Délmagyarország, 2008. november (98. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-25 / 275. szám

101 Gyógy-ír Kedd, 2008. november 25. ' 9 Rossz a lehelete? Fogmosás után is? Lehet, hogy valami komolyabb baja van, de még az orvosok sem tudják egyelőre kimutatni. Ezt állapította meg Christopher Phillips brit kutató és munkatársai a Walesben működő Nyomtatási és Bevonattechnológiai Központban a Swansea Egyetem Orvosi Karával együttműködve 2007-ben. Renato Zenobi a Zürichi Szövetségi Mű­szaki Egyetem munkatársaként hasonló eljárást ismertetett illékony és nem illékony anyagok vizsgálatára a leheletben. Phillips és munkatársai a lehelet illékony szerves anyagait vizsgálták egy speciális eljárással, amelyben az elválasztástech­nika egy fajtáját (kromatográfiai kombi­nálták egy tömegspektrometria nevű analitikai módszerrel. Azt találták, hogy bizonyos anyagok megnövekedett mennyisége fontos indikátora lehet egy-egy betegségnek. A gyümölcsökre jellemző illatanyagok (ún. gyümölcsész­terek) és a körömlakklemosókból ismert aceton a cukorbetegségre; az istállókban is előforduló ammónia a májgyulladás­ra; a káposzta, cékla és más zöldségek főzése során is keletkező dimetü-szulfíd megjelenése a leheletben a májzsugoro­dásra lehet jellemző. Zenobi és munkatársai azt tapasz­talták, hogy az acetaldehid felbukka­nása a leheletben a tüdőrákra, a hid­tTUDÓSBlOG rogén-cianid a cisztás fibrózisban szenvedők pseudomonas aeruginosa baktérium okozta fertőzésére utal. Vannak bizonyos rákbetegségekre jel­lemző további illékony szerves anya­gok, amelyek kimutatása fontos előre­lépést jelenthet ezen betegségek korai diagnosztikájában. Az új módszer a vér- és vizeletvizsgálat mellett olyan ártalmatlan eljárást jelent, amellyel számos betegség gyorsan előre jelez­hető. Most már csak abban kell re­ménykednünk, hogy ez az eljárás ha­marosan bevonulhat a korai diagnosz­tikai módszerek közé, talán Magyaror­szágon is... Kovács Lajos tudományos főmunkatárs, Szegedi Tudományegyetem, Orvosi Vegytani Intézet www.delmagyar.hu/blog BABAMOZI Szemészet a terhesség 12. hetétől, melyhez CD-t és DVD-t is adunk. Bérkert Klinika Szeged, Bérkert u. 11. Bejelentkezés: (30) 968-1921 REPÜLŐS UTAK ÁRA A2 ILLETÉKET NEM TARTALMAZZA INFORMÁCIÓT KÉRJEN IRODÁNKTÓL! Csatlakozás: Szöged-Budapest-hatarálkelri útvonalon, vagy transzferrel! Tel.: 62/424-760, 30/915-1304, 30/481-8299 E-mail: info^gesztenyeliget.hu Web: http://www.gesztenyeliget.hu Levelezési cím: HAG INVEST KFT. 6720 Szeged, Atadi vértanúk tere 3. mfszt. 