Délmagyarország, 2008. augusztus (98. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-28 / 201. szám
i» I Aktuális Csütörtök, 2008. augusztus 28. A KISZUPERÁLT AUTÓ VESZELYES HULLADÉKNAK SZÁMIT - NEM FIZET ÉRTE A BONTÓ Öreg járgányok az utak mentén az ervenyes műszaki nélküli kocsikat szegeden a közterület-felügyelet szállíttatja el Fotó: Segesvári Csaba DOMASZÉK. Nyársirató szabadtéri diszkót tartanak szeptember 6-án a Szabadság téren az ifjúsági önkormányzat szervezésében. - Fogathajtó verseny és domaszéki borok fesztiválja lesz szeptember 7-én az Árpád téren. 8-tól 14 óráig lovas bajnoki forduló, egyszeri összevetéssel (a versenyen csak sportorvosi vizsgával, lóútlevéllel és rajtengedéllyel, illetve állatorvosi papírokkal lehet részt venni). 14 óráról a Domaszéki Polgármesteri Hivatal különdíjáért indul a verseny. 10-től 13 óráig az Árpád téren borkóstoló. Köszöntöt mond Kalmár István, a hegyközség képviselője. Árusok és mutatványosok is várják a vendégeket az Árpád téren. MÓRAHALOM. A Móra Ferenc AMK-ban a tankönyvosztás pénteken 13 és 18 óra között, valamint szombaton 8-tól délig lesz. A szeptemberi ebédet pedig 9-e és 11-e között lehet befizetni. Az ünnepélyes tanévnyitót vasárnap 17 órakor tartják a Barmos György téren. RÖSZKE. Mindkét háziorvosi körzetre vonatkozóan a II. számú háziorvosi rendelőben látja el a betegeket dr. Milassin-Bárdos Anna augusztus 29-éig. Rendelési idő mindkét körzet betegeinek: hétfő, szerda, péntek: 8-tól 12-ig, kedd, csütörtök: 13-tól 17 óráig. RÚZSA. A polgármesteri hivatal épületének akadálymentesítési munkálatai augusztus 31-én befejeződnek. Várhatóan szeptember 8-átóI a hivatal ügyfélfogadási rendje ismét a megszokott nyitva tartás szerint fogadja az ügyfeleket. Hétfőn, kedden, szerdán 8 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 12 óráig. Csütörtökön nincs ügyfélfogadás. SZEGED. A Karolina-iskola Veni Sancte (szentmise, évnyitó) helyszíne megváltozott: az ünnepséget az iskolai Szent György Teremben (tornacsarnok) tartjáic Az időpont változatlan, augusztus 31-e, vasárnap 16 óra. Gyülekező a tanteremben (első emelet 123.) 15.30 és 15.45 között. A szülőket kérik, hogy kísérjék fel gyermekeiket. Innen mindenki közösen vonul le a csarnokba. - A MAV-Start Zrt. önálló standdal, egyedi akcióval, internetes jegyvásárlási lehetőséggel várja a Szegedi Ifjúsági Napok résztvevőit. A fesztiválon a MÁV-Start Zrt. standján felmutatott vasúti menetjegyek mellé 100 forint értékű utazáskupont adnak minden megtett 100 kilométer után. A helyszínen a mobilinternet és jegyátvételi automata segítségével internetes menetjegy-vásárlási lehetőséget biztosítanak bankkártyával fizetők számára. A cég a fesztivál alatt a Szegedre érkező és induló vonatokat több kocsival közlekedteti. A szerelvények utolsó kocsiját a fesztivál résztvevői tudják igénybe venni. -„A sokszínűségért. A diszkrimináció ellen" kampány céljait hirdető kamion az idén Szegeden, a Széchenyi téren áll meg először: ma délután 2 órától szórakoztató, interaktív programokkal népszerűsítik az előítélet-mentes társadalom gondolatát. A kamion programjainak vendégei lesznek mások mellett a Szegedi Kortárs Balett művészei és a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapat játékosai Donkó Orsolya vezetőedzővel. Lesz interaktív akadálypálya, amelyen a látogató kerekes székben ülve megtapasztalhatja, milyen akadályokkal szembesülnek a fogyatékkal élők. ÚJSZENTIVÁN. Ma Üjszentiván szerb kisebbségi önkormányzata ismét megrendezi a szerb búcsút, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A program: 10 órakor szentmise a szerb templomban, 13 órakor ünnepi ebéd a vendéglőben, 16 órakor ünnepi vecsernye a szerb templomban. 19.30: közös vacsora búcsúbállal egybekötve az újszentiváni általános iskola tornatermében. zákányszék. Megyei ffl. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzés lesz a sportpályán augusztus 30-án 17 órától. A Zákányszék-Csongrád TSE játszik. A környezettudatos autótulajdonosok bontóba viszik öreg járgányaikat, ahol megszabadítják ó'ket a kiszuperált négykerekűtől. Vannak, akik az út szélén parkoltatják kiöregedett autójukat, szabálytalanul. Ezeket a közterület-felügyelet elszállíttatja. kahcsár tímea - Majdnem annyiba került volna a kocsim kiváltása, mint amennyiért annak idején vettem. Egyébként sem használtam már, ezért inkább otthagytam a telepen - érvelt a szegedi Bálint, miért nem hozta el a Szepark telephelyéről kétütemű Trabantját, amit azért szállíttatott el a szegedi közterület-felügyelet, mert hónapokig a ház előtt parkolt vele. Jelenleg 20-30 hasonlóan elhagyatott autó parkol a Csáky utcai telepen. Soknak még keresik a gazdáját, mivel rendszámtábla nélkül találták az utcán. - Ha egy autón nincs rendszámtábla, a jogszabály értelmében kötelességünk rögtön elszállíttatni. Amelyiken van, de nincs érvényes műszaki engedélyről szóló matricával ellátva, az szintén szabálytalanul áll az utcán. Ha harminc napon túl is ott találjuk, ráteszünk egy sárga figyelmeztető üzenetet. Amennyiben a tulajdonos rövid időn belül nem reagál az értesítésre, elszállíttatjuk az autót. Ez 12 ezer 960 forintba kerül, illetve a tárolásért naponta 930 forintot kell fizetniük a tulajdonosnak. Körülbelül harminc napig áll a telepen, utána kivonják a forgalomból, és megy a bontóba - magyarázta Kéri József, a szegedi közteHevesi István mindszenti képviselő 680 körbálája gyulladt ki kedd este a város határában. Tavaly 4000 bálája égett el gyanús körülmények között. Mint ahogy tavaly, úgy most is szándékos gyújtogatást sejt a háttérben a képviselő, s feljelentést tesz az ügyben. Tavaly nem bizonyosodott be egyértelműen, hogy gyújtogatás történt. korom ákdrás Hatszáznyolcvan körbála semmisült meg abban a tűzben, amely kedden keletkezett Mindszenten, a Szántó Kovács János út végi lakatlan területen. Hevesi István önkormányzati képviselő és családja szalmájában tavaly augusztusban a mostanihoz hasonlóan gyanús körülmények közt csaptak fel a lángok, 14 milliós kárt okozva. rület-felügyelet osztályvezetője. A rendszerváltás után elszaporodtak a tízévesnél is idősebb nyugati autók, ezek többsége mostanra vált használhatatlanná, környezetvédelmi szempontból alkalmatlanná. Több tucat ilyen kocsi áll Szeged utcáin. - A régi autókat csak úgy lehet kivonni a forgalomból, ha a tulajdonos - Tavaly augusztus 20-án négyezer szalmabálánk vált a tűz martalékává mondta Hevesi István. A települési képviselő szándékos gyújtogatásra gyanakszik. - Amikor kiértem a telepre, a helyi önkéntes tűzoltók már megkezdték az oltást, majd hamarosan megérkeztek a megyéből és Orosházáról is a tüzoltókocsik. A bálákat, hogy ne terjedjen tovább a tűz, körülszántották - mondta Hevesi István, akit nem félemlített meg a tavalyihoz kísértetiesen hasonló eset. - Téved, aki azt hiszi, hogy ezzel megijeszt. Csak korlokabb és elszántabb lettem - mondta a képviselő, hozzátéve: fogalma sincs, ki és miért gyújthatta fel a báláit, kinek áll érdekében, hogy ilyet tegyen. rendelkezik hivatalos bontási átvételi nyilatkozattal, amit az illetékes bontókban szigorúan, sorszám szerint adnak ki. Kibocsátása után veszélyes hulladéknak minősül a kocsi - mondta Horváth Tibor, az egyik szegedi autóbontó ügyvezetője. - A szegedi bontóban ingyen lerakhatok az ilyen kiszolgált járgányok, ha kell, el is szállítjuk őket. Elintézzük, hogy kivonják a forgalomból, viszont nem tudunk fizetni értük. Egyedül az összetört autók roncsértékét térítjük meg, melyet a biztosító nem fizet ki. Ezeknek a kocsiknak az alkatrészeit azonban értékesítjük. A veszélyes hulladék eltávolítása és kezelése, illetve kohóba szállítása autónként 15-20 ezer forintba kefi SZAKÉRTŐK VIZSGÁLÓDNAK. A tűz keletkezésének körülményeit a vásárhelyi tűzoltóság szakértó'i vizsgálják. Hegedűs László városi tűzoltóparancsnok nem