Délmagyarország, 2008. november (98. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-05 / 258. szám
Szerda, 2008. november 5. Aktuális 13 tff5 KILOMÉTER ÚT ÉPÜL KISHOMOK ÉS KOPÁNCS KÖZÖTT 3 MILLIÁRDBÓL Megkezdték a 47-es további szélesítését Folytatás az 1. oldalról - Még 2002 előtt készült el a főút szélesítésének terve, ám ezt a vonatkozó előírások változása miatt felül kellett munkaterületet augusztus 13-án vette át a helyszínen. Az újratervezést és az engedélyeztetést csak ezt követően tudta elkezdeni. Dugó az Algyői úton Gyakorlatilag beállt a 47-es főút forgalma tegnap reggel - a 43-as javítása miatt, ahogy megírtuk, sokan Vásárhelyen átjönnek Makóról Szegedre és fordítva, mennek Szegedről Makóra. Mindez azt eredményezte, hogy a Fa-Villa vendéglőtől a Budapesti körút és a József Attila sugárút kereszteződéséig állt a sor, és Vásárhely felől folyamatosan jött az utánpótlás. Kamionok és személyautók hatalmas tömege igyekezett Szegedre, gyakorlatilag lépésben. vizsgálni. Ekkor derült ki, hogy új tervekre van szükség, s ehhez új engedélyeztetési eljárásokat is kell indítani. Az idei tél ezzel fog eltelni - indokolta a munkakezdés csúszásának okát a projektvezető. A Mota-Engil Zrt. ugyanis még idén július 11-én irta alá a • • Még 2002 előtt készült 77 el a főút szélesítésének terve. Jani Zsolt 4,5 kilométer hosszú szakasz szélesítéséről szóló szerződést a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt.-vel, majd a - A favágáson, az útba eső épületek elbontásán és a leendő útpályához szükséges homok és alapba való kő helyszínre szállításán túl az idén éppen ezért már nem tudunk más munkálatokat elvégezni. Azaz az építést nagy erőkkel csak tavasszal tudjuk megkezdeni tette hozzá a projektvezető. Jani Zsolt elárulta, hogy a következő lépés a tervekben szereplő, közvetlenül az út mellett lévő gyulói csatorna medrének áthelyezése, illetve a szintén különféle engedélyekhez kötött közmüvek kiváltása lesz. A kivitelező ezt követően a szükséges helyeken teljes talajcserét végez, illetve rendezi a terepet, majd ezután kezd hozzá a töltésépítésnek, amelyen majd az új pálya fut. TÉNYEK ÉS ÍGÉRETEK. A 47-est Algyő és Vásárhely között 2001 végén kezdték szélesíteni, az ünnepélyes alapkőletétel azonban csak 2002. március 18-án volt a laktanyánál. Az alapkövet még Orbán Viktor rakta le miniszterelnökként. Az első 1,5 kilométeres szakasz előbb Vásárhely és Kishomok között készült el, majd az algyői híd és a Kopáncs közötti körülbelül A kilométeres részt fejezték be. Az egész út átépítésére akkor 6-10 milliárd forintot szántak. A középső szakasz befejezését akkor 2004-re ígérték. Csakhogy az új kormány 2003-ban leállíttatta a beruházást. Csillag István közlekedési miniszter akkor azt ígérte: 2005-2006-ra átadják a hátralévő részt is. 2005 szeptemberében 5 napos békés tüntetést szerveztek a vásárhelyiek, miután kiderült, az építkezést nem folytatják. Tavaly Kóka János szakminiszter ígérte, hogy 2007-ben, de legkésőbb 2008-ban nekilátnak a munkának. A kormány végül arról döntött, hogy a 2008-2009-es közútfejlesztési beruházások közé bekerül ez is. Már 2007 decemberében ki akarták választani a kivitelezőt, de ez csak idén sikerült. 