Délmagyarország, 2008. szeptember (98. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-16 / 217. szám
Kedd, 2008. szeptember 16. Aktuális | 5 A SZENNYVÍZBERUHÁZÁS SEM HIÁNYZIK HOZZÁ SOKÁIG Csanádpalota városi rangról álmodik Megkapta a csanádpalotai önkormányzat a helyi szennyvízberuházás előkészítéséhez szükséges, nyolcvanötmilliós pályázati támogatást, és ezek után a polgármester, Kovács Sándor úgy érzi: elhárulhat az utolsó akadály is az elől, hogy a nagyközség pályázzon a városi címre. Úgy véli, ez összhangban lenne régi térségközponti szerepükkel, ráadásul a cím elnyerése új pályázatok előtt nyitna utat. Az általunk megkérdezett palotaiaknak tetszik az ötlet. SZABÓ IMRE Üjabb Csongrád megyei nagyközség álmodik a városi címről: ezúttal a makói kistérséghez tartozó, a Maros-parti várostól húsz kilométerre keletre lévő, 3300 lelkes Csanádpalota, amely egészségügyi, oktatási és szociális ellátási szempontból amúgy is hat-hét környező kisebb falu központjának számít. A polgármester, Kovács Sándor azt követően vetette fel a faluban amúgy nem újdonságnak számító ötletet, hogy a hét végén kiderült: az önES Az utcán tetszett kormányzat nyolcvanötmilliós pályázati támogatást nyert a helyi szennyvízberuházás előkészítésére. Ügy tervezi, jövő augusztusra elkészülhetnek a tervek, 2010 augusztusában pedig elindulhat a beruházás - ezzel pedig elhárulna a tulajdonképpen utolsó infrastrukturális akadály a várossá válás elől. Az ötlettel egyébként évről évre megkeresik őket szakértők, mondván, hogy nyernének a városi címmel nem is keveset. Kovács Sándor példaként említi, hogy nagyon sok központi pályázatot eleve úgy írnak ki, hogy azokon csak városok indulhatnak, de abban is hisz, hogy a városi rang vonzóvá tenné a települést az épülő M43-as révén karnyújtásnyira kerülő befektetők előtt. Meggyőződése szerint komoly érvek szólnak amellett, hogy Palota megkapja a rangot - például a hagyományos térségközponti szerep, az elmúlt évek beruházásai, fejlődése vagy az, hogy az önkormányzat gazdálkodása kiegyensúlyozott. Idén még nem kellett hitelt felvenniük, és reményeik szerint már nem is kell. Az, hogy Csanádpalota lélekszáma csak 3300 fő, nem lehet akadály - van hasonló méretű város Magyarországon, és Nyugat-Európában még csak nem is ritkaság ez a nagyság. A csanádpalotai képviselő-testület még nem tárgyalta az ötletet, és lakossági fórum elé sem vitték még, a polgármester személyes tapasztalatai szerint azonban a többség rokonszenvezne a várossá válással. Ha valóban támogatják, az önkormányzati tárcához már a jövő év elején benyújtják a cím elnyeréséhez szükséges pályázatot. Kovács Sándor egyébként úgy véli, ha elnyerik, Csanádpalota akkor sem fog rivalizálni Makóval - a két település közötti méretbeli különbség és a távolság miatt sem. A főtéren tegnap megszólított palotaiak rokonszenveztek az ötlettel. Bihari Mátyásné nyugdíjas növénytermesztő azt mondta, a falu megélénkült, megszépült az utóbbi időben, a folyamatot pedig megkoronázhatja a városi cím elnyerése. Szerinte így még többen látogatnának hozzájuk a környező településekről bevásárolni, és abban is biztos, hogy új éttermek nyílnának náluk. A rendőrségtől nyugdíjba ment Szabó István szerint a közbiztonság is erősödne így Palotán. Most jobbára a polgárőrök tartanak rendet; jó lenne, ha megint úgy lenne, mint régen: akkoriban tizenhét fős rendőrőrsük volt - indokolta válaszát. Az sem mellékes, hogy így kevésbé vágyakoznának a fiatalok más városokba. HÁROM HELYSZÍN, FÉLMILLIÓ CSOBBANÓ „PÓKHÁLÓZZÁK" AZ EGET A PLAFONTAPASZTÓK: KÉSZÜL A FELSŐVEZETÉK AZ ANNA-KÚTI KERESZTEZŐDÉS FÖLÖTT Fotó: Karnok Csaba Egy hét, és átkelhetnek a villamosok az Annán Elmosta az eső tegnap az Anna-kúti vágányaszfaltozást, de a késedelem nem jelent csúszást: egy hét múlva próbaüzembe állnak a villamosok. Szerdán utasokat is visznek. Egy hónap múlva autósok is behajthatnak a megújult kereszteződésbe. P0MBA1 TÜNDE A módosított ütemterv szerint egy hét múlva, 23-án vehetik birtokukba a szegedi villamosok az átépített Anna-kúti kereszteződést. Ez pontosabban annyit jelent, hogy a kivitelező átadja a kicserélt sínpárokat, a távvezérelhető váltókat és az új deltafordulót, valamint a speciális felsővezeték-hálózatot - azaz megtartják a próbaüzemet. A