Délmagyarország, 2008. szeptember (98. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-02 / 205. szám

Kedd, 2008. szeptember 2. Gyógy-tr 19 CSÍPŐIZÜLETI ARTROZIS A Park Egészságközpont orvosainak segítségével olyan betegségeket, gyógy­módokat mutatunk be, amelyek sokakat érintenek. Ezúttal a csípőízületi artrózisról olvashatnak összeállítást. „Csipőkopás" a felnőtt népesség 3-5 százalékánál jelentkezik. A csípőízü­let a combcsont fejének és a medence­csont mély vápájának ízesülése, gömbízület, mely igen stabil, hiszen testünk teljes súlyát kell a csípőízüle­ten keresztül a lábaink felé továbbíta­nia. Funkcióját tekintve minden irá­nyú mozgást - hajlítás, feszítés, közelí­tés, távolítás, ki- és befelé történő ro­táció - lehetővé tesz. A csípöízületet erős tok veszi körül, melyet szalagok erősítenek, a szervezet legnagyobb iz­mai közé tartozó izmok működtetnek. A csípőízület nyújthatósága hason fekve vizsgálható. A normális csípő­ízület hason fekvő helyzetben 180 fo­kon túl is nyújtható, vagyis hason fek­vő helyzetben a comb a vizsgálóasz­talról felfelé emelhető. A csípőízületi betegségek, így az artrózis kapcsán is a csípő nyújthatósága szinte észrevét­lenül eltűnhet, nem nyúlik ki teljesen, hajlításos helyzetbe kerül. Ennek kö­vetkezménye, hogy a törzs előrehaj­lik, a beteg előrehajló törzzsel jár. A csípőízület közelítését-távolítását hanyatt fekvő helyzetben vizsgálhat­juk. Talpra húzott alsó végtagokkal próbálhatjuk ki, mely során a csípő és a térd félig hajlított helyzetbe ke­rül, s ebben a helyzetben döntsük ki­felé a térdünket úgy, hogy közben a medencénket ne fordítsuk el! Befelé döntéskor a térd átkerül a test közép­vonalán túl. A rendszeres testmozgással csökkent­hető a rizikó ILLUSZTRÁCIÓ: FRANK YVETTE A csípőt kifelé és befelé is tudjuk forgatni, mértékét a bokákon mérhet­jük le. A csípőízületi artrózis leggya­koribb okai a veleszületett csípőfi­cam, a Perthes-kór, a combfejelhalás, valamint a túlterhelés - kezdődhet alattomosan, fájdalom nélkül. Gyak­ran a mozgások szinte észrevétlenül szűkülnek be, és a fájdalom - megté­vesztően - a térden jelentkezik. Jel­lemző az úgynevezett indítási fájda­lom. A nyugalmi fájdalom megléte gyulladásra utal. A sántítás a fariz­mok gyengülése következtében ko­rán jelentkezhet, később a végtag lát­szólagos vagy valóságos rövidülése a sántítást fokozza. Az elsődleges art­rózis mindig kétoldali, de az egyik ol­dalon hamarabb kezdődik, és súlyo­sabb. Kifejlett formában a csípőízüle­ti artrózis súlyos betegség, mely nagy fájdalmat, járási, közlekedési nehéz­séget, deformitást okoz, és a beteg egész életvitelét (szexuális életét is) befolyásolhatja, ezért fontos, hogy korán felismerjék, és a beteg megfe­lelő kezelésben részesüljön. A csípőízületi artrózis konzervatív (nem műtéti) kezelése: fontos a megfe­lelő életmód, ideális testsúly megtar­tása, illetve a túlsúly rendezése, meg­felelő és lehetőleg rendszeres mozgás. Különösen nőknek az enyhén emelt sarkú cipő előnyös. Fontos a hason fekvés, a végtag fölemelése ebből a helyzetből. Előnyös a kerékpározás és az úszás. A csípőízület nyújtása jó hatású, mert ellazulnak az izmok, kissé eltá­volodik a combfej a vápától, javítva az ízület nedvkeringését. A nyújtás megoldható ágyra vagy székre szerel­hető, csigás nyújtókészülékkel. Gyógyszeres kezelés során fájdalom­csillapítókat, gyulladáscsökkentőket, izomlazítókat, porcvédöket adunk. Fi­zioterápia során gyógytornát, elektro­mos kezeléseket, gyógyfürdői kezelé­seket alkalmazunk. Lokális kezelésként szteroidinjekció adása jön szóba, főként a csípöízület köré, elsősorban a nagytompor vala­melyik nyáktömlőjébe. A műtéti keze­lés a fenti gyógymódokra nem reagá­ló, előrehaladott esetekben jön szóba. Dr. Matuz Csilla reumatológus szakorvos, Park Egészségközpont MITŐL OLYAN KARCSÚAK A HOLLYWOODI SZTÁROK? Cindy Crawford például ecetet fogyaszt, hogy elmenjen az étvágya. Demi Moore pedig almát