Délmagyarország, 2008. október (98. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-17 / 244. szám

61 Megyei tükör Péntek, 2008. október 17. VASÚTMODELLEKET KÉSZÍT A NYUGDÍJAS LELKÉSZ Villamosok járnak a vásárhelyi panelben Gyermekkora óta a vasútmodellezés szerelmese a vásárhelyi Zakar Ödön. A 77 éves, nyugalmazott református lelkipásztor az évtizedek alatt közel 50 mozdonyt vásárolt, terepasztalán pedig villamosok róják fáradhatatla­nul a köröket. A lelkész már több modellezőversenyról tért haza éremmel. SZŰCS CSABA Halk zakatolás fogadott, amikor belép­tünk a hódmezővásárhelyi Zakar Ödön panellakásának nappalijába. A jelen­ség itt mindennapos, a TI éves, nyugal­mazott református lelkész ugyanis kis­gyermekkora óta a vasútmodellezés szerelmese. Polgármesteri hivatala, postája, temploma, de még víztornya is van annak a képzelet szülte terepasz­tali városnak, amelynek tágas utcáin két egykori magyar gyártmányú villa­mos méretarányosan kicsinyített mása rója fáradhatatlanul a köröket. - A szüleim elváltak, emiatt rengete­get utaztam vasúton, előbb Debrecen és Hajdúszoboszló, majd később Szo­boszló és Budapest között, ekkor csa­pott meg a mozdonyfüst szele - mesél­te mosolyogva a lelkész, aki 1965 óta tagja a Vasútmodellezők Országos Egyesületének. - Ráadásul az egyik nagyapám mozdonyvezető, a másik pedig váltókezelő volt. Eleinte keménypapírra rajzolta a vo­natokat, ezeket végül kivágta, cérnát kötött a szerelvények elejére, így hozva azokat mozgásba. Az 1950-es években aztán nálunk is megjelentek a német Pi ko cég apró, motor hajtotta modelljei. - Az első ilyenem a németországi sí­neken futó BR80 típusú mozdony volt ­árulta el Ödön bácsi. - A vasútmodel­lekbe ekkoriban elég gyenge motoro­kat szereltek, legfeljebb két kocsit tud­tak maguk után húzni. Később, ahogy fejlődött a technika, egyre erösebb szerkezetek kerültek a boltok polcaira. A zenével és festészettel is foglalkozó lelkész, ha volt egy kis pénze, akkor azonnal mozdonyokra, kocsikra költöt­te. Kezdetben ezeket nagyon olcsón le­BESZÁLIÁS, INDUL A VILLAMOS! ZAKAR ÖDÖN MAKETTVÁROSÁBAN SOSEM KÉSNEK A JÁRATOK fotó: Tésik Attila hetett kapni, 10 és 20 forint között moz­gott az áruk. Mára viszont ez drasztiku­san megváltozott, egy átlagos nyugdíj­ból csupán egy mozdonyra futja. Az ál­lomány közel 50 mozdonyból és több mint 200 vasúti kocsiból áll. Előbbiek között van olyan darab, amely már negyvenéves, de még mindig hibátla­nul működik. Különösebb karbantar­tást nem igényelnek, néha egy-két csepp olaj kell a tengelyeikre. Zakar Ödön, amikor 1982-ben Su­sán lelkipásztora lett, nagy fába vágta a fejszéjét: a parókia egyik szobájá­ban több mint tíz év alatt felépített egy monumentális terepasztalt, ame­lyen összesen 87 méter hosszú sín fu­tott végig. A panelban sajnos ennek nem volt elég hely, ezért ide egy 90*120 centiméteres, könnyen szétsze­relhető terepasztalt készitett. Termé­szetesen nem sablon alapján vagy előre gyártott elemekből. Minden épü­let, fa, villanyoszlop a saját keze mun­kája. Néhány éve pedig kartonpapír­ból épít villamosmodelleket, amelye­ket kiszolgált, de működő mozdonyok alvázára épít fel. A tömegközlekedési eszközök régi fotók alapján, hosszú hetekig tartó, aprólékos munkával ké­szülnek. Ödön bácsi rendszeresen részt vesz vasútmodellező kiállításo­kon és versenyeken, egyik villamosát még Angliában is megcsodálhatták. hovább! FOTÓK a témáról »interneten! | www.delmagyar.hu B Vasútállomások a szobában Szolnok-Alcsi, Szentes, Balatonarács, Balástya, Kispest és Hajdúszoboszló vasútállomásának is elkészítette élethű, kicsinyített másolatát Zakar Ödön. Utóbbi indóházat ráadásul kétszer, és az egyiket aztán kedves barátjának, a szoboszlói állomás akkori főnökének ajándékozta. A maketteknek minden részletükben úgy kell kinézniük, mint az eredeti épületnek. Egy-egy vasútállomás elkészítése több hónapot vesz igénybe. Akik mások lustaságából élnek Pizza, ásványvíz, óvszer. Szegeden egyre több futár rohangál városszer­te azért, hogy nekünk csak a bejárati ajtóig kelljen elmennünk. Már nem lepődnek meg az