Délmagyarország, 2009. február (99. évfolyam, 27-50. szám)
2009-02-14 / 38. szám
8 | Megyei tükör Szombat, 2009. február 14. TELJESÍTETTE A BUDAPEST-BAMAKO-RALITA KÉT SZEGEDI EGYETEMISTA LÁNY PÁNCZÉL GYÖNGYI MALI ŐSLAKOSAI, A BAMBARÁK KÖZÖTT Ahol a GPS is tanácstalan Egymásra sem jelentettele veszélyt: csak Mauritániában, a pihenőnapon fordult elő kisebb nézeteltérés közöttük, itt jöttek ki a rigolyák, amik út közben „nyugodtak" - fogalmaznak. - Két hétig konzerveket ettünk, hidegen - meséli Gyöngyi, hozzátéve: ilyen kondíciók között a marhagulyás a legfinomabb. Afrikai gyrost is készítettek, helyi kenyérből és halkonzervből. - Bamakóban majdnem elsírtam magam, mikor megláttam a sült halat és a sült krumplit - vallja be. A legnagyobb kaland a célba érkezés előtti napon történt velük: nekivágtak a sziklás-hegyes sivatagnak, mondván, „kirándulni jöttünk, nézzük meg Afrikát". Csakhogy rájuk sötétedett, eltévedtek, a GPS azt sem tudta, merre járnak. - Na ekkor ijedtem meg kicsit. Úgy döntöttünk, egy kis faluban alszunk - mondja Dóri. Gyerekek rohantak eléjük, kísérték az autót a településig. A törzsfőnök vili AUTÓPÁLYA A NIGER PARTIÁN. KAPITÁNY DOROTTYA NEM SOKKAL BAMAKO ELŐTT NAPOZIK AZ OPELEN Fotók: DM/DV láglátott ember, Berlinben is járt. Megengedte nekik, hogy a kocsiban alhassanak. - Egész éjjel motozást, tapogatózást hallottam az autó körül. Nagyon féltem. De kiderült, váltott őrségben vigyáztak ránk. Az összes adományt, amit itthon gyűjtöttünk - egy zsák papucsot, egy karton szappant, szőlöcukrot, nyalókát, írószert, tollakat, gyógyszereket ott hagytuk nekik - meséli Györgyi. Magyar menyasszony Maliban A helyiek sárkunyhókban, nádtetős épületekben élnek. Am a szegedi egyetemisták tapasztalhatták: nem tudnak elég messze kerülni hazájuktól. Mali szívében jártak, amikor egy nő megmutatta nekik szobájának ékességét, egy képet, amely egy helyi férfi és egy magyar nő házasságkötésekor készült. Dórit kapacitálták is: maradjon köztük, kövesse a hagyományt. Marrakesh felé autóztak, amikor egy férfi villogott nekik, álljanak meg. Kiderült: marokkói fogorvos, aki a Szegedi Tudományegyetemen szerzett diplomát, jól beszél magyarul. ígérte, bármikor hívhatják, mert „Afrikában messze elér a keze". HÉTFŐN MÁR SZEGEDEN LESZNEK. Hazaérkezésük után a lányokat meghívták a Fábry-show felvételére. Az adást február 19-én, csütörtökön láthatják a nézők. A szegedieknek előbb megadatik a találkozás lehetősége: a két egyetemista hétfőn már a Tisza-parti város útjait rója a kis fehér Opellel. Afrikai gyros és berlini törzsfőnök Teljesítette a Budapest-Bamako-rali 16 ezer kilométeres oda-vissza távját a két szegedi egyetemista, Kapitány Dorottya és Pánczél Gyöngyi. Megtudták, miért van magyar menyasszony képe a mali sárkunyhó falán, és hogy milyen hidegen a marhagulyás. R. TÓTH GÁBOR - A homokcsapdákon csak lendülettel lehet átjutni, állandó gázzal, 2-esben vagy 3-asban. Főleg, ha a szavannán ralizol, a füves, bokros placcon - meséli tapasztalatait Kapitány Dorottya. Megírtuk: a Szegedi Tudományegyetem harmadéves biológusa, a 21 éves Dorottya és a 22 esztendős Pánczél Gyöngyi - negyedéves matematika-fizika szakos hallgató - arra vállalkozott, hogy egyetlen magyar női párosként teljesíti a Budapest-Bamako-ralit. Egy hónap, 8 ország, 16 ezer kilométer után érkeztek haza hűséges útitársukkal, a fehér Opel Combóval. Kecskét, tevét nem gázoltak - Minden csapat pátyolgatott minket, a „két csajt", a Bud Spencer csapattól üdítőt kaptunk, Buza Sándoréktól mesekekszet. Látszott, elismerik a teljesítményünket - újságolja Gyöngyi. Elárulták: a „flúgos futam" nem tipikus csajos buli - mellékhelyiség híján olykor csak a gyér növényzettel rendelkező szavanna fogadta be őket, ha rájuk jött a szükség. Küzdöttek a homokátfúvásokkal, a 32 fokos meleggel, a tűző nappal, a sok helyütt érezhető irtózatos dögszaggal. Mauritániában, éppen egy aknamező szélén akadtak el először, ám kiásták magukat. Defektet csak kétszer kaptak, két