Délmagyarország, 2009. január (99. évfolyam, 1-26. szám)

2009-01-12 / 9. szám

61 Megyei tükör Hétfő, 2009. január 12. Ha Szegeden van hó, akkor mindenhol van BÁR JANUÁR VÉGE A FŐ SÍSZEZON, SZEGEDEN MÁR BEINDULT A NAGYÜZEM A KÖLCSÖNZŐKBEN Fotók: Segesvári Csaba A síkölcsönzősök szerint beindult a szezon, mert mint mondják: ha Szegeden van hó, akkor mindenhol van. Szintén így gondolja a legtöbb szegedi sírajongó - és ez a boltok forgalmán is látszik. Árakról, kölcsönzési szokásokról és kedvenc úti célokról érdeklődtünk. JUHÁSZ LÁSZLÓ Szeretünk síelni. Legalábbis úgy tűnik, hiszen gazdasági válság ide vagy oda, még mindig sok szegedit vonz a síszezon. Az egyik belvárosi síkölcsönzö üzemeltetője, Vaály Attila szerint már SÍELŐKRE VÁRNAK A LÉCEK felélénkült a forgalom. Általában január vége a főszezon, akkor indulnak az iskolai sítáborok, de már most is sok hó van a síterepeken. - Jó hóviszonyok legyenek, az a lényeg - mondja, majd hozzáteszi: ha Szegeden van hó, akkor mindenhol van. A szegediek legalábbis valahogy így gondolkozhatnak, hiszen ha itthon havazik, hamarabb kezdődik a szezon. - A hazai helyszínek közül Mátraszentistván általában a legnépszerűbb, de itthon általában nagy tömeg van a pályákon - jegyezte meg Vaály. Ez a bolt nemcsak kölcsönöz, hanem árul is sífelszerelést, ám mindenkinek azt ajánlják: legalább háromszor kölcsönözzenek, mielőtt vásárolnak! Így ugyanis kiderülhet, melyik cipő, bot, léc a megfelelő, melyik kényelmes. Kölcsönözni nem olyan költséges, mint egy teljes felszerelést vásárolni, főleg, ha később kiderül, mégiscsak szorít a cipő. A síeléshez szükséges kellékeket már 9000 forintért megkapjuk egy hétre. - Hozzá kell tenni - mondja Vaály Attila -, hogy a szegedi síkölcsönzők árai jóval alacsonyabbak a budapesti áraknál, és ár-érték arányban szerinte jobbak az ajánlatok, még akkor is, ha a budapesti kínálat bőségesebb. Lengyel Géza négy éve alkalmazott egy másik szegedi síkölcsönzőben. - Egyre népszerűbb a síelés, idén is sok első síző jött a kölcsönzőbe. Mindenkinek segítünk a neki megfelelő felszerelés kiválasztásában. Hároméves léceink vannak, de kifogástalan állapotban van minden - mondja büszkén Lengyel. Itt tizenegy napra adnak lécet, cipőt, botot KEDVENC ÚTI CÉLJAINK. Olaszország, Ausztria, Franciaország az abszolút kedvenc. Szlovákia népszerűsége nagyon visszaesett, az árak ugyanis emelkedtek, a szolgáltatások színvonala viszont nem. Itthon is sok pálya működik, de hazánkban már nem kifizetődő síelni mondja Lengyel Géza. Anyagilag alig jelent valamit, hogy Magyarországon síel az ember és nem külföldön, viszont hatalmas a tömeg. Néha 40-50 percet kell várakozni a sífelvonóknál. • • A hazai helyszínek # # közül Mátraszentistván általában a legnépszerűbb, de itthon általában nagy tömeg van a pályákon. Vaály Attila 9000 forintért, kicsit profibb felszerelést 12 ezerért, de a snowboard is nagyon megy. Azt 11 ezer 500 forintért tudnak adni, bár snowboardozni elsőre nem nagyon kezdenek az emberek, néhány évnyi síelés után váltanak általában hódeszkára, akik már megunták a két lécet. NUNCIUSI ÁLDÁS A DÓM ÚJ KAPUJÁN • Helyreállították a szegedi fogadalmi templom egy éve súlyosan megrongált bejáratát. A műemlék 15 millió forintos felújítását a