Délmagyarország, 2008. november (98. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-25 / 275. szám
Hétfő, 2008. november 24. Aktuális 13 Szülei eldugták a Mercedesben üld not Folytatás az 1. oldalról A fentiek szorosan kapcsolódnak a november 12-én a Tolna megyei Gyönk közelében történt kivégzésszerű gyilkossághoz. Gyilkos útonállók Mint azt korábban már megírtuk: aznap reggel Hőgyész és Diósberény között megállították a Szegeden élő, saját, ezüst színű Mercedesét vezető Húszéin Tamert, és több pisztolylövéssel megölték. Az egyiptomi állampolgárságú arab férfival együtt utazott a barátnője is, a 22 éves csibráki E Klaudia. A rendőrség 30 órán belül őrizetbe vett előbb két férfit, majd nem sokkal később egy harmadikat is. Kiderült, a csibráki, felszámolás alatt álló és Húszéin Tamer által bérelt fatelep tulajdonosát, D. Antalt (Anti bácsit), valamint a sógorát és a fiát. őket gyanúsítja a rendőrség a gyilkossággal. Máté Dezső elmagyarázta, „a gyanúsítottak egyelőre nem tettek teljes körű beismerő vallomást, szerepüket még tisztázni kell". A rendörök már tudják, hogy az autót - a korábban megjelentekkel ellentétben - nem F. Klaudia, hanem a későbbi áldozat vezette; a Mercedest klasszikus útonállásos módszerrel állították meg; a tettes nem viselt csuklyát vagy maszkot, hanem kapucnit húzott a szemébe, az állát pedig pulóverrel takarta el; a gyilkosság negyed nyolc és nyolc óra között történt. A főnyomozó azt is elárulja, hogy a főkapitányságról mintegy negyvenen vetették magukat a gyilkos után. - Volt egy autótípus egy töredékrendszámmal, ezen a nyomon indultunk el. Ügy tudjuk, a fatelep körül kirobbant elszámolási vita vezetett a leszámolásig, más ügynek nincs köze a bűncselekményhez. A Dunában találtunk fegyvereket, valószínűleg azokból adták le a halálos lövéseket, a pisztolyokat szakértők vizsgálják. A bűncselekménnyel kapcsolatos összes bizonyítékot szakértők elemzik - mondja befejezésül Máté Dezső alezredes. Klaudia a fatelepen Csibrákon F. Klaudia szülei nem engedik meg a lányuknak, hogy bármit is mondjon, még azt sem tudjuk meg, hogy Húszéin Tamer barátnője hajlandó lenne-e velünk beszélni. Azt másoktól hallottuk, hogy a helyes, csinos F. Klaudia négy hónappal ezelőtt a barátnőjével jelentkezett a fatelepen munkára, felvették, majd nem sokkal később D. ANTAL BARÁTAI: SZÖILŐSI MÁRIA ÉS HORVÁTH TIVADAR. A GYILKOSSÁG NAPJÁN TALÁLKOZTAK ÉS BESZÉLTEK IS AZ IDŐS GYANÚSÍTOTTAL Fotó: Segesvári Csaba szorosabb kapcsolatba került a telepet február óta bérlő Húszéin Tamerrel. A fatelepen az arab férfi megölésekor öten dolgoztak, a gyilkosság napján leállt a munka. Csibrákon félnek az emberek, nehezen nyílnak meg. Az kiderült, hogy D. Antal 6-7 éve árverésen vette meg a fatelepet, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től három éve kapott 176 millió forintból és saját tőkéjéből felújította, korszerűsítette a környéken egykor 160-180 embernek munkát adó üzemet. D. Antalnál három éve jelentkeztek anyagi gondok, egy megrendelője nem fizetett ki egy 30 milliós számlát, azóta csak futott a pénze után. Húszéin Tamert az év elején egy környékbeli erdész azzal ajánlotta D. Antal figyelmébe, hogy a szegedi férfi tőkeerős, kibérelné a telep egy részét. A két férfi megegyezett, ám a tulajdonos és a bérlő nem sokkal később összeveszett. A volt dolgozók szerint azért, mert Húszéin tulajdonosként viselkedett, D. Antallal is és másokkal szemben is játszotta a főnököt, mindenkivel rendkívül agresszív volt. A csibrákiak közül senki nem tartja elképzelhetőnek, hogy a mindenkivel kedves, egyébként pedig csendes, szerény D. Antal akárcsak gondolatban merényletet forraljon bárki ellen. Többen is megemlítik, hogy két ukrán férfi egy hónapja a fatelepen tárgyalt Húszéin Tamerrel. Szigetszentmiklós, Barbie-tanya - Ha 12-én reggel negyed 8 és 8 óra között ölték meg azt az arab férfit, akkor Anti bácsi