Délmagyarország, 2008. november (98. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-26 / 276. szám

Csütörtök, 2008. november 27. Aktuális 13 -4 Folytatás az 1. oldalról A Suzuki végül az árokban kötött ki, tulajdonosait a helyszínre érkező tűz­oltók szabadították ki a járműből. A középkorú házaspár és a Fiatot veze­tő, egyedül utazó fiatal nő a helyszí­nen szörnyethalt. Az eperjesi házaspárról megtud­tuk, hogy orvosi ellenőrzésre indul­tak Szegedre, a férfit egy hónappal ezelőtt műtötték, és kontrollra kel­HALÁLOS KERÉKPÁROS-BALESET. Késő délután újabb halálos baleset történt Vásárhely külterületén, az Erzsébeti úton. Fél 6-kor eddig is­meretlen ok miatt tért át a menet­irány szerinti bal oldalra egy arra kerékpározó 49 esztendős férfi, egyenesen egy szabályosan közle­kedő személygépkocsi elé, amely elgázolta őt. A biciklis sérülései olyan súlyosnak bizonyultak, hogy a helyszínen életét vesztette. A kedd reggel Szentes és Vásárhely között történt, három ember életét követelő baleset helyszínén délelőtt 11 óráig teljes útzár mellett dolgoztak a kiérkezett rendőrök. A helyszínelés alatt komoly torlódás alakult ki, több sofőr azonban nem várt, és inkább visszafordult személygépkocsijával. A Szentes irányából érkezők Szegvár felé közelítették meg Vásárhelyt. A helyszínelést követően délután 1 óráig félpályás útzár volt életben, a forgalom csak ezután állt helyre. lett volna mennie. Otthonukban sen­kit nem találtunk. A szomszédok annyit elmondtak, hogy közös gyer­mekük nincsen, de mindkettőjüknek van egy-egy fia - egyikük Békés, másikuk Bács-Kiskun megyében él. A fiatal vásárhelyi nő autójában pe­dig - úgy tudjuk - gyerekülés is volt, amely arra utal, hogy az áldozatot kisgyermek várta otthon. Lakásuk ajtaját tegnap délután senki nem nyitotta ki, és a szomszédok sem voltak otthon. Tegnap a megye fölött végig borús volt az ég, reggel és napközben is esett, emiatt az utak nedvesek, nyál­kásak voltak. A 45-ös főút Mindszent és Derekegyház közötti szakaszán ­ahol a karambol történt - számtalan kátyú, illetve kisebb-nagyobb bukka­nó van az aszfaltban, amelyre napos időjárás mellett is különösen oda kell figyelni. A Suzuki nyári gumikon fu­tott, így elképzelhető, hogy a kerekek rossz tapadása miatt megcsúszott az autó, és emiatt tért át a szemközti sávba. A baleset okait szakértők be­vonásával, közigazgatási eljárás kere­tében vizsgálja a Szentesi Rendőrka­pitányság. I' tol) FOTÓK i témáról az interneten! www.detnugyiii.hii 3 és fél éves mélyponton a benzin ára HOLLÓSI ZSOLT Válságspirál A mozaikkockák összeillesztésével kirajzolódik az egyre sötétebb kép. Ne legyenek illúzióink: a globális válság előbb-utóbb mindnyájunkat komolyan érint - munkanélkülieket, alkalmazottakat, vállalkozókat, nyugdíjasokat. Elég csupán egyetlen nap hírügynökségi jelentéseit vé­gigpörgetni, és a mozaikkockák összeillesztésével kirajzolódik az egyre sötétebb kép. Az Alcoa cégcsoport móri gyárából és a székesfehérvári hengermű gyáregységből 730 dolgozót bocsát el jövőre. A Nokia ötezer főt foglal­koztató komáromi gyárában a tavalyinál hosszabb időre állítja le a ter­melést az ünnepek alatt. De hogy ne csak a friss, honi hírekből szemez­I A mozaikkockák gessünk: az osztrák idegenforgalom­MM Összeillesztésével ban a legrosszabb esetben jövőre akár 7200 munkahely is megszűnhet. Az OECD szerint 30 tagországában a gazdasági teljesítmény várhatóan 0,4 százalékkal csökken jövőre - ennek következményeként két év alatt 8 millióval növekedhet a munkanélkü­liek száma. . Sorra figyelmeztetnek az elemzők: biztosra vehető, hogy vissza­esik az exportunk, megáll az ipar, az építőipar, a kereskedelem és a tu­rizmus növekedése. Rosszul járnak azok is, akik a bankok, vállalatok mecenatúrájából éltek. Rájár a rúd a már egyébként is nehéz helyzet­ben lévő sportra és a kultúrára. A sokak által irigyelt közszférában is elfelejthetik a fizetésemelést, megszűnik