Délmagyarország, 2008. december (98. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-24 / 300. szám

Szerda, 2008. december 29. Aktuális 13 TEGNAP ÚJRA ÉLET KÖLTÖZÖTT A SZEGEDI NAGYÁLLOMÁSRA. UTASOK JÖTTEK, MENTEK Fotó: Segesvári Csaba Tíz nap után újraindult az élet a szegedi nagyállomáson, ahol már tegnap is nagyrészt menetrend szerint jártak a vonatok. Az utasok megkönnyebbül­tek, hogy karácsonyra nagyobb tortúra nélkül hazajuthatnak, bár azt meg­jegyezték: a sztrájk miatt biztosan sokan fordultak el a vasúttól. MUNKATÁRSUNKTÓL Amikor tegnap délelőtt megérkeztünk a szegedi nagyállomásra, a hangosbe­mondó éppen az induló intercityhez hívta az utasokat, a kijelzőn pedig egymás alatt sorakoztak az induló és érkező vonatok. Ilyenre már múlt va­sárnap óta nem volt példa - Szeged ál­lomás ugyanis azóta sztrájkolt. Teg­nap nulla órától viszont - határozatlan időre - felfüggesztette a munkabe­szüntetést a VDSZSZ, így a vonatok újra elindultak. - Nagyon örülök, hogy végre vége van. A húgom szólt ma reggel, hogy ! ÜNNEPI MENETREND. Miután a VDSZSZ felfüggesztette a sztrájkot, menetrend szerint járnak a vona­tok az ünnepek alatt. Ez azt jelenti, hogy ma szombati, 25-én, 26-án és 27-én ünnepnapi, 30-án munka­napi, 31-én pénteki munkanapi, januárl-jén, 2-án és3-án ünnep­napi menetrend szerint alakul a vasúti forgalom. befejezték a sztrájkot, aztán a neten megnézte, mikor is mennek a vonatok - mondta futás közben a Nagykőrösre tartó Kecskeméti Éva. Azért szalad ­vetette oda -, mert ha lemarad, nincs Azt mondta, bár két buszt is indítottak Pestről, iszonyú tumultus volt, alig si­került feljutnia. - Sajnos a sztrájk fe­szültséget generál. Emiatt most bizto­san sokan pártoltak el a vonatozástól - vélte a fiatalember. Tényleg kevesen álltak a pénztárok­nál és a peronok környékén, de az in­duló szerelvényen is szellősen ültek az utasok. A megkérdezett kalauzok sze­Sorrend Kedd délutánra a MÁV a közlekedés 80 százalékának helyreállítását ígérte. Elsőként az IC-k és a Budapest-elővárosi vonatok álltak „csatasorba", ezt követték a személyvonatok, végül a nemzetközi járatok. rá garancia, hogy tényleg megy a kö­vetkező is. - Eléggé pánikoltam amiatt, hogy hogyan jutok haza, meg fölférek-e egyáltalán a buszra. Lefelé jövet is nyomorogtunk - mondta Bagaméri Lajos, aki Szolnokra szeretett volna el­jutni. ö is megkönnyebbült, amikor az interneten olvasta, hogy felfüggesztik a sztrájkot, így kényelmesen vonatoz­hat haza, nem kell küzdenie a buszos helyekért. A jegypénztár előtt várakozó Stra­usz Zoltán is megérezte a sztrájkot, amikor múlt héten Szegedre utazott. rint ez megfelelt az átlagos kedd dél­előtti forgalomnak. Arról nem beszél­hettek, ők részt vettek-e a sztrájkban, és látják-e értelmét a folytatásnak. - Nagyjából - felelték a pénztár­ban, amikor az iránt érdeklődtünk, helyreállt-e a forgalom, menetrend szerint közlekednek-e már a vonatok. Azt mondták, az IC-k ugyan nem „rendes" IC-kocsikkal járnak, de emi­att nem is kell helyjegyet váltani. Er­re csak mától van szükség, a MAV központja szerint ugyanis szerda haj­naltól már teljesen helyreáll a vasúti közlekedés. KUNSTÁR CSABA Évezredes csodák Olvasom, hogy a sanyarú gazdasági helyzetre való tekintettel takaré­kos karácsonyt rendelt el a királyi családnak a brit uralkodó. II. Erzsé­bet királynő 50 fontban, azaz körülbelül 15 ezer forintban szabta meg a családtagok által egymásnak vásárolható ajándékok felső értékét. Egy felelős uralkodó ezzel is