Délmagyarország, 2009. február (99. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-03 / 28. szám

IsölB^ÖB^snO sA syiZjifo <cr, .y^ntiritó W ÜRESEN MARADTAK A SZLOVÁK KÜLDÖTTEK SZÉKEI A PARLAMENTBEN Fotó: MTI/Kovács Attila 21 Belföld - külföld Magyar­szlovák fiaskó El sem kezdődhetett az Országgyűlés emberi jogi bizottságának és a szlo­vák társbizottságnak együttes ülése hétfőn Budapesten; a szlovák képvi­selők - meghallva, hogy Balog Zol­tán (Fidesz) egy filmet vetítene le a Dunaszerdahelyen történtekről - be sem mentek az ülésterembe. A szo­cialisták szerint a Fidesz felrúgta az ülés előzetes konszenzuson alapuló forgatókönyvét. BUDAPEST, POZSONY (MTI) Balog Zoltán, a testület fideszes elnöke az MTI-nek elmondta: olyan felvételt szerettek volna bemutatni, ami teljesen egyértelművé teszi, hogy békés szurko­lókra támadtak mindenféle indok nél­kül a szlovák rendőrök Dunaszerdahe­lyen. A felvétel bemutatását minden­áron meg akarták akadályozni - tette hozzá. Hangsúlyozta: a szlovák fél a mai napig semmiféle felvételt nem bo­Gyurcsány Ferenc szerint a kabinet vasárnap ismertetett csomagját ér­tékelheti úgy a Fidesz, hogy teljesül két korábbi, nagy követelése: a me­gyei önkormányzatok és a parlament létszámának csökkentése. Erről a miniszterelnök nyilatkozott hétfőn az MTI-nek. BUDAPEST (MTI) A kormányfő vasárnap, a soron kívüli kormányülés után jelentette be: a kor­mány azt javasolja, hogy 199 fős parla­ment, valamint egyfordulós és arányos választási rendszer legyen a jelenlegi helyett. A 199 parlamenti képviselőből 176-ot listán, egy fordulóban, megyén­ként választanának meg, 23-at pedig a mandátumot nem eredményező megyei szavazatokat összesítő országos listán. A miniszterelnök elmondta, hogy az átalakítás eredményeként nyolc helyett négymilliárd forintba kerülnének az or­szággyűlési választások. Gyurcsány Fe­renc tájékoztatása szerint a kormány ar­ra is javaslatot tesz, hogy a parlamenti 3 Valutaváltó VALUTA VÉTELI ELADÁSI EURÓ 291,18 306,12 USA-DOLLÁR 228,74 240,47 ANGOL FONT 329,64 346,54 CSEH KORONA 10,IS 11,21 HORVÁT KUNA 38,49 42,55 SVÁJCI FRANK 195,46 207,55 SZERB DINÁR 3,01 3JB FORRÁS: OTP csátott a magyarok rendelkezésére, et­től kezdve „kötelességünk a mi bizo­nyítékainkat bemutatni". A szlovák képviselők, értesülve a fűm vetítésének tervéről, be sem men­tek az ülésterembe. Balog Zoltán közöl­te: szerette volna szavazásra feltenni a kérdést, de a szocialisták nem voltak hajlandóak szavazni, ezért el sem kez­dődhetett az ülés. Megjegyezte: a szoci­képviselők tiszteletdíja a mindenkori át­lagbér háromszorosa legyen, és szűnjön meg a számla nélküli költségtérítés. Hozzátette, kezdeményezik azt is, hogy csökkenjen a felére az önkormányzati képviselők száma az országban. Gyurcsány Ferenc emlékeztetett arra: 2006-ban, a választások után a kor­mány már előállt egy önkormányzati törvénymódosítási javaslattal, amely­ben régiókat és kisebb önkormányza­BERLIN(MTl) Jaj a gyorshajtóknak, a szabálytalanul előzőknek és általában az arrogáns ve­zetőknek, a tilos jelzésnél gázt adók­nak, s legfőképp az alkohol hatása alatt száguldozóknak Németországban. A törvény szerint ugyanis február l-jétől a közlekedési rendszabályok megszegése esetén kiszabható büntetések olyan mértékű szigorítása lépett életbe, amelyhez foghatóra még nem volt pél­da a német közlekedés történetében. ahsták le is szavazhatták volna a vetí­tést, ezt azonban nem vállalták fel. A szlovákok távoztak, a szociahsta képvi­selők pedig kivonultak a teremből. Balog Zoltán elmondta: az ő célja nem a provokáció, hanem az, hogy ne játsszanak el egy olyan diplomáciai já­tékot, ami nem felel meg a tényeknek. Kifejtette: az elmúlt évtizedekben a ma­gyar kisebbség helyzete folyamatosan romlott és romlik Szlovákiában. Hozzá­tette: szerinte az a probléma a szlo­vák-magyar viszonyban, hogy Szlová­kiában először nagyon rossz helyzetbe hozzák a magyar kisebbséget, majd utána egy kicsit engednek. A fideszes politikus erre példaként a nyelvtör­vényt említette. Olyan tankönyvtör­vényt