a tizenharmadik havi bér. Csökken a nyugdijak és a szociális juttatások reálértéke. A pénzügyi válság évtizedek óta a legsúlyosabb recesszióba sodor­hatja a fejlett ipari országokat, ahol az eddiginél is jobban felértékelőd­nek a biztos munkahelyek. A közgazdász-kutató azt tanácsolja: válság idején mindenki foggal-körömmel ragaszkodjon a munkahelyéhez, húzza össze magát, próbálja átvészelni a következő egy-másfél - vagy ki tudja, hány évet. Csongrád megye közei 17 ezres munkanélküli seregének sem sok biztatót lehet mondani. Az országon belüli mobilitás, sőt már a külföldi munkavállalás sem jelenthet megoldást. A válság által különösen súj­tott Nagy-Britanniából lengyelek tízezrei térnek haza, Németországban is arra inspirálja a kormányzat a legnagyobb cégeket: a hazai munka­helyek megőrzését tartsák a legfontosabbnak. A 1929-33-as nagy gazdasági világválságról legelőször egy tan­könyvi fotó ugrik be: diplomás férfi álláskereső táblával a nyakában rója Budapest utcáit. A korabeli újságokat lapozgatva kiderül: a bekö­vetkező tragédia lehetőségét sokáig fel sem mérték az emberek. Egy­szerűen nem működött a veszélyérzetük. Mintha ma is ugyanez történne. ÁRVÍZ ELLEN: ROMÁN, SZERB ÉS MAGYAR A bajban összefognak MUNKATÁRSUNKTÓL Regionális koordinációs központot alakítottak ki az árvízvédelmi munká­latok összefogására magyar, román és szerb együttműködéssel Temesvár mellett. Szakembereket képeztek ki, és létrehoztak egy bárhol gyorsan be­vethető mentőcsoportot a Duna-Kö­rös-Maros-Tisza Eurorégióban - közöl­ték a program zárókonferenciáján teg­nap Szegeden. Az európai uniós támo­gatással megvalósult, 223 ezer eurós programban egy korábbi katonai bá­zis területén alakították ki a regionális koordinációs és kiképzőközpontot ­mondta Marieta Mateescu projektko­ordinátor, a Temes Megyei Tanács munkatársa. Csókási Eszter, a Du­na-Körös-Maros-Tisza (DKMT) Kht. ügyvezetője elmondta, hogy az elmúlt hónapokban összesen 240 szakember - vízi mentők, kutatómentők, búvárok - kiképzése is megtörtént. A kiképző­központ működtetéséhez beszereztek egy négyszáz fő befogadására alkal­mas „mobil falut", egy monitoring rendszert, egy hordozható meteoroló­giai állomást, egy mentőhajót, vala­mint védőruhákat. A közeljövőben egy bárhol bevethető egészségügyi ál­lomást és egy tábori konyhát kíván­nak kialakítani. Műszaki vizipÜ Zöldkártya Személygépkocsik, 3,5 tonna össztömeg alatti tehergépkocsik és pótkocsik, valamint motorkerékpárok műszaki vizsgáztatása, környezetvédelmi felülvizsgálata. 62/551-700 • Szeged, Dorozsmai út 9, 62/535-700 • Hmv, Szántó K. j. u. 1 78. TOYOTA TVmx • i,HilHHJIH»fF«miHBIl Szeged • Hódmezővásárhely TRAGIKUS BALESET TÖRTÉNT A SZAKADÓ ESŐBEN SZENTES ÉS VÁSÁRHELY KÖZT Egy házaspár és egy fiatal no halt meg a 45-ös úton A SUZUKI BAN KETTEN, A FIATBAN EGY EMBER UTAZOTT-SENKI SEM ÉLTETÚL Fotó: Tésik Attila MOSTANÁBAN GYAKRAN KELL CSERÉLNI AZ ÁRTÁBLÁKAT A KUTAKNÁL Fotó: Segesvári Csaba •4 Folytatás az 1. oldalról Akkor biztosnak látszott, hogy az emelkedő világpiaci olajárak miatt hosszú távon további drágulásokra kell berendezkedni, az év végére akár 350 forint is lehet a benzin li­terenkénti ára, a gázolajé pedig 380 forint. Ezt a szakértők jósolták meg. Ugyanezen szakértők szerint - öt hónappal dermesztő jóslataikat kö­vetően - most rövid távon nem vár­ható az üzemanyagok jelentősebb drágulása a kereslet, valamint az olaj árának csökkenése miatt, sőt inkább további mérséklődést vagy stagnálást prognosztizálnak. Ennek hátterében az is meghúzódik, hogy a dollár nem erősödik olyan arány­ban a forinttal szemben, mint aho­gyan az olaj, illetve az olajszárma­zékok ára csökken a piacon. ES 1 HORDÓ OLAJ 50 DOLLÁR ALATT. Az északi-tengeri Brent könnyű­olaj hordónkénti ára mára már 50 dollár alá esett. Az olajért idén jú­lius 11-én kértek a legtöbbet, egy hordó ára akkor meghaladta a 147 dollárt.

Next

/
Thumbnails
Contents