Délmagyarország, 2008. december (98. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-24 / 300. szám

1<» | Csendes éj Szerda, 2008. december 24. jhjfj ^ | W AZ ARANYEMBER (Folytatás a 13. oldalról) - Amikor nem a vizes medence szélén áll, s nem a természetet járja, mit csinál? Társasági élet, kártya? - Kártyázni a társas vadászatok előtti estén szoktam a vadásztársaimmal. A társasági életet inkább kerülöm, a baráti társaságot viszont kedvelem, maximum 8-10-en szoktunk összejönni alkalmanként. Ami összeköt bennünket, főleg a közös hobbik: vadászat, sí, vízisí. A csapat egyik része imádja az asztalifocit. Meg is ígértem nekik legutóbb, hogy elviszem Hajdú Pistit, akit láttam csocsózni játékosaimmal - olyan szinten közvetítette a játékot, mint egy Chelsea-Arsenal meccset. Karácsonyok Fecsó bácsival - Amikor 2006-ban átvette a Prima Primissima Díjat, a csapat mellett édesapját, Kemény Ferencet állította képzeletben maga mellé a pulpitusra. Akkor is lehetett érezni, nem mindennapi a kapcsolata a vízilabda-utánpótlás legendás tanítómesterével, generációk Fecsó bácsijával, aki három éves korától hosszú ideig egyedül nevelte. Milyenek voltak ezek a karácsonyok kettesben? - Az volt nekem a legszebb apuval, hogy nem kellett karácsonyig várnom arra, foglalkozzon velem, ha úgy tetszik, ajándékokat kapjak tőle a szó szoros és átvitt értelmében is. Amellett, hogy igen jó nevelést kaptam tőle, karácsony volt nekem egész esztendőben. Lehet, hogy a karácsonyfa alatt négy alsónadrág és három pár zokni sorakozott, de ugyanabban az évben angol tagozatosként, 15 évesen kivitt engem Londonba két hétre - nem véletlen, hogy érettségin én lettem a legjobb angolból. Vagy, amikor Koncz Gabi elkezdett vízisízni, látta rajtam apám, hogy majd elolvadok a gyönyörűségtől, összespórolt annyi pénzt, hogy tavasszal beállított egy csónakmotorral... Az apai útravalók közé tartoznak Fecsó nagy mondásai is, melyek közül talán a legismertebb: „Félig berúgni kidobott pénz!" Amit persze nem kell szó szerint venni, de azt jelenti, hogy bármit csinálsz, próbáld a lehető legmagasabb színvonalon végezni. És persze ő vitt le a engem a medencéhez is kicsi gyerek koromban, és ő segített hozzá az állatorvosi diplomához is. - Es mondja, doktor úr, le tudna még vezetni egy nehéz ellést? - Egy könnyű nehéz ellést igen... Lónál nem olyan nehéz, könnyen ellik, tehénnél néha sportolni kell, kutyánál, macskánál általában könnyebb a helyzet. Idehaza közel tíz évig volt kisállatpraxisom, s a vízilabda mellett El A MAGYAR VÁLOGATOTT EREDMÉNYEI KAPITÁNYSÁGA ALATT Olimpiai bajnok (2000,2004,2008) Világbajnok (2003) Világbajnoki 2. helyezett (1998, 2005.2007) Világbajnoki 5. helyezett (2001) Európa-bajnok (1997,1999) Európa-bajnoki 2. helyezett (2006) Európa-bajnoki 3. helyezett (2001, 2003.2008) Világkupa-győztes (1999) Világkupa 2. helyezett (2002,2006) Világkupa 3. helyezett (1997) Világliga-győztes (2003,2006) Világliga 2. helyezett (2005,2007) Világliga 3. helyezett (2002) ugyanennyi ideig dolgoztam egy kisállatklinikán is Olaszországban, Comóban - így, kutyát, macskát simán meg tudnék császározni most is. Megfűzték az igazgatónőt - Fecsó bácsi fiaként milyen apa lett Kemény Dénesből? - Próbálok olyan lenni, mint apám. Nálam is a legfontosabb, hogy kapjanak tisztességes nevelést a gyerekek, igyekszem nem elkényeztetni őket, ugyanakkor minél többet megadni nekik abból, ami örömükre és/vagy épülésükre szolgál. Hogy a nagyobbik fiam, Kristóf beleszeretett a