Délmagyarország, 2008. október (98. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-02 / 231. szám

Csütörtök, 2008. október 2. Sport 123 Plockra gyűr a Pick Szeged Tegnap a Number 1. Pubban tartotta sajtótájékoztatóját a Pick Szeged férfi kézilabdacsa­pata. A téma a vasárnap kezdó'­dó' Bajnokok Ligája volt. ATi­sza-parti gárda a lengyel Plock ellen kezdi meg a küzdelmet. SÜLI RÓBERT Kezdődik! Beindul a nagyüzem a férfi kézilabda Bajnokok Ligájá­ban, a H csoportban, vagy ahogy a szegedi szurkolók emlegetik, a halálcsoportban. Vasárnap Len­gyelországban kezdi meg a sze­replést a Pick Szeged együttese a Plock ellen, majd ezután kétszer hazai pályán, előbb a német Lö­wen, majd a horvát Zagreb ellen folytatják a küzdelmet. Tegnap délután a Kölcsey utcá­ban található No. 1. Pubban tartot­ta sajtótájékoztatóját a csapat. Lele Ambrus ügyvezető ki­emelte, hogy komoly kihívás előtt áll a csapat, kőkemény el­lenfelek ellen kell csatázniuk. A lengyel gárda is kiváló játé­kosállománnyal rendelkezik, így már a nyitófordulóban meg kell küzdeniük a győzelemért. Vladan Matics vezetőedző el­mondta, hogy a tavalyi könnyű csoport után, most „brutális" erősségűbe került a Pick. A to­vábbjutáshoz mindenképpen bravúr kell. A tréner egyvalamit ígért meg: egy olyan csapatot, amelyik harcol, küzd, és minden meccsen nyerni akar. Az erővi­szonyokat tekintve azonban nem lehet előre jósolni, nem lehet ki­jelenteni a biztos továbbjutást. Herbert Gábor, a Pick váloga­tott beállósa bizakodó a plocki vendégszereplést tekintve. A vasárnapi ellenfelet videón két meccsen is látták, alaposan fel­térképezték. Csak pontos táma­dásvezetéssel és határozott vé­HERBERT, LELE, MATICS ÉS VANCSICS IS TUDJA: BRAVÚR KELL A PLOCK ELLEN A BL-NYITÁNYON Fotó: Segesvári Csaba dekezéssel lehet esélyük a győ­zelem megszerzésére. Vancsics János izgalommal várja a lengyel túrát. A nyáron Tatabányáról visszatért játékos élete első BL-fellépésére készül. Fontos lesz a lengyel szélsők kikapcsolása, így rájuk, a szél­sőkre is komoly feladat hárul majd a védekezésben. IS Már árulják a BL-bérleteket Lele Ambrus ügyvezető arról tájékoztatta lapunkat, hogy elkezdték árulni a bérleteket a BL-csoportmeccsekre. Napközben a klub sportirodáján (Bakay Nándor utca), míg szerdán, csütörtökön és pénteken 15 órától 18 óráig az újszegedi sportcsarnokban válthatják meg a belépőket. Az egyesület gondol az állandó bérleteseire, így azok élveznek elsőbbséget, akiknek van a bajnoki összecsapásokra - többen már kombináltat váltottak, ami jó a BL-meccsekre is ­szóló belépőjük. Jövő héttől pedig bárki vásárolhat majd. Fitneszturné Szegeden MUNKATÁRSUNKTÓL Ma délután Szegeden, a Rad­nóti-gimnázium tornacsarno­kában rendezik meg a Nivea fitneszturné harmadik állo­mását. A rendezvény min­denki számára ingyenes. A mozgás játssza a főszere­pet, neves oktatók tartanak órákat, így biztos, hogy min­denki kellemes elfárad az ese­ményen. Nézzük a műsort, 17 óra: Dance aerobik (Füzessy Ba­lázs), 18: Hot Iron (Hajdú Gá­bor), 18.20: Mix (Berényi Ber­nadett és Habuczki-Nagy Virgi­ne), 19.40: Body Art (Füzessy Balázs). A szervezők mindenkit nagy szeretettel várnak, csak sport­felszerelést kell magukkal vin­niük. Angol góleső a BL-ben A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének második, keddi fordulójában pályára lépett két szigetországi együttes összesen hét gólt szerzett, és egyet sem kapott. MUNKATÁRSUNKTÓt A címvédő Manchester United az Aalborg otthonában győzött 3-0-ra, az Arsenal hazai pályán ütötte ki 4-0-ra a Portót, A Ju­ventus kétgólos hátrányból egyenlített, míg a Real Madrid továbbra is százszázalékos. Bajnokok Ligája, csoport­kör, 2. forduló, E csoport: Aal­borg (dán)-Manchester United (angol) 0-3 (0-1), gólszerzők: Rooney (22.), Berbatov (55., 79.); Villarreal (spanyol)-Celtic Glasgow (skót) 1-0 (0-0), g.: Senna (67.). A csoport állása: 1. Manchester United 4 pont (3-0), 2. Villarreal 4 (1-0), 3. Celtic Glasgow 1 (0-1), 4. Aal­borg 1 (0-3). F csoport: Bayern München (német)-Olympique Lyon (fran­cia) l-l (0-1), g.: lé Roberto (52.), ill. Demichelis (25., öngól); Fio­rentina (olasz)-Steaua Bucuresti (román) 0-0. Az állás: 1. Bayern München 4 pont, 2. Olympique Lyon 2 (3-3), 3. Fiorentina 2 (2-2), 4. Steaua Bucuresti 1. G csoport: Arsenal (an­gol)-Porto (portugál) 4-0 (2-0), g.: van Persie (31., 48.), Adeba­yor (40., 72., a második 11-esből); Fenerbahce (török)-Dinamo Ki­jev (ukrán) 0-0. Az állás: 1. Ar­senal 4 pont, 2. Porto 3, 3. Dina­mó Kijev 2,4. Fenerbahce 1. H csoport: BATE Boriszov (fehérorosz)-Juventus (olasz) 2-2 (2-2), g.:Krivec (17.), Sztase­vics (23.), ill. Iaquinta (29., 45+3.); Zenit (orosz)-Real Mad­rid (spanyol) 1-2 (1-2), g.: Danny (25.), ill. Hubocan (4., öngól), van Nistelrooy (31.). Az állás: 1. Real Madrid 6 pont, 2. Juventus 4,3. BATE Boriszov 1, 4. Zenit 0. A NÉGY ARSENAL-GÓLBÓL VAN PERSIE KETTŐT JEGYZETT Fotó: MTI PALYAZATI HIRDETMENY •KV ZRT* INftMUSKCZCljít l-f VMHMCAZOÁLMODÓ ZRT. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízásából az IKV Zrt. versenytárgyaláson történő ÉRTÉKESÍTÉSRE hirdeti meg az alábbi lakások tulajdonjogát: Ingatlan helye (Szeged) Komfort­fokozata Helyrajzi szám Alapterülete (m!) Alapár Bem u. 18. tszt. 3. komfort nélküli 20 340. 39,00 2 600 000 Ft Jókai u. 4. 1. em. 8. komfortos 3768A/8. 29,72 6 800 000 Ft Teréz u. 4. al.2. komfort nélküli 25 796/A/2 34,28 3100 000 Ft Teréz u. 4. al. 4. komfortos 25 796/A/4 51,71 5170 000 Ft A pályázati tárgyaláson csak az a pályázó vehet részt, aki a részletes pályázati felhívást az IKV Zrt. ügyfélszolgálatán legkésőbb 2008. október 10-én, 12.00 óráig bruttó 2500 Ft ellenében megvásárolta. Felvilágosítást az IKV Zrt. ügyfélszolgálata nyújt (Szeged, Dáni u. 14-16., tel.: 62/563-135, 62/563-103: weboldal: www.ikv.hu: e-mail: ikv@ikv.hu) Az ügyfélszolgálat nyitvatartási rendje: hétfő, kedd, csütörtök: 8.00-11.00,13.00-15.30 óráig; szerda: 