Délmagyarország, 2008. augusztus (98. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-22 / 196. szám

121 Kapcsolatok Péntek, 2008. augusztus 22. ÉLETÜKET KOCKÁZTATÓ SZENTESI RENDŐRÖKNEK MONDHAT KÖSZÖNETET Fél percen múlt a férfi élete Csodával határos módon, rendőrök segítségével menekült meg a tíízha­láltól tegnap a szentesi Őze Zoltán. A járőrök éppen a háza közelében vol­tak, amikor az kigyulladt. A két férfi együtt vitte ki az égő épületből Zol­tán bácsit, a tanya pedig fél perc múlva felrobbant. A szomszédok azt mondják, nem ez volt itt az első tűz­eset. Tegnap dél előtt néhány perccel a szentesi Berki út mentén, a város­központtól hét kilométerre járőröző rendőrök egy égő házra lettek figyel­mesek. Azonnal odamentek. Nem tudtak a kertbe bejutni, mert a kapu be volt zárva, ezért bemásztak a ke­rítésen. - Feltéptük az ajtót, a ház már lángokban állt - idézte fel a tör­ténteket Kun József főhadnagy. A ház előterében meglátták a magate­hetetlen, idős embert, akit azonnal a kertbe cipeltek. A főhadnagy és Varga Zsolt hadnagy a telek másik végében újra átmászott a kerítésen a férfival együtt, hogy minél mesz­szebb kerüljenek a háztól. A föld­úton állították meg korábban az au­tójukat, így e mögé bújtak fedezék­be. A kimenekített Öze Zoltántól időközben megtudták, hogy gázpa­lack van a házban. Azon nyomban fel is robbant. Óriási szerencséje volt az idős em­bernek, hiszen a rendörök jelenléte a véletlennek köszönhető. A főhad­nagy és a hadnagy bátorságára vall, hogy azonnal bementek az égő ház­ba. A tűzoltókat a rendőrök értesítették az esetről, akik néhány percen belül meg is érkeztek a helyszínre: a szente­siek és a csongrádiak együtt oltottak. Kajtár István parancsnok szerint a tü­zet minden bizonnyal nyílt láng okoz­ta. Öze Zoltán nem emlékszik ponto­san arra, mi történt. Lapunknak égő cigarettával a kezében azt magyaráz­ta, egyedül lakott a kis házban, amit az édesapja épített valamikor. Katona­A LÁNGOK MARTALEKAVA LETT OZE ZOLTÁN LAKASA ES A KERT IS Fotó: Tésik Attila tisztként ment nyugdíjba, most na­gyon beteg, rendszeresen jár a városi kórházba sugárkezelésre. A romok kő­fi Nem ez az első eset A tegnap déli lángok megrémisztették Mácsai Imrénét és édesanyját, özvegy Varga Ferencnét. A két szomszédasszony csak arra lett figyelmes, hogy valami ropog, ahogy kinéztek a kerti kapun, akkor látták, hogy Őze Zoltán házán lobog a tűz. A Berki úton korábban történt egy halálos tűzeset - Idézték fel. Jordán Istvántól megtudtuk, hogy ez akkor volt, amikor tavaly Őze Zoltán szállást kért Őze Imrétől, az ő szomszédjától. A két említett férfi csak névrokon. Imrénél lakott Zoltán, amikor kigyulladt éjjel a ház, és a gazda belehalt égési sérüléseibe. A szomszédok azt mondták, Zoltán gyakran kért volna tőlük Is szállást arra hivatkozva, hogy egyedül fél. zött azon kesergett, hogy nyilván el­égett minden okmánya, személyi iga­zolványa, adókártyája; elégett az ösz­szekuporgatott pénzecskéje is. A leg­jobban a kutyáját sajnálja, utolsó pil­lanataiban nagyon vonított szegény jószág. Amikor arról kérdeztük, hol fog ezentúl lakni, azt felelte: a kert végé­ben van egy konténer, majd ott meg­ágyaz. A szentesi rendőrök unszolásá­ra végül engedett: tegnap este bement a hajléktalanszállóra. Nyugtató Tegyünk olyat, amit két választás között nem nagyon szoktunk: higgyünk egy politikusnak! Ne csodálkozzunk azon, hogy Székely Tamás egészségügyi minisz­ter minden egyes szavával nyugtatni próbálta a szentesi légibázi­sért aggódókat: ezért (is) kapja a fizetését. Ahogy azon se, hogy a fórumon szinte mindenki arra volt kíváncsi, tényleg megépül-e a régóta (mióta is?) várt légibázis. A „patikahangulat" ilyen esetek­ben szinte természetes - a betegnek a gyógyszerész elmondja, ho­gyan kell szednie a felírt gyógyszert, aki erre megnyugszik, haza­megy, és teszi, ami a dobozra van írva: étkezés után bő folyadék­kal beveszi a pirulát, és bízik, hisz abban, hogy hamarosan meg­gyógyul. Kivételesen tegyünk mi is így. Tegyünk olyat, amit két választás között nem nagyon szoktunk: higy­gyünk egy politikusnak! Higgyük el, hogy a bázis valóban megépül, rá­adásul decemberig, munkahelyet te­remt majd, sőt az ott dolgozók mél­tó körülmények között dolgozhatnak. Valóban megérdemelnénk már. Ahogy megérdemeltük, kivártuk, kiböjtöltük annak idején az autó­pályát is. Decemberre kiderül, a karácsonyi és újévi jókívánság mellé megkapjuk-e a várt légibázist, vagy orrára kell-e koppintanunk Szé­kelynek, miszerint drága miniszter úr, emlékszik-e arra, amit a nagy nyári hőségben Szentesen ígért nekünk? Bízzunk abban, nem kell majd négy hónap múlva sarokba szorítanunk az egészségügyi minisztert. Ez a bázis és a hozzá kapcsolódó beruházás a sok totojázásnak, halasztásnak köszön­hetően jelképpé vált. Nincs ugyan a lap elején visszaszámlálás; ahogy anno az MS-össel kapcsolatban volt, de hogy mindenki számon és észben tartja a legújabb ígéretet (is), ahhoz kétség sem fér. S ahhoz sem férne kétség, hogy decemberben már nem lehetne olyan egyszerűen „benyugtatózni" az itt élőket, akiket valószínűleg nem fogja érdekelni, hogy időközben milyen akadályok, előre nem látott problémák késleltették a vállalt határidő betartását. A fejek­ben ketyeg az óra, vágjuk a centiket, és figyeljük, hogyan lesz egy birkalegelőre emlékeztető mezőből európai színvonalú leszállópá­lya, s hogyan nő ki mellette gombamód egy minden igényt kielégí­tő-kiszolgáló létesítmény. De azért ott a nyugtató is a zsebünkben. Reméljük, nem lesz rá szükség. A H0S0K TERENEL K0RF0R6ALMAT EPITENEK Rendbe hozzák a 43-ast a szőregi szakaszon utcai járdaszigetre is: 10 millió fo­rintból az őszi útfelújítások idején építhetik meg, az önkormányzatra eső rész pedig alig több mint 1 mil­lió. Kizárólag állami forrásból való­sul meg viszont a Hősök tere és a Csanádi utca közötti útszakasz bur­kolatának felújítása. Ez azt jelenti, hogy egy éven belül a forgalmas 43-as főút Szegeden belüli része tel­jes egészében megújul - mondta az alpolgármester. Jövőre építi meg a benzinkút tulajdonosa a Thököly ut­cai körforgalmat is - ez egy fillérjé­be se kerül a városnak. A szőregi Hősök terén tartott tegnap délelőtt sajtótájékoztatót Nagy Sán­dor szegedi városfejlesztési alpolgár­mester azzal kapcsolatban, hogy az elkövetkező egy évben felújítják a 43-as főút városon belüli szakaszát. A Hősök terénél körforgalom épül: az önkormányzat ugyanis megnyer­te azt a pályázatot, amit erre a célra még tavasszal nyújtott be. A 80 mil­lió forintos beruházásból 24 milliót kell a városnak állnia, a munkálato­kat a jövő év első felében végzik el. Ugyancsak pénzt nyertek a Barázda Műszaki vlzÁ Zöldkár» Személygépkocsik, 3,5 tonria össztömeg alatti tehergépkocsik és pótkocsik, valamint motorkerékpárok műszaki vizsgáztatása, környezetvédelmi felülvizsgálata. 