Délmagyarország, 2008. szeptember (98. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-04 / 207. szám
161 Sport Csütörtök, 2008. szeptembert*. Pars: ezüst? Orosz sajtóértesülések szerint a pekingi olimpián kalapácsvetésben második fehérorosz Vagyim Gyevjatovszkij, valamint mögötte harmadik honfitársa, Ivan Tyihon is megbukott a doppingellenőrzésen, így kizárásuk esetén az eredetileg negyedik Pars Krisztiáné lenne az ezüstérem. MUNKATÁRSUNKTÓI Az orosz Vesz Szport hírügynökség úgy tudja: a Nemzetközi Atlétika Szövetség (IAAF) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) hamarosan hivatalosan is bejelenti a két sportoló vétségét, a mintájukban állítólag túl magas volt a tesztoszteronszint. - Meg kell várjuk a B próbát, addig mindkét atlétát megilleti az ártatlanság vélelme - nyilatkozta lapunk érdeklődésére Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke. - Korábban Merlene Otteyval vagy Bemard Lagattal is előfor dult, hogy a pozitív A teszt után a második vizsgálat negatív eredményt hozott. Amíg nincs a kezünkben a WADA és a NOB hivatalos határozata, Krisztián olimpiai negyediknek tekintendő. Gahwagi jobban van MUNKATÁRSUNKTÓI Már rosszulléte napján, kedd este elhagyhatta a diósgyőri kórház intenzív osztályát a DVTK labdarúgója, a szegedi Tisza Volán SC neveltje, Gahwagi Nebil. A19 éves labdarúgóedzésen, futás közben esett össze, majd elvesztet te az eszméletét. - Rövid idő alatt zajlott le minden: előbb a mellkas környékén szúrást éreztem, aztán elvesztettem az eszméletemet. Fiatalabb koromban akadt már ilyen érzésem, el is mentem orvoshoz, ám az azonnali vizsgálatok után megnyugtattak, és azt mondták, mindez nem befolyásolja a sportpályafutásomat. Kedd este hat órakor már elhagyhattam az intenzív osztályt. Néhány napot biztos itt leszek, ám a szüleimnek is mondtam, ne jöjjenek, ne utazzanak el Miskolcra, mert különböző kivizsgálások várnak rám: mellkasröntgen, szívultrahang, terheléses vizsgálat. Fs ha minden igaz, pénteken már haza is mehetek Szegedre - mondta a Tisza Volán je lenlegi edzőjének, dr. Buchholcz Gábornak a tanítványa. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a szokatlanul erős terhelés miatt lett rosszul Gahwagi, aki csütörtökön terheléses vizsgálaton esik át, és ha nem lépnek fel komplikációk, pénteken - ahogy tervezi - elhagyhatja a diósgyőri kórházat. Ezt követően 2-3 hét pihenőt kap, majd ez után kezdheti el óvatosan az edzéseket. Tovább, tovább MUNKATÁRSUNKTÓL Mindkét Csongrád megyei csapat bekerült a labdarúgó magyar kupa legjobb 32 együttese közé, miután a Makó és az Algyő is saját „osztálytársát" verte meg 1-O-ra. A győztes gólok érdekessége, hogy mindkettő a meccs elején esett. Makó-Békéscsaba 1-0 (1-0) Makó, 350 néző. Vezette: Erdős. Makó: Halász - Rakonczai, Bakos (Nagy A., 65.), Szamosszegi (Veres, 14.), Gévay - Magyar, Molnár V. - Kulacsik, Puskás, Csamangó (Schreiber, a szünetben) - Maróti. Edző: Kolozsvári János. Gólszerző: Maróti (5.). Kiállítva: Rubus (90.). Algyő-Orosháza 1-0 (1-0) Algyö, 100 néző. Vezette: Barta. Algyő: Ábrahám - Retek, Kothencz, Varga F. - Végh, Gyimesi (Tóth P„ 85.), Zakar, Krucsó - Tóth A. (Krajczár, 