hoztak, ami elfogadhatatlan, ezen kicsit puhítottak, de ez is rosz­szabb, mint ami korábban volt. És most ennek is örüljünk? - tette fel a kérdést. azzal tisztában a rendszerváltó atyák, hogy a vegyes választási rendszer a kétpártiság irányába tolja Magyaror­szágot. Véleménye szerint nem jó erősí­teni ezt a folyamatot. Gyurcsány Ferenc felhívta a figyelmet arra: a fókuszban továbbra is az adó-, szociáüs és a foglalkoztatási rendszer át­alakítsa van, de minden változás előfel­tétele, hogy a pohtikai ebt elfogadja a rá vonatkozó szabályok megváltoztatását. A büntetés nagysága a legtöbb sza­bálysértés esetében a korábbinak a két­szeresére emelkedett. így például an­nak, akit alkoholfogyasztáson kapnak rajta, a szonda által kimutatott mennyi­ségtől függően 500,1000 vagy 1500 eu­rót kell fizetnie, a sebességtúllépésért - a száguldás mértékétől függően ­70-től 600 euróig terjedő pénzbüntetés jár, a piros lámpát, azaz a tilos jelzést fi­gyelmen kívül hagyóknak pedig maxi­mum 400 euróval kell vezekelniük. 9 SZIU ÉS AZ ORSZÁG ÉRDEKEI. Szili Katalin szerint a Fidesz felelőssége, ha megszakad a szlovák és a ma­gyar parlament közötti párbeszéd. A házelnök úgy fogalmazott: sajnála­tos, hogy a pártpolitikai szempon­tok felülkerekedtek az ország érde­kein. Közölte: egyeztetett a két bi­zottsági elnökkel a testület ülése előtt, és szlovák kérés alapján azt javasolta Balog Zoltánnak, hogy ­mivel erről nem volt szó a napirend előzetes egyeztetésekor - ne tűzze napirendre a filmvetítést. Szili Kata­lin kitért arra: Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke ar­ról tájékoztatta, hogy a történtek befolyásolhatják a tankönyvekről szóló parlamenti szavazást, amelyet kedden tart a szlovák parlament. A Hamász feltételei GÁZA(MT1/AFP) A Hamász elvben támogatna egy egy­éves tűzszünetet a Gázai övezetben Izra­ellel, amennyiben az megnyitja a terü­letre vezető átkelőket, feloldja a bloká­dot. Hozzátették, hogy nem zárkóznak el teljesen a másfél éves fegyvernyug­vástól sem, amit Egyiptom javasolt. RMNMMMMMMMMMMNMMNMtl^^ SÓLYOM LÁSZLÓ, A TURUL ÉS TRAIAN BASESCU Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Kedd, 2009. febri^p. -HM'ili ulm CIPŐT DOBTAK A KÍNAI KORMÁNYFŐRE Megpróbálták cipővel megdobni teg­nap a kínai miniszterelnököt, miköz­ben előadást tartott a Cambridge-i Egyetemen - jelentették hírügynöksé­gek a helyszínről. A lábbeli nem talál­ta el Ven Csia-paót, tőle egy méterre, a pódiumra esett. A kínai kormányfő a világgazdasági válságról tartott elő­adást, amikor hallgatóságának egyik tagja felállt, feléje hajította fél pár ci­pőjét, és közben azt kiáltotta: „hogy lehet, hogy az egyetem hasra vágódik ez előtt a diktátor előtt?" RABLÁSOK SZEZONJA Egy Kerepesi úti bankba lépett be egy ismeretlen férfi tegnap, majd - feltehe­tőleg fegyverrel - a készpénz átadására szólította fel az alkalmazottakat. A biz­tonsági őr közbelépett, dulakodni kezdtek. A férfi valószínűleg nem szá­mított az őr fellépésére, s végül pénz nélkül menekült el a bankból. Egy Bos­nyák téri lottózót viszont kiraboltak tegnap. Nyíregyházán pedig egy piszto­lyos férfi fosztott ki egy pénzintézetet a város központjában. A rabló pénzt kö­vetelt, majd a három alkalmazottat be­zárta egy helyiségbe, és zsákmányával gyalogosan elmenekült. BAJBAN A BEFEKTETÉSI ALAPOK Tavaly a negyedik negyedévben több mint 390 milliárd forint, az év egészé­ben összesen 466,5 milliárd forint tá­vozott a befektetési alapokból, a piaci teljesítmények az utolsó negyedévben 115 milliárd forint, éves szinten pedig 214 milliárd forint veszteséget jelentet­tek a befektetőknek. MAGASABB ADÓK ROMÁNIÁBAN A román állam a tavalyinál nagyobb összegeket remél beszedni az idei költségvetés számára a vállalatok, bankok és magánszemélyek meg­emelt adóiból. A költségvetés terveze­te szerint a kormány a kereskedelmi bankok nyereségéből 750 millió lejt (187,5 millió eurót) tervez az állam­kasszába áramoltatni, 6 százalékkal többet, mint tavaly. A cégek nyereség­adójából 12,69 milliárd lejes (3,17 