extra kívánságo­kon. Viszonzásul csak egy kis ember­séget várnak. KOVÁCS KRISZTA Bármit rendelhetünk telefonon, a futá­rok mindent házhoz hoznak. Legyen szó ételről, gyógyszerről vagy egy üveg ásványvízről. Mi vagy hálásak vagyunk, amiért ők rohangálnak he­lyettünk városszerte, vagy számon kérjük a kétperces késést is. - Évekkel ezelőtt történt az egyik fu­tárunkkal, hogy egy szál bugyiban nyitott neki ajtót egy hölgy. És még az­nap délután Szőregen kaszával kö­szöntötték. Szerencsére kevés az ilyen kaland. Nem egyszerű ez a munka sem, mégis sokan lekezelik a kollégái­mat - mondta Erdösi Róbert, a Pizza­Futár tulajdonosa. A jó futár gyorsan dolgozik, ismeri a várost, és kedves a megrendelővel az alatt a pár perc alatt is, amig átadja a pizzát. Télen-nyáron motoroznak, a legrövidebb utat keresik, hogy időben megkapjuk a sonkás-sajtost. Sokszor mégsem értékeljük a kényelmünkért létrejött szolgáltatást. - Volt, hogy rossz címet mondott egy nő, és aztán fel volt háborodva, amiért késtem. Vagy még a buszon ült, nem ért haza, de én már a kapu­ban álltam. Ez bosszantó, ilyenkor hiába vagyok gyors, késve érek a töb­bi címre - magyarázta Zoli, aki körül­belül 5 éve dolgozik pizzafutárként. Szinte bármit és bármikor házhoz visznek a Multifutár munkatársai. Mi­nél rosszabb az idő, annál többen hív­ják őket: vigyenek lázcsillapítót, ás­ványvizet vagy egy doboz cigit. - Üjszegedről hívnak a legtöbbször bennünket. A fiatalok vannak több­ségben - közölte Siklósi Bálint ügyve­zető. Azt mondta, a heti egy óvszer­rendelésen már nem lepődnek meg. ­Volt, amikor egy terhességi tesztet vit­tem egy lánynak. Sok szerencsét kí­vántam, bármilyen eredményt is várt. Évek óta dolgozik multifutárként Németh Zoltán. Egy alkalommal két üveg pezsgőt szállított ki a megadott címre. - A hölgy beinvitált, és meg­kért, igyam meg vele az italt. Eljöttem, mert még dolgoztam - mesélte a fiatal­ember. Gyakran a házibulikban is ma­rasztalják őket. Előfordult, hogy mun­ka után visszamentek szórakozni. Napi 80-100 kilométert bringázik át­lagosan 30 kilométer/órával és maxi­mum tíz kilóval a hátán Illés Márton. A Drótszamaraknál biciklis futárként dolgozó fiatalember 20-25 perc alatt eljut a város egyik végéből a másikba. Marci igazi profinak számít: Pesten ta­nulta ki a „mesterséget". - Szegeden kevés az autó, és általában nyugod­tabbak az emberek. De itt is előfordult már, hogy direkt bevágott elém egy taxis, vagy kinyitották előttem az aj­tót. Hatalmasakat lehet esni ilyenkor ­magyarázta. Amikor találkoztunk, épp egy kész fogpótlást vitt a fogtech­nikustól az orvoshoz. Marci szerint an­nak, aki biciklis futárként dolgozik, nagyon kell szeretnie a bringázást, és egy kicsit buggyantnak kell lennie. Azt mondta, nála mindkettő megvan. LAPCOM ­LAPKIADÓ ÉS NYOMDAIPARI KFT. Brit multinacionális médiavállalkozás WEBFEJLESZTÉSI ASSZISZTENS munkatársat keres Szegedre. Feladat: • fejlesztés támogatása • értékesítési és ügyféltámogatás (support) • általános adminisztrációs feladatok • helpdesk feladatok ellátása • tartalomszerkesztés • webalkalmazások tesztelése • hirdetési felületek kezelése Elvárások: • internetes technológiák ismerete (html, xml, dhtml, Javascript, AJAX) • CMS-rendszerek ismerete • kiváló kommunikációs képesség • jó problémamegoldó és szervezőkészség • szolgáltatásorientált beállítottság • angolnyelv-tudás • felsőfokú végzettség előny Amit kínálunk: • versenyképes jövedelem • szakmai előrelépési lehetőség • barátságos munkakörnyezet • rugalmas munkaidő • szakmai képzések A jelentkezéseket bérigény megjelölésével a schwimmer@delmagyar.hu e-mail címre várjuk október 26-ig. ILLÉS MÁRTON PROFI FUTÁR: PESTEN TANULTA A „MESTERSÉGET" Fotó: FrankYvette i i GRATULALUNK a „Hajrá az aranyért!" nyereményjátékunk több ezer nyertesének! 1 A fődíjat, a Peugeot 407 sw személygépkocsit Tankó Gyula Róbert hódmezővásárhelyi, >1 vigaszdíjat, a Peugeot 307 sw személygépkocsit Kőszegi Attiláné székesfehérvári vásárlónk nyerte.] Köszönjük minden játékosnak a részvételt! I NTER5PAR HflJRfl RZ RRRRYÉRT!

Next

/
Thumbnails
Contents