Délmagyarország, 2008. november (98. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-24 / 274. szám
61 Megyei tükör Csütörtök, 2008. november 230. BAKA-EMLÉKNAP A SOMOGYIBAN Baka István költő és műfordító születésének hatvanadik évfordulója, valamint a költő hagyatékát gondozó Baka István Alapítvány tízéves fennállásának alkalmából versmondó versennyel egybekötött emléknapot rendeztek szombaton a Somogyi-könyvtárban. A vers-, énekeitvers- és prózamondó versenyt a középiskolások között a szekszárdi Garay János Gimnázium tanulója, Fábián Péter nyerte, harmadik lett Markó Zita, a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákja. Felnőtt kategóriában Kovács Tímea, a bukaresti Ion Luca Caragiale Színművészeti és Filmművészeti Egyetem hallgatója diadalmaskodott. Az illusztráció- és fotópályázat első díját a szegedi Hujbert Ágnes, illetve a szekszárdi Fritz Gergely kapta, utóbbi kategóriában kiemelt díjat vehetett át Elblinger Ferenc, Szekszárdról. Másodikként végzett a szegedi Olasz Attila. A pályamunkákból rendezett kiállítás december 8-áig tekinthető meg a Somogyi-könyvtárban. FÉRFIKLIMAXRÓl A DIAGNÓZISBAN Hétfőn 18.30-kor ismét érdekes témákkal jelentkezik a Diagnózis című regionális egészségügyi magazin a szegedi Városi Televízióban. A nézők megismerhetik, hogyan fejlődött az utóbbi időben a vesekövek eltávolításának technikája. Szintén sokakat érint, mégis szemérmesen hallgatunk róla: létezik férfiklimax, ami ugyan nélkülözi a nőknél tapasztalható bizonyos markánsabb jelenségeket, de a változás korában a közérzeti panaszok a férfiaknál is gyakoriak. A hormonális változás miatt csökken a libidó, az erekciós készség, és bizonyos értelemben romolhat a szellemi tevékenység is. Szerencsére a kellemetlen tünetek enyhítésére van lehetőség, csak fel kell keresnünk orvosunkat. Arról is szó lesz, hogy a gyermekek tanulási nehézségei nagyobb eséllyel megszüntethetők, ha azokat elég korán felismerik. A műsor végén a 15. Szent-Györgyi-napok eseményeiről számolnak be. S2INTE MINDEN KAR A MAGASBA LENDÜLT A HÓDTÓI SPORTCSARNOK KÜZDŐTERÉN Énekelt, csápolt és táncolt a zömében harmincasokból és negyvenesekből átló vásárhelyi közönség a Kispál és a Borz szombati esti, Mitől döglik a légy? című koncertjén. KOROM ANDRÁS Legalább 600-an hallgatták, énekelték és táncolták végig a Kispál és a Borz szombat esti, a vásárhelyi Hódtói Sportcsarnokban rendezett, Mitől döglik a légy? című koncertjét. Húszon-, illetve ötvenéves egyaránt kíváncsi volt a koncertre, melyen azért zömmel harmincasok és negyvenesek szórakoztak. Kispálék az emberek szívébe többek közt az őrjárat, a Vadnyugat története indián szemmel, a Pécsi szál és A honi csillagászat fejlődése című dalukkal írták be magukat, s Fotó: Tésik Attila most sem okoztak csalódást. Alig csaptak a húrok közé, a közönség egy része máris táncra perdült, s a hangszórók fülsüketítő bömbölése ellenére együtt énekelte, ordította a dalokat, vagy éppen együtt léggitározott Lovasiékkal. A hatalmas SHEKET-SIKER. Nagy sikert aratott a zömében vásárhelyi tagokból álló, a megye és az ország különböző részein gyakorta fellépő vendégzenekar, a Sheket együttes is. A világzenei stílusban klezmert és népzenét játszó fiatal zenészek majd egyórás, színes műsorát közel annyian nézték végig, mint Kispálékét. jjl • Régóta kedvelem a 7 7 zenéjüket, igaz, eddig csak egyszer voltam a koncertjükön. Horváth Tibor együttes sárga, zöld, vörös villogó fényekkel megvilágított, ködös színpadon játszotta egymás után a dalokat, addig a küzdőtéren tomboltak a nézők. K2 'ovátrM FOTÓN a témáról az interneten! www.delmagyar.hu Megmutatták, mitől döglik a légy hangerő valósággal lehengerelte a gyorsan eufóriába kerülő közönséget. - Régóta kedvelem a zenéjüket, igaz, eddig csak egyszer voltam a koncertjükön - árulta el az 53 éves Horváth Tibor, aki bevallotta, hogy a kíváncsiság hozta el a koncertre. A 28 éves Rákos Attila ugyanezért jött el. A 31 éves Olajos Edit és a 42 éves Túri Anna azt mondta: semmi pénzért nem hagyta volna ki Kispálékat. A 19 éves Kis Edina szerint nem csupán a zenéje, de a szövege miatt is nagyon jó a banda. A zenekar és a közönség is lubickolt a koncert hangulatában. Míg az wínden, wlndenTdarati minden darab] minden darab Nyitvatartási idő: hétfő-szombat: 09.00-20.00 • vasárnap: 09.00-18.00 További, Önhöz közeli üzleteket talál honlapunkon: www.kik-textilien.com okosan Most már Szentesen is Bébi vagy gyermek gyapjú harisnyanadrág Egyszínű, különböző színben, bébi méret: 62/68-86/92. gyermek méret: 98/104-134/140 Női garbó Különböző modellben. , színben és méretben * A TNS Intratest 2007. decemberi KiK-vásárlói felmérése szerint Németországban a vevők 76 %-a, Ausztriában pedig a 85 %-a választotta a KiK-et. november 25-én nyílik Szentesen, Humanic mellett Gyermek legging Egyszínű vagy nyomott mintás, különböző modellben és méretben ^m Női nadrág Különböző modellben és méretben a Park Centerben, a Vögele és a Férfi hosszú ujjú ing Egyszínű vagy mintás. ^Bto különböző színben és méretben Férfi sportnadrág Különböző modellben, színben és méretben