Délmagyarország, 2008. augusztus (98. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-02 / 180. szám

Szombat, 2008. augusztus 2. Szieszta - Programajánló 115 AZ ILLEGÁLIS TERMÉKEKKEL KERESKEDŐKNEK 2-3 PERC ALATT LEADJÁK A DRÓTOT Riadólánc a Cserepesen 4 Folytatás az 1. oldalról - Két-három perc alatt már min­den olyan kereskedő tudja, hogy megjelentünk a piacon, akinek ez fontos - válaszolja az egyik vá­mos a Cserepes sori hírlánc gyorsa­ságát firtató kérdésre. Társai szerint néha ennél 2-4 perccel több szüksé­ges. Az ágyneműket és törülközőket nagy mennyiségben kínáló fiatal szegedi férfi nyugodtan várta, hogy a MECS-esek odaérjenek hozzá. Át­adta a kért iratokat, amikor pedig az ellenőrzése befejeződött, szinte szó szerint megismételte, amit az édes­ségárus mondott, és amiről a vámo­sok is beszéltek: - Én is látom és hallom, hogy a hír néhány kereske­dőnek fontos... 1 A KARCSI. A piacon tegnap nemcsak a vámosokból lett hír, az eladók és a vevők arról (is) beszélgettek, hogy a koráb­ban az apja által elrabolt, évek­kel később hazahozott, majd az apjához és Törökországba idén visszakerült Mehmet Karcsi ismét Szegeden van, az édes­anyjának segít a Cserepes sori piacon. Egy fiatal nő a boltja előtt amiatt panaszkodott, hogy az adóellenőrök „számlaadási kötelezettség elmu­lasztása miatt" 350 ezer forintra bün­tették. Hiába mondta nekik, hogy nem szándékosan tette, hanem a be­tegsége miatti fájdalomtól nem tu­dott mindenre odafigyelni. „Régen ez 50 ezer forintba került" - mondta. Az egyik nagy forgalmú büfé efőtt ál­lók a „rendszert" szidták. Az adó­rendszert. A vámosok még néhány kereske­dőt ellenőriztek, majd lefújták az ak­ciót. - Az ellenőrzés sikeres volt. Egyébként nem az a célunk, hogy büntessünk, hanem az, hogy a ve­vők ellenőrzött termékeket vásárol­hassanak. Az egyenruhában végzett ellenőrzések eredménye sem elha­AZ ELLENORZESEKNEK NEM CÉLJA A BUNTETES Fotó: Segesvári Csaba 3 hónap, 228 piaci ellenőrzés, 114 találat A vám- és pénzügyőrség dél-alföldi regionális parancsnoksága idén, a második negyedévben 228-szor tartott ellenőrzést a különböző piacokon. Az esetek felénél megállapítottak valamilyen jogsértést. Ezek többsége jövedéki törvénybe ütközött, például találtak csempészett cigarettát, de hamisított ruhákat és parfümöket vagy illegálisan készült CD-ket és DVD-ket is. A műszaki termékeknél azt is vizsgálják, hogy a vevő kap-e magyar nyelvű használati utasítást. nyagolható, hiszen visszatartó ereje vitathatatlan, az illegális vagy enge­dély nélküli termékeket árusítók ilyenkor nagyobb bevételtől esnek el - nyilatkozta lapunknak Némedi Varga Éva százados, sajtószóvivő, aki a Cserepes sori piacon csatlako­zott MECS-es kollégáihoz. o lováiM FOTÓK a téfiirái 1 mUfá&m ./iriV'>r-njj¡yji |i. TETOZES A JÖVŐ HÉT KÖZEPÉN Alattomos szemetet hoz az ár MUNKATÁRSUKKTÓL A vártnál is jobban elnyúlik és ellapo­sodik a tetőzés, mire a Tisza Csongrád megyei szakaszára ér - pontosította az árhullámmal kapcsolatos korábbi prognózisát tegnap az Atikövizig. Tri­polszky Imre központi védelemveze­tő-helyettes elmondta: a Maros az elő­re jelzettnél alacsonyabban tetőzött, és már elhagyta Szegedet. Működik a kánikula szárító hatása is, ezért Csongrádnál és Mindszentnél legfel­jebb 530 centiméterig emelkedik még a vízszint. így, noha a Körös-toroki