biztosító kifizetette, a járulékos költségeket közadakozásból finanszírozta a plébánia. A munkát Konkoly György és Kovács Jenő végezte el, Szigeti Márton szegedi származású szobrász restaurátor közreműködésével. A kaput szombaton délelőtt Julianusz Janusz érsek, pápai nuncius áldotta meg, és Kiss-Rigó László megyés püspök mondott beszédet. Adómkapu mindennap reggel 7-től este 7-ig nyitva áll, a székesegyház ingyenesen látogatható. Ugyancsak szombaton adták át a püspöki hivatal és a papnevelő intézet renovált épületét. Fotó: schmidt Andrea A POLGÁRMESTER A PARLAMENTBEN IS „M0GM0NDJA" Vagy őzünk, vagy mekegünk Csak idegességében, hivatalos ügyintézés közben „mekeg" - és ahogy megnyugszik, azonnal átvált őzésre Szenti Tibor néprajzkutató. Vele együtt több tízezer környékbeli ápol hasonlóan rejtélyes viszonyt saját őző tájszólásával. Móricz Zsigmondnak nem sikerült megtanulnia, ezért lett mifelénk köznevetség tárgya a Rózsa Sándor című film, amelyet most megint ismétel egy tévécsatorna. A tájszólás olyan érték, amit végleg nem lehet elveszíteni, de azért mégis érdemes vigyázni rá. BAKOS ANDRÁS „Ha őznek körülöttem, otthon érzem magam" - kezdte a minap makói sajtótájékoztatóját Tabajdi Csaba európai parlamenti képviselő. „Végre egy kis őzés, annyira szeretem a szegedi nyelvjárást" - nyilatkozta Lévai Anikó, amikor könyvét dedikálni jött Szegedre. Valószínűleg egyikük sem csak udvariasságból beszélt: a nyilvánosság korában, amikor tévénéző és tévében szereplő ember között egyre csökken a távolság, nemcsak az az érdekes, ki beszél, és mit mond, hanem az is, hogyan mondja. Erre a legjobb példa Reisz András meteorológus szereplése (lásd keretes írásunkat). Átváltunk, és nem vesszük észre Aki olyan környezetben nőtt föl, ahol őznek, tudja, egészen izgalmas viszony is fűzheti az embert saját tájszólásához. Idegen környezetbe kerülve le is lehet szokni róla, aztán hazatérve nagyon könnyen rááll újból a nyelv. Lehet az iskolában, munkahelyen, vagy idegenek között e-zni, és aztán hazatérve őzni, és a váltást többnyire észre sem veszi az ember. Akkor is átváltunk, amikor otthoni ismerőssel találkozunk idegen helyen, és csak ketten beszélgetünk. Lehet őzni dacból is, de ez azért többnyire lélekből jön. Dugonics András piarista szerzetes, író, tanár (1740-1818) még írásaiban is őzött, mert csak később dőlt el - s a legenda szerint az akadémiai szavazáskor egy vokson múlott -, hogy az őző helyett a felső-tiszai e-ző legyen az általánosan használt „irodalmi" nyelv. Az őzés nehezen tanulható, ezt Móricz Zsigmond példája is mutatja. Rózsa Sándorról szóló regényfolyama addig a pontig helyes, amíg Bálint Sándor javítgatta a korrektúrát, onnantól merő káosz, és ez jellemző a regényből készült tévéfilmre is. Szegvár a határ „Tüdőm, hogy fideszös vagy, de én mögbízok benned". Búzás Péter makói polgármesterről mesélik, hogy egyszer ezzel a mondattal fordult tárgyalópartneréhez. Ebből olyan adoma lett, amit politikus társaságban el szokás mesélni. A mindszenti tanyavilágban nőttem föl, és bár nem vagyok nyelvész, tapasztaltam, hogy Makón és környékén, Vásárhelyen és környékén, egészen Mindszentig őznek, és mintha Szegvárnál húzódna a határ - mondja a polgármester. - A határon túl, Szentesre