falatozik mogyoróvajjal, ha édességre vágyik. Éveken át szemtanúja voltam annak, hogy mennyire számít a méret Los Angelesben ­mondta Cindy Crawford. - 20 évvel ezelőtt az emberek különböző' súlyúak és méretűek voltak. Régebben a 36-os méret volt a menő, aztán a 36-es, most pedig a 32-es. A legnagyobb titok, amit ellestem a sztároktól: nincs semmi­féle diétás étrend. Normális ételeket esznek, csak keveset. És most íme: a sztárok titkai! DAILY MAII GRÉPFRÜT: A grépfrútolaj aro­mája a májenzi­mekre hat, és tá­mogatja a súly­csökkenést. Jen­nifer Lopez (ké­pünkön) énekes és Carmen Elect­ra modell mindig visz magával grépf­rútolajat. FOGMOSÁS. Étkezés után rohan­nak a fürdőszobába, és fogat mos­nak. Táplálkozástudományi szakér­tők szerint a testzsír 15 százalékkal csökkenthető, ha minden étkezés után alaposan fogat mosunk. A ma­gyarázat: az új íz jelet küld az agyba, hogy telítve vagyunk. Így nem le­szünk újra éhesek. Matthew McCo­naughey még az éttermekbe is viszi magával a fogkeféjét. SÜTEMÉNY. Kelly Clarkson énekes és az Oscar-díjas Jennifer Hudson ked­venc diétája. Naponta négy szelet sü­temény reggelire és vacsorára. Közte egészséges ebéd (600-900 kalória). Ez a diéta a kalóriakorlátozáson alapul. FAHÉJ. A kínai gyógyászatban a fa­héj az egyik legszéleskörűbben hasz­nálatos gyógynövény. Segíti a vérke­ringést. Bizonyított, hogy csökkenti a koleszterinszintet és a vércukorszin­tet. A hírességek a teájukba szórják. GYALOGTÚRA: Az ultravékony hírességek, mint például Kate Bos­worth, Cat Dee­ley és Renee Zell­weger (képün­kön) nagy rajon­gói a gyalogtú­ráknak. Öröm­mel hódolnak a hátrafelé járás­nak: ezzel ugyan­is sokkal több zsírt tudnak égetni és gyorsabban fogynak. FITFLOP: Vagyis olyan szandál, amelynek hátul nincs pántja, csak elöl, a nagylábujjnál. Gumiból készül, masszírozza járás közben a talpat, megdolgoztatja a lábizmokat, ami jót tesz a szervezetnek. JÉGKRÉM: Oprah Winfrey (lcépünlcön) jég­krémet eszik, ha éhes. Főleg a gyümölcsízűt szereti. Sokáig nyalogatja, és így kielégíti édesség iránti vágyát. MEDVECUKOR VAGY ÉDESGYÖKÉR: Ha édességre vágysz, egyél egy falat medvecukrot! Felfrissíti a leheletet, és csöklcenti az étvágyat. ZÖLD TEA: Felgyorsítja a vérkerin­gést és csökkenti az édesség utáni só­várgást. ALVÁS: Aki igazán szeretne fogyni, lefekszik aludni, ha lemegy a nap. Er­re sokan esküsznek. CSALÁS, HE­TENTE EGYSZER: Hetente egyszer mindenki adjon lehetőséget magá­nak arra, hogy picit csaljon. Michelle Pfeiffer (képünkön) példá­ul ilyenkor mexikói ételeket eszik és fán­kot. ASZALT GYÜMÖLCSÖK: A holly­woodi sztárok az aszalt gyümölcsökre esküsznek. Még a bifsztekhez és a hamburgerhez is ezt ajánlják. TOTÁLIS VEGETARIANIZMUS: Ali­cia Silverstone szerint vegetáriusnak lenni annyit jelent, mint fogyni. „Eskü­szöm, ez nagyon könnyű. Nem kell diétáznod, mégis leadsz néhány kilót." MÉRLEG: érde­mes megnézni a sztárok súlyát egykor és most. Borzasztó, hogy most 70 kilo­grammot nyomsz, de képzeld, Goldie Hawn (képünkön) is volt ilyen súlyos! SUSHI: Jennifer Aniston és Angelina Jolié sushin él. Alacsony a kalóriatar­talma, viszont vitamindús, és ala­csony a koleszterinszintje annak, aki ezt fogyasztja. HEGYES ORRÜ CIPŐK: Ezekben a cipellőkben sokkal véko­nyabbnak látszol Cameron Diaz, Jessica Simpson és Gwen Stefani (képünkön) ép­pen ezért mindig hegyes orrú lábbeli­ket viselnek. TÍZPERCES TRÜKK: Ha már nem bí­rod a tornát a konditeremben, mondd azt magadnak: oké, még tíz perc, és aztán vége. És a tíz perc letelte után újra azt mondod: jó, még tizet. Aztán észre sem veszed, hogy 30-40 percet ráhúztál - árulja el trükkjét Jennifer Garner színésznő. KÉK TÁNYÉR. Miért? Mert a kék a leg-étvágycsökkentőbb szín az emberi lények számára. Kutatók kimutatták: kék tányér­ról keveseb­bet eszünk. VÁLTOZA­TOSSÁG: Catherine Zeta Jones (képünkön) a változatos­ságban hisz. „Mindig vál­tozgatom a sétát, a kon­dizást, a tor­nát és az