Délmagyarország, 2008. augusztus (98. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-22 / 196. szám
121 Kapcsolatok Péntek, 2008. augusztus 22. Tévedni emberi dolog augusztus 8-24. nap SZREMKÓÉK A NEGYEDIK HELYEN ZÁRTÁK A PEKINGI OLIMPIÁT Orosz motor hajtotta ausztrálok szomorú magyarok a parton: a női pólósok csak negyedikek lettek Fotó: MTI gi olimpián, miután a bronzmérkőzésen ötméteresekkel vereséget szenvedett Ausztráliától. MÉHES GÁBOR (PEKING) Godova kapitány két nappal korábban úgy fogalmazott, feltehetőleg a harmadik helyet nehezebb lesz megszerezni, mint az elődöntőt megnyerni, márpedig a szakvezető megérzéseit az első percek igazolták. Beadsworth és Gynther góljával 2-O-ra megléptek a „kengurusok", szerencsére gyorsan sikerült csatlakozást találni: előbb Kisteleki, majd Zantleitner talált be éppen akkor, amikor lejárt az ausztrál emberhátrány. A mieink az első negyed hajrájától kezdve kifogástalan védekezést mutattak be, hogy aztán a saját kapu előtt megszerzett labdákból remek támadásokat indítsanak. Sorrendben Kisteleki, Valkai és Drávucz szomorította Emma Knox kapust, talpra ugrasztva a korábbinál szerényebb létszámú, valamivel csendesebb magyar tábort. 5-2-nél az ausztrálok Bronwen Knox ötméteresével zárkóztak közelebb, de a nagyszünetben úgy tűnt, a meccs egyértelműen a magyarok kezében van. fi VÉGTELEN SZOMORÚSÁG. - Végtelenül szomorúak vagyunk, mert mindent megtettünk azért, hogy dobogóra állhassunk, és nemcsak ma, hanem az egész olimpián - értékelt Szremkó Krisztina, a szentesiek centere. - Az utolsó negyedben éreztem először, hogy a bírók belenyúlnak a meccsbe, akkor már alig kaptunk ítéletet. Úgy gondolom, a kiállításaim közül az első és az utolsó nem volt jogos, a harmadiknál szó sem volt gólhelyzetről, a hajrában Ilyeneket már nem szoktak befújni. 26-án reggel érkezünk haza, addig kihasználjuk a hátralévő időt, és kimegyünk szurkolni a többleknek. Ott leszünk a férfi válogatott Montenegró elleni elődöntőjén, és a tervek szerint a kajak-kenu döntőkre is elutazunk. Hátha ők több szerencsével járnak, mint ml. A 2007-es vb-ezüstérmes három elfuserált akcióval kezdte a második félidőt, igaz, egyszer a kapufa is Horváth Patríciával volt. Greg McFadden hol tehetetlenül ácsorgott a medence szélén, hol meg világgá indult bánatában, életkedvét Fraser kapuban landolt ejtése sem hozta vissza, az ugyanis Drávucz bombáját követően csak 6-4-es szépítést ért. A vezetés ellenére egyetlen pillanatig sem nyugodhattunk meg. Az ausztrál csapat is összekapta a védőmunkáját, Pelle és társai a negyed jelentős részében lövőhelyzetet is alig tudtak kialakítani, ezek alapján törvényszerűnek vélhettük az ellenfél feltámadását. Fraser ismét megtréfálta Horváthot, sőt a harmadik felvonás hajrájában már az egyenlítésért támadhattak a fehér sapkások. Az időkérésnél felvázolt játékot Gynther a valóságba is átültette, így a záró nyolc perc 6-6-os állással kezdődött. Az idő múlásával egyre nyilvánvalóbbá vált a 7-7-re végződött csoportmeccs során egyszer már bebizonyosodott tény: a két csapat közel azonos játékerőt képvisel, és előre sejthettük, hogy a végjátékban nüanszok döntenek majd a dobogós helyezésről. Valkai Ágnes a kapufával összekacsintva írta fel magát ismét a gólszerzők közé, felőlünk ekkor az orosz-horvát bírópáros akár le is fújhatta volna a „kisdöntőt". Ez esetben Primász különösen jól járt volna, a víz fölött Frasertől kapott szándékos pofon érthetetlenül megtorlatlan maradt. Az utolsó perc egygólos magyar előnynél holland támadással kezdődött. Rebecca Rippon lövését Horváth a léc fölé tornázta, mire McFadden időt kért, majd Szremkót a játékvezetők harmadszor is kiállították. A kétségbeesett bekkelés dacára nyolc másodperccel a vége előtt Rebecca Rippon a rossz kéz oldalról kiegyenlített, a rendes játékidő tehát