7. Kedves Beteg! Gondok vannek a halláséval? ,új hallás, új életi • # ^ rni ,,._ „t„t.,^| .njuiju:.!. _s ri... i. ^ rut-orr-gegeszen es auuioioyiat vizsgmaujK. v Díjmentes hallásvizsgálat • Hallókészülékek és tartozékok forgalmazása, illesztése, szervizeltetése és javíttatása • Fülbevaló­belövés • Allergiás nátha, szénanátha és orrdugulás fénykezeléssel • RMN&ÜGHt Részletvásárlási lehetőség. Díjmentes betegszállítás Egyéni és uszodai illesztékek (hagyományos, gyors), zajvédő MEGA KÉT. Fiil-orr-gégészeti és audiológiai magánrendelő 6720 Szeged, Roosevelt tér 7-9. www.megainfo.hu 62/424-607, 20/255-3893 Tőlünk vásárolt hallókészülék javítása esetén lehetőségeink szerint cserekészüléket biztosítunk. Bérelhető hallókészülékek. Dr. Horóczi Zoltán szemsebész főorvos Dr Lisovszki Márta szemész szakorvos Bejelentkezés: h.-p.: 16.00-20.00 1 Tel.: 06-30/662-7292 I Rendelés helye: KLINIKüM'j^ RENDELŐ Szeged, Madách u. 2. Z(s)EPPELIN KÖRUTAZÁSOK Szeged, Fekete sas u. 17. • Tel.: 62/426-084 Online foglalás: www.zseppelln.hu Adventkor: Bécs-Mariazell-Baden 11.28. és 12.12., 3 nap, félpanzió 41 900 Ft Nürnberg adventi csillogásban 12.05., 12.12. és 12.19.. 3 nap., reggeli.... 39 000 Ft Szlovén karácsony (wellness-fúrdéssel) 12. 23., 4 nap, FP + ünnepi vacs 55 000 Ft Szilveszter Párizsban 12. 29., 6 nap, reggeli, busszal/repülővel: 87 000/138 000 Ft Szilveszter Szlovéniában (Bled, Plran, Postojna...) 12.29., 5 nap, reggeli 66 500 Ft Szilveszter Toscanában (Slena, Firenze. Pisa, Lucca) 12.29.. 5 nap, reggeli 61 800 Ft Szilveszter Isztambulban (fak. programok) 12. 30., 4 nap, repülővel, regg. 105 800 Ft Szilveszter Krakkóban (Wieliczka, Zakopane) 12. 30., 4 nap. reggeli 48 900 Ft A EUR0PE DIRECTSieqeú európai információs pont Integrációs Klubjának soron következő rendezvénye: 2008. november 27., 17.00 A NATO a XXI. században Előadó: dr. Sztáray Péter főosztályvezető-helyettes, Külügyminisztérium, NATO és Békepartnerségi osztály Helyszín: SZTE ÁJK kari társalgó (Tisza L. krt. 54. III. emelet) Az SZTE Európa-tanulmányok Központja szeretettel vár minden érdeklődőt. Információ: 62/544-135, iszekeres@eutk.u-szeged.hu § dimenziós $ §ff ultrahangvizsgálat ; A KÉPMINŐSÉG UJ MERCEJE Az i.Scription™-nel hihetetlen új élményben lehet része: kimagasló élesség és tisztaság mellett a színek sokkal gazdagabbak, mint eddig bármikor, az éjszakai és a szürkületi tájékozódás tükröződés­és fényudvarmentes, minden lélegzetelállítóan éles. Hagyományps korrekcióval Í.Scription™-nel KERESSE AZ ESZIK OPTIKABAN ? Szeged, Tisza L. krt. 75. €SZIK I Tel.: 06-62/420-642 ST www.eszikoptika.hu £S<a (fjcndcJjoti szeretteire az ünnepek, afatt/ **T * ** * * * * * * ** . * * * t ** * i ÉS TERMÉSZETGYÓGYÁSZATI KEZELÉSEK Gerinc-, ízületi, idegrendszeri, légúti, allergiás és emésztési panaszok Dr. Petrov Jurij és A Dr. Petrovné Ráti Lilla természetgyógyász Bejelentkezés: Í2/471-541 Természetgyógyászati magánrendelő': 6723 Szeged, Rózsa U. 4. Részletek: www.bioklinlka.hu MBT PONT SZEGED. Nagy Jenő u. 3/B Tel.: +36-62-641-880 Nyitva: H-P: 10-18, Szo:9-13 www.mbt.hu A ZSÍROS ÉTREND OKOZZA A SZÍVINFARKTUSOK HARMADÁT HASZNOS A BÚZASÖR MTI A sör egészséges is lehet, főleg a férfiak számára, akiknek a körében gyakori a súlyos B-vitamin-hiány, különösen