56.), Pálinkó, Daróczi (Balogh, 73.). Edző: Tóth Ákos. Gólszerző: Zakar (20.). Az edző Berestol dobogós helyet vár Tíz sportágban 33 sportoló képviseli Magyarországot a Pekingben szombaton kezdó'dó' paralimpián. A magyar csapat tagja a szegedi Béres Dezső, aki az athéni paralimpián párosban bronzérmet nyert, s most is szeretné legalább ezt megismételni. Edzője, Antal Andor szerint erre képes is lesz. SÜLI JÓZSEF Már Pekingben akklimatizálódik a 33 tagú magyar parafimpiai válogatott. Mivel mindenki nagyon keményen készült, Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke 11 érmet vár. - Nem szeretném tovább részletezni, hogy hány arany-, ezüst- és bronzéremre számítok, mert sokszor apróságok döntenek, előfordulhat, hogy egy szerencsés vagy balszerencsés pillanat miatt változik az érem színe jelentette ki az elutazás előtt a sportvezető. Természetesen óriási nemzetközi versenytapasztalattal rendelkezik a Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesületének tagja, a 31 éves Béres Dezső, aki a bocsaverseny BC 4 kategória egyéni és páros versenyszámában indul. A Tisza-parti bocsásnak kiváló eredményei vannak, hiszen pá rosban bronzérmes az athéni paralimpián (2004), Európa-bajnok párosban (2005), világbajnoki ezüstérmes szintén párosban (2006), egyéniben negyedik az új-zélandi világkupán (2003). A bajnoki cím kárpótolná Porckorongsérve után a jövő hét végi szekszárdi felkészülési tornán már pályára lépne Németh Bernadett, a Szeviép-Szeged kosárlabdázója. MUNKATÁRSUNKTÓt A válogatott irányító a következő napokban még egyéni edzésmunkát végez, ám alig várja, hogy csatlakozhasson a társaihoz. - Nem akarom elkiabálni, egyre jobban vagyok - kezdte a beszélgetést Németh Bernadett. - Folyamatosan dolgozunk Thékesné Cini nénivel és Vladimír Bankoviccsai, a csapat erőnléti edzőjével, tegnap délelőtt pedig már dobtam is. Szeretnék végre beállni a sorba, ennek érdekében napról napra növelném az intenzitást, de mindig közbe jön valami. A múlt héten két napig komoly fájdalmaim voltak, most a combom rakoncátlankodik, remélem, csak egy húzódásról van szó. A jövő heti szekszárdi tornán már jó lenne néhány percet a pályán tölteni. A Szeviép játékmestere természetesen megkülönböztetett figyelmet szentel a nemzeti csapat szereplésének. Rátgéber László együttese az előzetes várakozásokat felülmúlva öt forduló után az Eb-selejtezőcsoport második helyén áll. - Hiányzik a válogatott - sóhajtott a 28 éves kosaras. - A pécsi és szombathelyi mérkőzésen ott voltam a többiekkel, nagyon szurkolok a lányoknak. Borzasztó érzés kívülről figyelni az eseményeket, pláne úgy, hogy a sérülésem előtt jó formában voltam, és Rátgéber László is számított rám. Az okosok szerint „Isten mindent ikszre hoz". Ezek után kíváncsian várom, mi lesz a kárpótlás, egy bajnoki arannyal például boldogan kiegyeznék. Mindeközben a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapata tegnap Szolnokon az első felkészülési mérkőzését játszotta. A két Tisza-parti gárda összecsapásán a vendégek - akiknél Németh B. mellett hiányzott a két center, Tomova és Zserzserunova is - 72-69-re nyertek. FÉRFI VERESÉG. Férfi kosárlabda Európa-bajnoki