úszást, így nem válik unalmas na­pi rutinná." És a rossz hír: senki sem állítja, hogy mindez könnyű. Fordította: Nyemcsok Éva A tünetmentesek 15%-ot képviselnek Az érszűkület gyógyításának új lehetősége A Magyar Hypertonia Társaság által indított Ereink Védelmében (ÉRV) program első vizsgálati ered­ményei egyértelműen megmutatják, hogy a peri­fériás érbetegség, közismert nevén az érszűkület a súlyos szívinfarktus vagy szélütés előrejelzője. A régiónként vizsgált adatok utalnak a tünetmentes érszűkület és a halálozás összefüggésére is, vala­mint arra, hogy a tünetmentesek a vizsgáltak 15%­át képviselték. A perifériás érbetegség - közismert nevén az érszűkület-során a szűkület leginkább az alsó végtag verőereiben lép fel, felismerését nagy­ban nehezíti, hogy sokáig nem okoz tüneteket. A betegség az általános érelmeszesedés egyik jele, és hazánkban összesen mintegy 400 ezer embert érint. A hosszú tünetmentes időszak miatt előfordulása 50 éves kor felett jelentősen megnő. A perifériás érbetegség önmagában is veszélyes - a láb vérellátásának romlása akadá­lyozhatja mindennapi tevékenységünket, késői felismerése pedig akár a végtag amputációjához is vezethet. Szerencsés esetnek számit, ha a tünetmentes perifériás érbetegséget időben sikerül felderíteni és kezelni. Szerencsére nemrégen beve­zettek régiónkra egy új, hatékony eljárást az érszűkület kezelésében, nevezetesen a Nashwan-Parasound találmányt, mely­lyel fájdalommentesen kezelhetők a páciensek. Feltalálója a jemeni származású dr. Khaled Nashwan, aki több mint 20 nívós nemzetközi díjat nyert el találmányával, 2006-ban Ő volt az év feltalálója Magyarországon. Elengedhetetlenül fontos idő­ben felfedezni az érszűkület tüneteit, és minél hamarabb szakemberhez fordulni, de még fontosabb a megelőzés. Figyel­meztető jelek lehetnek, ha nyugalomban vagy terhelésre mással nem magyarázható végtagi fájdalom jelentkezik, ha olyan tünetek jelentkeznek, mint pl. a járástávolság csökkenése, sápadt-hideg végtag, a végtag(ok) zsibbadtsága, férfiaknál sze­xuális zavarok, fejfájás, fülzúgás, szédülés és fáradékonyság. Az érszűkület kialakulásában kockázati tényezőt jelent a dohány­zás, a cukorbetegség, a magas vérzsír- és koleszterinszint, a magas vérnyomás és a családi halmozódás (örökletes). Emel­lett szerepet játszik még az idős életkor, az elhízás, a mozgásszegény életmód és a stressz, ezeknél a megelőzés nagy jelen­tőséggel bír. Szerkesztőségünknek azzal a jó hírrel szolgáltak, hogy régiónkban a magyar állampolgároknak 50%-os ked­vezményt adnak visszavonásig. Kedvező fejlemény az is, hogy több gépet fognak alkalmazni, így a túl sok jelentkező miat­ti, hónapokra előrenyúló előjegyzést lerövidítik. A kezelésekkel kapcsolatos tájékoztatás és bejelentkezés a következő tele­fonszámokon érhető el: 70/210-15-13, 30/265-93-60, 20/327-68-35, 72/551-714. SZ. A. (x) FÚL-ORR-GEGESZET DR. BELLA ZSOLT fül-orr-gégész szakorvos Rendelési idő: kedd 17.00-19.00 Bejelentkezés: 06-30/9652-876 06-30/4161-879 GYERMEK ÉS FELNŐTT BETEGEK ELLÁTÁSA Rendelés helye: REHPELÖ Szeged, Madách u. 2. VALTOZO NŐI SZEREPEK Választások - lehetőségek -50+ nőket várunk októberben l induló személyiségépítő csoportjainkba. 06-20/228-0688 ÉLETFA www.eleHa-aUpitvany.bii f^j™* Kedves Beteg! Gondok vannak a hallásával? új hallás, új életi * * Díjmentes hallásvizsgálat • Hallókészülékek és tartozékok forgalmazása, illesztése, szervizeltetése és javíttatása • Fülbevaló­belövés • Allergiás nátha, szénanátha és orrdugulás fénykezeléssel • RH,NGLIGHT Részletvásárlási lehetőség. Díjmentes betegszállítás Egyéni és uszodai illesztékek (hagyományos, gyors), zajvédő 0 MEGA KFT. Fül-orr-gégészeti és audiológiai magánrendelő 6720 Szeged, Roosevelt tér 7-9. www.megainfo.hu 62/424-607, 20/255-3893 Tőlünk vásárolt hallókészülék javítása esetén lehetőségeink szerint cserekészüléket biztosítunk. Bérelhető hallókészülékek.

Next

/
Thumbnails
Contents