na­pokat a folyóparton óvatosságból fel­jebb költöztették a rendezők, az ára­dás nem jelent veszélyt. Szegednél a jövő hét közepére vár­ják a tetőzést alacsony szinttel, itt is készültségi fokozat nélkül. A mostani adatokból úgy látni, az öt métert sem fogja elérni a víz, vagyis sehol nem lép ki a medréből. A kiskörei duzzasz­tóból és az árterekből sok fauszadékot és kommunális hulladékot hoz magá­val a folyó - a hét végén éri el a megye vizeit. A szemétszőnyeg nem lesz lát­ványos, mert fokozatosan körülbelül két hétre teríti be a felszínt. Az úszó vízi akadályok azonban alattomosak, mert a mélyben beleakadhatnak a csónakmotorokba, felboríthatják a kajakokat, és gondot okozhatnak ki­horgonyzáskor az úszóházakon. Az erős sodrás miatt nem tudják leha­lászni a szemetet a vízügyesek. A F0LY0 NEM LEP KI A MEDRÉBŐL, DE VESZÉLYES RÁMENNI Fotó: Kamok Csaba SZARÓ C. SZILÁRD Döglött ló vasutas. Hogy helyénvaló igazságot mond-e ki az alapvicc - hülye, hülyébb, leghü­lyébb, rendőr, postás, vasutas -, nem tisztem eldönteni, de az államvas­utak pazarló költekezéséről megvan a véleményem. Az ugyanis engem is érint, az én adóforintjaimból tartanak fenn olyan szolgáltatásokat a MÁV-nál, ami nonszensz. Most ne foglalkozzunk azzal a temérdek dolog­gal, ami teljességgel megmagyarázhatatlan ebben az országban. De mégis! Kedves angol ismerőseim mesélték a napokban, hogy olyan tájékoztató fü­zetet kaptak Ferihegyen, amikor megérkeztek, amiben egyebek mellett az áll, hogy a taxis hazudik Magyarorszá­gon, a vendéglőkben átverik az era­Az Utasok bert, a rendőrt pedig az azonosító jelé­JF W háromnegyede ről lehet felismerni. Nem értették az üzenetet, és bizony kicsit meg is ijed­tek, hogy mivel találják majd szembe magukat az itt-tartózkodásuk alatt. Én itt élek, tudom, mire számíthatok. Vagy legalábbis azt gondolom, hogy tudom. Aztán jó pofára esek az újabb megmagyarázhatatlan dol­goktól. Itt van például a Szeged-Békéscsaba közötti vonatközlekedés. Áp­rilis óta már nem csupán Vásárhelyen, de Makón át is el lehet jutni Csabá­ra. A 97 kilométeres vásárhelyi fővonalon kevesebb mint kétórás, a makói mellékvonalon több mint háromórás az út. Nekünk erre is futja, kedves barátaim, gazdag ez az ország, bírják az adófizetői a hülyeséget! Igaz, hogy háromhetente vásárol egy ember jegyet Békéscsabára az újszegedi állomáson, a MÁV-nál sikertörténetként könyvelüc el ezt a megoldást. Mondják, még az utasszám is növekedett 8 százalékkal. Ja, most már nem tízen, hanem tizenegyen utaznak a vonalon, abból is az utasok háromne­gyede vasutas, akinek ez ingyen van. Már évek óta érezhető, hogy a MÁV teljességgel alkalmatlan mai feladatainak ellátására. Horribile dictu! Nagyobb átalakításra szorul, mint az egészségügy. Itt már csak a magánosítás segíthet. Akinek kell a mellékvonal, vegye meg, és működtesse a saját pénzéből, ne az enyémből. Ha meg nem megy, zárja be. A lényeg, hogy nyúljon már az állam a MÁV döglött lovához, mert ez így tovább nem tartható. Már hallani sem bírom, hogy évente hány tízmilliárdot öntenek bele az ál­lamvasutak lyukas zsákjába. Tegyenek valamit, mert jövőre bekerül az angol turistáknak adott tájékoztató füzetbe, hogy ha a kedves vendég az Üjszeged-Békéscsaba vonalon utazik egy tök üres vonaton, az nem szellemvonat, hanem a magyar valóság. KUTATASI ES