Délmagyarország, 2008. december (98. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-01 / 280. szám

161 Mozaik Hétfő, 2008. decemberi. A NAP SZÍNESE Barátunk, az oroszlán MOST AKKOR KI TANULMÁNYOZ KICSODÁT? BAKOS ANDRÁS Ilyenkor látszik, hogy a rácsnál sokkal jobb az üveg: ezen át egészen közelről vizsgálhatja egy­mást oroszlán és ember a Szegedi Vadaspark­ban. Ezek az alkalmak Mujkó számára legalább olyan izgalmasak, mint a gyerekeknek. A látoga­tók jövés menése jelenti számára az igazi válto­zatosságot, mert ugyan ö a király, de mint az igazgató, Veprik Róbert mondta, a nőstények ­Bóbita, Elza, Sába - parancsolnak helyette, sőt neki is. Sok minden eszébe jut az embernek ilyen­kor az üveg innenső oldalán. Jó lenne tudni például, megismeri-e az oroszlán azt, aki gyakran eljön hozzá? Megérzi-e, ha valaki sze­Fotó: Katona Márta réti? Ebben talán a legjobban Köntös Imre, az algyői cukrászmester bízik. Elza és Sába ko­rábbi gazdája egy ideig bírta a versenyt a szi­gorodó előírásokkal. Amikor azt hitte, minden föltételt teljesített, a vizet is átvezettette tanyá­jára a vasúti töltés alatt, mert nem volt jó a fúrt kút, a hatóság közölte: az Unióban nem etetheti vágóhídi holmival az állatait. Másra nem futotta a nyugdíjából, így el kellett bú­csúznia a barátaitól. De azért ha egészsége jn­gedi, eljön ide hozzájuk, nézi őket, és ilyenkor az is eszébe jut, milyen volt, amikor a háza előtt megálltak az óvodások, és a zsivajra az udvaron sétálgató kölyökoroszlán odaballa­gott a kerítéshez. HOROSZKÓP KOS (III. 21.-IV. 20.): A kö­áBl. zelgő karácsony izgalomba hozza a hónap első napján. Félhet, hogy nem tudja anyagilag finanszí­rozni az ünnepeket. BIKA (IV. 21.-V. 20.): Valakit • végtelenül megutálhat a hó­nap első napján. Ellenszenvét való­színűleg soha többé nem tudja leküz­deni. Kerülje az illetőt, kedves Bika! flA IKREK (V. 21.-VI, 21.): Ha * szomszédját jóságos ember­nektartja, adja tudtára! Az illető rá­adásul jó szomszédja marad, és ba­rátjává válhat. RÁK (VI. 22.—VII. 22.): Ha va­lakivei éveket töltött régebben együtt, és elváltak útjaik, ma ismét összefonódhatnak. Nem biztos, hogy örül az egymásra találásnak. OROSZIÁN (VII. 23.-VIII. 23.): A hónap első napján számos rizikófaktor lehet jelen az Oroszlán életében. Ha nem vigyáz, könnyen csapdába eshet. A SZŰZ (VIII. 24.-IX. 23.): Eb­ben a hónapban sokat gon­dolhat saját magára. Valószínűleg mindent, szép lakást, menő ruhá­kat meg akar szerezni. m MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.): Az w4r év ezen időszaka a Mérleg kedvence lehet. Vegyen részt min­den szertartáson, keresse fel bará­tait is! ^ SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.): A decemberre a nyugodt lassú­ság, kényelem és boldogság lehet a jel­lemző. Ha nagyobb partit ad majd, a szervezéssel töltheti ideje nagy részét. 1 NYILAS (XI. 23.—XII. 21.): A gSI hónap első napján nagyot hi­bázhat a Nyilas. Emiatt eddigi mun­káját meg kell ismételnie. Bosszanko­dás helyett lépjen a tettek mezejére! £ BAK (XII. 22.-1.20.): A hónap első napján egy vagy akár két házi kedvencet is otthonába fogad­hat. Ezzel régi álma, vágya teljesül­het. Karácsonyra tervezzen előre! ^ VÍZÖNTŐ (I. 21.-II. 20.): A hónap elején rendkívül jó­kedvű. Ha házas, magánélete tö­kéletesnek, harmonikusnak tűn­het. HALAK (II. 21.-III. 20.): A hó­napot kissé rossz hangulatban kezdheti a Halak. Meglehet az oka rá, hogy munkahelyet váltson. Döntésé­vel azonban legyen óvatos! klasszikus és modern hangulatok [PAASÖCDS " í EBCDwcde www.pannonbutor.hu KARÁCSONYI MINTAVÁSÁR E»r 01 .-20. nélkül vásárolhatja meg ülőgarnitúráját', j. S-tM 'Az akció csak a szegedi üzletünkre. 2008.12.01 .-12,20-ig érvényes, csak a magyargyártású mnlagamilúrákfa vonatkozik. Az akció részleteivel keresse az üzietünke' SZEGED Bakay Nándor u. 29. 62/3TXi67 M H ( . i I y KA II I M I i m ( r.finlí I V k r» r IrAnyi i • >» t. Ii»«br»r.