8.00-11.00,13.00-17.00 óráig; péntek: 8.00-12.00 óráig. SZEGEDI ELNÖKE VAN A MAGYAR SZABADIDŐSPORT-SZÖVETSÉGNEK Egyre kevesebben sportolnak Horváth Andrásról, a Maty-éri olimpiai vízicentrum igazgató­járól egészen biztosan kevesen tudják, hogy társadalmi mun­kában a Magyar Szabadidő­sport-szövetség elnöke. Bejár­va az összes lépcsőfokot jutott el az alapító tagságtól az elnö­ki székig. A vele készített inter­júból kiderül, hogy bár legfel­sőbb szinten is beszélnek a te­rület fontosságáról, de még nem utalták át az idénre szánt központi támogatást. Síítl JÓZSEF - Aki ismeri, tudja, mindig is közel állt a szivéhez a lakosság sportjának szervezése. Hiszen volt a megyei szakszervezet sportbizottság-vezetője, majd a szegedi ifjúsági és sportosz­tályt irányította. De hogyan ke­rült kapcsolatba a szabadidő­sport-szövetséggel? Nagyon egyszerűen: 1989-ben alapító tagja voltam. Aztán vezetőségi tagnak válasz­tottak, majd alelnökké neveztek ki. Az év közepén megtartott közgyűlésen pedig a tagság rám bízta az elnöki pozíciót. - Nehéz vagy kö/myü hely­tBWthff* léélÜYgeBstnC xA svföTöl ióifévnémoHé zetben lett a szövetség első em­bere? - Nehéz pénzügyi viszonyok vannak. Bár ez nem újság ezen a területen. Bármilyen kormány is volt hatalmon, mindig igyeke­zett kijelenteni, elsősorban a di­ák- és a szabadidősport támoga­tását tekinti fő feladatának. Az­tán az élet úgy hozta, hogy a verseny és annak utánpótlása élvezett prioritást. Nem akarok panaszkodni, de az idei évre ígért állami támogatást sem kap­tuk meg. Négy évvel ezelőtt opti­misták voltunk, amikor a kor­mány kijelentette: a sportnem­zet értékeinek megtartása mel­lett sportoló nemzetté kell válnia Magyarországnak. Hát ez a kije­lentés szintjén maradt. - Milyen gátakat lát a sza­badidősport útjában? - Három hiányosságot emh'te­nék, amelyek természetesen szo­rosan összekapcsolódnak. Az el­ső és talán legfontosabb, kevés az egészségére adó ember. Amíg a nyolcvanas évek közepén a sta­tisztika szerint az ország lakossá­gának 15-16 százaléka sportolt, azóta ez a szám kilencre csök­kent. Másodsorban: nincs elég pénz. Itt kellene belépnie az ál­lam támogatói szerepének, addig ugyanis, amíg a lakosság nyolc­van százaléka nem képes a béré­ből finanszírozni a rendszeres mozgást, addig azt központilag kellene finanszírozni. Az Európai Unióban szinte egyedülálló prob­lémát sikerült megteremtenünk azzal, hogy az általános iskola el­ső négy osztályában szinte el­szoktatják a sporttól a gyereke­ket. Az ülőelfoglaltságok lettek a népszerűek. Végül az elmúlt húsz esztendőben komoly lakossági mozgáslehetőséget " biztosító sportlétesítmények szűntek meg. - Ezek után milyen megvaló­sítható terveket készített? - Elsősorban a fesztivál jellegű megmozdulásokra helyezzük a hangsúlyt, amelyeken példát mutathatunk, hogy iktathatják be a mindennapi életbe a rend­szeres sportolást. Támogatjuk a korábban mindennapos testne­velésként elindított mozgalmat, hogy rászoktassuk a