mil­liárd eurós) bevételre számít az állam­kincstár, ez 3 százalékos növekedést jelent. A személyi jövedelemadók a kormány számításai szerint 20 milli­árd lejjel (5 milliárd euróval) gyarapí­tanák a bevételeket, ez á múlt évhez képet mintegy 9 százalékos emelke­désnek felel meg. BUDAPEST (MTI) A hétfői tárgyalások azt mutatták, hogy az eddigi jó kapcsolatok tovább­ra is fennállnak Magyarország és Ro­mánia között - mondta Sólyom László köztársasági elnök, azt követően, hogy Budapesten tárgyalt román part­nerével, Traian Basescuval. A román fél szerint az, hogy az RMDSZ kikerül a kormányból, nem érinti a romániai magyarokat, mert a jogaikat továbbra is garantálni fogják - idézte a találkozón elhangzottakat Sólyom László. - Soha nem lesz területi autonómia Székelyföldön, Románia egységes nemzetállam - mondta Traian Basescu román államfő hétfőn Budapesten az MTI kérdésére, azt követően, hogy tár­gyalt magyar partnerével. Sólyom László szerint Magyarország lehetsé­gesnek tartja az autonómiát. Románia egységes nemzetállam, ez benne van az alkotmányában is. Románia soha­sem fogja elismerni a nemzetiségi kol­lektív jogokat. Ugyanakkor fenntartja a nemzetiségek képviselőinek egyéni jogait - hangsúlyozta Traian Basescu. „Kimondottan barátságtalan lépés volt" - Megoldhatatlan helyzetbe hozta a szlovák parlament emberi jogi bizottságának küldöttségét a magyar fél azzal, hogy előzetes egyeztetés nélkül videofelvételt akart levetíteni a szlovák rendőrségnek a dunaszerdahelyi labdarúgó-mérkőzésen történt beavatkozásáról - mondta a TASR szlovák hírügynökségnek A. Nagy László, a szlovák parlamenti bizottság elnöke. A szlovák delegáció ezt elutasította, majd miután 45 percig várakoztatták a folyosón, elhagyta a magyar országgyűlés épületét - írja a hírügynökség. A. Nagy László szerint a magyar fél részéről ez kellemetlen és kimondottan barátságtalan lépés volt. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy külföldi küldöttséget a folyosón megvárakoztassanak. GYURCSÁNY SZERINT JAVASLATA A FIDESZ RÉGI KÖVETELÉSEIT TELJESÍTENÉ A változás, az elit és a szabályok 9 A Fidesz máshogyan csökkentene létszámot Ahogyan politológusok előre jelezték, a Fidesznek nem áll érdekében elfogadni a szocialista javaslatot, amely inkább a kis pártoknak kedvezne. Navracsics Tibor, az ellenzéki párt frakcióvezetője tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette, a Fidesz a parlament létszámának megfelezése mellett fenntartaná a jelenlegi vegyes - egyéni választókörzeten és listán alapuló - választási rendszert. A Fidesz kisebb parlamentről szóló javaslata megfelezné a listán és az egyéni körzetben megszerezhető mandátumok számát, így körülbelül 193 fős parlament jönne létre - mondta. tokát javasolt, de akkor a legnagyobb A kormányfő fontosnak tartja, hogy az ellenzéki párt ezt nem támogatta. emberek lássák, megszüntetik az előjo­A kormányfő úgy látja, nem voltak gokat és a kiváltságokat. Vigyázat: német szigor! BASESCU: SOHA NEM LESZ TERÜLETI AUTONÓMIA Sólyom a jó kapcsolatokról Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, LÉVAY GIZELLA, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: JAC0B GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információ), SÜLI RÓBERT (sporl) • Délvilág szerkesztőségvezető: SZABÓ C. SZILÁRD (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 155. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-88! Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu •E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/291-905. Hirdetési tel./fax: 62/292-919. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/901-029. Tel./fax: 63/319-838. 6690 Csongrád, Kossuth tér 9-1! Tel./fax: 63/981-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Mb. terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-869. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1900 Ft (Délmagyarország), 1800 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1916-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents