Délmagyarország, 2009. január (99. évfolyam, 1-26. szám)
2009-01-26 / 21. szám
k I Aktuális Hétfő, 2009. január 26. ÁSOTTHALOM. Véradást tartanak holnap 10 órától fél 2-ig a művelődési házban. A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat arra kéri a véradókat, hogy vigyék magukkal személyi igazolványukat vagy útlevelüket, illetve tajkártyájukat. DOMASZÉK. A 2008-as Budapest-Bamako rali egyik résztvevője, Sümegi Sándor tart élménybeszámolót a Téli Esték programsorozatban január 30-án a Sárkányhegyi közösségi házban. Az este fél 6-kor kezdődő rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak. MÓRAHALOM. Elkészült a helyi geotermikus kaszkádrendszer első eleme, a termelő kút. A mérések szerint az elkészült kút maximális vízhozama 2200 liter/perc, a kifolyó termálvíz hőmérséklete 62,1 fok volt. A szakemberek szerint a folyamatos üzemeltetés során várhatóan ennél is melegebb víz nyerhető majd a kútból. A Hunyadi téri ligetben jelenleg a fúrótorony elbontása és a tereprendezés zajlik. - A Szent László-templom egyházi kegytárgyaiból nyílt kiállítás az Aranyszöm Rendezvényház földszinti nagytermében. A tárlatot két hétig tekinthetik meg az érdeklődök. Joó Balázs atya előzetes egyeztetés esetén tárlatvezetést is tart. - Sikeresnek bizonyult a Pihentelő péntek esték nevű akció az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben: egyre többen veszik igénybe a meghosszabbított nyitva tartást. Február 7-étől már szombaton is 22 óráig várják majd a vendégeket. 0TT0M0S. Akár 100 forintért is lehet Öttömösön közművesített építési telekhez jutni. Az önkormányzat tulajdonában lévő belterületi építései telkeket azok vásárolhatják ezen az áron, akik vállalják, hogy 5 éven belül befejezik az építkezést. Akik nem végeznek az építkezéssel ez idő alatt, négyzetméterenként további 100 forintot kötelesek fizetni az önkormányzatnak. A gázzal is ellátott telkek esetében további 32 ezer forintot kell fizetni. RÖSZKE. Az idei gázártámogatáshoz szükséges igénylőlapokat a teleházban lehet beszerezni. A gázártámogatást mindenkinek újra kell igényelnie, függetlenül attól, hogy változtak-e a család jövedelmi viszonyai. Az igénylőlapot legkésőbb január 31-éig kell postázni. SÁNDORFALVA. A város Szatymazzal közösen megnyerte a szennyvízcsatorna-hálózat, és a hozzá tartozó tisztítómű megépítésére kiírt pályázat első fordulóját, amivel támogatást és lehetőséget kapott a munkálatok előkészítésére. Ennek költsége 148 millió forint, melyből 126 millió a pályázati támogatás. A munkát két év alatt kell elvégezni. SZEGED-KISKUNDOROZSMA. A helyi ró mai katolikus egyházközség képviselő-testülete családias farsangi vidám együttlétre várja az érdeklődőket a sportcsarnokba január 31-én 18 órára. A belépő- és vacsorajegy felnőtteknek 3000 forint, míg általános iskolás gyermekeknek 1400 forintba kerül. Az ennél fiatalabbak ingyen mehetnek be. Jelentkezni Bálint Istvánnál, a Tas utca 6. szám alatt lehet. ZÁKÁNYSZÉK. Február l-jétől változik a belterületi állattartásra vonatkozó rendelet a községben. A helyi rendelet célja az állattartás szomszédos ingatlanokra gyakorolt kedvezőtlen hatásainak csökkentése. A rendelet letölthető a település honlapjáról, a benne foglaltakról pedig a polgármesteri hivatalban adnak részletes tájékoztatást az érdeklődőknek. - A művelődési házban a Vállalkozók