Délmagyarország, 2009. február (99. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-13 / 37. szám

fentek, 2009. február 13. Sport 115 STORCZ BOTOND ÉS HÜTTNER CSABA MEGLÁTOGATTA A DÉMÁSZ-SZEGED VERSENYZŐIT Kapitány a tanmedencében Storcz Botond és Hüttner Csaba Szege­den járt. A hír önmagában még nem lenne szenzáció, ám a háromszoros olimpiai bajnok kajakos a felnőtt-, míg a négyszeres világbajnok kenus az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitányaként érkezett látogatóba. MÉHES GÁBOR A két szakember a „vizes idény" köze­ledtével országjáró körútra indult, és egyáltalán nem meglepő, hogy a tur­né első állomásának a legeredménye­sebb hazai műhelyt, a Démász-Szeged VE-t választották. Storcz Botond és Hüttner Csaba - nem mellesleg koráb­ban mindketten a klub versenyzői voltak - a nap folyamán megbeszéle­seket folytatott Petrovics Kálmán igaz­gatóval, Boldizsár Gáspár szakmai ve­zetővel, továbbá a Kovács László, Vé­csi Viktor, Hűvös Viktor edzői triumvi­rátussal. A tárgyalások elsődleges cél­ja a tavaszi edzőtábor-tervek egyezte­tése és az új válogatási elvek kapcsán adódó kérdések megvitatása volt. - Az idei szisztéma szerint a világbaj­nokságon és az Eb-n egy versenyző egy napon csak egy olimpiai távon indul­hat, vagyis rögtön adódhat az egyelőre még csak költői kérdés, hogyan dönt majd Janics Natasa és Kovács Katalin ­mondta Petrovics Kálmán, a Dé­mász-Szeged VE igazgatója. - Ha vala­melyikük a válogatón megnyeri az egyest, a másiknak párosban új társ után kell néznie, de az a forgatókönyv sem kizárt, hogy a voksukat a páros mellé teszik le. A duplázás a világbaj­A JÓ HANGULATÚ ESZMECSERE RÉSZTVEVŐI ÉS VÉCSI VIKTOR nokságon már csak azért sem lenne egyszerű, mert az időrend szerint a két versenyszám rajtja között összesen húsz perc telik el. Ami pedig a tavaszi programokat illeti, eldőlt, hogy a sevil­lai edzőtábort követően Janics Natasa két hetet Olaszországban, Josefa Idem­mel közösen készül, a Vécsi Viktor által (BALRÓL): STORCZ BOTOND, HÜTTNER CSABA, KOVÁCS LÁSZLÓ, BOLDIZSÁR GÁSPÁR Fotó: Frank Yvette J Nyüzsgés a vízitelepen - Háromnegyed órát töltöttem el a tanmedencében, igen kellemes volta mozgás - mondta Storcz Botond szövetségi kapitány. - Eddig is tudtam, hogy pezsgő a kajakos, kenus élet Szegeden, de jó érzés volt újra személyesen látni, hogy mennyien dolgoznak, és február közepén délután ötkor is megtelik a vízitelep. Alig fejezte be az egyik csoport a munkát, már jött a következő. Úgy érzem, kezdek belerázódni az új szerepkörbe, bár ma még kissé furcsa volt, hogy edzés közben nem engem néztek, hanem én figyeltem a sportolókat. vezetett kenuscsapat Vajda Attilával együtt a Neretva-torkolathoz utazik, míg Sík Mártonék Hűvös Viktor irányí­tásával Csepelen dolgoznak majd. - A hagyományoknak megfelelően Szegeden továbbra is rendkívül erős a kenus bázis, az ifjúsági válogatott keret­nek öt szegedi versenyző is tagja - foly­tatta Hüttner Csaba, az utánpótlás-válo­gatott kapitánya. - Botonddal mindket­ten nyitottak vagyunk