Délmagyarország, 2009. február (99. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-04 / 29. szám

Szerda, 2009. február 4. Aktuális 15 • A VÉRTÓI ÚTI PANELHÁZRÓL TEGNAP VONULTAK LE AZ ÉPÍTŐK Fotó: Miskolci Róbert Panel program - űj fejezet 154 épület pályázott tavaly panel­programra Szegeden. A város mindet támogatta, az állami segítségről ed­dig 39 kapott értesítést. Új, hogy áp­rilistól nem kell közbeszerzést kiírni. A gyakorlott pályázatírók nem vár­nak a bizonytalanra. POMBAI TÜNDE A legutóbbi, 2006-os panelrekonst­rukciós pályázat nyertes házai közül az utolsókról most vonulnak le a kivi­telezők. Tegnap a Vértói úti tízemele­tes oszloppanel tövében pakolt össze az egyik szegedi generálkivitelező. Közben a szaktárca egymás után érte­síti a nyertes lakóközösségeket a tá­mogatásokról. Az önkormányzat ta­valy nyáron mind a 154 szegedi épület 5131 lakásának támogatásáról döntött. Ennek feltétele, mint eddig, az állami támogatás elnyerése volt: erről eddig 39 épület kapott kedvező választ. Elő­reláthatólag legkésőbb tavasszal a többiek is elkezdhetik a munkát. Vál­tozást az eddigiekhez képest az önkor­mányzati rész szigorítása jelenti: a költségek egyharmadát, legfeljebb 500 ezer forintot kapja a házban lakó tulajdonos, ha nyugdíjas, általános vagy középiskolai tanuló, illetve felső­oktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója. Az ott lakó dolgozók 17 szá­zalék támogatást kérhetnek. Aki nem lakik a társasházban, annak csak álla­mi támogatás adható. A város az önrészhez is segítséget ad. Solymos László alpolgármestertől megtudtuk: a hitelből felújító lakókö­zösségek hátrányos helyzetű tagjai több mint 100 ezer forintos vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek. Támogatás a szociális irodán kérhető; a rászorulóknak évente négyszer fizet­nek ki 28 ezer 500 forintot. Saját ré­szének finanszírozásában az önkor­mányzat nem számít változásra; a pa­nelprogram támogatásához idén is az előzőekhez hasonló, kedvező fixka­matozású, 15 éves lejáratú hitelt vesz fel az MFB-nél. A panel- és téglablokkos házak fel­újításának menete gyakorlatilag nem változik. Egy jelentős különbség vi­szont lesz: áprilistól a társasházaknak és lakásszövetkezeteknek nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatniuk. A megváltozott törvény csak a 75 száza­lékos támogatási résszel rendelkező munkálatoknál írja elő a hivatalosan dokumentált versenyeztetést. Az árkü­lönbségek és a minőség miatt minden­képpen érdemes ajánlatokat kérni több kivitelezőtől, de nem kötelező, ahogy eddig. Ez időt, adminisztrációt spórol a lakóközösségeknek. Kaplonyi György, a Magyar Társas­házkezelök Országos Szakmai Szövet­ségének elnöke ezzel szemben inkább a közbeszerzés elindítására biztat. Azt mondta, az új feltételek bizonytalanko­dást, az pedig csúszást hozhat. Ráadá­sul a közbeszerzés kötelezően előírja az árak tartását; az pedig nem mindegy, ha azt nézzük, hogy 300 forint most az euró, és szinte minden alapanyag im­portból származik. A válság ugyanak­kor szerinte pozitív hatással lesz a ban­kokra, mert az ingatlanpiac befagyása miatt a pénzintézetek várhatóan kedve­zőbb konstrukciókkal csábítják majd az ügyfeleket. B A LAKÓTELEPEK KÉTHARMADA CSOMAGOLT. Az idén megújuló la­kásokkal együtt 17,5 milliárd forint értékű panelfelújítás zajlik Szege­den 350 épület 18 ezer 457 lakásá­ban. Ezt az állam 5,8 milliárd, az önkormányzat 5 milliárd forinttal támogatja. A VÁROSÉ LESZ A100 MILLIÁRDOS EURÓPAI GIGAPROJEKT? Szegedre hozná a kormány a lézerkutató központot Folytatás az 1. oldalról A szakmailag legalkalmasabb magyar helyszín kiválasztására bizottságot ál­lított fel Molnár Károly, mielőtt meg­hozta döntését. Mi szólt