főpróbán valamennyi villamoskocsi-fajta, tehát a Tatrák és régebbi típusú tuják is végigmennek oda-vissza az l-es, a 3-as és a 4-es felújított vonalszakaszán. Ha minden zökkenőmentesen sikerül, másnap, szerdán hajnaltól a megszokott menetrend szerint szállíthatják utasaikat iskolába, munkába mondta Tapasztó Sándor, a szegedi tömegközlekedési nagyprojekt irányítási feladatait ellátó Szeged Pólus Nonprofit Kft. projektigazgatója. Az esős idő egyelőre nem akadály. Annak ellenére sem okoz csúszást, hogy a vágányok melletti aszfaltozást tegnap szerdára halasztotta a kivitelező Hídtechnika Kft. Változatlanul felfokozott tempóban haladnak az építők a csomópont minden szegletén. Nagyjából hatvanan dolgoznak reggel fél héttől este hatig, éjszaka pedig a felsővezetékeket szerelik. A villamosok duplájára magasított peronjai fognak még hiányozni az egy hét múlva esedékes részátadáskor ezt a végső, október 22-i határidőre vállalta az építő cég. A Tisza Lajos körúti és a Kossuth Lajos sugárúti ideiglenes megállókról a napokban egyeztetnek az önkormányzattal. A főpróbán vala# 7 mennyi villamoskocsifajta végigmegy a felújított vonalszakaszon. Tapasztó Sándor Az autósoknak és busszal közlekedőknek ugyancsak október 22-éig kell várniuk. Akkorra aszfaltozzák le a közutakat, burkolják és szegik a járdákat. Legvégül festik a burkolati jeleket, és felszerelik a forgalomtechnikát: a jelzőlámpákat és valamennyi lámpát. Az élet napos oldalán a megyei fürdők Csak azt a hűvös júliust tudnák feledni a megyei fürdők! - a forró augusztusban ugyanis alig győzték fogadni a rengeteg pancsolni vágyót. Szegeden, Mórahalmon és Vásárhelyen több mint félmillióan strandoltak ebben a szezonban. Egyedül utóbbi helyszínen voltak kevesebben, mint 2007-ben: garanciális javítások miatt be kellett zárni a fedett uszodát. MUNKATÁRSALHKTÓT - A tavalyinál kicsivel jobbnak értékelném az idei évet, bár a két hűvös júliusi hét katasztrófa volt - vázolta a májustól szeptemberig tartó fürdőszezon mérlegét a napi 200-220 fős látogatószámot produkáló csongrádi fürdő üzemviteli vezetőhelyettese, Kanalasné Donka Erika. Nagyjából hasonló képet fest Csongrád megye további vízicentrumainak értékelése is. A Szegedi Fürdő és Sport Kft. adatai szerint például a tavalyi évhez képest öt százalékkal nőtt a szegedi sportuszoda, tízzel a sziksósfürdői strand látogatottsága. Valószínűleg a meghosszabbított nyitvatartási időnek köszönhető, hogy az Anna fürdőben is tíz százalékkal többen csobbantak. Az idei látogatószámot még nem tudták közölni - a tavalyi szám 250 ezer, ebben a szezonban nyilván magasabb adat várható. Az algyői Borbála fürdő fennállása második évében 20-22 százalékos forgalomnövekedést ért el. Augusztusig 53 ezren váltottak belépőt, s az igazgató, Zsura Zoltán kiemeli: egyre többen a reggeli órákban, munkaidő előtt hóE S 150 EZREN VÁSÁRHELYEN. Egyedül a vásárhelyi városi strandon voltak kevesebben az idén, mint tavaly: garanciális javítások miatt ugyanis bezárt a fedett uszoda. A strandrészleg vezetője, Molnár Attila elárulta: a szezonnyitástól, vagyis május elsejétől augusztus 31-éig átlagosan naponta 1500-an keresték fel a vásárhelyi strandot. A becslések szerint összesen mintegy 150 ezer fürdőzőt fogadtak. dóinak hobbijuknak. Átlagban 200-an fürdőztek egy nyári napon Algyőn, de a legmelegebb periódusokban ez a szám duplájára emelkedett. - ló, bővebben nagyon jó volt a fürdőszezon - fogalmazott Tomcsányi Ferenc, a szentesi fürdő igazgatója is. Üdülőházaik például az országos átlagnál 10 százalékkal nagyobb kihasználtsággal működtek, akadt olyan német, dán vagy román vendég, aki több hónapra bérbe vette szálláshelyét. Panaszra az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben sem volt ok: mint Nógrádi Zoltán polgármestertől megtudtuk, csak májusban 13 ezer látogatójuk volt; összesen pedig 118 ezren csobbantak augusztusig. Körülbelül ugyanannyian, mint tavaly. - A szokatlanul hideg júniusi és júliusi időjárás miatt a tavalyi évhez képest elmaradt a forgalmunk, de ezt a kimaradást pótolta az augusztusi hőség - értékelt. Nem tudtuk elérni a makói fürdő igazgatóját, a hagymaváros szezonjának adatait így nem ismerhettük meg. ÉDES ÉLET A SZUE-BAN Fotó: Karnok Csaba CSANADPA10TA - UTELAGAZAS Fotó: Segesvári Csaba