62/551-700 • Szeged, Dorozsmai út 9. 62/535-700 • Hmv.-hely, Szántó K. J. u. 178. UÉn wmm Szeged - Hódmezővásárhely 245 JAVASLAT ÉRKEZETT EDDIG - AUGUSZTUS VÉGÉIG LEHET ÖTLETELNI Szegedi ügy: mi lesz a fürdő neve? Megmozgatta a szegedieketa Ligetfürdő Kft. lapunkkal közös nyereményjá­téka, tegnap estig 245 javaslat érkezett. Augusztus utolsó napjáig várjuk az ötleteket, majd a szakmai zsűri dönti el, milyen nevet vesz fel el a 2009-re elkészülő újszegedi fürdőkomplexum. A Gomba és a környező házak bontása lassan a végéhez közeledik, szeptemberben pedig már elkezdik az építkezést. fseiiiisft Még augusztus végéig lehet ötletelni az interneten azzal kapcsolatban, mi le­gyen az épülő újszegedi fürdőkomple­xum neve. A Szegedi Ligetfürdő Kft. és lapunk közös nyereményjátéka meg­mozgatta a szegedieket, naponta több mint tíz új javaslat érkezik. Ezeket au­gusztus 31-ét követően először egy hét­tagú szakmai zsűri minősíti, majd a ki­választott névjavaslatokat szeptember 1-21. között a www.delmagyar.hu inter­netes portálon szavazásra bocsátjuk. Az internetes szavazás eredményének figyelembevételével választja majd ki a zsűri a nyertes névjavaslatot a szep­tember 21-ét követő 15 napon belül. A játékban nyerhet az a résztvevő, akinek a javaslatát a zsűri a legkifeje­zőbbnek és a legszellemesebbnek tartja, Még egy hétig bontanak Nem lehet ráismerni a volt Gomba környezetére: az újszegedi gyógyfürdő eltűnt a szemünk elől, a munkások most az utolsó medence betonját szedik fel, s már a földdel váltak egyenlővé a bontásra kijelölt házak Is. Csak a fürdő kéménye álldogál egymagában - mutatott az építési törmelékből kiemelkedő létesítménymaradványra Hegyes Zoltán, a bontást végző Szevlép Zrt. vállalkozási főmérnöke. Arra á kérdésre, mikor fejeződik be a bontás, azt a választ kaptuk, hogy még egy hét áll a cég rendelkezésére. Az eredeti határidő ugyan augusztus 23. volt, de a munkaterület átadását 30-áig kitolták. 1 ujjé, a fantázia végtelen! Olva­sóink ötletes neveket találtak ki ed­dig. Az UJJÉ például annak a rövidí­tése lehetne, hogy Újszegedi Játék­és Élményfürdő. Az ebből adódó szlogen az Ujjé, a Ligetben nagysze­rű! szinte kínálja magát. Kaptunk javaslatot Napsugár-, Fényjáték-, Fényözön-, Délibáb-fürdőre is. So­kan a Szegeden már bevált nevek­hez ragaszkodnának: a Napfényhez, a Szeged vagy Tisza Gyöngyéhez, és a Napsugárhoz. Végtelen azon ötle­tek száma, amelyek az Aqua elő­taghoz illesztenek elnevezéseket. jutalma egy 50 alkalomra szóló fürdő­bérlet lcét fő részére. De nyerhet az is, akinek a javaslata a legtöbb internetes szavazatot kapta (amennyiben nem ugyanazt a nevet választotta ki a zsűri). Ö úgyszintén egy 50 alkalomra szóló bérletet kap. Az ötletelők között további két, hasonlóképpen 50 alkalomra, 2 sze­mélyre szóló fürdöbérletet sorsolunk ki.

Next

/
Thumbnails
Contents