Délmagyarország, 2009. február (99. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-27 / 49. szám

Péntek, 2009. február 27. Megyei tükör 17 Kötelező Az ASA-Consolis-HNKC NB l-es női ké­zilabdacsapata szombaton 18 órától a sereghajtó Vasas együttesét fogadja. A papírforma alapján a házigazdák­nak kötelező begyűjteni a két pontot. IMRE PÉTER Két bajnoki és egy kupavereség után újra győzelemre készülhetnek az ASA-Conso­lis női kézilabdásai. Holnap a tabella utolsó helyén álló, eddig mindössze 2 pontot szerző Vasas látogat Vásárhelyre, a Balogh Imsi Sportközpontba. - Mindig nyerni akarunk, s ennek a ta­lálkozónak egyértelműen mi vagyunk az esélyesei - mondta a nyáron éppen a Vasasból igazolt szlovák légiós, Alzbeta Pollákova. - Még nem vagyok teljesen százszázalékos, fáj a jobb vállam, de ta­paszokkal, alaposan begyúrva vállalha­tom a játékot. Ez csak azért problémá­sabb, mert ez a lövőkezem. A győzelem­hez az első perctől kezdve mindenkinek a maximumot kell nyújtani. A szurkoló­kat arra kérem, buzdítsanak bennünket, legyenek ők, ahogy mondani szokták, a nyolcadik játékos a pályán. - Nem lesz könnyű mérkőzés - véle­kedett a klub társadalmi elnöke, Mi­hucz Tibor -, mert az angyalföldiek ugyan az utolsó helyen állnak, de az utóbbi időben szoros partikat játszot­tak. A magyar kupában ikszeltek a Ha­lassal, bajnokin pedig csak öt góllal, 31-26-ra kaptak ki a Fraditól úgy, hogy a félidőben még 13-13 állt az eredmény­jelzőn. Vagyis nem szabad félvállról venni a találkozót. Több tüzet, küzdeni akarást, pontosabb játékot várok a lá­nyoktól, mint amit a Debrecen elleni kupameccsen mutattak. Céljaink eléré­se érdekében kötelező a győzelem, nem is gondolunk másra. A keretből a már említett Alzbeta Pollákován kívül Nagy bajlódik sérü­léssel, meghúzódott a combizma, de valószínűleg ő is vállalni tudja a sze­replést. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Győri ETO KC 18 16 0 2 610 -436 32 2. Debrecen 18 16 0 2 570 -441 32 3. Ferencváros 18 13 0 5 633 - 56026 4. Békéscsaba 18 9 1 8 441-418 19 5. ASA-Consolis-HNKC 18 9 1 8 502 -48619 6. Fehérép-Alcoa 18 9 0 9 526 -474 18 7. Dunaferr NK 18 9 0 9 533 -533 18 8. Tajtavill-Nyíradony 18 8 1 9 534-521 17 9. Kiskunhalas 18 7 1 10 414-477 15 10. Váci NKSE 18 7 0 11 482 -520 14 11. Pécsi EAC 18 2 0 16 398-591 4 12. Vasas 18 1 0 17 420 -606 2 FÓRIS LÁSZLÓ TANÍTVÁNYA EZÜSTÉRMES LETT A FELNŐTT OB-N Godaish 200-zal robbantott Godaish Péter (20), a Szeged Lelkese­dés SE atlétája ezüstérmet szerzett a fedettpályás országos atlétikai baj­nokságon. Fóris László tanítványa a 200 méteren elért sikerével berob­bant a hazai élvonalba. SÜLI RÓBERT „Rajthoz! Vigyázz! Bumm!" - ismerős utasítások, az atlétikai versenyek ve­lejárója ez. Szegedi rövidtávfutó régen ért el olyan sikert, mint amilyet Goda­ish Péter, a Lelkesedés SE sprintere. Ha visszalapozunk az újságokban, bi­zony tíz évig kell visszamennünk, hogy találjunk olyan versenyzőt (Ale­xa Szabolcs és Hajdú Sándor volt az utolsó), aki a dobogóra kapaszkodott fel. Egy évtizede nem sikerült Ti­sza-parti sprinternek felnőtt országos bajnokságon érmet szereznie. Ez már a múlt, 2009-ben bízunk benne, hogy egy új korszak kezdődött. - 200 és 400-on indultam a buda­pesti ob-n - kezdte a beszélgetést edzés előtt Godaish Péter. - A rövi­debb távon második lettem, míg a hosszabbon negyedik. Kevésen