Délmagyarország, 2009. január (99. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-20 / 16. szám

61 Megyei tükör Kedd, 2009. január 20. A szerző felvételei ZÖILEINÉ TAKÁCS ANNA EGY FELLÉPÉSEN, ILLETVE A PULT MÖGÖTT. A VENDÉGLŐVEL FÉRJE ÁLMA VÁLT VALÓRA Hastáncosnő vezet vendéglőt Apátfalván Hastánccsoportot és vendéglőt is ve­zet Apátfalván Zölleiné Takács Anna. Reményei szerint a két dolog eló'bb-utóbb találkozik, mert a Black Bull Pubot kerthelyiséggel is szeret­nék bővíteni - ott pedig akár fel is léphet a csinos hölgyek csapata. SZABÓ IMRE Hét éve kezdett hastáncot tanulni, ma pedig már az apátfalvi klub vezetője Zölleiné Takács Anna, aki egyben egy újonnan nyílt Black Bull Pub főnöke is egyben. Tizennyolc éve kereskedik, a 43-as melletti vendéglő megnyitásával elsősorban nem is a saját, hanem férje régi vágya vált valóra. Egyrészt épp miatta kapta a hely hangzatos nevét, hiszen Anikó párja a Bika jegyében született, másrészt viszont azért, mert régen errefelé éltek szürkemarhacsor­dák. Még az is eszükbe jutott, hogy az étlapra, illetve a honlapra feltegyék Juhász Gyula A fekete bika című ver­sét. Két hónapja nyitottak, és már vannak visszatérő vendégeik - még Makóról is. És hogy mi a közös a vendéglátás­ban és a hastáncban? Például az, hogy • §jg Abban bízom, hogy a # # két dolog, amellyel szívvel-lélekkel foglalkozom, hamarosan találkozik egymással. Zölleiné Takács Anna mindkettő az emberek szórakoztatá­sát szolgálja. A tánc persze sokkal régebb óta szenvedélye Zölleinének, már lány­korában is érezte a ritmust. Ami pe­dig a hastáncot illeti, egy törökorszá­gi útja során látta, és egyből tudta, ez az, amivel foglalkozni szeretne. Soká­ig azonban nem volt hol tanulnia. Vé­gül Szegeden talált egy helyet, ké­sőbb viszont - miután sokan unszol­ták, hogy ne kelljen ezért Szegedre járni - megalapította saját csoportját a faluban. És láss csodát: nemcsak az étteremről derült ki, hogy érdekli az embereket, de a három éve alakult táncklubról is. Ma kilenc felnőtt és kilenc gyerek jár a foglalkozásokra hetente kétszer. Zölleiné Takács Anna maga találja ki még a koreográfiákat is, és nagyon büszke rá, hogy orszá­gos harmadik helyezett tanítványa is van már - amúgy főleg falunapokon lépnek fel. Most abban bízik, hogy a két dolog, amellyel szívvel-lélekkel foglalkozik, hamarosan találkozik egymással. Sze­retnék ugyanis kerthelyiséggel bővíte­ni a vendéglőt - ott pedig jó időben felléphet majd a tánccsoport is. KAMARAMUZSIKÁLÁS FELSŐFOKON: FIGARO HÁZASSAGA Napsugaras derű, reménytelen szívfájdalom A kisszínházi Mozart-bemutató a ta­karékosságjegyében született ugyan, a műhelymunka azonban így is meghozta gyümölcsét: érzéki Fi­garo-produkciót, minőségi kamara­muzsikálást kapott a publikum. HOLLÓSI ZSOLT Madárcsicsergéses, napsugaras derű, fenyőillat, kacagás keveredik a re­ménytelenül zuhogó esővel és a szív­fájdalommal Anger Ferenc rendezésé­ben. A Figaro házasságát két szerep­osztásban mutatták be a kisszínház­ban. Ritkaság: mindkét gárdától élve­zetes, szinte egyenrangú előadást ka­pott a közönség. A rendezőnek nemcsak a darab ösz­szetettsége miatt volt nehezebb dolga, mint az Otellóval, hanem azért is: látha­tóan roppant szerény költségvetésből készült a produkció. A díszletet és a jel­mezt jegyző Molnár Zsuzsa gúzsba köt­ve táncolt: a színpadkép