Délmagyarország, 2008. október (98. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-07 / 235. szám

k I Aktuális Kedd, 2008. október 7. ALGYŐ. Ma 18 órakor folytatódik a Sok-mindent-tudás-egyeteme Algyőn, a faluház emeleti klubtermében. Elő­adó: Bodó Barna politológus, egyete­mi oktató (a Babes-Bolyai, a temesvá­ri és a Sapientia egyetemen). Téma: a szórvány helyzete a III. évezred kü­szöbén. - Az Algyői Mozgáskorlátozottak Egyesületének taggyűlését holnap 15 órától tartják a tájházban. ÁSOTTHALOM. Az Asotthalom króniká­ja című könyvről beszélgetnek az ér­deklődőkkel a kötet összeállítói az ásotthalmi könyvtárban ma 16 órától. A rendezvényre minden érdeklődőt várnak. DESZK. Ma 17 órától a faluház szervezé­sében Damjanich )ános életéről lát­hatnak színházi előadást a 4-8. osztá­lyos tanulók. DOMASZÉK. Zajlik a játszótér felújítása a településen: a Csongrád Megyei ön­kormányzat pályázatán nyertek támo­gatást új játszóeszközök beszerzésére. A munkálatokat még ebben a hónap­ban befejezik. MÓRAHALOM. Az önkormányzat sikere­sen pályázott a Domaszék és Móraha­lom közötti, mintegy 8 és fél kilomé­teres kerékpárút kivitelezésére, mely­nek költsége 198 millió forint. Az 55-ös számú főút mentén a biztonsá­gos kerékpáros-közlekedést szolgáló útvonal építésére meghirdetett közbe­szerzési eljárás lezajlott, a nyertes ki­vitelező a Délút Kft. - A város közigazgatási területén eb­zárlatot és legeltetési tilalmat rendel­tek el október 4-étől október 31-éig. Az ebzárlat idején a szabadon talált ku­tyákat és macskákat befogják és meg­ölik. RÖSZKE. Októberben ismét sakkokta­tás indul Röszkén. Jelentkezni a mű­velődési házban lehet. RÚZSA. A művelődési házban gerinc­torna indult. Az érdeklődőket hétfőn­ként várják 17 és 18 óra között. Az in­tézményben egyébként kungfuedzése­ket is tartanak csütörtökön és pénte­ken 18-tól 20 óráig, aerobikra pedig kedden és csütörtökön várják a mo­zogni vágyókat. SZA1YMAZ. Csütörtökön 14 órától rend­hagyó énekóra lesz a Péter&Pan gitár­duóval a művelődési házban. Címe: a könnyűzene története. SZEGED. A Csongrád Megyei Építész Kamara október 10-én tartja taggyű­lését a Vedres István Építőipari Szak­középiskola dísztermében. A taggyű­lés előtt 15 órától Fehérváry Jákó ben­cés szerzetes tart előadást a pannon­halmi bazilika felújításáról. Szó lesz arról is, hogy miképpen választja ki a szerzetesrend a felújítást tervező épí­tészt. Kiderül, hogy miképpen han­golhatok össze a teológiai, liturgiái és szerzetesi szempontok a műemlékvé­delem követelményeivel. Az előadás nyilvános. - A Somogyi-könyvtárban és fiók­könyvtáraiban október 7-től 12-ig or­szágos tini könyvtári napokat tarta­nak Nekünk bejössz, ha a könyvtárba bejössz! címmel. - Kamaszokra hangolva címmel Ve­kerdy Tamás pszichológus tart elő­adást ma 17 órakor a Somogyi-könyv­tár első emeletén. Kamaszgyereket nevelő szülőket és szakembereket vár­nak az interaktív előadásra és beszél­getésre. ÜLLÉS. Az alkotóházban ma 15-től 18 óráig ajándékkártyát készítenek. A foglalkozásra várják az érdeklő­dőket. ZÁKÁNYSZÉK. A gondozási központban Csúcsné Erikánál lehet érdeklődni az október 21. és 26. közötti erdélyi ki­rándulás részleteiről. Az utazás alatt a résztvevők ellátogatnak