Délmagyarország, 2008. december (98. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-17 / 294. szám

1i» | Sport Szerda, 2008. december 17. 2008 CSILLAGAI A MEGYÉBEN: SUSÁNYI, ZSIGA, JANICS, VAJDA, A PICK SZEGED, R0SZK0S, VESCOVO ÉS TÖRÖKGYÖRGY, Nyíregyháza Tegnap negyvenegyedik alkalommal adta át lapunk az esztendő legjobb Csongrád megyei sportolóinak ás edzőinek az évben nyúj­tott teljesítményükért a dijakat. A szegedi No. 1 Pubban tartott összejövetel hangulatát meghatározták a 2008-as sikerek, ame­lyek összegzéseként kijelenthettük: volt minek örülnünk idén is! MUNKATÁRSUNKTÓL Elrohantak az órák, a napok, a hónapok, amelyek egy egésszé, egy újabb esztendővé álltak ösz­sze. A karácsonyi készülődés közepette már az adventi koszo­rún is meggyújtottuk a harma­dik, rózsaszínű gyertyát. És ami­kor ez tudatosult bennünk, rá­jöttünk: a Délmagyarország és Délvilág sportrovatának ismét döntenie kell arról, kik legyenek a régió és Szeged legjobb sporto­lói, szakvezetői, edzői. A már említett koszorún a ró­zsaszín gyertya a Fiú születése mellett az örömöt szimbolizálja. Ami a sportot illeti, bizony volt okunk örülni 2008-ban, mert a szokásos országos, Európa- és világbajnokságok mellett ebben az esztendőben olimpiát is ren­deztek. És a Csongrád megyeiek az egyéb események mellett Pe­kingben is markáns szerepet vállaltak az éremszerzésből. Itt van mindjárt a kenus Vajda At­tila, aki nemcsak Szegednek, VAJDA ATTILA: - Annyit nyilatkoztam és szerepel­tem már idén, hogy csak annyit szeretnék mondani: kellemes karácsonyt és bol­dog új évet! egyesületének, a Démásznak, hanem az országnak is az első ötkarikás aranyérmét szerezte. Aztán jött a klubtárs, Janics Na­tasa, aki Kovács Katalinnal pár­ban kajakozott át elsőként a cél­vonalon. A Szeged Betonból Varga Tamás a vízilabda-válo­gatott tagjaként már második olimpiai aranyát nyerte. Vajdá­val kezdődött, Vargával zárult a magyar és a szegedi aranygyár­tás - egyfajta keretet adva az egész pekingi eseménynek. Könnyű, de egyben nehéz dol­gunk is volt, amikor dönteni pró­báltunk. Könnyűnek tűnt, mert mint fentebb látható, a sportoló­ink ismét elhalmoztak minket el­sőségekkel, érmekkel - és még csak a kínai olimpiát említettük. Ám nehéz volt, mert a sok kivá­lóság közül választanunk kellett. Olyanok maradtak ki a díjazot­tak közül, mint az egyéni össze­tett világbajnok tekés, Kiss Nor­bert vagy a páros vb-2. Karsai László, a bronzérmes Szevi­ép-Szeged női kosarasai, a jelen­VARGA TAMÁS: - Megha­tott, ahogy a szegediek fo­gadtak az olimpia után. A kislányom is nagyon örül majd az elismerésemnek, hiszen akadnak esték, amikor az érmeimmel, a kupáimmal együtt alszik el. leg negyedik helyen álló hódme­zővásárhelyi női kézisek, aztán az ökölvívóbajnok Oltványi Dá­vid, vagy a cselgáncs csapatcsé­bé bronzérmese, az Első Be­ton-Szegedi Judo SE. Te jó ég, mennyi vüágsztár! ­ezeket mormolva kapkodtuk a fe­jünket a szegedi Kölcsey utcában lévő No. 1. Pubban, amikor tegnap az immár másodszor is nagysze­rű házigazdának bizonyuló szóra­kozóhely lépcsőjén sorban érkez­tek a vendégek. Ezúttal nem dresszben, sportnadrágban, me­legítőben, síppal vagy órával a kezükben jöttek, hanem csino­m A DÉLVILÁGNÁL AZ EV EDZŐJE: KOLOZSVÁRI JÁNOS O Lapunk kitüntetettjei A Délmagyarország díjazottjai, legjobb női ifjúsági sportoló: Susányi Zsófia (Gellért Tenisziskola, teniszező, edzője: Hajnal István). Legjobb férfi ifjúsági sportoló: Zsiga Máté (Szegedi VTK, teniszező, edzője: Zsiga László). Legjobb női sportoló: Janics Natasa (Démász-Szeged VE, kajakos, edzői: Vécsi Viktor, Kovács László). Legjobb férfi sportoló: Vajda Attila (Démász-Szeged VE, kenus, edzője: Vécsi Viktor). Legjobb csapat: Pick Szeged férfi kézilabdacsapata (Puljezevics Nenad, Dragan Marjanac, Farkas József, Valentin Ghionea, Vancsics János, Laluska Balázs, Milorad Krivokapics, Danijel Andjelkovics, Petar Nenadics, Herbert Gábor, Gyuris Patrik, Julián Stamate, Katzirz Dávid, Vladimír Oszmajics, Adtian Petrea, Vadkerti