Délmagyarország, 2008. október (98. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-31 / 255. szám
ÖTSZÁZALÉKOS KEDVEZMÉNY LAPUNK HŰSÉGES OLVASÓINAK Fürdoszoba es autós gyorsszerviz A Csomiép által üzemeltetett vásárhelyi Atlantisz fürdőszobaszalonban minden termékre - kivéve az egyébként is éppen akciósokat - ötszázalékos kedvezményt adnak a lapunk hűségkártyaprogramjában részt vevő olvasóknak. A szegedi Kalmár Motor Kft.-nél pedig munkadíjmentes olajcsere várja a kártya felmutatóit. MUNKATÁRSAINKTÓL A kezdetektől részt vesz lapunk hűségkártyaprogramjában a Csomiép által működtetett, Vásárhelyen, a Hódi Pál utca 1. szám alatt található Atlantisz fürdőszobaszalon. - Minden nálunk kapható termékre ötszázalékos kedvezményt adunk a hüségkártya-tulajdonosoknak - árulta el Sándor Klára üzletvezető. - Ez alól csak az éppen akciós portékák képeznek kivételt. Jó ötletnek tartjuk, és a forgalmunkon is megéreztük ezt az akciót, hiszen eleinte minden tíz vevőből egy-kettő igénybe vette ezt a szolgáltatást, de manapság is hetente legalább kettő él a lehetőséggel. Ez az üzletnek és a vásárlóknak is megéri, a kártya emblémáját - a többi mellett feltüntettük a bejáratnál, vagyis már belépés előtt tudják az emberek, nálunk így is pénzt takaríthatnak meg. A termékek skálája széles, amire eddig „beváltották" az ötszázalékos kedvezményt: kád, csempe, csemperagasztó, fugázó, szinte komplett felújításokhoz vették igénybe a hűségkártyát legelkötelezettebb olvasóink. De a fürdőköpenytől a köntösön keresztül a különböző kiegészítőkig minden kapható az Atlantisz fürdőszobaszalonban, amire egy ilyen helyiségben szükségünk lehet. - Nem bántuk meg, hogy csatlakoztunk a hűségkártyaprogramhoz, mert növekedett a forgalmunk, sokan tértek be hozzánk, és a kedvezmény miatt esetleg több terméket vásároltak meg az eredetileg tervezettnél - öszszegzett Sándor Klára. Vásárhelyről Szeged felé tartva, az Algyői út 38. szám alatt várja már a négy keréken érkezőket is a Kalmár Motor Kft. Az eddig motorkerékpárok és csónakmotorok eladásával, szerviTÖBBNYIRE LAKÁSFELÚJÍTÁSHOZ SZÜKSÉGES TERMÉKEKET VÁSÁROLTAK KÁRTYÁVAL OLVASÓINK AZ ATLANTISZNÁL Fotó: Tésik Attila KINEK JÁR A HŰSÉGKÁRTYA? Mindenkinek, aki legalább hat hónapja előfizetője (magánszemélyként) a Délmagyarországnak vagy a Délvilágnak, de megkaphatják a kártyát azok is, akik legalább hat hónapra előre teljesítik az előfizetési díjat. A névre szóló hűségkártyát kézbesítőjük viszi házhoz. Ha valaki nem kapta meg a kártyát, kérjük jelezze, küldjük; ha megkapta, de elvesztette, vagy megsérült, azt is évente egyszer ingyenesen pótoljuk. A kedvezményt nyújtó üzletek, szolgáltatók aktuális listája, illetve ajánlata (az olvasók kérésére most már településenkénti bontásban is) megtalálható a lapunk mellékleteként minden hónap utolsó keddjén megjelenő ingyenes Hűségmagazinunkban és internetes oldalunkon, a www.delmagyar.hu címen. A névre szóló, kedvezményre jogosító hűségkártyát vásárlás előtt, illetve fizetéskor kell felmutatni; az üzlet kérheti, hogy a kártyatulajdonos igazolja személyazonosságát. HUSEGKARTYAVAL A KALMAR MOTOR KFT.-NEL NEM KELL MUNKADÍJAT FIZETNI OLAJCSERÉNÉL Fotó: Miskolczi Róbert zelésével foglallcozó, nagy múltra viszszatekintő vállalkozás kibővítette profilját: megnyitotta autós gyorsszerviz szolgáltatásait. Lapunk hűségkártyáját felmutató ügyfelek kérhetik a munkadíjmentes olajcserét. Ha pedig autós Motul olajat vásárolnak, egy németországi wellnesshétvégét nyerhetnek. - Olajcsere, benzin- és dízelmotorokhoz soron kívüli zöldkártya, gumicsere, klímafeltöltés, műszaki vizsgára felkészítés. Ezekkel a szolgáltatásokkal várjuk az autósokat - mondta Kalmár József, a Kalmár Motor Kft. tulajdonosa. Az üzlet a kiváló minőségű Motul kenőanyagok dél-magyarországi forgalmazója. Ez a prémium olaj a legismertebb a versenysportokban, jó minőségű, és egyedülállóan széles a termékkínálata. A szervizben Veres Imre is ezt a terméket használja. - A vállalkozás egyedülálló szolgáltatása, hogy a szerviz galériájában, egy kávé mellett várhatják meg, illetve követhetik figyelemmel az ügyfelek a szervizmunkálatokat. A szolgáltatásokra telefonon is be lehet jelentkezni a 62/466-17£-os vagy a 30/943-9776-os számon, vagy személyesen a Yamaha márkakereskedés udvarában - tudtuk meg Kalmár Józseftől. A hét ajánlata: 2008. 11. 04-11. 08. A BUSZPÁLYAUDVAR ES AZ EMLEKPONT SZOMSZEDSAGABAN ELEKTRO DIGIT MŰSZAKI SZAKÜZLET j 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 46-48. (PROFI udvar) Tel.: 62/534-555 A 45. HET AJANLATA (2008. NOVEMBER 4 8-IG) mÍWA DSC V740 U| | ^J digitális fényképezőgép A hónap ajánlata: NOVEMBER Tök jó ajánlat! Minőség olcsón - szakértőktől! SAMSUNQ VPD 375W digitális kameta • * EURONICSÉ jl'IJ'l.lU'IJIIU.I.ljl 6.9 képnróny --££77- 800 000 pixel CCD ^^^ USB lovirónyiló Mulli Memory Slot (•BlG 37LF76 ^^ FULL HD LCD televízió 1970* 1080 FUU HD felbontás. 6 ms válaszidő Dinamikus kontroszlcrony 10 000 i • Teletext • XD tnginuTM képjavító árumkor Suzrotmd Max Dolír, Digital dekodet Digitális TV tuner (DVB T) SIMPLINK intelligens HDMI összeköttetés Digitáiis/oplikei hangkimenet 3 db HDMI/HDCP bemenet HYDROfflAT •(••Édl hideg légpárásíró RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG /S credigen& Kamatmentes konstrukció