Délmagyarország, 2009. február (99. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-04 / 29. szám
Szerda, 2009. február 4. Aktuális 13 MAR A FEKETE L0B0G0T IS FELVONTAK A MUNKAHELYEN Még élt, amikor azt mondták, már meghalt KISPÁL JENÓ'NÉ AZT SZERETNÉ, HOGY TÖBBÉ ILYEN TRAUMA NE FORDULHASSON ELŐ SENKIVEL Fotó: Karnok Csaba Folytatás az 1. oldalról Nem a több milliós kártérítési összeg érdekű őket - mondta az özvegy könynyes szemekkel, csak szeretnék, hogy többé ilyen trauma ne fordulhasson elő senkivel. A klinika bocsánatkérése enyhítette fájdalmukat, de nem tette meg nem történtté a sajnálatos eseményeket. A II. Sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ igazgatója szerint nem szakmai, hanem kommunikációs hiba történt. Forster Tamás lapunknak elmondta, a belgyógyászatot úgy értesítették, Kispál Jenő elhalálozott. Ez abban a pillanatban igaz is volt, csakhogy sikerült újraéleszteni, amiről sem ők, sem az általuk információhoz jutó család nem értesült. A belgyógyászat, amint tudomást szerzett a hibáról, nyomban ebsmerte, beismerte azt, és sajnálkozását fejezte ki. Az igazgató mivel úgy gondolja, mindent megtettek a beteg megmentéséért - nem tartja jogosnak a család kártérítési követelését, és leszögezte: mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy igazukat érvényesítsék. Ábrahám László, a család jogi képviselője szerint ebben az ügyben menti az érintett klinika felelősségét az a nagyon korrekt magatartás, amelyet a halálhír gondatlan értesítését követően tanúsítottak, azaz a tévedést elismerték, és bocsánatot kértek, majd ezt írásban is megtették. Képviselői vagyonnyilatkozatok Bodó Imre szegedi lakóházat, BedőTamás új autót, Lázár János pedig újabb műtárgyakat vásárolt tavaly - derül ki a megyei országgyűlési képviselők legfrissebb vagyonnyilatkozatából. A honatyák többségének vagyoni helyzete nem sokat változott. MUNKATÁRSAINKTÓL Bedö Tamás (MSZP) csongrádi országgyűlési képviselő vagyonnyilatkozatában változás, hogy biztosításba a korábbi 6 millió helyett 11 millió forintot és 1300 eurót (közel 400 ezer forint) fektetett. Tavaly nem volt megtakarítása, most ez 1 millió forint. Bedő 2008-ban vásárolt egy Seat Alteát. Bodó Imre (Fidesz) tiszaszigeti polgármester 2008-ban vásárolt egy Skoda Octaviát és egy 169 négyzetméteres lakóházat Szegeden, amelynek felerészben tulajdonosa. Vagyonnyilatkozata szerint tavaly még nem tartozott egy fillérrel sem a banknak, most viszont már 24 millió forint hiteltartozása van. Részvényeinek névértéke 1,6 millióról 426 ezer forintra csökkent. Botka László (MSZP) szegedi polgármester vagyonnyilatkozatában csupán annyi a változás tavalyhoz képest, hogy már nem 15, hanem 18 millió forintja van a bankban. Búzás Péter (MSZP) makói polgármesternek bankbetétben, számlán, készpénzben összesen 27,5 millió forintja van, ami 8,5 millióval több a tavalyinál. Farkas Sándor (Fidesz) szentesi honatyának a tavalyi 2 millió helyett 4 millió forintja áll takarékbetétben, ugyanakkor készpénze 400 ezer forinttal csökkent, most 2 milliója van „kápéban". Géczi József (MSZP) szegedi képviselőnek takarékbetétben 2,5 millió forintja és 26 ezer eurója (közel 8 millió forint), készpénzben pedig 2,6 milüó forintja van. Tavaly a bankban 6 millió forintja, készpénzben pedig 1,5 millió forintja volt a vagyonnyilatkozata szerint. Kozma József (MSZP) szegedi honatya vagyonnyilatkozatában két fontosabb változás van tavalyhoz képest: bankszámláján most félmillió forint van, tavaly egy fillért sem tüntetett fel. Ugyanakkor 1,3 millió forint értékű kötvénye 660 ezer forintra csökkent. Lázár János (Fidesz) továbbra sem rendelkezik saját kocsival, viszont az