klubestjét rendezik 18 órától, míg a sportcsarnokban szintén 18 órától a Szülők báljára várják a kikapcsolódni vágyókat. El ENNYIBE KERÜL AZ ÓRA. A melegvíz-mérő cseréjét a hőszolgáltató 9480 forintért végzi. Ha valaki nem velük cseréltet, akkor is velük kell hitelesíttetni, a plombázás 2760 forint. A Szegedi Vízműnél a csere a leggyakrabban előforduló mérő esetén 7600 forint. A gázóracsere a lakosságnak ingyenes. ES INDOKLÁS. Révész Mihály, az MSZP szegedi frakciójának vezetője azzal indokolta a szocialista képviselők távolmaradását, hogy azok a kérdések, amelyekről a Fidesz tárgyalni szeretett volna, nem az önkormányzat illetékességébe tartoznak. Óra csere k, 6 vagy 10 évig bírja a mérő Tart a mérőóracsere-szezon. Időpont-egyeztetéskor hétórás intervallumot ad meg a hőszolgáltató, négyet az Égáz-Dégáz, kettőt a vízmű. A gázóracsere nem kerül pénzbe a lakosoknak, egy melegvíz-óra cseréje 9480 forint. MUNKATÁRSUNKTÓL Decemberben kezdődött, és még mindig tart a mérőóracserék szezonja. A mérésügyi törvény tíz-, hat- vagy négyévente kötelező cserét ír elő, a hitelesség december 31-éig tart - akkor is, ha például májusban szerelték fel az órát. December végén a Szegedi Hőszolgáltató Kft. már csak február elejére tudott időpontot adni, anynyi volt a hitelesítésre váró mérő. Reggel hét és délután kettő között jönnek - közölte az ügyintéző. A lakástulajdonos nem érti, miért nem lehet pontosan megmondani, hogy mikor legyen otthon, miért kell szabadságot kivennie egy húszperces munka miatt. • • Nem lehet tudni, hogy # # a csere másfél óráig, vagy 15 percig tart, így nem könnyű órát, percet megadni. Kerekes Árpád - Az órákat különböző módon szerelték be. Végezhette azt a hőszolgáltató, egy vízvezeték-szerelő vagy akár a lakástulajdonos is. Ezért nem lehet tudni, hogy a csere másfél óráig, vagy 15 percig tart, így nem könynyü órát, percet megadni. Ennek ellenére ha valaki kimondottan ragaszkodik hozzá, tudunk időpontot egyeztetni - tájékoztatott Kerekes Árpád, a cég üzemeltetési osztályvezetője, akitől azt is megkérdeztük: mi olyan történik az órával hat év alatt, ami indokolja a cserét. „Belemegy" néhány száz, esetleg több ezer köbméter víz, ami tönkreteheti az óra csapágyzatát, és pontatlan mérést okozhat - válaszolta. - A fővízmérő négy évig, a mellékvízmérő (ez szolgál elkülönített vízhasználat mérésére) hat évig hiteles tájékoztatott Balaton Krisztina, a Szegedi Vízmű Zrt. munkatársa. Fővízmérő van például a családi házakban ezek a vízmű tulajdonában vannak, a cseréért nem kell fizetni a lakóknak. A panelekben mellékvízmérő van, ez a lakóké, ők állják a hitelesítési költségeket. Ha cserélni kell, a vízmű ügyfelei kétórás idösávokból választhatnak. A cég igyekszik rugalmas lenni, szükség esetén még pontosabban meg tudják mondani, mikor érkeznek. - A hitelesség a gázmérő teljesítményétől függ. A lakosságnál felszerelt mérőeszközöket 10 évente kell újra hitelesíteni - közölte Tajti Péter, az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. általános vezérigazgatója. A mérő hitelesítéséről a tulajdonosnak kell gondoskodnia, ami lakossági fogyasztók esetében az Égáz-Dégáz. A tervezett időpontról a cég levélben értesít. Közlik a napot és a maximum négyórás időintervallumot. Ha ez nem jó, telefonon lehet újat kérni. HATÁROZATKÉPTELEN VOLT A RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉS Csak az ellenzék ment szombaton a városházára Határozatképtelen volt a szegedi közgyűlés rendkívüli ülése: szombat reggel csak ellenzéki képviselők jelentek meg a városházán. Hűvös László egy órát vitt Botka Lászlónak, hogy jelezze: minden perc számít. A Fidesz egy felterjesztést szeretett volna megszavaztatni. GONDA ZSUZSANNA Csupán 12 ellenzéki képviselő jelent meg a szombat reggel 8-ra összehívott rendkívüli közgyűlésen a városháza Lechner Termében. A várost kormányzó MSZP-ből, SZDSZ-ből senki. Egy órával később a megismételt közgyűlésen már 13-an voltak, de ez is kevés volt a határozatképességhez, amihez minimum 22 képviselő kell. A rendkívüli közgyűlést a Fidesz kezdeményezte pénteken, egy felterjesztést szerettek volna megszavaztatni, amiben arra kérik a kormányt, hogy ne hozzon olyan döntéseket, amelyek hátrányosan befolyásolják a lakosság életszínvonalát. A Fideszfrakció azt szerette volna, ha a közgyűlést január 30-ára, péntekre hívja össze Botka László. Annak ellenére, hogy érdemi munkát nem végezhettek, az ellenzéki képviselők viszonylag sokat beszéltek. Hűvös László frakcióvezető egy narancssárga órát hozott ajándékba Botka Lászlónak, hogy jelezze: minden perc számít. Mivel nem tudta átadni, otthagyta az időmérőt a teremben. Balogh László kifogásolta, hogy nem a díszterembe hívták őket, hiszen az ülés helyszínéül kijelölt teremben el sem fértek volna, ha az MSZP, SZDSZ politikusai is jelen vannak. Mózes Ervin címzetes főjegyző közölte: a díszteremben tönkrement a klíma, éppen javítják. Balogh ellenőrizte, és kitartott amellett, hogy oda kellett volna meghívni a képviselőket. Azt mondta, legalább a látszatra adni kellene. HŰVÖS LÁSZLÓ SZOCIÁLIS VÁLSÁGRÓL BESZÉLT Fotó: Frank Yvette Rendkívüli kronológia 2006. szeptember 7.: A Fidesz-KDNP kezdeményezte, a város gazdasági helyzetét akarták megvitatni. 14 képviselő jelent meg, az MSZP-SZDSZ nem volt ott. Apró Juhász János és Bakai Csaba összeveszett. 2007. július 16.: Az ellenzék kezdeményezte, a képviselőknek az egészségügyi integrációról kellett volna tárgyalni, de nem voltak elegen, csupán tizenhármán. 2007. augusztus 13.: Újra megpróbálkozott az ellenzék, még mindig az egészségügyi integráció lett volna a téma, de csak tízen voltak. Hűvös László szociális válságról beszélt, és a 2006 óta történt áremeléseket sorolta - a csatornadíj 111 százalékkal, a tömegközlekedés 60 százalékkal, a távfűtés hődíja 150 százalékkal drágult. Szerinte azzal, hogy Botka László nem jelent meg a közgyűlésen, azt üzente Szegednek, hogy nem akar foglalkozni az itt élők problémájával. Balogi Dániel szerint pedig lenne miről beszélni: az oktatás, a közbiztonság helyzetéről, a kevés munkahelyről. felen volt Bodó Imre országgyűlési képviselő is, aki sajnálatosnak és döbbenetesnek nevezte a polgármester távolmaradását. Végül Apró Juhász János kapta meg a mikrofont, aki újra számon kérte a fideszes képviselőktől a Démász, Dégáz eladását. SZÁRAZ TÓNAK NEDVES PARTJÁN • Ez a kép tárul mindazok elé, akik kisétálnak a Vértóhoz, hogy a panelfeeling helyett némi természet közeli élményben lehessen részük. A döglött halak tömege nemcsak látványnak horrorisztikus, már a parkolóban érezni a rettenetes bűzt. Tegnap nem sikerült kiderítenünk, miért, de alig van viza tóban - ezért halnak a halak. Fotó: Karnok Csaba