Délmagyarország, 2008. október (98. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-18 / 245. szám
Szombat, 2008. október 18. Aktuális 13 A ROMÁNOK MÉG NEM ÉPÍTIK A MAGUK MA3-ASÁT, DE OH LESZNEK A HATÁRON Autópályák találkozása AZ 5-ÖS FŐÚT KETTŐS KÖRFORGALMÁTÓL KELETRE MÁR MEGKEZDTÉK AZ M43-AS AUTÓPÁLYA ÉPÍTÉSÉT Fotó: Karnok Csaba A jövő hét keddi, magyar-román együttes kormányülésen döntés születhet arról, mikor, miként találkozik a 2012-ben a határt elérő MA3-as a romániai sztrádával. FEKETE KLÁRA A magyar-román határnak azt a pontját, ahová 2012-ben az M43-as elér, a románokkal együtt jelölte ki egy kormányközi bizottság. A sztrádára 1993-ban elkészített tanulmányterv már abból indult ki, hogy a „határcsatlakozási pont" Csanádpalotánál lesz. A NIF Zrt. ezt követően terveztette meg az M43-as Makó és az országhatár közötti szakaszát, és készültek el az engedélyes tervek. Arról azonban, hogy a románok mikor érik el az ő oldalukról - saját autópályájukkal, „saját M43-asukkal" - a határt, és mikor találkozik a két sztráda, a jövő heti, szegedi magyar-román együttes kormányülésen születhet döntés. Romániában már rég kijelölték a nyomvonalat, a terveket viszont még nem készítették el - értesült lapunk. S noha a nyáron Borbély László, a romániai szakminiszter még azt nyilatkozta egy temesvári fórumon, hogy majd csak 2014-re érnek a határra, most már szinte biztosra lehet venni a 2012-es találkozót. Az M43-asnak jelenleg a 2010-ben Makóig elérő szakasza épül. A folytatásról zás augusztus végén kezdődött el: négy szakaszban négy kivitelező készíti el a 31,6 kilométer hosszú, Makóig tartó pályát - mondta el Fazakas Orsolya, a NIF Zrt. sajtószóvivője. Szegedtől északnyugatra ágazik ki az M5-ös autópályából, innen indul keleti irányba. Néhány kilométer után eléri a 47-es főutat, keresztezi az algyői olajmezőt, és egy új S Szakaszok és dátumok Az első szakasz 6,7 kilométer hosszan a régi 5-ös úttól a 47-esig tart, költségvetése 12,8 milliárd forint, a munkálatokat a 43 Szeged-Makó konzorcium végzi el 2009. november 30-áig. A sztrádaépítés második szakasza vezet át az algyői gázmezőn, ezen belül épül meg a Tisza-híd is. Az összesen 8,7 kilométer hosszú szakaszt 26,8 milliárd forintért építi meg a Tisza M43. A MaroslelétóT Makóig tartó harmadik szakasz kivitelezője a Maroslele 43 konzorcium, a munkálatok során pedig16,2 kilométer készül el 17,5 milliárd forintért. Az utolsó, a negyedik szakasz nem sztráda, hanem a pályát köti össze a régi 43-assal, és kétszer egy sávos út. Kivitelezője a szlovák Doprastav. A7 kilométer hosszú út megépítése 4 milliárd forintba kerül. Az utolsó három szakasz befejezési határideje 2010. augusztus 31. megvan a kormánydöntés, és az is, hogy 2012-re be kell fejezni az építkezést. A kétszer két sávos M43-as-beruháTisza-hídon szeli át a folyót. Maroslelét és Makót északról elkerülve halad majd Románia felé. garai szakács iászló Tyúkanyók Kukorékolni bárki tud, a kapirgálás megtanulható. Kicsiben minden más. Kicsiben minden könnyebb, jobb, szebb? Lehet-e más az oka annak, hogy számos megyei kistelepülésen rájöttek a lakosok: egyáltalán nem baj, ha nem egy férfiember vezeti a települést, hanem egy asszony szoknyája körül kell sürögni-forogni? Igen, lehet. De szoros összefüggésben van a kicsiséggel. A falvak Zrínyi Ilonáit, Jeanne d'Arcjait - romantikus okokból nem említjük Margaret Thatchert vagy Angéla Merkelt - a kis közösségek „kénytelenek" elismerni, a falvak könnyebben belátják, egyáltalán nem baj, ha egy tyúk kapirgál a szemétdombon. Főleg akkor, ha nincs megfelelő kakas, aki 1 Kukorékolni kukorékoljon. S egy pár ezres lélekmm bárki tud, számú településen ez bizony elképzelhető. Nem egyszer az is kiderült már, egy tyúkanyó elvileg könnyebb helyzetben van, lehet egy kakasnál: szép szóval, kedvességgel, kisugárzással is sok mindent elérhet, míg egy kakasnak a tekintélye, a kukorékolás minősége lehet a „fegyvere" - leszámítva persze a sarkantyúit. Azt sem vitatom, mindkettőnek rendet kell tartania a baromfiudvarban, de a kakas rendje mindig másfajta rend lesz, mint a tyúké. Azt nem merném kijelenteni, hogy minden egyes baromfiudvarban maximálisan elégedettek a lakók a saját tyúkanyójukkal, de hogy kevesebbszer, kevesebbet dohognak, mint a kakasos ólak lakói, az talán megkockáztatható. Azaz kicsiben már látszik: a skandinávnak hívott modell igenis életképes, a nők rátermettsége, beleérző képessége, vagy csak így egyszerűen: nösége inkább előny, mint hátrány. Egyszer talán nagyban is eljutunk odáig, komoly, felelősségteljes pozícióban valóban a hozzáértés, a szakértelem számít majd, éshem