vadászatba, így most ilyen jellegű ajándékot kap karácsonyra; amikor pedig lehetőség volt arra, hogy négy hónapra kimenjen Floridába tanulni egy középiskolába, azonnal azt mondtam neki, hogy menj! A nyelvtudást egyébként is a legnagyobb ajándékok között tartom számon, mint ahogy apám is így gondolta velem kapcsolatban. Minden lobbierőmet meg az összes jóképű játékosomat felhasználtam arra, hogy a középső fiam, Viktor gimnáziumi igazgatónőjénél elérjem, azt a két nyelvet tanulhassa a biológia mellett, amit én fontosabbnak tartok, mint ami a tanterv szerint járt volna. - Melyik ez a két nyelv, amelyért képes volt a fél pólóválogatottat bedobni fia gimijének vizébe? - Az angol meg az olasz. Nem azért erőltettem az angolt meg az olaszt, mert én is ezeket beszélem, hanem mert az a tapasztalatom, hogy míg az angollal a vüágon mindenütt megérteti magát az ember, a latin országokban viszont az olasszal lehet a legjobban elboldogulni. Egyébként a pólós fiúk meg csak addig húzták a szájukat, míg meg nem látták a 18 éves diáklányokat... - Van valaki a Kemény családban, aki nemhogy az idegen nyelvet, de még a magyart is töri... Es a legjobban el lehet kényeztetve. - Két és fél éves Márk, a két bátyja kényezteti legjobban, no meg persze én is. Voltak a játékosaim nálam az ohmpia után egy vacsorán, feleségekkel és gyerekekkel, s minden mama azt mondogatta, hogy irigyli a kicsit, micsoda jó dolga lehet itt az erdöszéli házikóban és környékén. Szereti a tüzet nézni, ezért a papa most mindennap begyújt neki a kandallóba. Hogy konkrétan mit kap karácsonyra? Lehet, hogy csak az anyjától fogom megtudni. Ünnepi ugratások - Van valamilyen különleges koreográfiája a karácsonyestéknek? - Régebben mindig meglepetésfánk volt, amit nem is volt olyan egyszerű A Magyar Sportújságírók Szövetsége idén is Kemény Dénesnek ítélte Az év szövetségi kapitánya dijat, melyet a Sportcsillagok gálaestjén adtak át FOTÓ: MTI rejtegetni a gyerekek elől. Később a két nagy fiú már részt vett a fa díszítésében. Két kedvenc visszatérő ugratásunk is van karácsonykor. Az egyik arra megy ki, hogy mennyire tudjuk elhitetni a gyerekekkel, hogy elmarad a karácsony. A másik, ami édesapám és köztem alakult ki, s próbálok magam is tovább vinni, hogy két-három héttel karácsony előtt az ember elkezd ilyen megjegyzéseket elejteni: Jó lenne már neked egy új csizma... Mire a másik rögtön elkezd kombinálni, lehet, hogy csizmát kapok karácsonyra? Persze, hogy nem, de aranyosak ezek a beetetések. Jól sült ei az a történet is, amikor a feleségemet egy telefonos trükkel sikerült meglepnem: mobiltelefont kapott, amit persze előre, díszként becsomagolva, felkötöttük a fára. Míg a többi ajándékát csomagolta, titokban, zsebből indítottam a beállított hívást, mire elkezdett zenélni valami a fán, majd mint az úr hangja az én hangomon elkezdte szólítgatni őt: Renáta!... Renáta!... Renáta, gyere már ide!... A hatás leírhatatlan. Azt gondolom, a személyesség, az ötlet, a csel, a báj, a huncutság, a figyelmesség adja meg igazán az ajándék és az ajándékozás valódi értékét és örömét karácsonykor is. DARVASI LÁSZLÓ Az üres karácsonyi doboz Régóta nézelődött egy afféle mindenes pultnál, tetszett neki az eladó, jóképű fiú volt, ügyesen bánt az örvénylő világgal, ha eladott a fölső polcról valamit, még hozzátett az alsó polcról is, kefék, fülhallgatós rádiók, serpenyők, sakk-készletek, elemes fogkefék futottak át a keze alatt, semmi nem maradt nála. Ügyes fiú volt, mindent eladott! összeakadt a