selejtező, 9. forduló, A csoport (Salgótarján): Magyarország-Finnország 69-79. A nőknél az Eb-selejtezők C csoportjában: Szlovákia-Franciaország 63-55, ezzel a magyar válogatott Eb-re jutási esélyei egyenes ágon lecsökkentek. Isztambuli vízilabdabuli MUNKATÁRSUNKTÓL A magyar junior férfi vízilabda-válogatott szeptember 7-étöl az isztambuli korosztályos Európa-bajnokságon szerepel. A fiatalok tegnap utaztak el Törökországba. A Keszthelyi Tibor edzette, tizenhárom fös csapatba ketten kerültek Csongrád megyei klubból: Török Béla a Szeged Beton VE-böl, Szilvasán Bence pedig a Bodrogi Bau-Szentesi VK-ból (csapattársa, Szőke Szabolcs sérülés miatt maradt ki) delegálta magát. - Egy éve a máltai ifjúsági Európa-bajnokságon ezüstérmesek lettünk, most nyerni akarunk - jelentette ki az indulás előtt Török. - A kontinensviadal vasárnap kezdődik, addig a házigazdák válogatottjával tartunk közös edzéseket. A mieink szeptember 7-én a spanyolok ellen kezdenek a C csoportban, másnap a törökökkel, szeptember 9-én pedig az oroszokkal csapnak össze. A csoportgyőztes automatikusan bejut a negyeddöntőbe, a másodiknak és a harmadiknak ugyanezen pozícióért pluszmeccset kell játszania. Csoportbeosztás, A: Görögország, Hollandia, Szlovákia, Izrael; B: Szerbia, Montenegró, Szlovénia, Franciaország; C: Magyarország, Törökország, Spanyolország, Oroszország; D: Horvátország, Olaszország, Németország, Anglia. • jr •' eof'a^ - A bocsa kicsit olyan, mint a sakk, az ellenfél hibáiból lehet értékes pontokat gyűjteni. Azt szeretem, ha szoros a mérkőzés, mert az különösen doppingol a még jobb teljesítményre. Ilyen esetben még az sem fáj, ha esetleg kikapok. Remélem, hogy ez az egyéniben és a párosban minél később következik be - mondta Béres Dezső, a Démász telefonos ügyfélkapcsolati előadója. Másfél éve Antal Andor atlétaedzőnek, számtalan válogatott versenyező mesterének az útmutatásai alapján készül a szegedi paralimpikon. A Szegedi VSE szakembere, mint mondta, mindig is szívügyének tekintette a fogyatékkal élő emberek segítését, társadalmi munkával készítette fel a szegedi bocsást. - Hetente négyszer edzettünk a volt Móricz Zsigmond Általános iskola tornatermében - mondta érdeklődésünkre a volt válogatott gyalogló. - Dezső ideális sportoló, aki nagyon lelkiismeretesen készült, ráadásul céltudatos is, ami bizakodásra ad okot a várható szereplését illetően. Egész évben a felkészülése közben mindössze két napot hagyott ki betegség miatt. Ezért is remélek tőle jó szereplést, ami azt jelenti, hogy párosban mindenképpen dobót remélek, de egyéniben is ott kell lennie az első hatban. Egyébként most is tartjuk a kapcsolatot. SZEGED PARALIMPIKONJA, BÉRES DEZSŐ AKÁR ÉREMRE IS ESÉLYES Fotó: Karnok Csaba Természetesen rákérdeztünk az edzőnél: neki nem volt lehetősége elkísérni versenyzőjét? - Nem is igazán került ez szóba, mert eddig is a párostárs, a nyíregyházi Gyurkota József edzője, Lénárt György gardírozta a versenyeken és készítette fel az edzőtáborban is Dezsőt. Béres Dezsőért vasárnaptól szoríthatunk, hogy a három napig tartó egyéni versenyben végig bennmaradjon, ugyanis kieséses rendszerben bonyolódik a küzdelem. A SAKK0Z0 