a csoportmérkőzéshez hasonlóan ezúttal is 7-7-tel zárult, jöhetett a ráadás. A hosszabbításban Bronwen Knox találatára Valkai zseniális ejtéssel válaszolt, a gól azonban nagy valószínűséggel csak nekünk tetszett, mert az orosz bíró azonnal kettős emberhátrányba taszította a mieinket, ráadásul Valkai a harmadik fekete pont miatt már vissza sem térhetett. A dupla fórt Melissa Rippon bezúzta, és a 9-8-as ausztrál vezetés az extra idő utolsó percéig kitartott. De csak addig! A másodpercek pokoli gyorsasággal peregtek az órán, már csak 17 állt a táblán, amikor Kisteleki emberelőnyben bepörkölte önmaga harmadik gólját. 9-9, büntetők. Az ötméteresek előtt sokkal elevenebben élt a magyar kispad környéke, az „auszik" lehajtott fejjel hallgatták McFadden szavait. A büntetőre ki nem jelölt játékosok a futballmeccsek tizenegyes-párbajait idéző mozdulatokkal, összekapaszkodva figyelték az eseményeket. Az igazi dráma Cuffe, Györe és. Beadsworth hibájával indult, Kisteleki viszont belőtte, 10-9-re vezettünk. Bronwen Knox keze nem remegett meg, Stieberé sajnos igen, hamar odalett az előny. Gynther, Pelle és Mia Santoromito biztosan értékesítette az ötöst, a meccs sorsa így Drávucz Rita kezébe került. A tizedik büntető kimaradt, javításra már nem maradt lehetőség, válogatottunk a negyedik helyen végzett. Az ausztrál edzői stáb tagjai sprintereket meghazudtoló módon ugrottak a vízbe, miközben a zokogó magyar lányok egymást próbálták vigasztalni. Kevés sikerrel. Férfi vízilabdázóinknál eddig minden a terveknek megfelelően halad. A Kemény-csapat csoportelsőképt, egyenes ágon került a Montenegró elleni, ma 12.20-kor kezdodó' elődöntőbe. A sorsdöntő csata előtt a triplázásra készülő gárda szegedi játékosával, Varga Tamással tegnap délben sikerült beszélgetnünk. SZÉlPÁt LÁSZLÓ - Az Európa-bajnok montenegróiak testén keresztül vezet az út a fináléba. Velük vagy a horvátok ellen képzelte el az ütközetet? - Abszolút a horvátokat vártam az elődöntőbe! Azt gondoltam, Boskovicséknak van jobb, erősebb csapatuk. Tévedtem. Az persze más kérdés, miként vezették azt a meccset a játékvezetők. Hasonlóan az Eb-hez, ők most is megkapták a bírói támogatást. Döbbenet, nem is értem... - Azt mondta, hogy a horvátok a jobbak. Ha ebből indulunk ki, akkor most könnyebbedett a helyzetük? - Erről szó nincs, ilyet soha nem állítanék. Hiába a bírók kegyeltjei Janovicsék, azért azt mégsem lehet csak a szerencse számlájára írni, ha egy gárda egy hónapon belül megnyeri a kontinensviadalt, és bejut az olimpia elődöntőjébe. Sok jó játékos alkotja keretüket, de a meccseken mindössze kilencen-tízen kapnak szerepet. Centerük csak egy van, igaz, Zlokovics a világ egyik legjobbja ezen a poszton. - Annak ellenére, hogy a riválisnál még 2005-ből öt világbajnok is szerepel, a szakemberek önöknek adnak több esélyt. - A csoportmeccsen úgy játszottunk ellenük 10-10-et, hogy vezettünk 7-4-re, majd 8-5-re is. Ha végigmegyünk a két csapat játékosain, talán ha két-három poszton egyformák velünk, a többiben jobbak vagyunk. Amennyiben túljutunk rajtuk, az akkora lendületet, olyan hátszelet adna, hogy akár a szerbek, akár az amerikaiak jutnak a fináléba, csak mi kerülhetünk ki győztesen. - Ezek szerint a harci kedvre, a hangulatra nem lehet panasz. - Azokra nem. Ráadásul nem kellett negyeddöntőznünk, lehet, hogy bajban lettünk volna a betegségek miatt. Szerencsére a kisebb meghűléssel bajlódott két játékos, Szécsi Zoltán és Madaras Norbert, valamint a harmadik sérült, Kis Gábor is ott lehet az elődöntőben, ez pedig rendkívül fontos. SZURKOLJUNK EGYÜTT A KLAUZÁL TÉREN A SZEGEDI OLIMPIKONOKÉRT! Várunk mindenkit a nagy kivetítő élé pénteken és szombaton 9.30-kor, hogy együtt éljük át az izgalmakat! i edf 3 \ DÉMÁSZ ¿J smimi MM EDF DEMASZ OLIMPIAI FESZTIVÁL a"3a Ta> HAJRÁ MAGYAROK, HAJRÁ SZEGED!