tekintetük, és Szív hirtelen megérzett valami ellenséges, fenyegető erőt. Valami romlott ízt, valami paráznaságot, mintha ez a kissé fölényes pillantás a lelkéig vájna, mintha ez a fiú többet tudna róla, mint ő maga. Talán azt is tudja, hogy miből él. Hogy miért él. De nem volt ideje megijedni, hangokat hallott. - Tetszik? - ezt pedig egy férfi kérdezte. - Igen, azt hiszem, elég jó darab. Jobb, mint a múltkori Kisteleken - válaszolta egy nő, a feleség lehetett, bársonyos hangja volt. - Magasabb, nincs úgy elhízva, jobban öltözött - válaszolt a férfihang. Szív erre aztán megfordult, egy komplett család állt mögötte, könnyű, negyvenes felnőttek, apuka, anyuka és a bakfis kislány, és egyáltalán nem mögéje néztek. Nem! öt, az árupolc előtt tébláboló Szív Ernőt bámulták, róla beszélgettek. - Mondja, mit tud? - kérdezte a férfi egyenesen Szív szeme közé nézve. - Nem a legújabb típus, de elég megbízható - hallotta Szív az eladófiú hangját, és papírzizegést hallott. - Azt írják, igen, az útmutatóban, hogy vasalni nem tud. A napokban akar megtanulni pogácsát és borsos tokányt készíteni. Tervezi, hogy vesz egy uszodabérletet. - Részletfizetés? - kérdezte a nő. - Természetesen lehetséges - bólintott a fiú, s hozzátette: illetve egy év garancia. Szív ezen egy kicsit megsértődött. Csupán egyetlen év?! Megalázóan kevés! Ilyen nagy lenne a kockázat vele kapcsolatban? - És mit csinál, ha itt nyomják meg? - kérdezte a kislány, előrelépett, és a gyönyörű, fehér kis kezével Szív felé nyúlt. - Ne tedd, felordít - figyelmeztette a fiú. - Mit ordít? - kérdezte a kislány, csillogott a szeme, nagyon szépen csillogott. - Magát sajnáltatja - bólintott az eladófiú, és sóhajtott, mint aki sokszor tapasztalta már ezt az önsajnáltató ordítást. - Házhoz szállítást vállalnak? - kérdezte a férj. - Nem szükséges, magukkal megy. Tud menni. Néha biceg mostanában, de azért nem kell tolni vagy ilyesmi - bólintott a fiú, aztán azt kérdezte: - Ajándékba lesz? - Még... még nem tudjuk - magyarázta a feleség. Olyan szépen hullt a fény a homlokára. Biztosan nagyon finom lehet az érintése, gondolta Szív. És életében egyszer horkolt már, de csak azért, mert influenzás volt. - Ha beválik, lehet, hogy megtartjuk - mondta még a szép feleség. - Csak ha beválik - mondta férj. - Próbaidő, vagy... - akarta kérdezni a feleség. - Sajnálom - ingatta a fejét az eladófiú -, ennél a típusnál már nincs próbaidő. - Megnyomom például itt, akkor mit csinál? - kérdezte a kislány. - Akkor ír - válaszolta a fiú. - Ez, nagyon jó, megírja helyettem a házi feladatot! - vihogott a gyönyörű kislány. - Mást is tud írni - tette hozzá az eladó, mintha kis gúny keveredett volna a hangjába. - Mire gondol? - kérdezte gyanakodva a férj. - Olyan történeteket, várjon csak, hol is, hol is van erről szó... - zizegetett a használati utasítás papírja az eladófiú ujjai között - igen, megvan, nos, olyan történeteket ír előszeretettel, ahol mindig elmúlik, elromlik valami, ahol mindig fáj valami, ahol a nagyból kicsi lesz, a kicsiből nagy, ahol az emberek nem futnak vagy rohannak, hanem csak sétálnak, vagy óvatosan araszolnak. Most például olyan karácsonyi történetet ír, amelyben azok az emberek, akiknek fontos a karácsony, kicsiny dobozokat ajándékoznak egymásnak. A doboz könnyű, és talán benne van az Isten. Ezt el lehet képzelni. El lehet hinni. De csak akkor van benne, ha a doboz zárva marad. Ha föltépik, fölszakítják, kilyukasztják, Isten is elszáll a dobozból, és többé nem lesz az emberrel. - Mi