Délmagyarország, 2008. augusztus (98. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-22 / 196. szám
121 Kapcsolatok Péntek, 2008. augusztus 22. Patinás ob a Maty-éren Az egyik legpatinásabb országos bajnokságnak ad otthont a hét végén a szegedi Maty-ér. Az olimpiai centrumban a 109. evezős ob rajtol ma reggel, majd egészen vasárnap késő' délutánig tart. MUNKATÁRSUNKTÓL Huszonnégy klub legjobbjai küzdenek ma, szombaton és vasárnap az elsőségekért a 109. evezős országos bajnokságon. A Maty-éri olimpiai centrumban a Démász-Szegedi VE és a Csongrádi Vízügy SE sportolói is rajthoz állnak - előbbi igen népes létszámmai, nyolcvanhat versenyzővel. - Régen nem indult ennyi sportoló az egyesületből, és ez mindenképpen pozitívum. Úgy érzem, győzelmi esélye azoknak van, akiknek eddig is, azaz a serdülő és ifjúsági korosztályos viadalokon már bizonyítottaknak. A felnőtteknél a nyolcas bajnoki címet szeretnénk megvédeni, de komoly kihívóink vannak. Közel kilencven számban avatnak bajnokot, és ebből a klub majdnem ötvenben ott lesz, legalábbis az előfutamokban biztos - nyilatkozta Dani Zsolt, a szegedi klub vezetőedzője. Indul a kétszeres világbajnok Haller Ákos is, aki a kormányos kettesben Tari Jánossal, valamint Baka Sándorral ül egy hajóba. Az események ma 8.20-kor kezdődnek, a döntőket 13 órától rendezik. Szombaton 9.15 és 13.30, vasárnap pedig 8.30 és 12.50 lesz a start, illetve a finálé ideje. CSONGRÁD MEGYEI SPORTMŰSOR MENTEK . EVEZÉS 109. országos bajnokság, Szeged, Maty-ér, 8.20. LABDARÚGÁS Utánpótlás-bajnokság: Algyő-Kiskunfélegyháza, Algyő, sportcentrum, U19: 13, U16:11. TENISZ Széli László veterán emlékverseny, Szeged, Kisstadion, 9. SZOMBAT EVEZÉS 109. országos bajnokság, Szeged, Maty-ér, 9.15. LABDARÚGÁS Megyei I. osztály: Tápé-Újszentiván, Tápé. Kiszombor-Balástya, Kiszombor. Csongrádi Tiszapart SE-Mórahalom, Csongrád. Mindhárom találkozó 17 órakor kezdődik, előmeccset 15 órától az ifik játszanak. Megyei II. osztály: Baks-Deszk, Baks. Csanytelek-Csanádpalota, Csanytelek. Apátfalva-Tömörkény, Apátfalva. Mindhárom találkozó 17 órakor kezdődik, előmeccset 15 órától az ifik játszanak. Megyei III. osztály: FK1899 Szeged-Ruzsa, Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 17. IKV-Alsóváros-Öttömös, Szeged, Szabadság tér, 17. Zákányszék-Algyö II., Zákányszék, 17. NBII, nők: Szegedi AK Boszorkányok-Nyíregyháza, Forráskút, 15. Legenda-Lajcsi-kupa megyei nagypályás torna: Ambrózfalva-Sándorfalva II., Ambrózfalva. H. Bercsényi SE-Csengele, Mártély. Balota TFC-Ferencszállás, Balotaszállás. Maroslele-Ópusztaszer, Maroslele. Röszke Il.-Pitvaros, Röszke. Mindegyik találkozó 17.30-kor kezdődik. Utánpótlás-bajnokságok: Tisza Volán-Békéscsaba UFC, Szeged, Felső Tisza-parti stadion, U15:11, U13:13. Falunapoki barátságos mérkőzés: Forráskút öregfiúk-Szeol AK öregfiúk, Forráskút, 10.30. SÁRKÁNYHAJÓ II. szegedi fesztivál, Szeged, a Tisza öreghíd alatti szakasza, 11.30. TENISZ Széli László veterán emlékverseny, Szeged, Kisstadion, 9. vasárnap , EVEZÉS 109. országos bajnokság, Szeged, Maty-ér, 8.30. LABDARÚGÁS NB III, Alföld csoport: HFC-Jászapáti, Hódmezővásárhely, 17. Megyei I. osztály: Röszke-Szentesi Kinizsi, Röszke. Kistelek-Kiskundorozsma, Kistelek. Tiszasziget-Sándorfalva, Tiszasziget. SZVSE-Gyálarét-Mindszent, Gyálarét. Nagymágocs-Ásotthalom, Nagymágocs. Mindegyik találkozó 17 órakor kezdődik, előmeccset 15 órától az ifik játszanak. Megyein, osztály:Forráskút-UTC, Forráskút. Üllés-Fábiánsebestyén, Üllés. Bordány-Székkutas, Bordány. Makó Il.