Délmagyarország, 2008. december (98. évfolyam, 280-304. szám)
2008-12-09 / 287. szám
Kedd, 2008. december 9. Megyei tükör 19 6 MOLNÁR JÓZSEF POLITIKÁT GYANÍT A HÁTTÉRBEN. - Az én polgármesterségem idején is volt egy ilyen kezdeményezés, de akkor elszámoltunk a dolgainkkal, és megállapodtunk a fejlesztésekről. Mi elébe mentünk az ügyeknek, ezt kellett volna tenni most is, de elmaradt a párbeszéd - nyilatkozta lapunknak Molnár József, aki 1985 és 1990 között Csongrád tanácselnöke, 1994 és 2002 között, nyugdíjazásáig pedig Csongrád polgármestere volt. Molnárt meglepte az önállósodási szándék erősödése, már csak azért is, mert szerinte lakosságarányosan jóval több beruházás teljesült Bokroson, mint a városban. Szerinte lehetséges, hogy ezt az egészet Csongrádról vezényelték le, mégpedig politikai megfontolásból. Gyovai Gáspár alpolgármestersége sokaknak nem tetszik, a szavazás pedig részben ellene is irányult. Molnár József úgy véli, mindkét fél veszíteni fog a szétválással, ráadásul félő, hogy ha a városvezetés 2010-ig semmittevéssel üti el az időt, annyira elmérgesedik a viszony Bokros és Csongrád között, hogy az később feloldhatatlan lesz. Megkeresésünkre Gyovai Gáspár azt mondta, hallott már másoktól is hasonló véleményeket, de hogy valójában mekkora szerepe volt a csongrádi politikai erőknek ebben a folyamatban, szerinte mások tudnák megmondani, ő nem. Elmérgesedhet Bokros és Csongrád viszonya 9 Csongrádon nem sok jót jósolnak az önálló Bokrosnak. A hegyközségi elnök szerint a szó'ló'hegy egy és oszthatatlan, oda nem szabad begyűrűznie a politikának. A város korábbi polgármestere lehetségesnek tartja, hogy Csongrádról vezényelték le ezt a kezdeményezést, mégpedig politikai megfontolásból. BÍRÓ DÁNIEL 17 ezer alá csökken Csongrád népessége, ha a bokrosiak szándékával megegyezően 2010-töl önálló település lesz a jelenlegi városrész, Bokros. Az 1040 lelkes falu a mostani számítások szerint évi 220 millió forintból gazdálkodhatna, a bevétel jelentős részét, mintegy 185 millió forintot az iparűzési adóból teremtenék elő. A legna• • A polgármesterségem # # idején is volt egy ilyen kezdeményezés, de akkor elszámoltunk a dolgainkkal, és megállapodtunk a fejlesztésekről. Molnár József gyobb befizető a Mars helyi vállalata. A feladatellátáson nem változtatnának, az iskolát továbbra is kistérségi társulásban működtetnék, de ehhez HA MEGROMLIK A VISZONY BOKROS ÉS CSONGRÁD KÖZÖTT, A FALU ISKOLÁJÁNAK FENNTARTÁSA ELVIHETI A FEJLESZTÉSRE SZÁNT FORRÁSOKAT Fotó: Tésik Attila majd a társult önkormányzatok beleegyezésére is szükség lesz. Csongrád, ahol többször is hangsúlyozták az utóbbi hozzájárulás esetlegességét, 40 milliós bevételkiesésre számíthat legalábbis Bedö Tamás csongrádi polgármester vasárnapi nyilatkozata szerint. - Nem tudom, jól döntöttek-e a bokrosiak. A gazdasági válság után okosabbak leszünk - mondta lapunknak egy csongrádi járókelő, akit a vasárnapi népszavazás eredménye kapcsán kérdeztünk. Ö nem, de egy másik helybeli, Hajdú Imre vállalta a nevét, és úgy fogalmazott: Csongrád számára jó, hogy Bokrosra nem kell többé költeni, az viszont rossz, hogy le kell mondania az állateledelgyár adójáról. A férfi szerint nem került volna a köztudatba ez az ügy, ha nem Bokroson lenne a székhelye a Marsnak. Egy csongrádiból lett bokrosit is megkérdeztünk, mi a véleménye a vasárnapi döntésről, de Ungerbauer György nem kívánt nyilatkozni az ügyben. A hegyközség elnöke azt mondta, a szőlőhegy egy és oszthatatlan, oda nem szabad begyűrűznie a politikának. 135/90 A VÉRNYOMÁSOM. TUDOM, MERT NEMRÉG MÉRETTEM. BEFEJEZŐDÖTT HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ELSŐ ÁTFOGÓ EGÉSZSÉGÜGYI FELMÉRÉSE A kutatás szerint Vásárhelyen az idős nők 70 százalékának, az idős férfiak több mint felének magas a vérnyomása. A fiatal férfiak körében előforduló magas vérnyomás gyakorisága pedig 17%, szemben a 10%-os országos átlaggal. Jó jel azonban, hogy gyakrabban vesszük igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, ami jobb orvosi ellátásra, egészségtudatosabb magatartásra utal. A rosszabbnak tűnő adatok a korai felismerésnek, a nagyobb odafigyelésnek köszönhetőek. Az EVP egyik legfőbb célkitűzése, hogy tovább csökkentse a nem felismert betegségek kockázatát. Az egészség mindenkinek jár. www.evp.hu Egészséges Vásárhely Program