100 MILLIÁRDOS LÉZERKÖZPONTA VOLT SZOVJET LAKTANYÁBAN? Gigaberuházásra pályázik Szeged Ha Debrecen nem kapja meg a neutronközpontot, Szeged jó eséllyel szállhat harcba az Európai Unió másik gigaberuházásáért, a 100 milliárd forintos lézerközpontért. A világ legnagyobb lézerét az öthaimi laktanyában állítanák fel. SZABÓ C. SZILÁRD Az Unió lisszaboni célkitűzéseinek középpontjában az EU tudományos-technológiai versenyképességének fokozása áll. Tavalyelőtt közzétettek egy bstát, amely tartalmazza azokat a tudományos nagyberuházásokat, amelyeket 2015-ig akarnak megvalósítani. Ezek között szerepel az európai neutronkutató, valamint a lézerkutató központ. Mint ismeretes, Magyarország debreceni helyszínnel pályázik a 300 milliárd forintos neutronközpontra. Három város van versenyben: a spanyolországi Bübao, a svédországi Lund és Debrecen. Jövő év elején hirdetnek végeredményt. - Ha Debrecen nem nyeri meg a neutronközpontot, Szeged jó eséllyel szállhat harcba a 100 milhárdos lézerközpontért. Ez Magyarország B terve mondta Szabó Gábor fizikus, akadémikus. A Szegedi lúdományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Fizikus Tanszékcsoportjának vezetőjétől megtudtuk: a helyszín kiválasztására 2008. szeptember 20-i határidővel pályázatot írtak ki, amelyre Franciaország, Anglia, Csehország, Románia és Magyarország jelentkezett. A magyar kormány két helyszínt jelölt meg, Pécset és Szegedet. Szabó Gábor szerint Magyarországot, azon belül Szegedet a lézerkutatás nemzetközi élvonalában jegyzik. A 100 milliárd forintos beruházást 12 felünk lehet: Franciaország, Románia és Csehország. - A románok szakmailag gyengébbek, mint mi, a franciák pedig már megszereztek más nagy tudományos beruházásokat. Az is megállapítható, hogy ha hazánkba kerül a neutronközpont, biztosan nem ide telepítik a lézerközpontot - mondta a professzor az esélyeket tovább latolgatva. Ha viszont megnyernénk a lézerközpontot - folytatta akkor a 100 milliárdos beruházás közvetlen gazdasági hatása mellett hatalmas markeI NAGY SÁNDOR: A VÁROS TÁMOGATJA. Az önkormányzat támogatja a projektet, amely jól illeszkedik a Biopolisz-programba - közölte Nagy Sándor. A városfejlesztési alpolgármester elmondta: a közgyűlés pénteken dönt arról, hogy nyertes pályázat esetén részt vállal-e a lézerközponthoz szükséges infrastruktúra megvalósításában. ország konzorciumban készíti elő azzal, hogy a telepítés helyszínétől függetlenül közösen fogja azt használni. A beruházás 60 százalékát az EU, 40 százalékát pedig a befogadó állam állja. Két hét múlva Párizsban mutatják be a pályázó országok projektjeiket. Szabó Gábor szerint három komoly ellentingértéke is lenne annak, hogy legalább 10 évig Szegeden lenne a világ legnagyobb lézere, mellyel a fizika alapkérdéseitől kezdve az optikai gyorsítók segítségével végzett rákterápiáig sok mindent lehet kutatni. A lézerközpontot 2015-ig építik meg. A helyszínről jövő ősszel döntenek. Nehogy azt tessék hinm, hogy a pasik nem! Ők is nézik. Legfeljebb nem beszélnek róla. Ennyit. SULYOK ERZSÉBET Bátorság, bulvár - Láttad az arcát? Amikor kiválasztották a bátorságpróbára? Nem irigylem szegényt! - Én is csak a Natasa miatt nézem ezt a marhaságot. Nem is értem: odamegy egy élsportoló egy ilyen állat műsorba, hogy aztán tűrje a csúszómászókat a testén! - Akkor már inkább a másikba ment volna, Afrikába. Iszonyú sodrásban egy szál bikiniben, kötélen mászkáltak, majdnem levitte a víz a csaj bugyiját! - Micsoda baromságok, de minden tévében, hát nem? Amikor a Bódi Margó kritizálja a celebeket, hát az a legjobb. I Nehogy azt - Meg amikor a Bea asszony 7 7 tessék hinni, szambázik! Miközben az ura az őserdőben ökörködik. - Dehogy, a Győzikét már kimentették. És tovább. Ezek a dumák tegnap délután mentek egy szegedi fodrászszalonban, nők egymás közt, tudják. De nehogy