-Phoenix-Szőreg, Makó, MAK-pálya. Mindegyik találkozó 17 órakor kezdődik, előmeccset 15 órától az ifik játszanak. Megyei III. osztály: Domaszék-Szatymaz, Domaszék, 17. Kübekháza-Cartel Balástya, Kübekháza, 17. Pusztamérges-Földeák, Pusztamérges, 17. Csongrád Öregfiúk-Szegvár, Csongrád, 17. Legenda-Lajcsi-kupa megyei nagypályás torna: Gulyás csárda Szeged-Pázsit SE, Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 17.30. Ásotthalom Koródi Dózsa SC-Mártély, Ásotthalom, 17.30. Újszentiván II.-Derekegyház, Üjszentiván, 17.30. Utánpótlás-bajnokságok: Tisza Volán-Orosháza, Szeged, Felső Tisza-parti stadion, U16:11, U19:13. HFC-Fortuna SZUSE, Hódmezővásárhely, U19:12, U17:10. SÁRKÁNYHAJÓ II. szegedi fesztivál, Szeged, a Tisza öreghíd alatti szakasza, 9. TENISZ Széli László veterán emlékverseny, Szeged, Kisstadion, 9. HETF0 LABDARÚGÁS Utánpótlás-bajnokságok: H¥C-Kecskemét, Hódmezővásárhely, U15:13, U13:11. Az első amerikai fecske Amerikai játékost igazolt a SzeviépSzeged bajnoki bronzérmes NB IA csoportos női kosárlabdacsapata. Desire Almind az elmúlt három szezonban a német Saarlouis Royals csapatát erősítette. A tengerentúli játékos tegnap már a Tisza-parti gárdával edzett. SÜU RÓBERT Volt már szerb, bosnyák, román, szlovák, bolgár és ukrán légiósa a Szeviép-Szegednek, azonban Európán kívüli kosarasa még sohasem. Tegnapig! A bajnoki bronzérmes együttes vezetői egyéves szerződést kötöttek az amerikai Desire Alaminddal, aki az elmúlt három évet Németországban, a Saarlouis Royals csapatánál töltötte. A 187 centiméter magas kosaras tegnap délelőtt szállt le Ferihegyen. - A barátom járt már Magyarországon - kezdte a beszélgetést a 26 éves játékos -, így sok szépet hallottam az országról. A menedzserem szólt, hogy lehetőségem lenne a Szeviépben szerepelni. Mivel szimpatikus volt az az elképzelés, amit a vezetők felvázoltak, nem is gondolkodtam sokat a szerződés aláírásán. Izgalommal várom a munkát, a csapattal való megismerkedést. A szegedi együttes mindig megfontoltan választ játékost. Alapos kutatómunka előzi meg a szerződtetésüket. - Most is rengeteg információt gyűjtöttünk be Desire Almindról - vette át a szót Donkó Orsolya -, és mindenki elismerően nyilatkozott róla. Igazi csapatDESIRE ALMIND TEGNAP MAR A SZEVIEPPEL EDZETT Fotó: Schmidt Andrea ember, és ez nagyon fontos. Kettes, hármas, sót még négyes poszton is bevethető, képes a csapatért mindent feláldozni. Ha kell, pontot dob, de ha éppen az szükséges, hogy helyzetbe hozzon valakit, akkor ezt is megteszi. Mi sem bizonyítja jobban, milyen komolyan veszi a szerződtetését, mint az, hogy elég lett volna szeptember l-jén csatlakoznia a csapathoz, ő azonban már itt van, és megkezdte a felkészülést velünk. Pick: vereség, majd sima siker Az Ademar Leon ellen vereséggel (33-30) kezdte meg szereplését a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a doboji nemzetközi felkészülési tornán, majd tegnap legyőzte a tunéziai juniorokat. MUNKATÁRSUNKTÓL Pick Szeged-A. Leon 30-33 (13-16) Nemzetközi férfi