Délmagyarország, 2009. január (99. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-24 / 20. szám

101 Szieszta Szombat, 2009. január 26. • Pilz Rolandi képregényrajzoló és kedvence: Kaliber Joe Egy könyv hátsó borítóján is szerepelhetne ez a szöveg. De maga a tény, hogy egy képregényhez íródott a bevezető, komolytalanná teszi a kiadványt? A kultúra része - Az emberek gyakran rácsodálkoznak arra is, hogy egyáltalán létezik képregény - mondja Pilcz Roland. - Nem ismerik, vagy ha ismerik is, nem tudják hová tenni. Lenézett dolog, pedig más országokban abszolút a kultúra része. FOTÓ: FRAKK YVETTE Már a kezdetek sem sejtettek sok jót Magyarországon. Sok regényadaptáció jött ki a nyomdából eleinte, így a „lebutított irodalom" jelző is ráragadt a műfajra. Érthető. A kettőt eleve nagyon rossz ötlet összevonni, hiszen az irodalom a képregény eszközeit használni nem tudja. Nem lehet egy könyvet 36 kockában átadni. Ez teljesen más - teszi hozzá Pilcz Roland, aki tavasszal mindezek ellenére a Kalyber Joe-sorozat negyedik részét is kiadja. Kaliber Joe: minden bonyodalom az iskolából indul KÉPREGÉNY A HONLAPON A sztripek, azaz a néhány kockás, rövid csattanós sztorik ma is ott láthatók sok újság hátsó oldalán. Akad olyan olvasó, aki a bájos, vicces, vagy éppen elgondolkodtató képsorokkal indítja a napot, illetve az újság átböngészését. Pilcz Roland - akárcsak a regényíró, aki néha verset is ír - a hosszabb, akár 60-80 oldalas történetek mellett ilyen rövid sztripeket is rajzol. Hamarosan lapunk webes verzióján, a delmagyar.hu-n is láthatók lesznek hetente frissülő rajzai. ben lát napvilágot. A harmadik, sajátos típusa a manga (japánul: szeszélyes képek) - a középkori japán festészet és a modern nyugati karikatúrák kereszteződéséből alakult ki. Pókember, Batman, Góliát, Garfield, Donald kacsa, Szuperman és Batman, Bobó. Mikor hallottuk ezeket a utoljára? Valamikor a 90-es években? Akkoriban még tele voltak képregényekkel az újságárusok kirakatai. Mára azonban eltűntek. Legalábbis a kirakatból. Pilcz Roland szegedi képregényrajzoló azonban megújítja a műfajt. A kilencvenes évek elején érkeztek az addigiak mellé a „szuperhősös képregények". Jól ment a bolt. Talán az újdonság varázsa miatt, talán más oka volt, de sokan olvastak képregényeket. De véget ért az aranykor. A képregény műfaj azonban tovább él. Igaz, néha úgy tűnhet: vegetál, de csak a szemünk elől tűnt el. - A képregényágazat a 2000-es évek elején fejezte be agóniáját - jelenti ki a 24 éves Pilz Roland szegedi képregényrajzoló. Csökkennek a példányszámok, ritkulnak a számok. - A Szupermant és a Batmant összevonták, az XMEN talán 30 kiadást ha megért mondja a Roland, aki most készül megjelentetni saját kiadásban a Kalyber ioe negyedik részét. - Akár rá is írhatnám, hogy nonprofit képregény összegzi a helyzetet nevetve a szegedi képregényíró és -rajzoló. Rétegműfaj vagy tömegcikk? A képregény nem igazán engedheti meg magának azt a luxust, hogy rétegmüfaj legyen. Csupa színes oldal, igényes nyomtatás. Nem igazán éri meg az alacsony példányszám. Igaz, a jelenlegi helyzetben a nagy példányszám sem lenne valami nagy ötlet. Az első Kalyber Joe-kötetből még ezret, a második, és a harmadik részből már csak ötszázat nyomtak. Szegeden flLCZ ROLAND: KALVÖfiR JoE mindössze egy helyen kapható az a képregény, amely itt Szegeden készül. Pedig szerzőjük nagy kiadókkal áll kapcsolatban. - Máshol talán meg tudnék élni ebből, de akár csak az egyik munkafáA mesáló' zisból is. Mondjuk a színezésből, és a rajzolásból. A saját képregényemnek azonban írója is vagyok - mondja Roland, aki már a kilencvenes évek közepén szinte gyerekként készítette el az első mindmáig kiadatlan példányt. Persze azokat még nem a nyilvánosságnak szánta. Kalyber Joe kalandja - Hősünk, Kalyber Joe, főiskolás éveit tengeti a Headstone bentlakásos iskolában - kezdi a sztorit Roland. - Végzős hallgatóként tanítási gyakorlaton vesz részt, történetesen egy általános iskolai osztályt vezet be a