do­hányzók esetében - adta hírül a Die Welt című német lap bostoni kutatókra hivat­kozva. A B-vitamin hiánya vérszegény­ségben nyüvánul meg, amely fáradtság­gal, keringési problémákkal és koncent­rációzavarral jár. Sok élelmiszer tartal­maz B-vitamint, például a banán, a ká­poszta és a tejtermékek, de a búzasör­ben különösen magas koncentrációban van jelen. Ez a komlóból származó, xan­tohumol nevű vegyületnek köszönhető, amely gyulladáscsökkentőként hat a szervezetben - gátolja a reuma, az érszű­kület és talán még egyes daganatok ki­alakulását is. Ezenkívül a sör magas fol­savtartalmának köszönhetően, a vér ho­mociszteinkoncentrációját is csökkenti. Ez az aminosav különösen károsítja a véredényeket, és növeli a szívinfarktus kialakulásának veszélyét. Egy sör elfo­gyasztása után a szervezet jobban lei tud­ja védeni a káros gyököket. MIT TUD A LÉGZÉSTESZT? GESZTENYELIGET NYUGDÍJAS-LAKÓCENTRUM „Ha bolAopágunk vau, min énünk van. The anti-shoe. Ajándékozzon egészséget! ' kalóriát éget Gyógytornász szakembe­rek, ingyenes mozgás­szervi állapotfelméréssel és MBT próbával várják Ont szaküzletünkben! ILLUSZTRÁCIÓ: KARNOK CSABA BIZTONSÁGOS, GONDTALAN NYUGDÍJASÉVEIT NÁLUNK MEGVALÓSÍTHATJA. 35 ÉS 55 M2-ES APARTMANOK ÉRTÉKESÍTÉSÉVEL KAPCSOLATBAN MUNKATÁRSAINK KÉSZSÉGGEL ÁLLNAK RENDELKEZÉSÉRE! • minden lépéssel megdolgoztatja a tör­és combizmokat * védi izületeit és gerincét • a sportolás lehetőségét biztosítja külön idő­ráfordítás nélkül Sokan szeretik a zsírban gazdag sertéshúst A fejlődő országokban elterjedt étkezési szokások mint például az olajban sütött ételek, a só túlzott használata és a húsevés okolható a világon elszen­vedett szívinfarktusok harmadáért, mutat rá egy friss tanulmány. DAILY MAIL Azok, akik sok húst esznek, minden­nap zsírban gazdag ételeket fogyaszta­nak, a szívinfarktus nagyobb kockáza­tának teszik ki magukat. A kutatók rá­jöttek, hogy az úgynevezett nyugati étrenddel 35 százalékkal nő az esélye annak, hogy szívinfarktust kap vala­ki, szemben azzal, ha a szegényebb országok étrendjét fogyasztja, mint például sok gyümölcsöt és zöldséget, és kevesebb húst. A kutatás során 52 országban vizsgá­lódtak, 16 ezer embert kérdeztek meg étkezési szokásaikról, közülük 6000 olyan személyt, akinek korábban már volt szívinfarktusa. Az eredmények azt mutatják: a fejletlenebb országok ét­rendjén élők körében globálisan 30 százalékkal kisebb a szívinfarktusok aránya. Az Interheart nevű tanulmány során a kutatók három étrend-kategóri­át állítottak fel, ami világszerte jel­lemző. A nyugati étrend nagy mennyiségű sült ételt tartalmaz, sós rágcsálnivaló­kat, tojást és húst. A kockázati faktorokat tekintve a kutatás során arra jutottak, hogy a nyugati étrendet követőknek 35 száza­lékkal kisebb esélyük van rá, hogy szívinfarktust kapnak, összehasonlít­va azokkal, akik nem esznek elegen­dő zöldséget és gyümölcsöt.

Next

/
Thumbnails
Contents