kézilabdatorna, Doboj. Pick: Puljezevics - Ghionea, Krivokapics 8 (4), Andjelkovics 4, Herbert 1, Katzirz 9, Zvizej 4. Csere: Marjanac (kapus) Osmajics, Ferenczi, Bjelis 2, Petrea 1, Vadkerti 1. Edző: Vladan Matics. Kiállítások: 12, ill. 8 perc. Hétméteresek: 6/4, ill. 10/9. A szegedi csapat számára rosszul kezdődött a torna, mert a szélső Ghionea egyik nyakizma elszakadt az első meccsen, így azt már kihagyta, a tegnapi mérkőzésen pedig nem léphetett pályára. Posztján Ferenczi szerepelt. Villámrajtot vett a Pick Szeged a spanyol Leon ellen a doboji tornán, hiszen 3-0-val kezdett a Tisza-parti együttes. Puljezevics Nenad fantasztikus teljesítménnyel szinte megbabonázta a spanyol kézilabdásokat, kiváló formában védett. A támadásokat is gördülékenyen vezette a Pick: Katzirz Dávid remek átlövő gólokat lőtt. A lendület a félidő közepéig tartott. A Pick újonnan igazolt beállósa, Mario Bjelis értékes találatokkal igazolta, jó vétel volt. Daniéi Andjelkovics a tőle megszokottan villogott. Az irányító remeklésének köszönhetően a második játékrész derekán egyenlített a Pick a piros lapos kiállítással is tarkított mérkőzésen (Osmajicsot és Hectort kakaskodásért küldték ki a bírók). 25-24-nél, a 9 gólig jutó Katzirz találatával átvette a vezetést a Matics-csapat, majd két góllal meglépett, ám ezzel el is lőtte minden puskaporát. Tegnap vigasztalódtak a szegediek: Tunézia juniorválogatottját 15-14-es félidő után 37-25-re verték. - Ezen a találkozón nem ment jól az első félidőben, mert azt átaludtuk. A szünet után már pörögtünk. Bjelis üde színfolt volt, amíg játszott, és Zvizej, valamint Marjanacis elfogadhatót nyújtott - mondta Lele Ambrus, a Pick ügyvezetője. További eredmények, A csoport: Doboj-Ivry 18-42, Nordhorn-Skopje 26-21. B csoport: Sarajevo-Leon 24-33. í MECCSEK ÉLŐBEN. A Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának doboji tornáját élőben közvetíti a Eurosport2. Rea Attila, a magyarkupa-győztes gárda marketingmenedzsere jó hírekkel szolgált a szurkolóknak. Az Aradi vértanúk terén felállított nagy kivetítőn a ma 19 órakor kezdődő Pick-Bosna mecscset, illetve a holnapi helyosztókat (bronzmeccs: 17 óra, döntő: 20.30) élőben nézhetik meg a drukkerek. Ill dm 1 MmzRt Tisztelt Mezőgazdasági Termelő! Időben rendelje meg az őszi kalászos vetőmagszükségletét. A Hód-Mezőgazda Zrt. Kútvölgyi Vetőmagüzeme az alábbi II szaporulati fokú szállításra kész fajtaajánlattal áll az Önök szolgálatára: Őszi búza: GK Kalász GK Békés GK Petur Jubilejnaja 50 MV Csárdás MV Magvas MV Kolo MV Suba Őszi árpa KH Agria, Lambic (kétsoros) KH Viktor, Nelly, Laverda (többsoros) Érdeklődni lehet: Hód-Mg. Zrt. Vetőmagüzletág, Kútvölgy Tel.: 62/535-070, 62/535-076, 30/938-2927 • Fax: 62/229-298 E-mail: hodmag@hodmgrt.hu Vasárnapi DÉLMAGYARORSZÁG IKEZDD TE IS A TANEVET ADIDASBAN Aki 25 000 Ft felett vásárol Adidas terméket augusztus 4—31 -ig, 1 DB ADIDAS í® ~ ISKOLATÁSKÁT aaiaas kap ajándékba A kedvezmény más kedvezményekkel nem vonható össze. SZEGED, KARASZ U. 2. • SZEGED PLAZA Szép, derűs vasárnap -kai' I L*J k. DOHÁNYZÁSRÓL LESZOKTATÓ KEZELÉS Csak 1 alkalom, és véglegesen megszabadulhat káros szenvedélyétől! Egyszerű, gyors, fájdalom- és mellékhatásmentes módszer g az egészséges életért. ! Jelentkezzen most: 06-30/9788-250