PAPP PETRA AZ USA-BA KÉSZÜL Győzelem, majd utazás MUNKATÁRSUNKTÓL Budapesten rendezték meg a XX. Ko vács Zoltán nemzetközi leány sakkversenyt. A versenyen hazai és külföldi 18 év alatti sakkozók vettek részt. A tornán indult a 15 éves szegedi Papp Petra, akinek a verseny első napján lévő születésnapja meghozta az ajándékot: a verseny első helyezettjeként vehette át a kupát. A hatfordülós versenyt hatalmas küzdelemben Petra veretlenül - 4 nyert és 2 döntetlen játszmával -, öt pontot szerezve nyerte meg. A négyórás partikban többek között korosztályának legjobbjaival játszott, akikkel szemben óriási, szívós küzdelem mel, volt, hogy az utolsó percig játszva nyerte meg a partit. Az ünnepélyes eredményhirdetésen Petra a néhai Kovács Zoltán lányától, az Egyesült Államokból érkező fean Kovácstól - a verseny főszponzorától - vehette át a díjat, amely a kupán, az oklevélen és a 16 év alatti különdíjon kívül az Egyesült Államokban megrendezésre kerülő sakkversenyre meghívást, az utazást, kinn tartózkodást és részvétel jogot jelentett. A versenyt követően Petra megszakítás nélkül folytatja sakkfelkészülését, tanulását, mivel szeptemberben a montenegrói Herceg Noviban megrendezésre kerülő Európa-bajnokságon, majd októberben a Vietnamban rendezendő világbajnokságon vesz részt. Van jelentés, nincs jelentés MUNKATÁRSUNKTÓL Elkészült a jelentés Kolonics György halálának ügyében, amelynek a körülményeit vizsgáló szakértői csoport nem állapított meg rendkívüli elváltozást a sportoló szervezetében. Az igazságügyi boncolás eszerint megerősítette azt a korábbi feltételezést, hogy a kenus halálát úgynevezett hirtelen szívleállás okozta. Kolonics György július 15-én edzés közben lett rosszul, és már a mentők sem tudtak rajta segíteni. Az ügyben a BRFK folytat eljárást, de ök annak lezárásáig nem nyilatkoznak. Az orvosszakértői elemzés túl Kolonics szervezetének vizsgálatán - kitért korábbi sérüléseire, betegségeire, vagyis azokra a paraméterekre is, amelyek pluszinformációt adhatnak a tragédia bekövetkezéséről, illetve annak előzményeiről. A Magyar Kajak Kenu Szövetség elnöke, Baráth Etele tájékoztatása szerint azonban még nem készült el a szakértői vélemény. Baráth Etele elmondta: a rendőrség és az orvosszakértök még mindig vizsgálódnak, amint lesz eredmény, azt először Kolonics György családja tudja meg, és csak ezután értesítik a szövetséget. Affentáler a HPQ Szegedben MUNKATÁRSUNKTÓL - Affentáler Gábor leigazolása tegnap eldőlt - adta hírül Dávid Tibor, a HPQ Szeged kiemelt csoportban szereplő röplabdacsapatának elnökhelyettese. Mint ismert, a bajnokcsapat és kupagyőztes Kométa Kaposvár volt játékosát egy hétig tesztelte Nusser Elemér, a Tisza-parti klub vezetőedzője. A szegedi szakemberre jó benyomást tett a négyesütö, de liberó poszton is bevethető Affentáler Gábor. A kiváló röplabdás pedig rövid gondolkodási időt kérve tegnap elfogadta a HPQ Szeged egy plusz egy évre szóló ajánlatát. Hír még a klub háza tájáról, hogy Csikosékkal edz a szegedi nevelésű, de előbb Kecskeméten, majd Ausztriában játszó Nacsa Gábor. Úgy szól az egyezség, ha a játékos megfelelő külföldi ajánlatot kap, akkor szabadon távozhat.