Attila, Simon Bence, Luka Zvizej, edző: Vladan Matics). Legjobb edző: Vécsi Viktor (Démász-Szeged VE, kajak-kenu). Életműdíj: Roszkos Zoltán (évtizedekig vezette az Első Beton futsalcsapatát). Az év sportteljesítményárt járó különdíj: Varga Tamás (Szeged Beton VE, vízilabdás, edzője: Gyöngyösi András, Kásás Zoltán) és a Maurizio Vescovo, Törökgyörgy Melinda duó (Pro-Art, Kistelek, versenytáncos pár). A Délvilág díjazottjai, legjobb női ifjúsági sportoló: Kertes Anna (Hungerit MetalCom-Szentes, vízilabdás, edzője: dr. Tóth Gyula). Legjobb ifjúsági férfi sportoló: Csirik András (Makói SVSE, sakkozó, edzője: Balázs Tibor). Legjobb női sportoló: Hódi Anikó (Bercsényi SE, BMX-krossz kerékpárosa, edzője: Csányi Róbert). Legjobb férfi sportoló: Erdős Viktor (Makói SVSE, sakkozó, edzője: Balázs Tibor). Legjobb csapat: Hód TC férfi teniszcsapata (Bardóczky Kornél, Lukács Dénes, Both József, Fenyvesi Tibor, Dawid Olejniczak, Nagy Viktor, Kiss György, Nóvák Balázs, MarkoTkalec, csapatvezető: Serfőző István). Legjobb edző: Kolozsvári János (Makó FC, labdarúgás). Életműdíj: Szremkó Krisztina (világ- és Európa-bajnok, olimpiai negyedikés hatodik helyezett vízilabdázó). A Rádió 88 díjazottjai, az év utánpótlás-sportolója: Hegedűs Ákos (wakeboard, edzője: Szűcs József). Az év sportolói: Vajda Attila (Démász-Szeged VE, kenus, edzője: Vécsi Viktor) és Varga Tamás (Szeged Beton VE, vízilabdás, edzője: Gyöngyösi András, Kásás Zoltán). san, elegánsan. És amüyen maga­biztosan mozognalc saját sport­águlcban, az eszközeik, a játék­szereik között, annyira megható volt látni, tudnak ők azért elcsuk­ló hangon, meghatódva is szava­kat rebegni a két - néha három ­kérdezőnek válaszolva. Amikor pedig a Szüánlc Zrt. elegáns, egy­ben az alkalomhoz ülő, azaz spor­tos üvegajándékait megkapták, azt ígérték, ott lesz a helye a leen­dő karácsonyfa alatt. Az egykori kajakos, a háromszoros olimpiai bajnok Storcz Botond, aki az est meglepetésvendége volt, gyorsan szembesült azzal, müyen díjáta­md SZREMKÓ KRISZTINA: - Tel­jes a pályafutásom, bár az olimpiai érem hiányzik be­lőle. Edzőm, dr. Tóth Gyula nem örül neki, de végleges a döntésem: befejeztem az aktív sportolást! dónak lenni. Hiszen négy éve még nünt olimpiai bajnok kapott elismerést tőlünk, most pedig már a magyar kajak-kenu váloga­tott friss szövetségi kapitánya­ként, első hivatalos fellépésén ő gratulált a díjazottaknak. Ez az es­te az ehsmerésekről, a lazításról szólt, és bár akadt versenyző, aki­nek az edzője szintén megjelent, ezúttal nem kellett attól tartania, hogy megszólja, amiért netán többek fogyasztott a Gőry Pince pazar kínálatából, esetleg pezsgő­veljjpccintott. Lapunk negyvenegyedik alka­lommal díjazta a megye legjobb­jait. A kezdeményezés nemcsak hagyomány, hanem már rang is a sportolók között. És jó látni, hogy ők úgy is veszik, ahogy a saját feladatukat: komolyan. ü rabbi FOTOIC a témáról az interneten! www.delmagyar.hu A DÉLVILÁGNÁL AZ ÉV NŐI SPORTOLÓJA: HÓDI ANIKÓ szamítógé / sbü mm wrnmt u Debrecen a r 1 Budapest , , • * Szolnok Szombathely Székesfehérvár / • Kecskemét J Zalaegerszeg % paks KaP°SVár Szekszárd Szeged A#J Hívja a Szuperszervizt a 1722-es vagy 1422-es számon! Bármilyen probléma is adódik szamitogepevel, hívja a 1722-es vagy a 1422-es szamot! Szakértő kollégáink vállalják számítástechnikai eszközök és hálózatok teljes körű helyszíni vagy online hibajavítását, bővítését, karbantartását, illetve segítenek új számítógépét is beüzemelni. A szolgáltatásért Önnek csak sikeres munkavégzés esetén kell fizetnie! Együtt. Veled Az év legjobb sportolóit és edzőit További résztelekért, tételes árlistáért és információért, kérjük, érdeklődjön a 1722-es vagy a 1422-es telefonszámon! A 1722-es és 1422-es Szuperszervizáelefonszám hivása a T-Home és T-Mobile ügyfelek részére díjmentes, a 1422-es telefonszám más hálózatokból helyi tarifával hívható. A 1722-es telefonszám kizárólag a T-Home és a T-Mobile ügyfelek számára érhető el.

Next

/
Thumbnails
Contents