ennek az értelme? - kérdezte a férj. - Nem tudom - ingatta a fejét a fiú -, talán az, hogy nem kell mindent kinyitni, megérteni, megnevezni, megmérni, beárazni vagy megállapítani. Maradnia kell az életünkben valami homályosnak, titokzatosnak, hogy úgyis látjuk egy kicsit, ha lehunyjuk a szemünket, hogy halljuk, pedig meg sem szólal, hogy szeretjük, de nem tudjuk pontosan, miért is szeretjük. - Ennyi elég, köszönöm - mondta a férj. - És tessék mondani - kérdezte a kislány -, ha itt nyomom meg, akkor mit csinál? Az eladófiú hirtelen elpirult, zavartan köhécselt. - Azt hiszem, ehhez még kicsi vagy. Ott semmi esetre se nyomd meg! A feleség felkacagott, és mennyire tetszett Szívnek a nevetése. Olyan nevetés volt, amit soha nem értünk meg egészen. Olyan nevetés volt, aminek mindig van egy kis hatalma fölöttünk, és ez nekünk nem rossz érzés, jófajta elnyomás, jófajta rabság. - Elvisszük, jól van, elvisszük - bólintott a feleség, és a táskájában kotorászott. - Nem nálam, a pénztárnál kell fizetni - mutatott a hátuk mögé a fiú. Akkor a férj az új tulajdonos magabiztos pillantásával intett Szívnek: - Tessék, uram, jöjjön velünk. Megvesszük, kifizetjük, hazavisszük. - És ha itt nyomom meg? - kérdezte még a gyönyörű kislány. - Ott semmi esetre ne nyomd meg, mert meghal. Akkor azonnal meghal - hallotta még Szív az eladófiú hangját, mert közben már elindultak a folyamatosan csattogó és kattogó, csilingelő és papírkígyókat okádó pénztárgépek felé, ahol számok keringtek számok körül, ahol százalékok és értékek vadállatai falták egymást, ahol kivontak és összeadtak, ahol mindennek pontos ára volt, az ünnepnek, a jónak, a rossznak, Jézuskának, a legutolsó fenyőfaágnak. Mintha hosszú évek alatt tették volna meg a néhány méter utat. Szívre folyamatosan felragyogott a kislány nézése, és aztán ott bent a sorban, a kanyargó, lépésben araszoló, hirtelen meglóduló, majd újra mozdulatlanná váló emberi sorban is nézte őt ez a gyönyörű szempár, ez a friss és bimbózó élet kitartóan bámult rá, mígnem egyszerre felemelkedett a kislány mutatóujja, és oda, pontosan oda bökött, ahová az eladófiú szerint nem lett volna szabad. Szív úgy sóhajtott fel, mint amikor a papírzacskóból préselik ki a levegőt, majd leereszkedett a földre, lassan a hátára dőlt, lehunyta a szemét. - Zsófika, Zsófika, most megölted! - hallotta az asszony boszszús hangját. - Jaj, kislányom, mindig ezt csinálod! - az apa mintha nem lett volna annyira bosszús. - Nem akartam, nem akartam, véletlen volt! - zokogott cérnahangon Zsófika. - Jól van, jól van, majd veszünk másikat - vigasztalta az édesanyja. - De biztos, hogy meghalt? - kérdezte Zsófia. - De nem itt! Menjünk, menjünk! - sürgette őket az apa. Még kifizettetik velünk! És elmentek, elfutottak, kisiettek a nyüzsgő és örvénylő világboltból, most már nyilván szabad ég ragyogott fölöttük, az ég sarkában meg az árcédula lógott, ennyibe kerül, ennyi az ára felhősen, felhő nélkül, a viharos ég a legdrágább. Szív feküdt még kicsit, a szemét továbbra sem nyitotta ki. Jó volt így halottnak lenni. Nyilván ilyen lesz akkor is, amikor ő már nem lesz. Végre kinyitotta a szemét, felállt, leporolta magát. Aztán visszaballagott az eladófiúhoz, rámosolygott. - Azt a kis dobozt kérném szépen, ott, ott, a vállánál - mutatott Szív a polcra. - Könnyen lehet, hogy üres - mosolygott a fiú. - Nem baj, egyelőre úgyse nyitom ki - bólintott Szív, s a dobozt átvéve újra a csattogó, kattogó, hörgő és sziszegő pénztárgépek felé vette az irányt.