fő eleme egy rokokó formákat leegyszerűsítve idéző, fehér fémszerkezet - a kosztümök kö­zött pedig a két korábbi Figaro-produk­ció ruháit is felfedezhettük. A spóro­lós-szegényes vizuális megjelenítés el­lenére - a példás összjáték eredménye­képpen - élvezetes előadás született. Anger Ferenc minden lehetőséget kihasznált, hogy a darabból áradó fül­ledt erotikát a jó ízlés határain belül megmutassa. Sorjáznak a fallikus szimbólumok: centiméterekkel, tőrrel, kiszáradt slaggal játszadoznak. Telita­lálatos a szereposztás, sikerült pszi­chés motivációikat tekintve is hiteles egyéniségeket, hús-vér figurákat te­remteni, akik csalnak, intrikálnak, szeretnek, és szenvednek - nem sok­ban különböznek tőlünk. A két szereposztás összes közremű­ködőjét nehéz lenne a rendelkezésre álló terjedelemben korrektül jellemez­ni. Farkasréti Mária öniróniával fűsze­rezve rajzolja meg a grófné portréját; nevezetes áriáját - „Gyorsan hervad a nász virága..." - pazar stílusérzékkel és szenvedéllyel énekli. A megcsalt fe­leség tragédiáját is megmutatta benne - megérdemelten aratta a legnagyobb személyes sikert. Kelemen Zoltántól jó volt hallani a gróf áriáját - váltótársa, a fiatal Rezsnyák Róbert kicsit köny­nyedebbre vette a figurát, de szintén jól énekelt. Különböző karakter a két Figaro is: Cseh Antalé megfontoltabb, Fiilep Mátéé hevesebb - kifogástalanul szólaltatták meg a slágereket. A két Susanna is telitalálat: Kónya Krisztina jobban koncentrál a szép és kifejező énekelésre, Rácz Rita nemcsak perfektül dalol, vibrálóan izgalmas egyéniség is, sistereg körülötte a levegő. Érsek Dóra sötétebb, erősebb, bujább hangú Cherubino, Nánási Helga is jól adja a minden nőre gerjedő kamaszt. Karikatúrába hajló Marcellina-alakítá­sával Szonda Éva, zengő basszusával Bartolóként Gábor Géza tűnt még ki. Amit pedig Pál Tamás a zenekarral mű­velt, az kamaramuzsikálás felsőfokon: fürge tempók, karakteres hangsúlyok ­stüus, arányérzék, elegancia. Jó ötlet az is: az árok mellett felállított kis spinéten kísérik a recitativókat. m PÉLDÁS ÖSSZJÁTÉK: CSEH ANTAL (FIGARO), KÓNYA KRISZTINA (SUSANNA) ÉS KELEMEN ZOLTÁN (ALMAVIVA GRÓF) Fotó: Segesvári Csaba Berényi Apollo, az ezerdalos bárzongorista Negyvenegyedik „évadját" kezdi meg Berényi Apollo, Szeged ismert bárzenésze az idén. A maga mögött hagyott négy évtized ezernyi él­ménnyel ajándékozta meg. Mostan­ság az bántja, hogy szerinte napja­inkban az ordibálást, s egyéb zöreje­ket is zeneként lehet eladni. BÁTYI ZOLTÁN „Hogy mennyit kapok pontosan? Meg­mondom, nem az én szégyenem. De­cemberben 48 ezer 995 forintot hozott a postás, és ebből kéne megélnem. Szerencsére különböző segélyek gyak­ran kisegítenek a bajból." Ismerve a honi árakat, költségeket, hihetnénk: aki rokkantnyugdíjasként ilyen bevételi összegekkel „dobáló­zik", nagyon keserű szájízzel, szomo­rú arccal panaszkodik. Ám a bánatos­kodás idegen Berényi Apollótól, Sze­ged közismert bárzenészétől, aki négy évtizede kedvelt személyiség a Ti­sza-parti szórakoztató iparban. Az igaz, hogy egy szívinfarktus figyel­meztette már sok évvel ezelőtt: a ro­hanós, éjszakázós, rengeteget beválla­ló életmódot nem folytathatja tovább. De az 58 éves Apollóból áradó jókedv nem fonnyadt el. Arcán huncut mo­soly simítja ki a ráncot, szeme olyan vidáman csillog, mintha éppen abban a percben is azon