Headstone-iskola életébe, műhelyeibe. A dolog nem megy gördülékenyen, bár Kalybert ez cseppet sem éri váratlanul. Az viszont igen, hogy ártatlan neveltjei által hamarosan egy olyan könyv kerül a birtokába, mely gyökerestül felforgatja az ő és környezete életét. A bajt csak tetézi, hogy tudtán kívül nagy veszélybe sodorja újdonsült ismerősét, egy lányt, aki az első perctől rabul ejti gondolatait... A KILENCEDIK MŰVÉSZET. A képregény az irodalom és a képzőművészet sajátos keveréke - a kilencedik művészetnek is nevezik. Gyökerei a kora középkori kódexekig és falfestményekig nyúlnak vissza - olvassuk a wikipedián. Mai formája a 19. század végén alakult ki az Amerikai Egyesült Államokban. Mikor a képeket szöveg egészíti ki, ami általában úgynevezett szóbuborékokban helyezkedikel, az már tipikusan huszadik századi műfaj, a popkultúra része. Első típusa az úgynevezett képsor, általában három-öt képből álló, csattanóval végződő történet: ez a comic strip (vicces csík), ami napilapokban jelenik meg. A másik a comic book (képregény könyv), önálló, általában húsz-harminc oldalas fiizet„Pilcz Roland 1986. február 23-án született Szentesen. Családjával hamarosan Szegedre költöztek. Óvodáskorában lenyűgözték az olyan fantasztikus filmek, mint a Csillagok háborúja vagy az Indiana Jones. Ekkor gondolta úgy, hogy ő maga is elkezd fantasztikus történeteket mesélni, és erre vizuálisan a képregény műfaja volt a legalkalmasabb" - olvassuk az alkotóról a www.kalyberjoe.hu-n. Roland már általános iskolásként korát meghazudtolva rajzolt képregényt. Kalyber Joe figuráját 1996-95-ben alkotta meg - történetében is visszanyúl az iskoláig, mert minden bonyodalom innen indul ki... Azóta közel húszrésznyi képregényfüzetet készített Kalyber kalandjairól, és szűk tíz év leforgása alatt élete részévé lett ez a mese. Roland jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar végzős rajz szakos hallgatója. Az írók ötletei Az ötlet az emberiség egyik nagy és fontos találmánya. Az ember gyakran súgja vagy üvölti a másik embernek hogy: „van egy ötletem", és akkor ez általában annyit jelent, hogy az ötletes illető megint pénzt kér kölcsön, igen gyorsan szerelmeskedni akar, vagy valamilyen fárasztó és kellemetlen munkatevékenységet szeretne a másikkal elvégeztetni. Az ötletben az a jó, hogy nem kerül pénzbe, hogy millió van belőle. Az ötletben az a rossz, hogy gyakran sok pénzbe kerül, vagy éppenséggel nincs. Az ötletben az a jó, hogy nem nekünk kell megcsinálni. Az ötletben az a rossz, hogy nekünk kell megcsinálni, míg a másik csak ábrándozik, csak fantáziál, csak rágcsálja a grafitceruzája végét, hever a kerti nyugágyban, miközben a miénk a lapát, a gereblye és az iszonyatos lombfűrész. Egy birodalomra igazi csapás az olyan uralkodó, akinek nagyon sok ötlete van. Viszont nem feltétlenül csapás az ötletek vagy gondolatok nélküli uralkodó. Egy író válságakor nem az probléma, hogy az író elfedte volna a írás művészetét, a mondatokkal való gyönyörűséges építkezést, hanem az, hogy nincs ötlete. Aztán eszébe jut valami, az író ordít gyönyörűségében, és amikor írni kezd, hirtelen eszébe jut, hogy a történetet megírta más. Szörnyű érzés. Kibírhatatlan érzés. Vannak írók, akik nem is bírják ki, mások történetét közlik a maguk neve alatt. Ebből a szempontból lényegesen könnyebb helyzetben voltak a világirodalom legelső első írói, úgy egymillió évvel ezelőtt. Ugyanis az emberiségnek hat, mások szerint huszonegy alaptörténete van, vagyis ezek a szerencsés első írók egymillió éve még tudtak eredeti ötlettel szolgálni. Például még senkinek nem jutott az eszébe arról írni, mesélni, dalolgatni, hogy a kisfiú, a család szemefénye ledöfi aput, majd gyorsan feleségül veszi anyut. De az első írónak született egy ilyen kósza ötlete, megírta, elénekelte, és aztán az egész jégkorszakban csörgött, csattogott a pénztárgép. A mai író azzal a nyugodt rezignációval ülhet le a dolgozó asztalához, hogy mindent megírtak már. Mindent. És nem is egyszer. Amikor tehát