mellettünk? - kérdeztük Szabó Gábortól, a Szegedi Tudományegyetem Természettudomá­nyi és Informatikai Kar Fizikus Tan­székcsoportjának vezetőjétől. - A Feri­A lézerközpont előkészítésében francia irányítással 13 ország (köz­tük Magyarország) vesz részt. Ha­zánk mellett Csehország, Franciaor­szág, Nagy-Britannia és Románia versenyez a projektért - Szabó Gá­bor szerint „vannak esélyeink", leg­nagyobb vetélytársunk talán Csehor­szág lehet. A berendezéssel a magfi­Páldátlan siker lehet - Az elismerés az egyetemen folyó nemzetközi színvonalú munkát nyugtázta. A több mint 100 milliárdos beruházás példátlan siker lehet az egyetem, sőt az ország életében is. Az SZTE fejlődéséhez mindenképpen újabb lendületet ad a pozitív visszajelzés és a közeljövő már eldöntött, fontos és nagy értékű beruházásai. Köszönöm a városvezetés aktív segítségét és hatékony közbenjárását az ügyben - fogalmazott Szabó Gábor, az SZTE rektora. - Szeged újabb látványos sikere nagy öröm és megtiszteltetés számunkra. Azzal, hogy városunk a fővárost és más egyetemi városokat megelőzve lehetséges helyszíne lett egy Európában egyedülálló kutatóközpontnak, ismét nagy lépést tettünk előre a „Szeged-tudásközpont" koncepció megvalósításában - kommentálta a döntést Botka László, Szeged polgármeslere. A város novemberi közgyűlésén a képviselők kötelezettséget vállaltak arra, hogy nyertes pályázat esetén a közgyűlés részt vállal a pályázat külső infrastruktúrájának megvalósításában. hegyi reptértől nem egészen másfél órányi útra épülne a központ az öthal­mi laktanyában. Fontosak a szakmai érvek is: Szegedet a lézerkutatás nem­zetközi élvonalában jegyzik - fogalma­zott az akadémikus, aki 2010 elejére várja Brüsszel döntését a helyszínről. zikától az asztrofizikán, a kozmoló­gián, a nagy energiájú fizikán ke­resztül a gyógyításig számtalan terü­leten lehet majd élvonalbeli kutatást végezni. Egyedülállósága miatt még Nobel-díjat jelentő eredményekre is lehet számítani. Csaltak a hotelfel újításkor Jogerős ítéletet hozott a Szegedi íté­lőtábla tegnap a Korecz István és társai ellen indított büntetőügyben. A szegedi Novotel Szálló felújítását is végző építőipari cégek vezetőinek ügyében több pontban is megválto­zott az elsőfokú ítélet. MUNKATÁRSUNKTÓI Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a Csongrád Megyei Bíróság ítéletét az adócsalás büntette és más bűncselek­mények miatt Korecz István és társai ellen indított büntetőügyben. Az első­rendű vádlott, Korecz István 1 év 6 hónap, 4 évre felfüggesztett börtön­büntetést és 5 millió forint pénzmel­lékbüntetést; a másodrendű vádlott, Drávucz Ervin Ferdinánd 2 év, végre­hajtásában 5 évre felfüggesztett bör­tönbüntetést és 6 millió forint bünte­tést kapott. A negyedrendű vádlott, M. Sándor 1 év, 3 év próbaidőre fel­függesztett börtönbüntetést és 800 ezer forint pénzmellékbüntetést ka­pott. A társasági nyereségadó adó­nemben okozott károkozás vádja alól a Szegedi Ítélőtábla a negyedrendű vádlottat felmentette. A tárgyaláson részt vevő ügyész élt a fellebbezés jo­gával, ezért esetében az ítélet nem jogerős. A harmadrendű vádlott, Hackl Szabolcs esetében az első fo­kon meghozott felmentő ítélet jogerő­re emelkedett, s jogerős lett az első­és a másodrendű vádlottak ítélete is. Korecz István és Drávucz Ervin Ferdi­nánd tagja és ügy/vezetője volt két gaz­dasági társaságnak is, amelyek építő­ipari tevékenységgel foglalkoztak. A két cég - a Muréna-H Kft. és az Épí­tő-Profil Kft. - tevékenysége mindvégig összefonódott: ugyanazon munkagépe­ket használták, és általában ugyan­azokkal az alvállalkozókkal dolgoztak. A vádlottak cége más alvállalkozókkal együtt végezte a szegedi Novotel Szálló felújítását is. A szerződéses