zárta ki a szándékos gyújtogatás lehetőségét, igaz, annak ellenkezőjét sem. Az ügyben a vásárhelyi rendőrkapitányság rongálás bűntett alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást. Szakértők segítségével próbálják kideríteni, hogy szándékos gyújtogatás történt-e. A tavalyi tűz okait vizsgálva a tűzoltóság nem zárta ki sem a szándékos gyújtogatást, sem az öngyulladást, sem azt, hogy egy eldobott cigaretta miatt kapott lángra a bála. Hevesi István, ahogy tavaly, most is feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen. Tavaly a nyomozás nem vezetett eredményre, nem volt egyértelműen megállapítható, történt-e bűncselekmény. Hevesiék most az fontolgatják, hogy nyomravezetői díjat ajánlanak fel. A képviselő egyébként álcár azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a tűzeset valahogy összefügghet a mindszenti önkormányzaton belüli, a testület és a polgármester közti nézetkülönbséggel. - Két és fél éve gyakorlatilag választási kampány folyik a városban, nem kizárt, hogy a gyújtogatással ebben akarna valaki engem befolyásolni. De hogy igazából ki és pontosan miért tette, és mit akar vele elérni, azt el sem tudom képzelni - mondta. ÜJ BESZÁMÍT A RÉGI. Az autókereskedésben is beszámítják a használtat az új árába, ezzel is ösztönöznek a vásárlására. Általában azokat az autókat veszik be, melyek 500-600 ezernél drágábbak, és még értékesíthetők a használtautó-piacon. Már csak néhány kereskedésben vesznek át roncsot. Ezeket általában az újnak a kedvezményébe számítják be. rül - magyarázta a szakember, aki azt is elmondta, a Trabantot ugyanolyan feltételekkel veszik be, mint a nyugati típusú régi autókat. HÍREK HATÁRSÉRTŐKET FOGTAK EL A SZEGEDI HIPERMARKETNÉL „Rendőrök sötét bőrű férfiakon ütöttek rajta. Nagy a dulakodás!" - tudósított olvasónk arról a krimibe illő akcióról, amelynek tegnap délelőtt szemtanúja volt a szegedi Tesco Áruház parkolójában. „Tizenkét határsértőt fogtak el a rendőrök Szegeden, az egyik nagyáruház közelében. Ez része volt egy rendőri akciósorozatnak. Szerdán ugyanis több helyszínen és többször tíz határsértőn sikerült rajtaütni" - mondta kérdéseinkre válaszolva Vad Róbert. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője részleteket nem árulhatott el, a határsértők számáról és az intézkedésről csütörtök reggelre ígért tájékoztatást. TOMI UNGERER KIÁLLÍTÁSA A DÉMÁSZNÁL Tomi Ungerer grafikáiból nyílik kiállítás ma 18 órakor a Démász-székházban, a tárlat október 3-áig látogatható. Az EDF-csoport Budapest után Szegeden mutatja be a sokoldalú francia művész, szatirikus humanista, plakáttervező, illusztrátor, filmrendező és író eredeti műveit. A rajzok először és utoljára láthatók Közép-Európában, mivel a szegedi turné után már csak a strasbourgi Ungerer-múzeumban tekinthetők meg. REFORMÁTUS TANÉVNYITÓ A református oktatási intézmények országos tanévnyitó ünnepségét rendezik meg a szentesi felújított főtéri nagytemplomban szombaton délelőtt 10 órától. Az istentiszteleten Bölcskei Gusztáv püspök, a zsinat lelkészi elnöke hirdet igét. Tanévnyitó beszédet Ábrám Tibor főgondnok, a zsinat világi alelnöke mond. Az ünnepséget élőben közvetíti a Magyar Televízió. hevesi istván (jobbról) és a rendőrök a tűz helyszínén. csak néhány bála maradt Fotó: Tésik Attila 5 Agyonhasznált Chevrolet Egy 1991-ben gyártott Chevrolet Silverado éppen agyonhasználtsága miatt vált híressé. Tulajdonosa, Frank Oresnik már használtan vette 1996-ban a furgont, de akkor még csak 66 ezer kilométer volt benne. Frank az USA három államában fuvaroz tengeri halat és rákot, így évente 137 ezer kilométert vezet. Jelenleg 1,6 millió kilométert mutat a kijelző. Az agyonhasznált, de üzemképes furgonra az interneten szervezett árverést a gazda, és 30 ezer dollárt, azaz 4,2 millió forintot szabott meg induló árként. HEVESI ISTVÁN KÉPVISELŐ SZERINT MEG AKARJA FELEMLÍTENI A GYUJT0GAT0 Újabb gyanús bálatűz Mindszenten