az edzők véle­ményére, a beszélgetések során ezúttal is hasznos információkkal gazdagod­tunk. A tervek szerint a jövőben is együtt látogatjuk meg a klubokat, hi­szen a végső cél, hogy a fiatalokat mi­nél hamarabb beépítsük a felnőtt válo­gatott keretébe. A tárgyalásokon részt vett a Szegedi Sport és Fürdők Kft. képviseletében Szovics Zoltán, valamint Csonka Gá­bor, a klub és a Magyar Kajak-ke­nu-szövetség elnökségi tagja. A napi­rendi pontok között edzéslátogatás is szerepelt, sőt Storcz Botond be is szállt a versenyzők közé. A kapitány elmondta, a szövetség költségvetésében továbbra is üres a magyar válogatott Eb-szereplésére for­dítható összeg helye. Ennek ellenére Storcz biztos abban, hogy a vezérkar megoldást talál az anyagi problémák­ra, és a nemzeti csapat részt vesz a né­metországi kontinensvidalon. A kér­dés csupán az, müyen forrásokból áll majd össze az Eb-indulás fedezete. Jégre vinnék a Savariát Két nappal a BEAC elleni győzelem után ma 17.30-tól újabb bajnoki vár a Szeviép-Szeged nó'i kosárlabdacsa­patára. Fürészék a sereghajtó Savaria otthonában vendégszerepelnek. MUNKATÁRSUNKTÓL A Szeviép tizenkét játékossal vág neki a szombathelyi túrának, a „sza­badnapot" kapott Németh Bernadett és Olena Zserzserunova viszont csak a távolból szorít Maslowskiért (képünkön) és a társakért. Izgulniuk persze aligha kell, a sereghajtó Sa­varia ugyanis tizennégy forduló után nyeretlenül a tabella utolsó he­lyén szerénykedik, és ami legalább ilyen beszédes adat, az eddigi mér­kőzéseit negyvenpontos átlagkü­lönbséggel veszítette el. A két csapat szegedi randevúját októberben a Ti­sza-partiak 112-54-re nyerték. - Természetesen nem vesszük fél­vállról a soron következő bajnokit, ennek a találkozónak is megvannak a maga feladatai - mondta Donkó Orsolya, a Szeviép-Szeged vezető­edzője. - A terveim szerint öt per­cenként, jégkorongos módra sorokat cserélünk majd, így mindig lesz két-három rutinos játékos a pályán, és megkönnyítheti ük a fiatalok já­tékba illeszkedését. Jó hír, hogy a rendkívül szorgalmasan dolgozó Kmézics Diána felépült a részleges bokaszalag-szakadásból, ma már ő is bevethető lesz. Valentin-napi úszónap MUNKATÁRSUNKTÓL Bán Sándor úszóedző gondolt egy me­részet, kitalálta, hogy kedvenc sport­ágát érdemes lenne népszerűsíteni Szegeden. A sikeres tréner szerencsére társakra lelt, a Ligetfürdő és az SZTE vezetése csatlakozott a szakember szervezői csapatába. Holnap, azaz Valentin-napon az új­szegedi Ligetfürdőben az úszás nép­szerűsítése játssza majd a főszerepet. Délután egy órától este kilenc óráig bárki kedvezménnyel (450 forint lesz a belépő) használhatja a medencét, tempózhat egy kicsit. - Jó lenne, ha minél több család el­jönne hozzánk - kezdte a beszélgetést Bán Sándor -, több iskolával is egyez­tettünk, így biztos, hogy sok fiatal hó­dol majd az úszásnak. A szegedi Mül­ler úszóiskola jóvoltából 15 órától in­gyenes úszásoktatás lesz, ezenkívül rengeteg ügyességi versennyel és aján­dékkal várjuk a mozogni vágyókat. HOLNAP A TEKE BL-BEN: ESZEK-SZEGED