elmúlt évben új műtárgyakkal, antik bútorokkal bővült a gyűjteménye. Vagyoni helyzete némileg átrendeződött: értékpapírban 12,7 millió forintja és 25,5 ezer eurója, készpénzben 4,5, egyéb megtakarításban 1 millió forintja van. Neki is tartoznak 2,5 millió forinttal, de ő is tartozik: a banknak 1, magánszemélyeknek 5 millió forinttal. Nagy Sándor (Fidesz) ingatlanjainak száma és értéke nem változott tavalyhoz képest, bankbetétben viszont 2 millióval több pénze, 14 millió forintja van. Készpénz-megtakarítása továbbra is 3 millió forint. A bevallásból kiderül: pontosan ugyanannyi - 35 millió 980 ezer forintnyi - devizatartaléka van bankban, amekkora banki tartozása. Vállalkozása is többet hozott idén, mint 2007-ben: 12,4 millió forintot. Nógrádi Zoltán (Fidesz) banki megtakarítása egymillió forinttal, 17 millióra nőtt, készpénzben viszont csak 600 ezer forintot tart. Banki tartozása - ami tavaly még nem volt most 500 ezer forint. Sándor Klára (SZDSZ) vagyoni helyzete annyiban változott, hogy banki megtakarítása 2 millió forinttal 7 millióra nőtt, és hiteltartozásából is törlesztett 100 ezret - így az most 3,8 millió. Szirbik Imre (MSZP) már csak egy kocsival, 2006-os Ford Focusával jár. Megtakarításai csökkentek: takarékbetétben 3,5, készpénzben 1,5 millió forintot tart. Emellett 1,2 milliós gépkocsihitel-tartozása is van. Újhelyi István (MSZP) vagyonbevallása szinte a tavalyi másolata. Az egyetlen változás életbiztosítása, amelynek havi díja 25 ezer forint. Vincze László (Fidesz) vagyoni helyzete is csak annyiban változott, hogy 1 millióval több, 3 millió forint a megtakarítása, viszont most már tartozik is a banknak 300 ezer forinttal. 250 ezret nyertek a mentősök Első lett, így 250 ezer forintot nyert egy internetes szavazáson a szegedi mentőállomás. Olyan elhasználódott eszközöket cserélnek le belőle, amelyekre sosem írnak ki pályázatot. A www.segitsokosan.hu oldalon a voksolók január közepétől áprüis közepéig, heti váltásban szavazhatnak egyszerre hat, más-más régióba tartozó vidéki mentőállomás közül arra, amelyiket támogatni szeretnék. A szegediek a múlt heti fordulóban lettek elsők. Az elnyert összeg nélkül nem lett volna lehetőségük beszerezni olyan alapvető dolgokat, amelyek segítik a dolgozók pihenőidejének hasznos eltöltését. A negyedmilbó forintból - amit csak a verseny teljes lezárulta, azaz áprüis 15. után kapnak meg - először a végstádiumú tévét váltják le, a maradékból pedig a lerobbant bútorok, ágyak cseréjére szeretnének költeni - mondta el a vezető. A városi sportigazgatóság egy pingpongasztalt ajánlott fel. Óriási pénzek mozdultak meg eddig a lakótelepek felújításáért. FEKETE KLÁRA Panel, mindörökké Még emlékszem a rendszerváltás körüli pesszimista jóslatokra, hogy az első, a 60-as, 70-es években felhúzott panelházak majd nem húzzák sokáig. Még 20-30 év, és vagy műszakilag mennek teljesen tönkre, vagy kiköltöznek belőlük az emberek: lebontják őket, akárcsak másutt, Nyugat-Európában. A tévéhíradók is levetítettek időnként látványos robbantásokról szóló filmkockákat, leomló betonfalakat mutattak, ha jól emlékszem, Franciaországból. A megjósolt vég nem következett be, pedig 20 év elröpült. Már Európá• • Óriási pénzek ban sem robbantanak, inkább felújítWW mozdultak meg ják a lakótelepeket - szintén állami támogatással -, azokat persze, amelyek nem néptelenedtek el. Mert vannak olyanok is, főleg Németország keleti felén, amelyek az egyesítést követő években, a Nyugatra vándorlás miatt a szó szoros értelmében kísértetvárossá váltak. Mi kis ország vagyunk, nincs népvándorlás, a lakásnak, mint az emberek élete főművének, örökké kell tartanai. A házgyári technológiáról pedig