múlott az aranyérem, hiszen a nyíregyházi ri­válisom 21,96-ot futott, míg én 22,09-ot. Mivel nem voltunk egy fu­tamban, a nagy kérdés megmarad: mi lett volna, ha együtt futunk, az a 13 század nem nagy különbség. Godaish Péter érdekes sportolói pá­lyát tudhat eddig maga mögött. Az idén 20. születésnapját ünneplő ver­senyző dr. Buchholcz Gábornál, a Ti­sza Volán Focisuli csapatában futbal­lozott. Védőt játszott, a tréner ígéretes jövőt jósolt neki. Peti mégis váltott. - Szerettem futballozni, mégis úgy éreztem, váltanom kell, és főként az egyéni sportágak felé kacsingattam. Előbb teniszeztem, majd 16 évesen már futottam. Menyhárt Zoltán csapa­tába kerültem. Egyből a rövid táv felé köteleztem el magam, pedig általános iskolás koromban több megyei mezei futóversenyt is megnyertem. A hosz­szútávfutás viszont nem az én vilá­gom. Számítottam-e a mostani siker­re? Reménykedtem egy éremben, edzőmmel, Fóris Lászlóval rengeteget dolgoztunk, így benne volt a pakliban az éremszerzés. Nagyon boldog va­gyok, hogy második lettem 200-on. Ezt a számot jobban kedvelem, azt hi­• GODAISH PÉTER KIVÁLÓAN FUTOTT A 2OO-ASOB-DÖNTŐN Fotó: Miskolczi Róbert S A tréner nyomdokain Fóris László, Godaish Péter edzője aktív versenyzői (Szeol AK) karrierje alatt remek sikereket ért. Országos bajnok volt 200-on és 400-on, utóbbi számban 47.26-os idővel szerzett aranyat, amivel még napjainkban is a legjobbnak számít. Fóris válogatott volt, tanítványával két éve foglalkozik. - Péter nagy fejlődésen ment keresztül, elég csak azt megemlítenem, hogy kétszázon 23 másodpercet futott, most a legjobb ideje: 21,55. Tehetséges fiú, remek kis csapatban dolgozunk, szeretnénk újból eredményes klubbá válni. Péteren kívül még Lengyel Roland (18) is remekelt az ob-n, 200-on 4., 60-on 8. lett. szem, nem mondok újat, hogy a 400 egy gyilkos szám. Minden sportoló álma, hogy szere­pelhessen az olimpián. Godaish mos­tani síkerével berobbant a felnőttek közé. 2012-ben Londonban 23 éves lesz. - Persze hogy álmodtam már arról, milyen jó lenne ott lenni. Erre a 4x400-as váltóval esélyünk is lehet. Tavaly a korosztályos világbajnoksá­gon ll.-ek lettünk úgy, hogy egytized­del maradtunk le a döntőről. Nem szé­dít el a mostani ezüstérem, tudom, hogy nekem még bizonyítanom kell, éppen ezért szeretnék majd szabadté­ren is eredményesen szerepelni, még jobb időket és eredményeket elérni. •••••MMMMMHMNM Most bajnoki Kecskeméten MUNKATÁRSUNKTÓL A férfi röplabda NB I Ligabajnokság kö­zépszakaszában a Kecskemét vendége lesz ma 18 órától a HPQ-Szeged. A héücözi kupavereség után tehát ismét a hírős vá­rosba utazik Nusser Eleméré s csapata. - Borzalmasan kezdtük a keddi kupa­meccset, az első negyedórában alud­tunk, és ez bőven elég volt, hogy a Kecskemét hozza a szettet. A második játékban már nyerési esélyünk volt, de az utolsó három percben megint hatal­mas hibákat vétettünk. Ha ez a játszma meg is lett volna, a Kecskemét akkor is nyer 3:l-re. Ismerjük a Bács megyeiek erősségeit, erre felkészültünk a héten, hiszen sokat gyakoroltunk. Győzni sze­retnénk, ezzel a szándékkal utazunk el. Ha felszívjuk magunkat, és a kedden a csapatból egyedüliként remeidő Csányi mellé többen is felzárkóznak, teljesül­het a vágyunk - mondta a tréner. Tavaszi rajt szombaton MUNKATÁRSUNKTÓL A hétvégén folytatódik a Legenda Laj­csi-kupa megyei nagypályás labdarú­gótorna, amelynek első tavaszi fordu­lóját szombaton és vasárnap rende­zik. Az Ambrózfalva-Pitvaros szom­szédvári rangadót a 2003-ban elhunyt kiváló játékos, Tóth Ferenc emlékének szentelik a csapatok. A párosítás, szombat, 10 óra: H. Bercsényi-Üjszentiván (Mártély). 