Délmagyarország, 2008. szeptember (98. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-03 / 206. szám
61 Megyei tükör Szerda, 2008. szeptember3. A HÁZ OLYAN MŰSZAKI ÁLLAPOTBAN VAN, HOGY AZONNAL KEZDENI KELL VELE VALAMIT Fotó: Schmidt Andrea Februárban adta be pályázatát a megyei önkormányzat a Feszty-körképnek is helyet adó, beázó épület felújítására. Júniusban már jönnie kellett volna a pénznek, de nem jön most sem. Ennyi időbe telik az elbírálás. A megyén úgy látják, most már nem szabad tovább várni: támogatásból, vagy anélkül, de csinálni kell valamit az épülettel, mert rettenetes az állapota. BAKOS ANDRÁS „Várhatóan csak augusztus végén születik meg a döntés" - írtuk júliusban a megyei önkormányzat által februárban beadott pályázatról. A megye az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot szeretné fölújítani 572 millió forintból. Ehhez félretett 109 millió önerőt, 463 milliós támogatásra számít. Elsősorban a Feszty-körképnek is helyet adó épületet kellene sürgősen felújítani, mert - mint arról lapunk nyomán az egész magyar sajtó beszámolt - a ház teteje beázik. A tévében és több újságban is megmutatták azt a piros felmosóvödröt, amely az egyik legérdekesebb, legjellemzőbb eleme A magyarok bejövetele című monumentális festményt a víztől óvó elvezetőrendszernek. Üj kiállítást is szeretne rendezni a megye, olyat, amely az • A késlekedést negatív W W válasznak kell tekinteni, és hozzá kell fogni az épület felújításához. Zakar Péter új múzeumi trendnek megfelelően érzékletesen mutatja be a magyarság középkori történetét. A pályázatot azonban továbbra is jegelik. Júliusban érdeklődésünkre a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökségnél azt mondták, a DAOP nevű alapnak ehhez a programjához benyújtott pályázatok értékelése még nem fejeződött be. Egyes pályázók panaszt tettek, ezeket a bejelentéseket előbb kivizsgálják, és majd ezután tart ülést a bírálóbizottság, várhatóan augusztusban. A DARFÜ-nél azonban tegnap is csak „további csúszásról" tudtak beszámolni. Ennél több információja a pénz sorsáról a megyei önkormányzatnak sincs, hiába érdeklődött Horváth Gábor, a park igazgatója többször is. Pedig a beruházást már nyár elején el kellett volna kezdeni. Nagy kérdés, hogy még érdemes-e hozzáfogni idén. Hiszen a téli munkákban nem szokott lenni sok köszönet. - Szerintem viszont nem szabad tovább várni - mondta lapunknak 2akar Péter, a megyei közgyűlés kultúráért felelős alelnöke. - A késlekedést negatív válasznak kell tekinteni, és hozzá kell fogni az épület felújításához, mert ez a munka tovább nem halasztható. Mandragóra után a Pornográfiában játszik Egyévadnyi szabadúszás után szerződött a szegedi társulathoz Barnák László (30) színművész, akit vonz a lehetőség, hogy az új csapattal izgalmas színházat teremtsen. A Mandragórában debütál, majd a Pornográfiában láthatjuk. MUNKATÁRSUNKTÓL Barnák László a főiskola előtt az Üj Színházban kezdte a pályáját. Négy évadot töltött ott, előbb stúdiós volt, majd rendezőasszisztensként Ács János, Réthly Attila és Rudolf Péter mellett dolgozott. Stúdiósokkal és fiatal színészekkel állította színpadra Camus Caliguláját és A tavasz ébredése című Weedekind-darabot. Ezután vették fel a Színművészeti Egyetemre, ahol 2006-ban diplomázott Jordán Tamás és Lukáts Andor színész osztályában. Végzősként a Katonában gyakorlatozott, ahol Bozsik Yvette, Gothár Péter és Silviu Purcarete rendezéseiben is szerepelt. Diploma után a szolnoki színházban folytatta, ahol többek között Telihay Péter, Szikora János, Szabó Máté rendezéseiben játszott. Amikor nagy vihart kavarva Balázs Pétert nevezték ki igazgatónak, a fél társulattal együtt távozott. - Nem egészen etikus módon zajlott a színigazgató-választási folyamat Szolnokon, ezért én is úgy gondoltam, mennem kell, mert nem lehet semmibe venni azokat, akik elkötelezettek egy művészi színvonal mellett. Ki kellett állnunk magunkért, azért a színházi morálért, amiről azt gondoljuk, nem megvásárolható, és politikailag sem befolyásolható. Az előző évadban szabadúszóként játszottam, tavasszal kérdezte Telihay Péter, lenne-e kedvem budapesti létemre újra egy vidéki színházban dolgozni. Még izgalmasabbá vált a dolog, amikor kiderült, hogy az igazgatóváltás után Péter - aki a kilencvenes években Zsótér Sándorral és Szikora Jánossal magas