törné a fejét, milyen tréfával kergethetné őrületbe beszél­gető partnerét. - Ilyen vagyok, optimizmusra szü­lettem, mindig is imádtam az életet, még ha mostanában az élet nem is imád annyira - fogalmaz Apollo, aki e négy évtized alatt olyan vendéglők­ben, éttermekben, bárokban is zenélt, amelyek közül jó néhány neve már csak helytörténeti munkákban fordul elő. Jégkunyhó, Éva presszó, Anna presszó, Lila akác, Felsővárosi ven­déglő, Solei bár ezer és ezer szegedi if­júkorát idézi vissza. Apollót - aki per­sze a felsorolt helyek mellett az ország számos pontján vitt színt az éjszakai életbe, sőt mi több, külföldön is kínált zenét a publikumnak - mégsem iga­zán e patinás helyek halála keseríti el. Hanem az: hiába a nosztalgiázós di­vat, régi hangulatát veszítette el a ven­déglátós zene. - Rengeteg élményt kaptam a zené­től négy évtized alatt, de ma már ­tisztelet a kivételnek - szinte sehol nincs színvonal. Az igénytelenség ép­pen úgy betört a magyar zenekultúrá­ba is, mint az élet más területeire. ka, s persze a magyar beatzene hősko­ra sztárjainak számait kellett megta­nulnom. Most meg leginkább olyan dalok címeit kiabálják be a táncolók, amit jobb lenne már a megírásukkor elfejteni. Az is szomorú, mennyire nem tud maradandót alkotni a mai magyar könnyűzene. Mert mi mással magyarázható, hogy amikor a hangu­lat a tetőfokára hág, jobb társaságban éppen úgy Hungáriát, Omegát, Illést, LGT-t követelnek a tizen-huszonéve­sek, mint ahogy apjuk meg anyjuk is három-négy évtizeddel ezelőtt. És en­gem nem lehet zavarba hozni, mert akárhogy számolgatom, úgy kb. ezer dalt még most is el tudok játszani. Apollo szavaiból kiderül: ebből a szá­mára már kissé idegen világból, ahol az ordibálást, s egyéb zörejeket is ze­neként lehet eladni, igazán használha­tó mentöövet akkor kap, amikor vona­tos zenélésre hívják. - Az igencsak exkluzív - többek közt - Budapest és Isztambul között is közlekedő Danube expressz fedélze­tén szolgálom ki a nagyérdemű ízlé­sét, amikor erre felkérnek. No, ott értő közönség üli körbe a zongorát, én meg örömmel játszom az örökzöld Elvis-, Beatles-, Tom Jones-, de akár Sinatra-, vagy akár Dean Martin-slágereket. Előfordul, hogy napi tíz órán keresztül a billentyűkön az ujjam, de hát nincs kifogás. Aki 3500 eurós jegyet szurkol le egy ilyen hatnapos luxusútért, az joggal követelőzhet. Csak az a baj, hogy ilyen vonatos vendégjáték nem mindennap gurul be az ajtón - kö­szönt el nevetve Apollo. BERÉNYI APOLLO VONATON IS SZOKOTT ZONGORÁZNI Fotó: DM/DV Elég csak azt összevetnem, ha fel-fel­lépek, engedve néhány felkérésnek, hogy mostanában mit rendelnek a vendégek, s mit kért tőlem a publi­kum harminc évvel ezelőtt - legyint Apollo. - Akkoriban Frank Sinatra, Paul An­CD-S TERVEK, APÁK NAPJÁVAL. Bár volt olyan év, amikor Apollo háromszáznál is több éjszakát játszott végig zongoráján, negyven, bárzongoristát próbáló eszten­dő után is tervezget. Egy CD-t akar kiadni kedvenc dalaiból. Emellett egy mozga­lom élharcosa: nagyon szeretné, ha Magyarországon is ünnep lenne az apák napja, amit az USA-ban június harmadik vasárnapján tartanak meg már 1924 óta. Ha már annyi mindent importáltunk az amerikaiaktól, miért ne lehetne végre egy igazán szép ünnepet is átvenni a tengeren túli szokásból - mondja Apollo, két gyerek apukája.

Next

/
Thumbnails
Contents