11 óra: Gulyás csárda Szeged-Asottha­lom Koródi Dózsa (Szeged, Felső Ti­sza-parti stadion). 13 óra: Mártély­Öpusztaszer (Mártély). 14 óra: Röszke IL-Pázsit SE (Röszke), Maroslele-Fe­rencszállás (Maroslele), Derekegyház­Sándorfalva (Derekegyház), Balota TFC-Csengele (Balotaszállás). Vasár­nap, 14 óra: Ambrózfalva-Pitvaros (Ambrózfalva). A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Csengele 2. Gulyás csárda 3. Ópusztaszer 4. Sándorfalva II. 5. Mártély 6. Röszke II. 7. Derekegyház 8. Újszentiván H. 9. Balota 10. Pitvaros 11. H. Bercsényi 12. Ambrózfalva 13. Pázsit SE 14. Ferencszállás 15. Ásotthalom 16. Maroslele kai megnyert mérkőzésen a győztes csapatnak plusz egy (tehát összesen két) pont jár. 15 10 4 1 63-28 37 15 10 3 2 43-19 36 15 12 0 3 39-19 36 15 9 3 3 41-26 31 15 9 2 4 49-24 29 15 8 3 4 46-32 29 15 8 1 6 42-43 25 15 7 2 6 45-25 24 15 6 4 5 38-25 24 15 7 1 7 30-26 22 15 4 2 9 25-34 15 15 3 3 9 30-47 15 15 3 2 10 18-36 12 15 3 2 10 21-64 12 15 2 3 10 23-52 9 15 1 1 13 22-72 4 a büntetőrúgások­A HETVEGE MEGYEI SPORTMŰSORA PÉNTEK TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS Teremtájfutó és számitógépes tájé­kozódási bajnokság, Hódmezővá­sárhely, Gregus Máté szakközépiskola, 16. SZOMBAT EVEZÉS Ergométeres országos bajnokság, Szeged, újszegedi sportcsarnok, 10. KÉZILABDA NB I, nők: ASA-Consolis-HNKC-Vasas, Hódmezővásárhely, Balogh Imsi Sportaréna, 18. NB I/B, keleti csoport, férfiak: Tisza Volán II.-Dorozsma-Ba­lassagyarmat, Szeged, Etelka sori tor­nacsarnok, 16 (ifik: 18). LABDARÚGÁS Felkészülési mérkőzések: Tisza Volán '92-Baja '92, Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 13. Tisza Volán-Baja, Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 15. Sándor­falva-Makó FC, Sándorfalva, 11. HFC-Csongrád, Hódmezővásárhely, 11. Apátfalva-Kiszombor, Apátfalva, 15. Legenda Lajcsi-kupa megyei nagypá­lyás torna: H. Bercsényi-Üjszentiván (Mártély), 10. Gulyás csárda Szeged­Asotthalom Koródi Dózsa (Szeged, Felső Tisza-parti stadion), 11. Mártély­Ópusztaszer (Mártély), 13. Maroslele­Ferencszállás (Maroslele), Derekegy­ház-Sándorfalva (Derekegyház), Balo­ta TFC-Csengele (Balotaszállás), Rösz­ke IL-Pázsit SE (Röszke), 14. TEKE NB t; férfiak, keleticsöpbrti Földe­ák-Nyíregyháza, Szeged, Pick-pálya, 10. NB II, férfiak, délkeleti csoport: Te­kézők HT-Debrecen, Szegvár, 10. VÍZILABDA Vodafone női OBI, középszakasz az 1-4. helyért: Hungerit MetalCom-Szen­tes-Eger, Szentes, ligeti uszoda, 16. VASÁRNAP JÉGKORONG OB I/B, rájátszás a 3. helyért, 2. mér­kőzés: Tisza Volán-MAC-Népstadion, Szeged, műjégpálya, 18. KÉZILABDA NB II, délkeleti csoport, nők: Kiste­lek-Békéscsaba, Kistelek, városi sportcsarnok, 11 (ifjúságiak: 13). Adidas gyermekbajnokság, régiós döntő, Szeged, Etelka sori tornacsar­nok, 9. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS Téli teremtorna, Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 8. KOSÁRLABDA NBIB csoport, férfiak: SZTE-Szedeák­Óbudai Kaszások, Szeged, újszegedi sportcsarnok, 18. LABDARÚGÁS Legenda Lajcsi-kupa megyei nagypá­lyás torna: Ambrózfalva-Pitvaros, Ambrózfalva, 14. Felkészülési mérkő­zés: Asotthalom-Üllés, Asotthalom, 14.30. TEKE NB I, férfiak, keleti csoport: Szegvár­Bélapátfalva, Szegvár, 10. NB II, férfi­ak, délkeleti csoport: Kiszombor­Szentesi VTE, Kiszombor, 10. MÁSODIK VONAL SZTE-SZEDEÁK. A férfi kosárlabda NB I B csoportjában az SZTE-Szedeák va­sárnap 18 órától az újszegedi sport­csarnokban az Óbudai Kaszások együttesét fogadja, a találkozó megte­kintése a diákok és a nyugdíjasok szá­mára ingyenes. Bonifert Domonkos edző: - Egyértel­mű a cél: szeretnénk visszavágni a bu­dapesti, 87-70-es vereségért. Sajnos Tóth Viktor térde bevizesedett, rá nem számíthatok, a többiek viszont harcra készek. UNIVERSITAS SZEGED. Az NB IB csopor­tos női kosárlabda-bajnokságban az Universitas Szeged vasárnap 11 órától Kecskeméten lép pályára. A hazaiak a második helyen állnak, míg a szegedi­ek a hatodikon a nyolccsapatos me­zőnyben. TISZA VOLÁN SC. A Tisza Volán OB I/B-s jégkorongcsapata vasárnap 18 órától a MAC-Népstadiont fogadja a szegedi műjégpályán a bronzpárharc második meccsén. Kalocsa László edző: - A fővárosi ta­lálkozón az első harmadot nagyon el­szúrtuk, aztán a másodikat megnyer­tük, a harmadikban pedig úgy vesz­tettünk 2-1-re, hogy a kapusunkat le­hoztam, és ezalatt ütött két gólt a MAC. Erőnlétileg az egész mezőnyt nézve is magasan a legjobbak va­gyunk, játékban sem vagyunk senki­nél rosszabbak, a kapusteljesítmény pedig nagyon fontos lesz ahhoz, hogy egyenlítsünk a két győztes meccsig tartó csatában. SZEGED-DOROZSMA-ALGYŐ. Az NB I/B-s női kézilabdacsapat vasárnap 14 órától az Inárcs otthonában lép pá­lyára. Dankó Ervin (vezetőedző): - Annak ellenére, hogy sok a sérültünk, bete­günk, csalódást jelent számomra a ta­vaszi szezon eddigi két veresége. Inár­cson nem mi vagyunk az esélyesek, de egyáltalán nem lenne ellenemre, ha végre elindulnánk felfelé... MAKÓ KC. Az NB I/B-s férfi kézilabda­csapat a mezőnyből kiemelkedő FTC népligeti otthonában szombaton 18 órakor kezd. Ördögh József (vezetőedző): - A tisz­tes helytállás reményében az esélyte­lenek nyugalmával játszhatunk. A Fradi a feljutás első számú váromá­nyosa, ellene már akkor elégedett len­nék, ha a gárda ki tudná hozni magá­ból a maximumot. Dombegyházi Csa­ba már edz, de sérülését követően nincs még olyan állapotban, hogy be­vethető legyen. TISZA VOLÁN SC ll.-DOROZSMA. Az NB I/B-s férfi kézilabdacsapat szombaton 16 órakor az Etelka sori csarnokban a Balassagyarmattal csap össze. Bartók Csaba (vezetőedző): - Ha benn akarunk maradni - márpedig benn akarunk akkor ezt a meccset meg kell nyernünk! Eddig nem nyom­ta tét a vállunkat, most igen, de ezt is el kell viselni, fiataljainknak meg kell tanulniuk így is játszani. Segítségükre lehetnek rutinos játékosaink, akik kö­zül most mutatkozik be Vladan Ma­tics. Edzőmeccsek megyeszerte MUNKATÁRSUNKTÓL Hétközi felkészülési labdarú­gó-eredmények: Makó FC-Algyő 5-1 (2-1), gólszerzők: Hadár, Rakonczai, Kulacsik, Maróti, Bány, ill. Tóth L. Tisza Volán-Mórahalom 4-0 (1-0), gólszerzők: Szilágyi, Mészáros, Kazi, Török. HFC-Tótkomlós 7-1 (4-1), gólszer­zők: Kis K. (2), Rácz D. (2), Antal K„ Nagy A., Dávid Zs. (öngól), ill. Lóczi R Sándorfalva-UTC 4-2 (l-l), gólszer­zők: Farkas Sz. (öngól), Gábor, Szűcs, Vastag, ill. Farkas A., Hegedűs Z. Mindszent-Szentes l-l (l-O), gól­szerzők: Sebestyén, ill. Gránicz.

Next

/
Thumbnails
Contents