Délmagyarország, 2008. október (98. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-30 / 254. szám

101 Kapcsolatok Csütörtök, 2008. október 30. «•> liOTNTjiB BORDÁNY. A 2004-ben megvá­lasztott ifjúsági önkormányzat mandátuma az év végén lejár. Az új ifjúsági önkormányzati választásokat november végén írják ki. A Bordányi Ifjúsági In­formációs Pont a választások népszerűsítésére plakátver­senyt hirdetett meg, amelyen minden bordányi lakhellyel rendelkező 12-25 év közötti fia­tal részt vehet. Egy pályázó ma­ximum három plakáttervvel ne­vezhet. A műnek népszerűsíte­nie kell az ifjúsági önkormány­zati választásokat, fel kell hív­nia a helyben élő fiatalok figyel­mét annak fontosságára, részvé­telre kell buzdítania, tudatosít­va a választás pontos dátumát. A tervek közül egyet választa­nak majd ki, amelyet a válasz­tások hivatalos plakátjaként a település több pontján helyez­nek el. A győztest egy mp4-le­játszóval jutalmazzák. Nevezési határidő november 15-e. CSENGELE. Halottak napja alkal­mából tartanak emlékező mi­sét november 2-án 9 órától a templomban. A temetőben délután fél 1-töl sirszentelést tartanak, amit közös imádság követ. DESZK. Szervezetten folyik a községben az illegális sze­métlerakók felszámolása, amelyben részt vesznek a va­dásztársaság, a Falunkért Egye­sület, a deszki nagycsaládosok és a Maros Ponty horgászegye­sület tagjai is. A munka során 1800 négyzetméteres területet tisztítanak meg, biztosítva ez­zel a Holt-Maros környékének tisztaságát a közeli termőfölde­ken dolgozók, a tavakat látoga­tó horgászok, és a kikapcsolód­ni vágyó lakosok számára. DOMASZÉK. Megemlékezést tar­tanak ma délután fél 3-tól a II. világháborúban elesett hősi halottak tiszteletére a Köztársa­ság téren, rossz idő esetén a sportcsarnokban. A település vezetői ezután megkoszorúz­zák a temetőben az elhunyt díszpolgárok sírjait. MÓRAHALOM. Kerékpárút épül Mórahalom és Domaszék kö­zött. A forgalmas 55-ös számú főúton a két méter széles, mint­egy nyolc és fél kilométer hosz­szú kerékpárút várhatóan jövő tavasszal készül el. A beruhá­zást 245 millió forinttal a Gaz­dasági és Közlekedési Miniszté­rium támogatta, az önerő 5 szá­zalék. - Összefogás-OK címmel a he­lyi ifjúsági szervezet ifjusági­élet-nyitó rendezvényt szervez ma délután fél hattól a Cacao Clubban. A rendezvény célja: találkozzanak egymással a most szerveződő mórahalmi if­júsági életben aktív fiatalok, a város döntéshozói és ifjúsági szakemberei. - Anyatejes világnapi rendez­vényt tartanak ma 15 órától a Szent Margit Egészségház vé­dőnői tanácsadójában. Az anyatejes táplálásról For­gács Erika gyermekorvos tart előadást, majd köszöntik az anyatejadókat. ÖTTÖMÖS. Magyar László-em léknapra készülnek a települé­sen november 7-én. Bata Fe­renc polgármester köszöntője után óvodások és általános is­kolások adnak ünnepi műsort. Átadják és felszentelik testvér­településük, Csíkkozmás által ajándékozott székely kaput, melyen részt vesz Bodó Dávid csíkkozmási polgármestere és Kiss-Rigó László szeged-csaná­di megyés püspök. fekete pont SZEMETES SZÓRAKOZÁS • Legutóbb Miu-Miu néven zárt be né­hány évvel ezelőtt a szegedi Londoni körúton a szórakozóhely, ami korábban Tűzvarázs, illetve Publo Café, majd Soho néven üzemelt. Ha már az elátkozott szórakozóhely diszkóként, étte­remként nem vált be, legalább kukának jó lesz - gondolhatták, akik teledobálták szeméttel a bejárat lezárt lépcsőjét. Sötét észjá­rásukhoz illő nagy fekete pont jár nekik érte. Fotó: Miskoiczi Róbert HOSSZÍTOTT NYITVA TARTÁS, EGYIRÁNYÚSÍTÁS, VÁROSŐRSÉG Virágok borítják el a temetőket Kövér: Magyarország az Unió beteg embere MUNKATÁRSUNKTÓL „A kormány maga hozta meg azokat a megszorító intézkedé­seket, amelyek miatt 2 millió ember lesz a gyurcsányi politi­ka kárvallottja. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem kérte a hitelért cserébe ezeket a lépése­ket" - magyarázta Kövér László az ország gazdasági válságáról tartott tegnapi sajtótájékoztató­ján Szegeden. A Fidesz orszá­gos választmányának elnöke szerint azzal, hogy a kormány az IMF-hez fordult segítségért, Ukrajna, Pakisztán szintjére süllyedt le. „Egyedül Magyaror­szág az Unió beteg embere. A gazdasági válság Romániát és Bulgáriát is jobb gazdasági kon­díciók között érte" - mondta. Kövér szerint ebből az adósság­csapdából csak akkor lehet ki­mászni, ha munkát adnak az embereknek. Elmondása sze­rint jelen pillanatban 50 ezer új munkanélkülire lehet számíta­ni. Az egyetlen megoldást Gyurcsány Ferenc és kormá­nyának lemondása jelentené. Eleven hagyományok A vidéki kistelepülések természeti és épített öröksége nem csak a helyiek mindennapjait teszi szebbé, de az oda érkezőket is megragadja. Értékeink megőrzése közös felelősség, mindehhez az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program most akár 100 szá­zalékos támogatást nyújt. A támogatási kérelmeket 2008. november 30-áig lehet behyújtani. További részletes információkat a www.umvp.eu oldalon talál! Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap a vidéki területekbe beruházó Európa Ezekben a napokban megszé­pülnek a sírok Szegeden, egy­re több vira'g kerül a keresztek mellé. A temetők üzemeltetői hosszított nyitva tartással és fokozott biztonsággal segítik a látogatók nyugalmát - nem csak a hétvégén. KOVÁCS KRISZTA - Hetente kétszer-háromszor ki­jövünk mostanában a temetőbe. Többször, mint máskor. Koszo­rút majd halottak napján ho­HOSSZABB NYITVA TARTÁS. A hétvégén szinte mind­egyik sírkert reggel héttől este nyolcig lesz nyitva. Ez­zel párhuzamosan a teme­tői ügyintézés ideje is meg­hosszabbodik. A városőrök mellett a polgárőrség és a rendőrség is segíti a közle­kedést és a parkolást. A rendőrség az ilyenkor elő­forduló bűncselekmények­re hívja föl a figyelmet: a nagy tömegben több a tol­vaj, és gyakoribb az autó­feltörés. zunk, most csak a vágott virágo­kat hagyjuk itt - magyarázta Eré­nyi Györgyné, aki a Belvárosi sírkertben válogatta a virágokat unokája, Györgyi segítségével. A hozzátartozókhoz hasonló­an ilyenkor a temető üzemelte­tői is fokozottan figyelnek a sír­kertek tisztaságára. A Belváro­siban a munkaügyi központból NAGYMAMA ÉS UNOKA EGYÜTT VÁL0GAHA A VIRÁGOKAT A BELVÁROSI TEMETŐBEN kirendelt húsz ember lombtala­nítja, takarítja nemcsak az uta­kat, mint máskor, hanem a sí­rok közét is. - Idén is egyirányúsítjuk a te­metőt: a mindenszentek és ha­lottak napján autóval érkező látogatók a Fonógyári úton hajthatnak be, és a Bajai úti ka­pun ki a temetőből. A dorozs­mai sírkertnél pedig az utcai forgalom lesz egyirányú ­mondta Hódi Lajos, a közteme­tőket üzemeltető Testamentum Kft. ügyvezető igazgatója. Hoz­zátette: a nem köztemetőben található katonai emlékműve­ket és a város által gondozott sírokat is külön gonddal szépí­tik. A díszkivilágítás, a fokozott védelem, a takarítás és a többi ünnepi intézkedés hozzávető­leg 2,5-3 millió forintba kerül. A Belvárosi sírkertben ezen a héten - a dolgozók mellett -10 városőr ügyel a sírok és a hoz­zátartozók biztonságára. Vala­mint segítenek majd az ideigle­nes egyirányúsítás betartásá­ban. A városőrök éjszaka is őr­zik a köztemetőt. A felekezeti sírkertek közül a katolikus Alsóvárosiban és a Dugonics temetőben is a város­őrség segít a rendfenntartás­ban, a forgalomirányításban és a könnyebb parkolásban is ­tudtuk meg a temetők gondno­kaitól. A Dugonics temetőben vasárnap misén vehetnek részt a hozzátartozók, igény szerint sírszentetlést is tartanak. Fotó: Schmidt Andrea A sírkertek üzemeltetői a tűz­veszélyre hívják fel elsősorban a figyelmet. A nyughelyek, urna­falak elhagyása után a gyertyá­kat, mécseseket ajánlott elolta­ni, nehogy meggyulladjanak a száraz virágok és koszorúk. A hulladékot a kijelölt lerakóhe­lyen kell összegyűjteni, a vízcsa­pot nem szabad nyitva hagyni. Íratlan szabály továbbá, hogy a temetőben nem illik dohányozni és a mobilokat is ajánlott kikap­csolni vagy legalább Iehalkítani.

Next

/
Thumbnails
Contents