FEJtESZTESI K0ZP0NT0T HOZNA LETRE A PFIZER Szegedre költözhet a világ legnagyobb gyógyszercége Négy és fél milliárd forintból kutatá­si és fejlesztési központot telepíthet Szegedre a világ legnagyobb gyógy­szergyártója, az amerikai Pfizer ­sajtóinformációk szerint. Cseh és lengyel vetélytársunk van, a végső döntés őszre várható. MUNKATÁRSUNKTÓL A cég generikus gyógyszereiről tartott sajtótájékoztatót csütörtökön Budapes­ten a világ legnagyobb gyógyszergyár­tója, a Pfizer magyarországi leányvál­lalatának ügyvezető igazgatója, Mario Gattino. Ezen mintegy mellékesen, a tudósítások szerint „egyelőre csak fel­tételes módban" megjegyezte: akár ha­zánkban is létrehozhatja a Pfizer azt a kutatás-fejlesztési központot, amely­nek elnyeréséért jelenleg több kelet-eu­rópai ország is versenyez. Hozzátette, hogy a magyar kormány hozzáállása biztató, mivel részéről támogatást élvez a kutatás-fejlesztési tevékenység. A Vi­lággazdaság tudósítása szerint Gattino a rendelkezésre álló tudásbázis miatt Szegedet tartaná a' legmegfelelőbb helyszínnek, ha hazánk nyerne. A gazdasági napilap úgy tudja: a Pfi­zer 25-30 millió dollárt (3,5-4,5 milliárd forintot) fordítana a beruházásra, és mintegy 75-120 új munkahelyet teremte­ne. A Pfizer a világ legnagyobb gyógy­szergyártója - például a Viagra készítő­je. Hazánkban 1991 óta van jelen, a ma­í A GOODWILL AZ MÁS. Már 2012-ben gyógyszergyártásba kezd a Goodwill Pharma Kft., Szeged sem marad gyógyszergyár nélkül - közölte alig több mint egy hete lapunkkal Botka László, reagálva a hírre: a Richter Debrecenben épít gyógyszergyárat. A Pfizer beruházása tehát nem ez, hanem egy másik projekt. Mint megírtuk, a Goodwill Pharma a Cserzy Mihály utcában épít irodát, jövőre létrehozza a biotechnológiai kutatásokra építő gyár alapjait. A jelenlegi 50-ről 250-re növelik dol­gozóik létszámát. gyar gyógyszerpiac hatodik legnagyobb szereplője, 4,5 százalékos részesedéssel. Éves forgalma csak nálunk 110-130 millió dollár (19 és fél milliárd forint). Európá­ban kizárólag Londonban van hasonló központja, kapacitásait bővíteni szeret­né, nyitna Kelet-Európa felé. Kerestük a Pfizer Hungary ügyvezető igazgatóját - hogy megtudjuk, milye­nek Szeged esélyei, mekkora telephely­re lenne szükség, zöldmezős beruhá­zás valósulna-e meg, melyek lennének a cég feltételei -, ám nem értük el. Fel­hívtuk tegnap Botka László polgármes­tert is, azonban egyelőre nem nyilatko­zott az ügyben. - Minden ilyen beruhá­zás esetében a legszigorúbb titoktartási kötelezettség köt minket - indokolt. H m Minden ilyen W W beruházás esetében a legszigorúbb titoktartási kötelezettség köt minket. Botka László Más forrásokból viszont úgy értesül­tünk, a hét elején egy szegedi delegáció részvételével tartottak egyeztetést Lon­donban. Megtudtuk azt is, hogy Cseh- és Lengyelország a vetélytársunk - utóbbi mellett háromszor akkora piaca szól. Szeged pedig - erre Mario Gattino is utalt sajtótájékoztatóján - kiváló tudás­bázisában, valamint az esetleges beru­házás teljes kormánygaranciájában bíz­hat. Információink szerint a döntést szeptemberben vagy októberben hoz­hatja meg a Pfizer. A két alföldi nagybe­ruházás - a Mercedesé Kecskeméten és a Richteré Debrecenben - közelmúltbeli bejelentése után talán Szeged is re­ménykedhet: ide jöhet a befektető.

Next

/
Thumbnails
Contents