perc alatt kereket cseréltek. Afrikában sehol sem foglaltak szállást: a kocsiban aludtak. A franciaországi Montpellier után 5 napig nem fürödtek. Az Atlasz-hegységben szakadékba zuhant járművek mellett vezetett az útjuk. Maliban a gyerekek dobálták őket kövekkel. Nem csak rájuk kellett figyelniük: ha véletlenül elütöttek volna egy kecskét, 80 eurós büntetést fizettek volna, egy teve tarifája 500 euró, mintegy 150 ezer forint volt. m^shhél Tisztelt Adófizető! Kérjük, hogy személyi jövedelemadójának 1% -óval segítsen A DIALIZALT BETEGEKEN! Vesebetegek Szentesi Közhasznú Egyesülete Adószám: 18472266-1-06 Támogatásukat köszönjük! AZ ÉRTELMI FOGYATÉKOS ÉS HALMOZOTTAN FOGYATÉKOS FIATALOK EGYHÁZI OTTHOHÁNAK ALAPÍTVÁNYA (Szeged, Kálvária sgt. 108.) ezúton kéri Önöket, hogy támogassák adójuk 1%-ával a „Kálvária Védőotthon" (Szeged, Kálvária sgt. 108.) s lakóotthonház fejlesztését. Adószámunk: 19085380-1-06 A Foliaplast Kft. a 2009-es évben is a megszokott kedvező árakkal, kibővült termékpalettával és szolgáltatási körrel várja Kedves Vásárlóit! KÖZALKALMAZOTTI ÁLLÁSBAN LÉVŐ SZAKEMBEREKET KERESÜNK ÓRAADÓI, KÖZALKALMAZOTTI ÁLLÁSHELYRE a 2009/2010-es tanévre, § az alábbi területekre: § • Karosszérialakatos szakoktató • Közlekedés-üzemvitel oktató • Gépíró óraadó Érdeklődni hétköznapokon, munkaidőben a 20/227-8889 vagy a 20/227-9093 mobilszámokon. ' feöi : TOVÁBBKÉPZŐ KFT CSONGBÁD MEGYEI KÉPVISELETE MÁRCIUSBAN INDULÓ TANFOLYAMOK: - Bolti eladó (élelmiszer, ruházat, műszaki cikk)' Kereskedő, boltvezető Bolti eladó + kereskedő, boltvezető • Bolti pénztáros - Szakács - Étkezdés - Pincér - Vendéglátó eladó Szeged, Deák F. u. 22.1. em. 9. Tel.: 62/425-805 30/830-4136 AL : OQ10 Felnőttképzési nyilvántartási szám: 01 -0337-04 y , :=V SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALA az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. 9. § (6) bekezdése értelmében közzéteszi a Szeged, Huszár utca - Bakay Nándor utca Mura utca - Rigó utca által határolt terület (volt kábelgyár) településszerkezeti terv és szabályozási terv módosítását azzal a céllal, hogy az érintettek a közzététel ideje alatt a tervvel kapcsolatban észrevételt tehessenek. A közzététel ideje: 2009. február 16-tól 2009. március 19-ig. A szabályozási terv megtekinthető a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodájában és a városi főépítésznél (Szeged, Széchenyi tér 11.). KÜLSŐ FÓLIÁK BELSŐ FÓLIÁK UVS1 UVS2 UV/UV+PM 4x60x0,150 6x60x0,150 1,8x500x0,055 6x60x0,150 6,5x60x0,150 3,6x250x0,055 6,5x60x0,150 8,5x60x0,150 4,2x200x0,055 8,5x60x0,150 12x60x0,160 10x100x0,090 12x60x0,150 11x100x0,090 12x45x0,150 Bankkártyás, hitelkártyás fizetési lehetőség! Biológiai úton lebomló csomagolóanyagok forgalmazása. Környezetvédelmi termékdíj átvállalása és bevallása. FOLIAPLAST Ipari és Kereskedelmi Kft. 6795 Bordány, Béke dűlő 9/A (A benzinkúttal szemben) Tel.: 62/588-050 • Fax: 62/588-056 • Mobil: 70/775-1278 Nyitva: h.-p.: 8-16 óráig • Web: www.foliaplast.hu Generali-Providencia Zrt. Hódmezővásárhelyi Kirendeltsége (6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3.) képviseletet nyit Mindszenten és Csanádpalotán! Képviselet-vezető munkatársat keresünk! i Feltétel: felsőfokú iskolai végzettség. Feladatok: a településen és vonzáskörzetében élők biztosítási, befektetési és hiteligényének kiszolgálása, széles körű kapcsolatrendszer kialakítása, értékesítő partnerek kiválasztása. Amit ajánlunk: javadalmazás egyedi megállapodás szerinti, uniós szintű szaktudás. Jelentkezés: önéletrajzzal az ida.gabome-juiiasz-nagy@generali.hu e-mail címen, érdeklődni a 20/209-6572 telefonszámon. Újra költözhet a Vadaspark Lakóparkba! Jövő évi költözéssel, 20% lekötéssel, akár részletfizetési lehetőséggel ~S8 m -es, kulcsrakész lakások, 252.000 Ft/m2 ártól! Önt is várjuk a zöldövezetben! Reális minőség reális áron 6724 Szeged, Pacsirta u. 1. www.realhungary.hu GENERÁLJ CrHOl'P T: 62/555 821 ^ 70/312 1914 Ügyelet, lakásbemutatás: 70/372 0014