az író azt mondja, ő felhasznál, átír, akkor egész egyszerűen nincsen ötlete. Kivételesen nagy írók, például Goethe vagy Shakespeare is szenvedtek az ötlettelenség kínjától, így adta el az ember újra a lelkét az ördögnek, így találkozott egy fiatalember az apja szellemével, vagy így lett szerelmes két ifjú lélek egymásba, amikor pedig a családok gyűlölték egymást. Amikor az író azt mondja lusta, fáradt vagy kiégett, amikor arról panaszkodik, hogy kevés a honorárium, és hogy ennyiért vagy annyiért nem ír színdarabot, forgatókönyvet, nagyregényt, kisregényt, akkor csupán arról van szó, hogy nincs ötlete. Képzeljük el, hogy egy írónak egy hófúvásos, orosz estén az a zseniális ötlete támad, hogy ír egy regényt, amelynek első lapjain egy fiatalember gyilkol. A diák gondosan agyonüt egy uzsorás öregasszonyt. A gyilkosság azonban kitudódik, a fiatalember letartóztatják, aki erre magába száll, belátja, hogy a gonosz és antipatikus öreg néniket sem szabad agyonverni. Nagy ötlet? Nem mondhatnánk. Mégis a világirodalom egyik legszebb regénye születik belőle. Egy másik ötlet szerint egy nyeszlett, sápadt, hagymázas úr azt képzeli magáról, hogy kiváló vitéz, nagy és hősi tettekre hivatott, miközben csak felhőkkel, szélmalmokkal, bunkó pórnéppel harcolgat. Nagy ötlet? A világirodalom legszebb - maguk az írók állítják - történetét alkották meg általa! Nagy ötlet, hogy egy öreg halász nagy halat fog, de nem tudja a zsákmányt hazavontatni, mert a halat megeszi a többi hal?! Éppenséggel „Nobel-díjas" ötlet. Sületlenségnek tűnik, amikor egy magyar író azt mondja, na, majd ő lebirkózza a disznófejű nagyurat?! Igen, ánnak tűnik! És mégis milyen szép és fontos birkózás lesz ez. Az is sületlenségnek tűnik, hogy egy izgága fiatalember nagyképűen kijelenti, hogy ő majd az egész népét fogja tanítani, okítani. Csak hát igaza lett. Az irodalom azért is fantasztikus dolog, mert egy író úgyis leélheti az életét, írhat számtalan sikeres könyvet, tündökölhet a népszerűség vakító csúcsain, hogy mindeközben egyetlen valamire való ötlete sem volt, ötletei közhelyek voltak, máséi voltak, sületlenségek, ostobaságok, marhaságok voltak. Az irodalom azért is fantasztikus dolog, mert egy író úgy is leélheti az életét, hogy számtalan pompásabbnál pompásabb, igazán elmés, felvillanyozó ötlete volt, ám amikor az írás, a babramunka, az évekig is eltartó szöszölés következett volna, az ötlet kifakult, leeresztett, semmivé vált. v Nagyon sok ötlet csak addig fénylik, míg ötlet. Verne Gyulának se minden ötlete valósult meg, de azért mégsem lehet hiábavalónak mondani a fantáziálását. Mégúgy nem lehet Leonardo da Vinci pompásabbnál pompásabb ötleteire legyinteni. Egyszer egy magyar költőnek az az ötlete támadt, hogy szól Istennek, ne gyötörje tovább ezt a máskülönben valóban bűnös és széthúzó népet, a magyart. Legyen elég ennyi kín, keserv, adóemelés. E kósza kis reformkori ötletet megvalósulás követte, született egy igen szép és tartalmas vers, ráadásul a magyarok is egyet értenek úgy az ötlettel, mint verssel, naponta elmondják, többnyire éjfél felé, de nappal is, ha ünnepségre, sporteseményre, egy kis forradalomra gyűlnek össze. Azt kell mondanunk, az ötlet is zseniális volt, a megvalósulás is zseniális volt, a vershez írt zene nemkülönben zseniális, és mégsem jött be. Az Úr nem akarja meghallani a könyörgést, sőt a reformkori bántalmakhoz képest egyenesen fokozta a nemzeti sorscsapások számát és nagyságát. Vagyis nem minden írói ötlet jön, úgymond be. Az író gyakran meghal. Nincs kedve tovább írni, nem elég sikeres, rosszul fogadták az új színdarabját, megannyi ok lehetséges. Ilyenkor aztán sok olvasó, családtag gyászol, sír, rí, és nem látják, vagy nem akarják látni, hogy valójában egy kicsinyes megoldás fölött sopánkodnak. Meghalni?! Ez egy nagyon, nagyon rossz ötlet, meghalni, elporladni, semmivé válni. Viszont igazán jó ötlet, hogy vissza lehet jönni. A baj csak az, hogy eleddig, bár sokan próbálták, igazán csak egyvalakinek sikerült.