jártam középiskolába, irodalmi színpados is voltam, és akkor valamennyire leszoktam az őzésről. Akkor szoktam vissza, amikor négy évig a fóliámban dolgoztam, és ez azóta is megmaradt. Nem hiszem, hogy a parlamentben máshogy kellene beszélnem, mint Makón. Hozzáteszi rögtön: a városi képviselő-testületben Orbán Imre képviselő már bírálta azért (is), mert szerinte nem jól őzött. A polgármester azzal védekezik, hogy ez nála nem tudatos, és nem is akar odafigyelni rá: őt ötSZENTI TIBOR TÉVÉBEN, RÁDIÓBAN IS A VÁSÁRHELYI EMBEREK NYELVÉN SZÓLAL MEG Fotó: Tésik Attila venhat évesen már ilyen özéssel tessék elfogadni. Az elmúlt ötven évben azért az őzésben is sok minden változott, többek között az is, hogy ma már alighanem többen őznek Hódmezővásárhelyen, mint Szegeden. Nem véletlen, hogy amikor Búzás vásárhelyi kollégája, Lázár János polgármester megnyitotta az 54. Vásárhelyi öszi Tárlatot, a jelenlévőket az alföldi festők örök témájára utalva „a nagy sömmi közepén" köszöntötte. És ezt azért érdemes megemlíteni, mert azt, hogy sömmi, valószínűleg csak Vásárhelyen mondják a semmire. Ha megnémul az interjúalany - Én is megtanultam mekegni, amikor az óbudai gimnáziumba jártam, mert feleléskor mindig kiröhögték a tájszólásomat - meséli sokak számára ismerős kalandját Szenti Tibor vásárhelyi író, néprajzkutató, aki őzve beszél akkor is, ha a rádióban, tévében szólal meg. - Megfigyeltem, hogy ha hivatalos ügyet intézek, idegességemben átváltok, de aztán ahogy megnyugszom, visszaáll a természetes - pontosabban: természetös - állapot. Szenti meséli, hogy nemrég egy alapítvány azt kérte tőle, küldje el a Parasztvallomások című könyvének hangfelvételeit. Nem teljesíthette a kérést: - Tényleg jó lenne, ha a megszólaltatott emberek hangja meglenne az interneten, de nincs fölvételünk. Ahogy bekapcsoltuk a magnót, az emberek többnyire elnémultak. Lehet, ugyanaz a görcs béníthatta meg a nyelvüket, mint az enyémet először a gimnáziumban. Szenti szerint ezt a görcsöt le kell gyűrni. - Olyasmit őrzünk, amiről sokan nem is tudják, mekkora érték: tessék megnézni régi nyelvemlékeinket, az Ómagyar Mária-siralmat, és nyilvánvalóvá válik: a régi, archaikus magyar nyelvhez a mi őző beszédünk áll a legközelebb. Reisz: Nem érdekel, ha ezért leparasztoznak - Amikor elkezdtem a munkát a tévénél, vegyesek voltak a reakciók. A legtöbben bátorítottak, de az interneten voltak, akik leparasztoztak a tájszólásomért. Én ezzel nem törődtem, mert szerintem jó, ha az ember megőrzi azt, amit otthonról hozott - mondja a huszonkilenc éves Reisz András tanársegéd, aki tanít az ELTE-n, dolgozik az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, a néző mégis úgy ismeri, mint az első meteorológust, aki felvidéki tájszólással mondja el a közszolgálati tévében, milyen idő várható. Munkáját három éve Bárczi-harang-díjjal ismerte el a Bárczi Géza Kiejtési Alapítvány, amelynek honlapja szerint a fiatal tévés „olyan szerencsés időpontban érkezett a tömegtájékoztatás színterére, amikor a nemzeti önazonosság kérdése, mindénfajta népi érték, a magyar nyelv újfent előtérbe került. Nyelvünk szépségét őrizni és továbbadni mindén közszereplő, mindén tévés munkatárs nemés féladata. E féladatnak Reisz András példamutatóan mégfelel."