Eló'nyben is csak óvatosan A férfi teke Bajnokok Ligája negyed­döntőjének visszavágóját holnap rendezik Eszéken. A Gabona­Transz-Szeged a megnyugtató előnye birtokában is óvatosan kezeli még a továbbjutást. MUNKATÁRSUNKTÓI Nagy sóhaj szakadt fel a szegedi férfi tekézők szájáról, amikor a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mecs­csén, az újszegedi teke- és bowling­centrumban véget ért a Konikom Osi­jek elleni találkozó. A hazai alakulat 6,5:l,5-re nyert, így megnyugtató előnyt szerzett a visszavágóra. - Azért óvatosan kell kezelni ezt az eredményt, mert még mindig nem va­gyunk abban a helyzetben, hogy hát­radőljünk - mondta az első, szegedi mérkőzés legjobb hazaija, a 659 fát el­ért Kakuk Levente. - A hatsávos eszéki pályán két sor alatt lemegy a mérkő­zés, azaz gyorsan eldől minden. Arról beszéltünk egész héten, hogy okosan kell a párokat kialakítani. Legalább kettőnknek győznie kell, aztán már le­het osztaniuk, szorozniuk a horvátok­nak. A Konikomból Musanic jó formá­ban van, a rijekai világkupát például megnyertem, de ott volt csapattár­sam, Kiss Norbi is, aki a harmadik he­lyet szerezte meg. összegezve: nehéz parti lesz. De meg sem fordult a fe­jünkben, hogy ne mi jutnánk tovább a négy közé! A szegedi alakulat a szokásokkal ellentétben - és a közeli helyszín mi­att - csak a mérkőzés napján, azaz szombat reggel utazik el az eszéki ta­lálkozóra. A mérkőzés 13 órakor kez­dődik. Bravúr közelében jártak MUNKATÁRSUNKTÓL Meglepetésre készült a középmezőny­höz tartozó Floratom a tabella harma­dik helyén álló fővárosi Winlc AC ven­dégeként. És erre meg is volt minden esélye. A Dudás, Lukács pár például a döntő játszmában minimális különb­séggel maradt alul a friss Top 12 győz­tes Kosiba, Perei duóval szemben. Er­délyi jól kezdett Perei ellen, de a dön­tő játszma újfent a hazaiaknak kedve­zett. Dudás hozta a kötelezőt, Lukács szoros szettekbén szenvedett veresé­get Kosibától, •3it Ezután Dudás leis­kolázta Pereit, Erdélyinek-nem volt esélye Kosibával s'zémbeii, + míg Lukács győzelmével tartóttá 'ijqpést a 0f/d házigazdákkal a Floratom, 4:3. A haj­rában Dudás nagy csatában kapott ki Kosibától (5:3), így a Floratom már csak az egy pontban bízhatott. Lukács fordulatokban gazdag mérkőzésen, a döntő játszmában maradt alul Perei­vel szemben, így Erdélyi utolsó győ­zelme már nem számított: vesztett a Floratom Szeged. Lukács Levente játékos-edző: - A döntő labdameneteket rendre a hazai­ak nyerték, karnyújtásnyira voltunk a pontszerzéstől. Végeredmény: Wink AC-Floratom Szeged AC 6:3. Férfi asztalitenisz Ext­raliga. A szegediektől győztek: Dudás 2, dr. Lukács. SPORTMŰSOR SZOMBAT KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS HSZATÁK-kupa az 1999-es gyerekek­nek, Szentes, Dr. Papp László-sport­csarnok, 8. Pepita-kupa, Szentes, Dr. Papp László-sportcsarnok, 17. Csong­rádi télitorna, Csongrád, 13. LABDARÚGÁS Felkészülési mérkőzések: HFC­Szarvas, Hódmezővásárhely, városi stadion, 15. Algyő-Szolnok, Algyő, sportcentrum, 12. Tisza