színvonalú és progresszív színházat csinált Szegeden - határozhatja meg a prózai társulat arculatát - mondja Barnák László, aki abban bízik, nemcsak színészként számítanak rá, hanem később a szakmai továbblépésre is lehetőséget kaphat. - Szeged az egyik legizgalmasabb, ! INTERAKTÍV JELENLÉT, lövő héten kedden rendezik a nagyszínházban azt a gálaestet, amelyen a társulat új tagjai mutatkoznak be. Barnák László ebben a műsorban nem tud személyesen fellépni, mert épp akkor játsszák a budapesti MU Színházban Martin Crimp a.N.N.a (Attempts on Her Life) című darabját, amit szeptember 12-én adnak elő Debrecenben, az Alternatív Színházi Szemle versenyprogramjában. Ezért a gála rendezőjével, Juronics Tamással azt találták ki: interaktív módon lesz jelen a szegedi bemutatkozó esten. legszebb és legbarátságosabb magyar város. Rengeteg itt a fiatal, ami motiváló számomra, mert azt gondolom, fontos, hogy a korosztályunkkal megtaláljuk a kapcsolatot. Ha ennek egyik eszköze lehet a színház, az nagyon jó dolog - fogalmaz Barnák László. Azt is elárulja: a kisszínházban műsorra kerülő Mandragórában találkozhat vele először a szegedi közönség, majd Bodolay Géza rendezésében, Simon Stephens izgalmas kortárs darabjában, a Pornográfiában játszik. BARNÁK LÁSZLÓ IZGALMASNAK ÉS BARÁTSÁGOSNAK TARTJA SZEGEDET Fotó: Veréb Simon Biokémiai vándorgyűlés MUNKATÁRSUNKTÓL Szeged ad otthont a Magyar Biokémiai Egyesület vándorgyűlésének. A vasárnap kezdődött, ma záruló tudományos eseményen több mint 220 kutató vesz részt, minden jelentős tudományos műhely képviselteti magát. A házigazda szerepét az MTA Szegedi Biológiai Központ Biokémiai Intézete vállalta. A vándorgyűlés keresztmetszetét adja a biokémiai és molekuláris biológiai kutatómunkának, nem szűk szakmai témák köré szerveződött. Szó esett például az élet eredetétől, de a stresszfehérjékről is, miközben a gyógyszerfejlesztés helyzetéről ugyancsak képet kapott a hallgatóság. Érdekes eredményekről számoltak be többek között - a bioinformatikai és rendszerbiológiai, de a fehérjék szerkezetét és működését jellemző szekcióban is. A legjobbak díjakat kaptak. A MEGYÉNEK SÜRGŐSEN KELLENE A A63 MILLIÓ A pályázati bürokrácia ieeeli a Fesztv-körképet Haszonjármű szerviz • Haszonjárművek teljeskörű javítása, műszaki vizsgáztatása • Gépjárművek zöldkártyás vizsgálata • Alkatrészek beszerzése, értékesítése Szeged. Bakay N. u. 48. TeíVFax (62) 560-198 Makó. Justh Gy u. 67. TeíVFax (62) 211-363 5 Vásárhelyi út 114. TeUFax: (63) 318-883 Thza VoMa Z,rt jsamijasv^ó ís. Ipari Bresniií |1 oémASZ^ c»* (loraiT A DEMASZ Zrt. megvételre felajánlja a tulajdonát képező, Szeged, Hunyadi tér 2. sz. II. emeleti, 78,6 m2 alapterületű, társasházi lakást a hozzá tartozó 15 m2 alapterületű garázzsal. Vételi ajánlatokat 2008. szeptember 15. napjáig beérkezőleg zárt borítékban kérjük az alábbi címre megküldeni: DÉMÁSZ ZRT. Dr. Híres Sarolta jogi szakértő • 6720 Szeged, Klauzál tér 9. I Az értékesítésre kerülő Ingatlan bemutatásával kapcsolatos információ: Szeged: Rácz Judit »Tel.: 06-30/967- 8806 Szegedi munkahelyre JÁRMŰGÉPÉSZ MŰSZAKI TANÁRT ÉS SZAKOKTATÓT KERESÜNK! Jelentkezés: Tel.: 70/388-3860 METROVAS Kft. Budapest XI. kerületi telephelyéne. | szabadtéri munkavégzéshez s automata betonacél megmunkáló gépek kezeléséhez valamint betonacél armatúra készítéséhez hegesztő munkatársakat keres. Szükség esetén szállást biztosítunk. Jelentkezni lehet: hétköznapokon a 06 (30) 931-6537-es telefonszámon. STRABAG A STRABAG építőipari konszern magasépítési területre, megegyezés szerinti belépéssel VÁLLALKOZÁS-ELŐKÉSZÍTŐ VILLAMOSMÉRNÖK munkatársat keres. A munkavégzés helye: Szeged. Elvárások: - villamosmérnök végzettség, - adott szakterületen szerzett szakmai tapasztalat, - felhasználói szintű számítástechnikai ismeret (Word, Excel, TERC, VIKING, KING), - problémamegoldó képesség, - felelősségtudat, - jó kommunikációs készség/határozott fellépés, - kapcsolatteremtő képesség. Előny: - német- vagy angolnyelv-tudás. Feladatok: - magasépítő ipari munkákhoz vállalkozási feladatok és pályázatok készítése. Jelentkezni a www.strabag.hu honlapunkon tud a konkrét állásajánlatok között (Karrier/fü) vagy postai úton: Dancsa Anita, telefon: 06-1-270-8384, BRVZ Kft. a STRABAG SE konszern vállalata, HRS - Személyzetfejlesztés 1135 Budapest, Szegedi út 35-37.