azt tessék hinni, hogy a pasik nem! Ok is nézik. Legfeljebb nem beszélnek róla. Ennyit. A meglepő azonban nem ez. Mármint a jelenség, hogy bár baromságnak, ökörségnek, állatságnak titulálják sokan a bulvárt, egyszer csak kiderül: mégis nézik. És olvassák. Legfeljebb arra hivatkoznak: amikor mindenki a Stohl Buci meg az Iringó szambájáról, a szegedi Lakatos Krisztián Sinatra-dalairól beszél, meg arról, hogy Oláh Ibolya haza akar jönni Afrikából, és hogy most már nemcsak a Keleti miniszter lányait lehet látni minden csatornán, hanem a Gyenesei miniszter LeiIája is reklámarc lett - akkor muszáj bulvárt nézni és olvasni, nehogy kirekesztődjön az ember... Az igazán meglepő az, amikor kiderül, hogy a fönti tényszerűségek mellett mit „tanulnak" még a népek a bulvártól! Plakátszövegelést. A fönt említett makutyi dumák a fodrászatban majdnem mindig átcsapnak „politizálásba". És amikor egy gesztenyebarna meg egy platina kezdi erősíteni egymást, hogy Gyurcsány „monnyon le", és hogy a Viktor nem is akar miniszterelnök lenni - az az igazán meglepő. Hogy milyen kitűnően elsajátították a felszín és az idegek borzolását, a konyhafilozófiát, a végletekig egyszerűsítést, az „azt mondom, amit hallani szeretnél" álságosságot - az egészen elképesztő. Most pedig megyek haza, mert meg akarom nézni Natasa bátorságpróbáját. ELS0F0KU ITELET: NEM BIZ0NYITHAT0 A ZSAR0LAS Felmentették Kumborékat MUNKATÁRSUNKTÓL A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság pénteken hirdettek ítéletet a Kumbor Tibor és társai elleni büntetőperben. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának egykori vezetőjét, akit bűnszövetségben, folytatólagosan elkövetett zsarolással vádoltak, és a harmadrendű vádlottat, a szír Manai Redát a szegedi Krajkó Zoltán védi. Az ügy másodrendű vádlottja Hussein Tamer egyiptomi állampolgár. A történet 2003. július 9-én kezdődött, amikor Szegeden kommandósok fogták el az egykori sztárnyomozót és a vád szerinti társait. Az ügyben első fokon, még 2005-ben a Budai Központi Kerületi Bíróság Kumbor Tibort 6 év börtönbüntetésre ítélte. A másodfokon eljáró Pest Megyei Bíróság az ítéletet megalapozatlannak mondta ki, s hatályon kívül helyezte. A fővárosi II. és III. kerületi bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletében mindhárom vádlottat felmentette a fent említett vádak alól. Kumbor Tibort mindössze önbíráskodás miatt ítélték el 1 év 2 hónap letöltendő börtönbüntetésre, de mivel a volt sztárzsaru négy évet már börtönben töltött, ezt nem kell leülnie. Az ügyész az ítélet súlyosbításáért, a vádlott és védője felmentésért nyújtott be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős. Folytatás másodfokon jövő év közepén-végén. A FORD HOVÁNY , HASZONGEP JÁRMŰIVEL RENDKÍVÜLI AJÁNLAT: Flottakedvezmény mindenkinek már egy új Ford haszongépjármű vásárlása esetén is! TD 4.090.000 Ft+Áfa (bruttó: 4.908.000 Ft) helyett bruttó 912.000 Ft énnyel kedvezm 3.330.000 Ft+Áfa (bruttó: 3.996.000 Ft) 0% Akár kezd őbefizetésse I RAKTARKESZLETUNKROL AZONNAL ELVIHETŐEK! Ford Hovány Feel the difference Szeged, Algyői út 39. Tel.: 62/556-300 www.fordhovany.hu A flottakedvezmény kizárólag új Ford haszongépjármű vásárlása esetén érvényes. A kép illusztráció. Az ajánlat 2008. november 1 -tői december 22-ig vagy a készlet erejéig érvényes. A tájékoztatás nem teljeskörü, részletek márkakereskedésünkben. Vegyes átlagfogyasztás 6.9-101/100 km. CQ2-kibocsátás: 208-264 g/km. FAIRTÁS KOPÁNCSNÁL. TISZTÍTJÁK A LEENDŐ NYOMVONALAT Fotó: Tésik Attila