«»n NylF«»flyhA/ii »-».'» «. - . Sí-«g »;•> rl KALENDARIUM í> KELTE: 07 óra 11 perc NYUGTA: 15 óra 55 perc KELTE: 10 óra 23 perc NYUGTA: 18 óra 53 perc ISTEN ÉLTESSE! ELZA, OSZKÁR Az Elza német eredetű név, az Erzsébet rövidülése. Az Oszkár a régi germán Ans­gar névből származó angol és skandináv névből ered. Jelentése: jó dárda, szar­vast kedvelő. Ma ünnepel még: Enid. EZT IRTUK 1 éve: A szegedi Dóm teret szavazták meg lapunk ol­vasói Csongrád megye hét csodája közül az elsőnek. 5 éve: Guinness-rekordra pályázik Algyő: a falubeli­ek hat méter átmérőjű ad­venti koszorút készítettek. 10 éve: Darabonként 120 fo­rintért kiárusítja 170 ezer csirkéjét egy rúzsai tenyész­tő, mert nem tud takar­mányt venni az állatoknak. ORVOSMETEOROLÓGIA Meleg- és hidegfrontokkal egyaránt együtt járó tüne­tek, fejfájás, rossz közér­zet jelentkezhet. Tavasz a télben Készítette Tavaszias idővel kezdődik a meteorológiai tél. Ma a gyakran változó felhőzetből többfelé valószínű eső, zápor, helyenkéntzivatariskialakulhat. Erős lesz a szél. Szeged 15° Mórahalom 14 Hódmező­vásárhely E 14° Mindszent g 14 Szentes & 14° Békés­csaba 14 Makó E 15° Szolnok 14 Csongrád S 14° Kecskemét 8 13 Kistelek S 14° Orosháza g 14 További kilátások Időjárásunk változékony jellege a következő napokban is megmarad. A rövid napos időszakok mellett gyakran beborul az ég, és többfelé, több alkalommal várható eső, zápor. Továbbra is azátlagosfölötti hőmérsékletre számíthatunk Kedd Szerda >VNV.\ C J Max:12 Mln:3° Zápor Max:8° Min:5° Borult Csütörtök » \ » v Max:8 Min: 5° Zápor Péntek ^ Max:9° Min:3° Változó Vízállás: A Tisza Szegednél 164 cm (hőfoka 4,5 °C), Csongrádnál 44 cm, Mindszentnél 144 cm. A Maros Makónál 3 cm. Woody Allén 73 éves Woody Allén (képünkön), a sajátos humoráról híres ameri­kai filmrendező, színész és író 1935. december elsején szüle­tett New Yorkban, Allén Ste­wart Konigsberg néven. Az NBC-nél tévéshow-kat írt, mun­katársa volt a The New Yorker­nek és a Playboy magazinnak. Olyan filmek fűződnek a nevé­hez, mint a Fogd a pénzt, és fuss!, a Játszd újra, Sam!, vagy az Annié Hall. 1977-ben Os­car-díjat, 1986-ban Golden Glo­be Díjat kapott. Hobbija a base­ball, a póker, a sakk és a klari­nét - rendszeresen fellép a New York-i Carlyle kávéházban. 1997-ben feleségül vette Mia Farrow-val közösen nevelt lá­nyát, Soon-Yit, akivel két gyer­mekről gondoskodnak. Nemré­giben került a mozikba új film­je, a Vicky Cristina Barcelona. LOTTÓSZAMOK ÖTÖS LOTTÓ 10,13,28,52,65 • Joker: 574804 HATOS LOTTÓ 9,10, 22, 26, 31, 34 Agyontaposták Megvan az első halálos áldozata Amerikában az ünnepi vásárlási őrületnek: a hálaadás utáni nagy leértékelések napján egy New York állambeli áruháznál a vá­sárlók agyontapostak egy éjjeli­őrt. A 34 éves őr próbálta csüla­pítani a rohamot a hajnali 5 órai kapunyitáskor, a tömeg azonban elsodorta őt, és az emberek át­trappoltak rajta. A fiatalembert kórházba szállították, de már nem lehetett megmenteni. A NAP VICCE - Hogyan fog a rendőr nyu­lat? - Utánozza a répa hangját. KARÁCSONYI BUNDAVÁSÁR! - Női nemesszőrme bundák ~ Női-férfi irhabundák r­~ Férfi irhasapka ~ ~ Női ne.messzőrme kucsmák ~ SZŐRMEÜZLET SZEGED, ZÁKÁNY U. 41. (RÓKUS) Nyitva, h.-p., 9—17-ig. szombati 9—i3-ig Ezüat-. aranyvasárnap: 9—17-ig . i Tel.: 06-30/907-5544 6a/3i4-i69 JÖJJÖN EL, MEGÉRI! !! A NAPOS OLDALRÓL • A 20 éves, vajdasági Csernik Angelika Szegeden tanul kommunikáció szakos hallgatóként. A szerény, ám ambiciózus lány hobbija az olvasás, a séta és a lovaglás. Modellként is sikeres, már Milánóban is megfordult. Rendszeresen aerobikozik és úszik. Imádja az olasz ételeket, főleg a tésztákat. Hisz a pozitív életszemlé­letben, és nem szeret éjszakázni. Fotó: Free Faces Modell Management j További FOTÓK a témáról az interneten*! www.delmagyar.hu Az Országgyűlési Könyvtár állományából törölve

Next

/
Thumbnails
Contents