gyerekeket a sportra. Szeretnénk megváltoz­tatni a sportvezetésben eluralko­dott szemléletet, hogy 200 ezer versenysportolónak tízmillióan csak szurkoljanak. ISZINBAJEVA A LEGJOBB. Az olimpiai bajnok, világcsúcs­tartó Jelena Iszinbajeva orosz rúdugrót választották 2008 legjobb európai női atlétájá­nak. Az újságírók és a szur­kolók szavazatai alapján a 26 éves sztár Barbora Spotakova cseh gerelyhajítót és Tia Hel­lebaut belga magasugrót előzte meg. Iszinbajeva idén a pekingi olimpiai címe mel­lett négyszer ért el világre­kordot. SEGÉDEDZŐI TANFOLYAM. A Csongrád Megyei Diáksport Szövetség sportoktatói (segéd­edzői) tanfolyamokat indít ok­tóberben. Az érdeklődök a kö­vetkező sportágak közül vá­laszthatnak: aerobik, aikido, akrobatikus rock and roll, asztalitenisz, atlétika, birkó­zás, búvárúszás, evezés, fal­labda, görkorcsolya, gyors­korcsolya, íjászat, jégkorong, dzsúdó, ju-jitsu, karate (kara­te-do, shotokan, shitoryu, wadoryu, gojuryu, kyokus­hinkai, ashihara), kajak-ke­nu, kempo, kerékpározás, ké­zilabda, kick-box, kosárlab­da, kung-fu, labdarúgás, lo­vassport, műkorcsolya, ököl­vívás, ritmikus gimnasztika, rögbi, röplabda, sakk, síelés, sportlövészet, súlyemelés, sportrekreáció, szinkron­úszás, tékvandó (ITF, WTF), thai-box, tájékozódási futás, táncsport, teke, testépítés-fit­nesz, tenisz, tollaslabda, tor­na (női és férfi), triatlon, úszás és vízilabda. Jelentkez­ni október 10-éig lehet, a je­lentkezési lap beszerezhető a szövetség szegedi, Tábor u. 7/B alatti székházában. Bő­vebb információ a tanfolyam­ról, a feltételekről a 62/548-094, a 548-095 és a 30/359-8193-as telefonszá- . mon kapható. SZURKOLÓI BUSZ. Szurkolói busz indul november 7-én a Pick Szeged németországi Bajnokok Ligája férfi kézilabda-mérkőzé­sére. Jelentkezni és érdeklődni a 30/912-2957-es számon lehet. PINGPONGSULI. Az Asztalite­nisz Sport Klub Szeged tan­folyamot indít a Csillag téri barakképületben a sportág alapjainak megismertetésé­re. Várják az asztaliteniszhez kedvet érző általános iskolás fiúkat és lányokat. Az edzé­sek időpontja: hétfő, szerda, péntek 16.30 és 18 óra kö­zött. ERDŐS CSÚCSFORMÁBAN. A kül­földi versenyeken csúcsfor­mában játszik Erdős Viktor, a Makói SVSE első táblás sak­kozója. Az olaszországi San-Giorgióban száztizen­nyolc nemzetközi nagymester versenyét 7 ponttal - öt győ­zelemmel és négy döntetlen­nel - megnyerte. Többek kö­zött legyőzte a 2624 Élő-pont­tal rendelkező orosz Szvedor­csuk Szergejt. Ugyancsak az első helyen végzett a villám­versenyben is. ATSK-S EREDMÉNYEK. Férfi asztalitenisz NB l-es bajnok­ság: Makói SVSE-ATSK Sze­ged I. 3:15. A pontszerzők: Gazdag, Csetle, Biedermann, illetve Faragó 4, Aranyosi, Lele, Thúróczy 3-3, valamint a Thúróczy, Lele és a Faragó, Aranyosi páros. NB Il-es férfi mérkőzés: Borsod Volán SE II.-ATSK Szeged II. 11:7. A szegedi győztesek: Varga 4, Márki és Sipos 2-2, Ferencz, valamint a Varga, Ferencz és a Sipos, Márki páros.

Next

/
Thumbnails
Contents