a nem. Üdítő kivételek szerencsére már most is vannak, de addig, amíg a fent említett ideális állapot eljő, nagyon sok kis baromfiudvar élére kell, kellene tyúkanyót választani kakas helyett. Kukorékolni bárki tud, a kapirgálás megtanulható. A baromfiudvar vezetéséhez azonban nem elég bátornak és hangosnak lenni. S hogy közben, két komoly megbeszélés között, netán kávézás alatt a fociról esik szó vagy divatról, másodlagos kérdés. Legalábbis elméletileg. Legyen belőle gyakorlat, mihamarabb! AZ ÜNNEP ÁTRENDEZTE A MUNKANAPOKAT Ma pénteki szombat van MUNKATÁRSUNKTÓL Ma még dolgozunk és ügyintézünk, a jövő hét végét viszont négynapos pihenés szépíti meg. Az október 23-i ünnep miatt a 24-i, pénteki munkanapot az intézményekben, hivatalokban és ügyfélszolgálatokon ma dolgozzák le. A trolik és a buszok ma tanítási munkanap szerint viszik az utasokat. A helyi, helyközi, távolsági és nemzetközi buszjáratok és a vonatok is a munkanapon szokásos menetrendet tartják. Vigyázat, a parkolókban sem lehet - mint szombaton általában - ingyenesen várakozni. Hétfőn, kedden és szerdán munkanap szerint dolgoznak a munkahelyeken. A tömegközlekedésben is munkanapot tartanak. Október 23-án csütörtökön zárva lesznek a hivatalok és az üzletek. A közlekedésben munkaszüneti menetrendet tartanak. Kivéve a szegedi buszokat, amelyek szabadnap szerint járnak. Jövő pénteken és szombaton csak a szombaton nyitva tartó boltok üzemelnek. A közlekedésben ez a két nap munkaszüneti nap. Itt kivételek a szabadnap szerint járó szegedi buszok, trolik és villamosok. A jövő vasárnap mindenütt munkaszüneti napnak számít. VISSZAVONULT AZ ÁLLATVÉDŐ SZERVEZET, DE NEM NYILATKOZIK Törölte feketelistáját a Négy Mancs -* Folytatás az 1. oldalról A szervezet vezetője, Marcus Miller kijelenti, „a magyar baromfiipar nem megbízható és nem felelős partner, egészen addig, amíg a zsírmáj-előállítás jelen van". Ugyanakkor tegnap kora délután már hiába kerestük a feketelistát a honlapon, a szokott helyen: eltűnt, nyomtalanul. Felhívtuk Hegedűs Nikolettet, a szervezet marketingvezetőjét, aki azt mondta, erről sem tud információt adni. Megnéztük: az osztrák, a német és a svájci honlapról is eltűnt a lista, utóbbiakon azért ott maradt egy felirat: a „Schwarze Liste" átmenetileg felfüggesztve. A francia cégek is örülhetnek, ők is lekerültek a szégyenpadról. - Nagyon örülök, ha ez így van, remélem, így is marad - örült óvatosan Magyar József, a leginkább érintett szentesi Hungerit vezérigazgatója, akit Németországban értünk utol a hírrel. Új volt az információ Gyaraky Zoltánnak is, aki az FVM Élelmiszerlánc-elemzési Főosztály Külkapcsolati Osztályának vezetője. Az ő irányításával tárgyalt korábban a tárca a Négy Manccsal. A főosztályvezetőtől és Kasza Gyula osztályvezetőtől tudjuk, hogy miután a múlt héten megszakadtak a tárgyalások, a bécsi magyar nagykövetség segí• • Nagyon örülök, ha ez # * így van, remélem, így is marad. Magyar József, a Hungerit vezérigazgatója tett. Harry Rusz, a képviselet munkatársa meghívta a Négy Mancsot, közvetített a két fél között. Az FVM csütörtökön azt üzente: amíg létezik a lista, nincs értelme az érdemi tárgyalásnak. Ennek fényében dönthetett úgy a szervezet tegnap, hogy megszünteti a pellengért. Gyaraky Zoltán megköszönte lapunknak az információt és a témával kapcsolatos eddigi tájékoztatást. Nagyon sokat jelent számukra az, hogy érzik a közvélemény döntő többségének támogatását. - Ezek után természetesen tárgyalunk a szervezettel - mondta Gyaraky. - Alapelvünk nem változik: a méltányolható kérések teljesülésében segítünk, a magyar gazdaság életébe való beavatkozás ellen viszont föllépünk. UNIÓS PER VÁRHAT AZ ÁRUHÁZLÁNCOKRA. A feketelista azért vált fontos tényezővé az állatvédők és a tömött baromfit is feldolgozó cégek háborújában, mert a nyugat-európai áruházláncok - a REWE, a Spar, a Metró és a Kaufland - állítólag erre hivatkozva bontottak szerződést többek között a szentesi Hungerittel. A lista nemcsak lapunkban, a televíziók műsorán és a parlamentben rendszeres téma, de az Unió legmagasabb fórumán is szóba került. Tabajdi Csaba Európai parlamenti képviselő diszkriminatív bojkottnak nevezte az áruházláncok viselkedését, azt, hogy a libamájvita révén semmilyen terméket nem vesznek ezektől a cégektől, amivel eddig 2 milliárd forint kárt okoztak az ágazatnak Magyarországon. Bejelentette, ha ez a hozzáállás nem változik, az Európai Bíróság elé kerül az ügy. Merthogy nincs olyan uniós jogszabály, amely tiltaná a szakszerű libatömést. • SZENTESEN ABBAN REMÉNYKEDNEK, HAMAROSAN ZAVARTALANUL FOLYTATÓDHAT A TERMELÉS Fotó: Karnok Csaba