majd Zá­kányszék testvértelepülésére, Bor­székre is. fi ANYUKA A KANAPÉN. - Majdnem mindig elkíséri az anyukája az egyik tanítványomat. Amíg a gyerek ta­nul, az anyja leheveredik a kana­péra, és pihen - mesélte egy szege­di nyelvtanár, akivel előfordul, hogy tanítványa inkább szerelmi bánatá­ról beszélget a tanagyag helyett. Ilyenkor átmegy pszichológusba, és még pénzt sem kér. Kevesebb politika, több hagyomány" A DÉLUTÁNI ÓRÁKÉRT ÁLTALÁBAN NEM ADNAK SZÁMLÁT Illusztráció: Schmidt Andrea Magántanár - kinek divat, kinek kényszer DivaL és nem kényszerűség magán­Lanárhoz járni a Ságvári-gimnázi­um igazgatója szerint. Egy középis­kolai tanár, aki otthon is tanít, azt mondja: kénytelenek délutáni mű­szakot vállalni. így néhányan a fi­zetésüket még egyszer megkeresik. Számlát az általunk megkérdezettek közül senki nem ad. MUNKATÁRSUNKTÓL A hirdetési újságokban számtalan nagy gyakorlattal rendelkező és/vagy fiatal és/vagy agilis tanár ajánlja magát, lehet órát venni Szegeden rajzból, történelem­ből, matematikából - gyakorlatilag min­den iskolai tárgyból, és néhány extrából is, mondjuk svédből. Az árak sok min­dentől függnek, attól, hogy 45 vagy 60 percesek, és a nyelvórák például drágáb­bak, de egy alkalom durván ezer forint. Ha a tanárok számlát adnának, mini­mum a fizetség egynegyede „odalenne". - összetett probléma. Elvileg a közép­iskola arra való, hogy felkészítse a diá­kot az érettségire, de aki úgy érzi, hogy magántanárra van szüksége, azt nem küldöm el - válaszolta egy nevét nem vállaló történelemtanár a kérdésre: a si­keres emelt szintű érettségihez kell-e kü­H Szervezetten, legálisan A fővárosban a magánórákat adó diákokat egy szervezet fogja össze, a diaktanito.hu. Tóth Béla ügyvezető elmondta: a budapesti, tanító egyetemisták, főiskolások 10-12 százaléka tartozik hozzájuk. A pesti árak 85-90 százalékáért dolgoznak, egy 45 perces óra például bruttó 1800 forint. Az idegen nyelv drágább: 45 perc 2280, de vannak különböző kedvezmények. A legális, szervezeten keresztül működő tanítás az ügyvezető szerint biztonságosabb és gördülékenyebb: sokkal gyorsabb a szülőknek tanítót találni, és a diákok is gyorsan jutnak munkához. Tapasztalataik szerint a magántanárt fogadó fővárosi szülők átlagban havonta 8500 forintot költenek gyerekük délutáni oktatására. lönórákat venni. Szerinte nem minden oktató képzi magát, nem minden tanár olvas szakirodalmat, egyszóval nem mindenki elég jó ahhoz, hogy diákjai az osztályteremben megfelelő szintre ke­rüljenek. ö nem ad magánórát annak, akit az iskolában is tanít - szerinte ez íratlan szabály. Nem ismer senkit, aki az otthoni oktatásért számlát adna - és nem is örült a kérdésnek. Szerinte a ta­nárok kénytelenek délután, hétvégén is tanítani, néhányan annyit keresnek így pluszban, mint amennyi a hivatalos fi­zetésük. Vagyis havonta körülbelül még egyszer 90-100 ezer forintot. A tanártár­sadalom jelentős része a dupla műszak­tól kimerült és depressziós - zárta le a témát beszélgetőtársam. Dobi János, a Ságvári Endre gyakorló gimnázium igazgatója szerint magánta­nárhoz járni sokkal inkább divat, mint kényszerűség. Az iskola felkészít az érettségire akár emelt, akár középszin­ten. A kérdés inkább a bizalom - sok szülő a magántanárt hitelesebbnek tart­ja. Az igazgató szerint azok a diákok, akik délután még matematika-, magyar­vagy más órákra járnak, délelőtt csak legyintenek: majd a különórán megta­nulom. Van, hogy a túlterhelt iskolások a magánórákat délelőtt, az iskolában pi­henik ki. ^^ Magánóraárak Szegeden (Ft) angol 700-2500 olasz 1000-2000 matematika 500-3000 történelem 500-1800 FORRÁS: OM/DV-GYÖntS DM-GRAFIKA Szeged köztérnevei címmel ír köny­vet Szabó László orvos, önkormány­zati képviselő: utcái, terei elnevezé­sén keresztül mutatja be a várost. BÁTYI ZOLTÁN - Szeged szülötteként, tősgyökeres szö­gediként ifjúkoromtól bújom a Szeged vonatkozású könyvtáramat. Még „ka­maszkori" szándékom Péter László Sze­ged utcanevei címmel megjelent köteté­nek megújítása és képes, térképes for­mában való, „izgalmasabb" kiadása ­mondta Szabó László szegedi önkor­mányzati képviselő. - A saját kötetemben már több mint egy évtizede gyűlnek a pontosító, értel­mező bejegyzések. 2001-ben kerestem meg vele Péter Lászlót, hogy - a mo­dern kor lehetőségeinek megfelelően ­digitális formában továbbszerkeszthet­nénk az általa publikált könyvet. Kö­szönte a megkeresést, de végül rám bíz­ta a dolgot, mondván: neki még annyi más megírnivalója van. Az alapmű nyomán a könyv címe Szeged köztérne­vei lesz. Péter László 1973-ban irta köny­vét, éppen a Szeged környéki települé­sek csatolása előtt. Így Dorozsmáról, Szöregről és Tápéról semmi sem talál­ható benne. Ezeket pótolni kell - mond­ta Szabó doktor. - Egy átlagos köztérnévtárnál sok­kal többet akarok adni, hangulatos és mindenki számára szórakoztató, ké­pes könyvet. Régi utcanevekhez régi képek társulnak. A javaslataim rend­szerelvűek is, egyediek is, de a több szinten is futó ötletrengeteg egyben vi­taindító is. A Komócsin név a baloldali ideológia, míg a Glattfelder a csípőből adott jobboldali válasz példája. Szabó László - Csak egy-két példát említek: a Glattfelder tér névváltoztatást a Ko­mócsin tér rovására már Péter László is élesen kritizálta. Magam nem tar­tom különbnek e változtatást, mint a szintúgy politikai indíttatású Rudolf és Roosevelt térnévcserét a kommu­I Le bői híd? - Hamarosan nevet kell adni a Szeged határában épülő új hídnak. Magam már 6-7 éve megtettem a javaslatomat. Az új híd nevét adja az a területrész - a hajdan volt település -, melynek határán a híd lába áll, és fölvezető útja átvezet. Ez a határrész valamely elpusztult Árpád-kori településünk nevét őrzi és örökítheti tovább modern világunkban. Ilyen települések a hidláb tervezett helyének megfelelő partokon (a Móra által is megírt) Lebő, Kemes, Szomolya meg Csergő. Talán régészeti értékei okán, meg Móra Ferencre emlékezve is legillőbb neve a „Lebői híd" lehet - Szabó László szerint. A GLATTFELDER TÉRRŐL KEVESEN TUDJÁK, HOGY ÍGY HÍVJÁK nista hatalomátvétel lendületében. A Komócsin név a baloldali ideológia, míg a Glattfelder a csípőből adott jobboldali válasz példája. A téren ra­kodták ki a folyón érkező sót, a kózel­Fotó: Frank Yvette ben álltak évszázadokon át a sóházak, és innen nyílik a Sóhordó utca is! A névjavaslatom: Csellér tér! Jelentése: sószállító bárka, illetve átvitt értelem­ben sószállító.

Next

/
Thumbnails
Contents