bebizonyosodott, hogy a vártnál jobban ellenáll az idő vasfogának. Sem szaklapokban, sem az interneten nem olvasni mostanság, hogy bármiféle katasztrófa fenyegetne, igaz, az állandó felújításokat, karbantartásokat nem kerülhetik el a lakótelepek. Az állandó felújítás fogalmát pedig nem merítheti ki a puszta hőszigetelés. A hőszigetelés csak egy lépés a további munkálatok sorában: megszépülhet az épület külseje, javulhat az emberek komfortérzete, miközben csökkennek a rezsiköltségek. Utána azonban el kell gondolkodni, hogyan lehetne a fűtést korszerűsíteni. Hogyan lehetne azt megoldani, hogy ne a messzi távolból, egy hőközpontból érkezzen az energia, hanem a házban lévő kazánból? És akkor még a többi vezeték, csőrendszer kicseréléséről nem is beszéltünk. Óriási pénzek mozdultak meg eddig a lakótelepek felújításáért, hatalmas összegeket tett le az állam, az önkormányzatok, de az emberek is mélyen a zsebükbe nyúltak. Egyelőre nem látni a folyamat végét. Olyan ez, mint amikor valaki egy régi házat kezd el felújítani, és közben jön rá, hogy szinte mindent ki kell cserélnie. Ráadásul állami támogatás nélkül. CSONGRÁD TÚLTELJESÍTETT 2008-BAN Megyei adóbevételek MUNKATARSUNKTÓI növekedést mutattak. 2008-ban a régióban 14,6 milliárd, Csongrád megyében 5,6 milliárd forint illetékbevétel folyt be, mely a régiós 4,2 százalékos csökkenés ellenére a megyében 11,2 százalékos növekedést mutat. A megyei jogú városoknak és a megyei önkormányzatnak átutalt ületékbevételek 20 százalékkal növekedtek Csongrád megyében. A gazdálkodó adóalanyok száma 2008 végén a régióban 229 ezer, Csongrád megyében 74 ezer volt. Ez a szám régiós szinten 22 százalékkal, több mint 41 ezer fővel haladta meg az előző évben nyilvántartott számot, a megyében pedig 11 százalékkal, vagyis csaknem 7500 fővel nőtt. A növekedést az okozza, hogy egyre több az önálló tevékenységet folytató magánszemély. Az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatósága 2008-ban ismét eredményes évet zárt - hangzott el tegnap a szegedi sajtótájékoztatón. Régiós szinten a kiemelt adó- és járuléknemekre 563 milliárd forint, csak Csongrád megyében 203 milliárd forint befizetést teljesítettek az adózók, amely a régióban közel 5 százalékkal, a megyében pedig több mint 4,6 százalékkal haladja meg a 2007. évi befizetéseket. Az adóhatóság több mint 658 milliárd forint befizetést könyvelhetett el az adóalanyok folyószámláján, amely 5 százalékkal haladja meg a 2007-es befizetéseket. Míg például a társasági adóból származó nettó bevételek országos szinten 4,5 százalékkal csökkentek, a megyében 18,4 százalékos Új Avensis. Erős, ki felülemelkedik. TOYOTA Megérkezett az új Avensis, mely dinamikus megjelené: kényelmes, megnövelt utasterével és élvonalbeli bizto megoldásaival felülmúlhatatlan élménnyé teszi az uta, forradalmian új merevlemezes navigáció és a Wagon v hoz rendelhető óriási panoráma üvegtető mellett az A' környezetére is fokozott figyelmet fordít. Az autó egés érintő fejlesztések a Toyota Optimál Drive jegyében a teljesítmény növekedését eredményezik, alacsonyabb fogyasztás és C02-kibocsátás mellett. sével, nsági >ást.A áltozatvensis zét Premier hétvége: február 7-8. Minimise t Mjnmise Toyota Tmax Márkakereskedés és Szerviz $728 Szeged. Dorozsmai ut 9. Te!,: 62/551-700 - F-maíhszegedtgitmar.hu 6800 Hódmezővásárhely. Szántó k. j. w 1T 8, Tel: 62/535 -700 • E-mail- hmy@tmas.hu »» Today Tomorrotu Toyota A képen látható autó illusztráció. Kombinált üzemanyag-fogyasztás (1/100 km): 5,4 - 7,0. CQ2-kibocsátás (g/km): 141 -176. A felsorolt jellemzők, nem minden esetben tartoznak az alapfelszereltséghez, valamint nem minden modellváltozathoz rendelhetők.