Volán-Móra­halom, Szeged, Felső Tisza-parti stadi­on, 15. Deszk-Algyő II., Deszk, 14. LÁBTENISZ 1. Alsóvárosért-kupa, Szeged, Alsóvá­rosi iskola tornaterme, 8. SÚLYEMELÉS Csongrád megye bajnoksága, Szeged, Etelka sori edzőterem, 10.30. TEKE NB I, keleti csoport, férfiak: Gold Boys SE-Földeák, Szegvár, 14. NB II, délke­leti csoport, férfiak: HFTK-Kiszombor, Szeged, újszegedi teke- és bowling­centrum, 10. Szentesi TE-Szentesi VTE, Szeged, Pick-pálya, 10. VÍZILABDA OBI, férfiak: Bodrogi Bau Szentes-Fe­hérvár, Szentes, ügeti uszoda, 18. VASÁRNAP FUTSAL NöiNBII, szentesi forduló, Szentes, Dr. Papp László-sportcsarnok, 9. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS 2009 Öregfiúk +40-kupa, Szeged, Etel­ka sori sportcsarnok, 9. Téli-kupa, Hód­mezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 8. Hungerit-kupa, 8. forduló, Szentes, Dr. Papp László-sportcsarnok, 15. Csongrádi télitorna, Csongrád, 14. KOSÁRLABDA NB IB, keleti csoport, férfiak: SZTE-Sze­deák-Baja, Szeged, újszegedi sportcsar­nok, 18 (juniorok: Deák gimnázium, 15). LABDARÚGÁS Felkészülési mérkőzés: Tisza Volán­Asotthalom, Szeged, Felső Tisza-parti sta­dion, 11. Deszk-Colonia (bolgár), Deszk, 11. Húsz év Makón Ebben az évben ünnepli megala­kulása huszadik évfordulóját a Makó Budo Klub. MUNKATÁRSUNKTÓL Fontos dátumnak számít a makói sport életében 1989. június 8. Ekkor volt a Makó Budo Klub SE alakuló közgyűlé­se. Még fontosabb azonban ez év októ­ber 23-a, és nem csak a politikai ese­mények miatt. Utóbbi dátumtól íródik ugyanis hivatalosan az egyesület törté­nelme. Indulásként három szakosztály és közel száz fő alkotta a klubot, amely mára öt szakosztályra és körül­belül százhatvan főre bővült. Vannak olyan szakágak (kick-box, aikido), amely a kezdetektől létezik. Vannak olyanok, amelyek néhány évig aktívak voltak, ám végül megszűntek (karate do doshinkan: 1989-2005, birkózás: 1991-96, triatlon: 1998-2000). És végül van, amelyik ugyan nem a kezdetektől tagja az egyesületnek, ám még ma is a klub része (az ökölvívás 1995-től, az eszközös japán harcművészet 2004­től, az aerobic 1997-től). Az állandóság hozzátartozik az egye­sülethez: 1989 óta elnöke például a Ma­kó Budo Klubnak Tóth Gábor. Manap­ság pedig már a süterek is rendszeresen jönnek. A tavalyi eredményeket bön­gészve kiderül, Makó Evelyn az után­pótlás kick-box világbajnokságon szer­zett aranyérmet, mellette elért egy ne­gyedik helyet is. De van a gyűjteményé­ben diákolimpiai és világkupa-második helyezés is. Herczeg Máté a kecskeméti jiu-jitsu karate ob-n és két területi verse­nyen is első lett, az aerobikos Czagány Blanka a diákolimpia különböző fordu­lóit, valamint a döntőt vette első és má­sodüt hellyel, míg Kiss Csaba a nemzet­közi vizsgabizottság tagja lett a battodo negyedik mesteri szintjének elérésével. A múlt dicső - Makón azon dolgoz­nak (Uracsné Pósa Mónika - aerobik, Makó János - kick-box, Kiss Csaba ­harcművészet, Márton Imre - aikido, Földesi Csaba - boksz), hogy a jelen és a jövő is az legyen. w

Next

/
Thumbnails
Contents