, hogy a dohányosoktól beszedett több száz milliárd adót így még egy kis külön pénzzel is meg lehet toldani. Válságos időkben jól is jön az ilyesmi. AZ AKCIÓ NOVEMBER VEGEIG TART Kedvezményes IC-pótjegyek 112 MILLIÓ FORINTBÓL MODERN KÖRNYEZETBE KERÜLT A KRÓNIKUS BELGYÓGYÁSZAT Beköltöztek az idősek az egykori szülészetre Bár még van pár apró hiányosság, kezdik belakni az l-es kórházból kiköltözött krónikus belgyógyászati osztály betegei és dolgozói új helyüket a ll-es kórházban. A19. századi, lepukkant épületből kikerült betegek örülnek az új, 21. századi környezetnek, az orvosok a fejlesztéseket dicsérik. TOMBÁCZ RÓBERT Még festékszag lengi be a volt n-es kórház 2007 októberében bezárt egykori szülészeti részlegét, amely a napokban újra benépesült. A felújítási és átalakítási munkák után a volt í-es kórházból ide költözött be a krónikus belgyógyászat női osztálya 45 ággyal. A 43 ágyas férfiosztály egy szinttel lejjebb, a korábbi traumatológiai lábadozórészleg helyén működik - amit ugyancsak felújítottak a beköltözés előtt. A férfiak - az egyes kórház hodályméretü kórtermeivel szemben - többnyire négy-, a nők hat- vagy kétágyas, új bútorokkal berendezett, otthonos szobákban gyógyulhatnak. Bár két szinten kapott helyet a krónikus belgyógyászat, emiatt nem kell szaladgálniuk a nővéreknek a részlegek között, ugyanis egyszerre csak egy részlegen teljesítenek szolgálatot - hangsúlyozta Zöllei Magdolna osztályvezető főorvos, miközben körbevezetett az új osztályon. A halványsárga falon fából és fémből készült kapaszkodók segítik az idősek közlekedését, a patyolattiszta, akadálymentesített WC-k és tusolok némelyikben nővérhívóval - akár egy szállodában is megállnák a helyüket. Minden betegnek külön, kulccsal zárható ruhásszekrénye van - értékeiket itt is tarthatják. A széles, modern ajtókon egyelőre sárga cetlik jelzik, melyik az orvosi szoba, a tusoló vagy a kórterem - a táblák néhány bútorral és egyéb eszközzel később érkeznek. Nem úgy, mint a betegek, akiket már tegnap is az új helyen ápoltak. - Leginkább a tusolok és a WC-k tetszenek, de az egésszel nagyon elégedett vagyok. Ami itt van, óriási haladás az egyes kórházhoz képest - értékelte az új környezetet a december óta a krónikus belgyógyászaton fekvő Martonosi János, aki éppen ebédjéhez készült. Bár diétája miatt csak szűkös adagot kapott, a tálcás tálalás elnyerte a tetszését. A főorvos megjegyezte: régi vágyuk volt, hogy a „kimérős" helyett végre tálcás rendszerben kapják betegeik a menüt. Ez itt végre összejött. Emellett minden kórteremben van két, beépített oxigénadagoló és egy oxigénpalack a fulladó betegeknek mutatott egy másik jelentős fejlesztést a főorvos. Az egyes kórházban összesen volt kettő, plusz két oxigénpalack. - Nézzen csak szét! Nem is kérdés, mennyivel jobb ez a hely, mint a másik - beszélt elismerően az új osztályról a pár hete bent fekvő Sipos Mátyásné Kati néni. Szobatársa, a 92 éves Komócsin néni hozzátette: örül az új helynek, jobban érzi itt magát, és szered az osztályon dolgozókat is. - Mi is szeretjük magát, Komócsin néni - mosolygott vissza betegére a főorvos. B 235 MILLIÓS KÖLTÖZÉS. A kiürülő volt l-es kórházból utoljára a neurorehabilitációs és a krónikus belgyógyászati osztály, valamint a reumatológiai klinika költözött ki. A 40 ágyas neurorehabilitációsosztály az új klinika 4. emeletén a neurológiai klinika mellett kapott helyet. A felújításra és új eszközök beszerzésére nagyjából 75 milliót költött a klinikai központ. A krónikus belgyógyászat helyének felújítása, átalakítása, új eszközök beszerzése 112 millió forintba került. A reumatológiai klinika - ami a ll-es kórház volt onkológiai részlegére került - költözködése 48 milliós kiadást jelentett. Ezzel az egészségügyi integrációval járó költözködések túlnyomó része lezárult. A BETEGEKNEK TETSZIK A MODERNEBB ÉS TISZTÁBB KÖRNYEZET Fotó: Schmidt Andrea