példát kíván mutatni alattvalóinak, akiket ­fájdalom - mindez csöppet sem érdekel. A londoni vagy a liverpooli plázák - a gazdasági válság ellenére - ugyanúgy tömve vannak shop­pingolókkal, mint Budapesten vagy Szegeden. Egyszer élünk - rántja meg vállát az egyszeri vásárló, mielőtt átnyújtja H H A fény mindkét hitelkártyáját a kasszánál: a lényeg, ff M esetben . hogy idén is legyen karácsonyi heje­szegénységből indult. huia A szeretet ünnepén a lelkise­gély-szolgálatok gőzerővel dolgoz­nak, mert a legtöbben ilyenkor lesznek depressziósak, és a legnagyobb családi veszekedések is karácsonyra időzíttettnek - mert egész évben legalább ekkor próbáljunk meg szeretni! Napjainkban, az európai zsidó-keresztény kultúrkörben min­denki számára más-más jelentést hordoz a karácsony, amely idén egybeesik a zsidó hanukával. Nekem mindkét ünnep fontos, mert mindkettő a fény, az élni akarás és az újrakezdésben való hit ünne­pe. A fény mindkét esetben szegénységből indult, távol mindentől, amit fontosnak véltek vagy jegyeztek. A Kr. e. II. században egy vidéki család, a Makkabeusok felkelést robbantottak ki a szír-görög elnyo­mók ellen, akik betiltották a bibliai törvényeket, és a jeruzsálemi szen­télybe egy Zeusz szobrot állítottak. A szabadságharcosok kiűzték a hel­lén hódítókat, megtisztították a szentélyt, de csak egy napra elegendő ­rituálisan tiszta - olajat találtak, amellyel meggyújthatták a hétágú mé­csest, a menórát. A hagyomány szerint csoda történt: az egy napra ele­gendő olaj nyolc napon át égett. Mintegy másfél évszázaddal később ugyanazon a földön egy sze­gény család érkezett - a Jeruzsálemtől néhány kilométerre lévő - Betle­hembe. Mivel szállást sehol nem kaptak, az állapotos fiatalasszony egy barlangban kialakított istállóban volt kénytelen megszülni fiát, Jézust. A csecsemőnek és családjának hamarosan menekülnie kellett, mert Heródes, akinek neve elé a Nagy jelzőt biggyeszti az utókor, el akarta pusztítani őt. Végül Galileában telepedtek le, hogy a galileai akcentus­sal beszélő Jézus a világtörténelem legismertebb és legnépszerűbb sze­mélyévé váljon. A Messiás, aki tanított, bátorított, gyógyított, vagy ha kellett, kötélből ostort font, hogy azzal űzze ki az árusokat a jeruzsále­mi templomból. Mert a nagy dolgok nem a városi kofák kosarai és a pénzváltók asztalai mellett történnek, hanem mindig a szívben és a jellemben. Kellemes karácsonyt és boldog hanukát! KIVONNÁK A KORLÁTOZÁS ALÓL A SZÍVKATÉTEREZÉST Lobbiznak a miniszternél Az infarktusok anyagi korlátozástól mentes ellátását szeretné elérni a sze­gedi kardiológusprofesszor vezette országos szakmai testület. Ha sikerrel járnak, Szegeden is elfogadható hosszúságúra olvadna a szívkatéteres vá­rólista. MUNKATÁRSUNKTÓL Az infarktusok szívkatéteres kezelé­sét szeretné kivonni a volumenkorlá­tozás alól a Magyar Kardiológusok Társasága (MKT). A kezdeményezés­hez a napokban csatlakozott a Nem­zeti Egészségügyi Tanács is, az erről szóló állásfoglalást már eljuttatták az egészségügyi miniszterhez - tájé­koztatott Forster Tamás, az MKT el­nöke, a szegedi II. belgyógyászati klinika és kardiológiai központ veze­tője. Jelenleg az azonnali ellátást igénylő szívinfarktusok is a teljesít­ményvolumen-korlát alá tartoznak - azaz csak meghatározott számú katéteres beavatkozást finanszíroz az OEP -, hiába számít „népbeteg­ségnek" a szívroham. Emiatt az egészségügyi intézményeknek úgy kell gazdálkodniuk, hogy a sürgős­ségi ellátásokat biztosan elvégez­hessék - míg a halasztható beavat­kozásokból várólisták képződnek. Most Szegeden nagyjából 3 hóna­pot kell várni a szívkatéterezésre, noha az optimális 4-6 hét lenne. Havonta - a jelenlegi anyagi lehető­ségek mellett - 600-650 ilyen be­avatkozást tudnak elvégezni a sze­gedi szakklinikán. Ha legalább az azonnali ellátást • • Ehhez országosan # # mintegy 5 milliárd forintra lenne szükség. Forster Tamás igénylő beavatkozások mentesülné­nek a volumenkorlátozás alól, a vá­rólistákat az orvosilag elfogadható hosszúságúra lehetne csökkenteni ­mondta el a professzor. Ehhez orszá­gos szinten is csak mintegy 5 milli­árd forintra lenne szükség, ami - mint Forster Tamás fogalmazott ­nem egy ökör ára, hiszen az egész­ségügy költségvetése jóval több mint ezermilliárd forint. Gyermekfoglalkoztató szoba a rendőrségen MUNKATÁRSUNKTÓL Gyermekfoglalkoztatót alakítottak ki a Csongrád Megyei Rendőr-főka­pitányságon. A bűnmegelőzési osz­tály Bárka-csoportjának az adta az ötletet, hogy 2008 a családok éve. A barátságos környezetet rendőrök és civilek gyermekei is igénybe ve­hetik. A gyermekfoglalkoztató segít­ség azoknak a rendőröknek, akik kénytelenek csemetéjüket rövid idő­re a munkahelyükre bevinni, illetve azoknak az ügyfeleknek, akik a ki­hallgatás idejére a gyermekük fel­ügyeletét más módon nem tudják megoldani. A gyermekfoglalkoztatót Lukács János főkapitány tegnap ad­ta át. MINDEN UTAS ÖRÜLT, HOGY JÁRTAK A VONATOK - MÁRA HELYREÁLL A FORGALOM Karácsonyi sztrájkszünet WALESBEN NEM TUDOTT SENKIVEL SEM KONZULTÁLNI A SZEGEDI ORVOS Itthon nem vétett a patológus Lezárult a szegedi patológiai intézet belső vizsgálata annak a szakorvos­nak a munkájával kapcsolatban, akit Nagy-Britanniában eltiltottak, Sze­geden pedig elbocsátottak. Itthon nem hibázott. MUNKATÁRSUNKTÓt Itthoni praxisában nem vétett a Nagy-Britanniában elkövetett szakmai hibákhoz hasonlókat az a patológus, akitől szeptember végén vált meg a szegedi patológiai intézet - állapította meg az a belső vizsgálat, amit három hónapja rendelt el Mikó Tivadar inté­zetvezető. A szakorvossal közös meg­egyezéssel bontottak szerződést Sze­geden, mert nem tájékoztatta felette­sét az ellene külföldön folyó vizsgálat­ról. Mint megírtuk, a 40 éves patológus 2007 februárjától öt hónapig dolgozott egy walesi kórházban, és ezalatt - a munkáját vizsgáló brit szakmai szer­vezet szerint - számos súlyos hibát vé­tett. Emiatt törölték az ottani orvosi regiszrációs jegyzékből, és 18 hónapig nem praktizálhat a szigetországban. Azt állapították meg, hogy a szakor­vos által vizsgált 1261 kórszövettani minta közül 43 értékelése nem volt helytálló: többször tévedett a diagnó­MIKÓ TIVADAR TÁJÉKOZTATTA A SAJTÓ KÉPVISELŐIT zis felállításában, rosszul értelmezte a szövetmintát, illetve egymásnak el­lentmondó szakvéleményt állított ki. Mikó professzor elmondta: az érin­tett patológus minden, hazaérkezése óta általa kiadott kórszövettani (1112) és aspirációs citológiai (329) leletét át­tekintették - de köztük mindössze egyetlen téves értékelést találtak. Az intézetvezető szerint több okra vezet­Fotó: Schmidt Andrea hető vissza, hogy ennyire különbözik a walesi és szegedi vizsgálat eredmé­nye. A patológus Szegeden saját, spe­ciális szakterületén dolgozott, odakint viszont általános kórházi anyagot kel­lett vizsgálnia. Ráadásul amíg itt tu­dott az adott területen nagyobb ta­pasztalattal rendelkező kollégáival konzultálni, Nagy-Britanniában erre nem volt lehetősége.

Next

/
Thumbnails
Contents