nem lehetett, mivel fél kilenckor itt volt, hármasban kávéztunk. Annyi idő alatt nem lehet megtenni az utat - mondja a D. Antalék szigetszentmiklósi házával szemben lévő hangulatos Barbie-tanyán Kolozsvári Jenő. A középkorú férfi rámutat a mellette ülő Sáfár Lászlóra, aki bólint, majd szóban is megerősíti: - Fél küenckor velünk kávézott. * A pult mögül előjövő Szöllősi Mária a telefonja híváslistáját mutatva mondja, hogy 12-én 13 óra 15 perckor és 13 óra 21 perckor is hívta őt D. Antal, nem sokkal később személyesen is találkoztak. Másnap 12 óra 58 perckor ismét beszéltek, a férfi arra kérte, hogy vegyen át egy borítékot, amit neki visznek. - Sem telefonban, sem személyes találkozásunkkor nem éreztem a hangján, hogy ideges vagy nyugtalan lenne. A feleségét frissen operálták. Azt hiszem, ha olyan szörnyűséget követett volna el, mint amivel gyanúsítják, akkor az látszott volna rajta mondja Szöllősi Mária. Ü TovÁbbi információk, fOTÓK 3 fémáréi«ii www.delmagydr.hu A potenciális támogatotti kör többszöröződésével megnőtt az esély, hogy elfogy a pénz, sőt talán még kevés is lesz. KOVÁCS ANDRÁS Magyar mentés Az OTP Bankcsoport 2008 első kilenc hónapjában rekordnagyságú, 298 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami éves szinten 90 százalékos növekedés. A közel háromszázmilliárd forint kísértetiesen annyi, mint az a 300 milliárd, amit a kormány bankmentő csomagja a pénzintézetek tőkéjének megerősítésére szán. Az élet fintora, hogy három nagybank egyikeként éppen az OTP-re. Erre persze nehéz volt gombot varrni, az eredményközlő november közepi sajtótájékoztatón mondta is finoman a bank vezérigazgató-helyettese, hogy az OTP nem kérne a segítségből. A CIB már bő héttel korábban, II A potenciális az IMF-hitelre alapozott bankmentő 7 7 támogatotti kör csomag első hírére jelezte, hogy köszöni szépen, de momentán nélküle is megvan. Igaz, akkor a feltételek még úgy szóltak, hogy annak csak három nagybank felelt meg - az MKB, a harmadik ugyan nem mondott határozott nemet, de jelzésértékűen sokáig tanulmányozta a kérdést. Ezen eddig akár kínjában derülhetne is az ország, ám árnyalni szükséges a 300 milliárdos adózott OTP-eredményt, mielőtt szembeállítjuk a 300 milliárdos teljes magyarországi bankmentő csomaggal. Szóval az OTP-é azért háromszáz, mert eladta a Garancia Biztositót 170 milliárdért. Meg van még néhány szakmai tétel, amelynek végén a bankcsoport „egyszeri hatásoktól megtisztított harmadik negyedévi konszolidált adózott profitja" már csak 50 milliárd forint. Ez viszont ötödével kevesebb, mint a tavalyi, s tizedével kisebb az elemzői várakozásoknál is. Viszont még mindig több annál, hogy magától kérincsélni kezdene a bank - merthogy a tőkeemelés nem elhanyagolható mellékhatása az állam tulajdonszerzése. Az Itt ez a szép bankmentö csomag, mégsem kell senkinek című készülő fiaskót úgy kezdték enyhíteni az illetékesek, hogy rövid úton kikerült a törvényjavaslatból a nagysággal összefüggő előírás. így, a potenciális támogatotti kör többszöröződésével megnőtt az esély, hogy elfogy a pénz, sőt talán még kevés is lesz. Akarom mondani: kicsi. És enyhén savanyú, de a miénk - még ha az IMF-től is kaptuk. EGYMILLIÓT AJANL0TTAK FEL A SZABADKAI KISLANYNAK Megvan a pénz a kezelésre Jelentős támogatást ad a Gyermekrák Alapítvány a szabadkai Aranyos Anita gyógyulásához. így elhárult a veszély, hogy pénzhiány miatt leálljon a leukémiás kislány kezelése. MUNKATÁRSUNKTÓL Felvállalja a szegedi gyermekklinkán gyógyuló szabadkai Aranyos Anita utolsó kezeléseinek teljes, közel egymilliós költségét a Gyermekrák Alapítvány közölte tegnap a jó hírt Balogh István, az alapítvány kuratóriumi elnöke. A szervezet vezetője lapunkból és a családtól értesült a tizenhárom éves leukémiás kislány sorsáról, akinek - mivel szerb állampolgár - kemoterápiás költségeit nem fizeti a magyar egészségbiztosító. A magyar kislányt