munkákat az első- és a másodrendű vádlottak ügyvezetése alatt álló kft. kisebb részt saját munkásaival, nagyobb részt más alvállalkozókkal végeztette el. Az első­és másodrendű vádlott az elvégzett munkákról fiktív számlákat szerzett be, az ügyvezetésük alatt álló Muré­na-H Kft. áfa adónemben az állami költségvetésnek 70 millió forintot meg­haladó kárt okozott, megszegték a számviteli törvény rendelkezéseit is. M. Sándor, az Építő-Profil Kft. ügyvezetője a Novotel Szálló felújítása során hason­lóan járt el: be nem jelentett munkáso­kat foglalkoztatott, hamis számlákat ál­lított be a könyvelésébe 2000 első ne­gyedévében. így áfa adónemben az ál­lamnak közel 8 milhó forint kárt oko­zott, és megszegte a számviteü törvény szabályait. BÁRÁNYHIMLŐS A VARGA CSALÁD - NEM ÉRKEZNEK ÚJABB ADOMÁNYOK A SZÁMLÁJUKRA Ádámot júniusban viszik vissza Kölnbe ugyanis előre figyelmeztetett bennün­ket, ne kockáztassunk. Akár átestünk már a bárányhimlőn, akár nem. A csa­lád ugyanis most „karanténba" vonult, a 7 éves Ákos és a 11 hónapos Árpád már beteg, és napok kérdése, hogy Ádámon is kitörjön a betegség. Ádámot tavaly decemberben láttuk utoljára, a 12. születésnapján köszöntöt­tük, majd elkísértük az ásotthalmi isko­lába, ahol a gyerekek műsorral és aján­dékkal lepték meg. Akkor még nem tudta a család, mikor utaznak másod­szorra Kölnbe, a második őssejtbeülte­tésre. A 2008 augusztusában elvégzett beavatkozás után ugyanis legkorábban nyolc hónap múlva, vagyis idén áprüis­ban lehetne újabb őssejtkezelést kapni. Mára kiderült, hogy Vargáék döntöttek: majd csak júniusban utaznak. Ennek az az oka, hogy nem sikerült májusnál ko­rábbi időpontot kapni a németországi klinikától. Ezért úgy gondolták, még egy hónap csúszás már nem számit, és inkább júniusban vállalkoznak újra a nagy útra. Megvárják a tanév végét, hogy se Ádám, se Ákos ne hiányozzon az iskolából. Az első gyógykezelés mintegy 2,5 mühó forintba került. Márkus Tímea azt mondta, még nem tudják, mennyit kell fizetni a második őssejtbeültetésért, de kevesebbet biztosan nem. Inkább ár­emelésre számítanak. Az összeg a ren­delkezésre áll, hiszen a számlájukon az egész megye összefogásának köszönhe­tően tavaly 6 millió forint gyűlt össze. Mint emlékezetes: 2008. március l-jével vonták ki a forgalomból az egy- és két­forintosokat, a több mint 2 millió forin­tot érő kisteherautónyi érmét a Délma­gyarország, a Délvüág és a Cora Áruház segítségével gyűjthette össze a család. Magánszemélyektől is kaptak pénzt, ki csak pár száz forintot, ki több tízezret ajánlott fel. Sajnos az utolsó fél év során nem érkeztek adományok Ádám javá­ra, és a kupakgyűjtés is leállt: a vállal­kozó a válság miatt már nem tudja át­venni tőlük a műanyagot. BÁdám értelmi képességei javultak A11 éves kerekes székes kisfiút nemrégiben neurológushoz vitte az édesanyja. A szakember szerint az őssejtkezelés óta javultak a kisfiú értelmi képességei. Logikusabban, érthetőbben, szinte összefüggően beszél. Édesanyja szerint vitatkozik, harcol, érvényesíti az akaratát. El tudja már mondani, hol és mije fáj. A mozgásában viszont nem látnak jelentős javulást. Talán a kézügyességéről lehet elmondani, hogy fejlődött, és ritkábban kap epilepsziás rohamot. A Varga család beszo­rult a négy fal közé: a 7 éves Ákos és kistestvé­re, a 11 hónapos Árpád ugyanis elkapta a bá­rányhimlőt. A kerekes székes Ádám (képün­kön), akinek őssejtkezelésére az egész megye gyűjtötte az egy- és kétforin­tosokat, egyelőre még tartja magát. Eldőlt, hogy júniusban utaznak vissza Kölnbe, a második beültetésre. FEKETE KLÁRA Szerettük volna meglátogatni Varga Adámékat, de tegnap nem vállalkoz­tunk rá: az édesanya, Márkus Tímea

Next

/
Thumbnails
Contents