gyógyítani viszont csak Szegeden tudják, Szerbiában nem. Családja minden ingóságát, majd végül a házát is eladta, hogy fedezzék a többmüliós kezelések költségeit - ez azonban nem volt elég. Ekkor fordultak a nyilvánossághoz. Ennek eredményeként kisebb felajánlások érkeztek Anita gyógyíttatására - legutóbb a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségétől 180 ezer forint. - Sokat dolgozunk azon, hogy segítséget nyújthassunk a határon túli kis magyar betegek gyógyulásához is, ez azonban nem egyszerű feladat. Főként Szerbiával kapcsolatban, amely nem uniós tagország. Azt viszont megengedhetetlennek tartom, hogy egy magyar gyerek ne kapjon megfelelő ellátást csak azért, mert a határ túloldalán él - magyarázta Balogh István, miért segítik Anita gyógyulását. Hozzátette: a napokban az egészségügyi miniszterrel folytatott megbeszélésein is szóba hozza a szerbiai magyarok egészségügyi támogatásának problémáját, hogy mielőbb megnyugtató megoldást találjanak rá. .^őve/^c/a 990 Ft n kor/át au'ó ^ Klíma, ABS, CD-rádió, 2 légzsák, ködlámpa, el. ablak, el. tükör, szervokormány, távirányítású kp. zár, stb. Ford Hovány Szeged, Algyői út 39. Tel.: 62/556-300 www.fordhovany.hu * ^szanvűsssritb vas ^sat^ostKí-ícnsy^^ 'r&traasasrtV! ja*. A.- ajánlat 2008 okkSfcer 1 -tót Deeemb* 31-ig vagy a késztet ertjé^ érvénes Az autó élus/lrádó Uj szeméiwrttóMnúve* vásárlásakor a magánvásárlók részére nyújtói szerződése* garancia részteterái éroeklödjóri marka kereskedésünkben Garjincia-ajántatur* ZÖÖ8 márcsus 17-ta visszavonásig érvényes. KÖZÖS INTÉZMÉNYT ALAPÍT A SZEGEDI ORVOSKAR ÉS A BERLINI ORVOSEGYETEM Német hallgatókat tanítanak Önálló intézményként közös orvosi képzést indít - a tervek szerint jövő szeptembertől - a szegedi orvoskar és a berlini orvosegyetem. A két országban is tanuló német hallgatók diplomáját mindenütt elismerik, költségtérítésük egy részét pedig a szegedi orvosképzés fejlesztésére fordítják. TOMBÁCZ RÓBERT Megtisztelő felkérést kapott nemrégiben az SZTE Általános Orvostudományi Kara (ÁOK): a nagy hírű német Scharite Orvostudományi Egyetem közös orvosképzést indítana a szegedi szakemberek részvételével, berlini és szegedi székhellyel. A német-magyar közös orvosegyetem-alapítás „ötletadója" egy hasonló kezdeményezés volt: a pesti SOTE tavaly az egyik jó nevű hamburgi oktatókórházzal Andrássy Egyetem néven alapított önálló iskolát Németországban és Magyarországon. « - Az új, szegedi-berlini felsőoktatási intézménynek neve ugyan még nincs, de a januári egyeztetéseket követően 2009 szeptemberétől már elindulhat a közös képzés - tudtuk meg Benedek Györgytől, az SZTE ÁOK dékánjától. n • A januári 7 7 egyeztetéseket követően 2009 szeptemberétől már elindulhat a közös képzés. Benedek György A szegedi orvoskar vezetője is azt kérdezte először német kollégáitól, amit mi tőle: miért éppen a szegedi és nem a pesti, a debreceni vagy a pécsi - orvosképzésre esett a berliniek választása? A német szakemberek magyarázata szerint a szegedi orvoskar és orvosképzés kiválósága Németországban is ismert és elismert - többek közt a Nyugat-Európában dolgozó 1400 magyar orvosnak is köszönhetően. A költségtérítéses képzés német nyelven folyik majd a 100-120 német hallgatónak, akik az egyetem első két évében Szegedre járnak egyetemre, ezt követően pedig Németországban tanítják őket még négy évig szegedi és berlini szakemberek. A felvételi folyamatot az SZTE bonyolítaná, a vizsgáztatást pedig közösen végeznék a szegedi és berlini oktatók. A megszerezhető alapdiplomát - amire a szakirányú képzések épülnek - az egész világon elfogadják majd. Benedek György azt mondja, a szegedi orvoskar számára nemcsak presztízst jelent a német felkérés, az itthoni orvosképzés is sokat profitál belőle. A két ország szakembereinek tapasztalatcseréjén kívül pluszfinanszírozáshoz is jut az ÁOK - amit viszszaforgat az itteni képzésbe.