Délmagyarország, 2008. augusztus (98. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-08 / 185. szám
121 Kapcsolatok Péntek, 2008. augusztus 8. 5J BÉRES ÉS BOZSÓ AZ OLIMPIÁN. A Démász támogatásával a pekingi paralimpiai játékokra készül a négy évvel ezelőtti athéni hasonló eseményen bocsa párosban bronzérmes, egyéniben ötödik helyezett Béres Dezső. Továbbá már ma elindul két társával Bozsó István, hogy Czimbalmos Zsolttal és Makra Csabával a 2008-as paralimpiai megnyitójára Sanghajból húsz nap alatt 2100 kilométert kerékpározva Pekingbe érkezzenek. Bozsó István egy betegség következtében elveszítette bal karját. igazi csemegét ígér a legigényesebbeknek is. Minden este olyan neves sportolók lesznek a lap vendégei, akik eredményükkel vagy szegedi kötődésükkel vívták ki az ismertségüket. Ma este például a szombaton elutazó Vajda Attila és Sík Márton, valamint az edző, Vécsi Viktor lesz a Klauzál tér vendége. A szülőknek pedig gyermekfoglalkoztatóval segítünk a zavartalan szórakozáshoz. Naponta nyereményjátékot tartunk. Az Euronics jóvoltából értékes műszaki cikkek kerülnek gazdára. A fődíj pedig egy 150 ezer forint értékű túracsónak lesz. | Mai program Az EDF Démász olimpiai fesztivál programja, péntek, 19 óra: táncos felvonulás a Dugonics térről a Klauzál térig. 19.30: táncműsor. 19.40: régi sportsikerek a kivetítőn. 20: ünnepélyes megnyitó Vajda Attilával, Sík Mártonnal és Vécsi Viktorral. SÜLI iÓZSEF - Szeged legyen a legjobban szurkoló magyar város - fogalmazta meg tegnap a Démász-székházban megtartott sajtótájékoztatón az eseményt celebráló Lévai Ferenc. Természetesen a szegedi sportolók közül senki nem volt ott, de az olimpiai fesztivált szponzoráló Démász vezérigazgató-helyettese, Hiezl József arra kérte a jelenlévőket, járuljanak hozzá, hogy minél többen szurkoljanak a magyar, s azon belül is a szegedi sportolóknak. Mintegy „étvágygerjesztőként" képben és hangban felidézték a négy évvel ezelőtti, soha nem feledhető pillanatokat: többek között fanics Natasa megkoronázását, Storcz Botond, Vajda Attila nagyszerű szereplésének ünnepségét. Sok-sok szegedi drukker athéni hősöknek szóló köszöntését. A szervezők leleményességét dicséri, hogy a vízitáborosok bevonásával felidézték azt a hangulatot, amely a nagyszerű magyar sikereket kísérte. Természetesen szó esett arról a színes és bő programról is, amely ma veszi kezdetét, s egészen augusztus AZ OLIMPIAI LAZ SZEGEDET SEM KERÜLI EL 24-éig várja a sportot, a közös szurkolást szerető embereket a Klauzál térre. Az EDF Démász olimpiai fesztivál egyik szervezője, Kecse Nagy Sándor Klub az Aradi vértanúk terén is Rea Attila, a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának marketingese egész nyárra izgalmas programot szervezett az Aradi vértanúk terére. Afoci Eb-klub után a filmfesztivál, majd holnaptól az olimpiai szurkolói klub működik a téren. Fotó: Karnok Csaba betekintést adott a kulisszák mögé is. Elárulta, hogy 24 négyzetméteres kivetítőn idézik fel a pekingi eseményeket. A Kárász csárda jóvoltából székek, asztalok és természetesen italok és ételek várják a közönséget. De az érdeklődők a vendéglátóhely teraszairól is élvezhetik az olimpiai fesztivál összes eseményét. - A Délmagyarország talkshow-ja Kovács Emese éremesélye PEKING (MTI) Nagy József, a világhírű úszóedző a magyar csapatból az Európa-bajnoki ezüstérmes Kovács Emesét tartja a legesélyesebbnek a pekingi olimpián. Nagy, aki a volt világcsúcstartó amerikai Mike Barrowmannel érte el legnagyobb sikereit, az ötkarikás játékokon a kanadai csapat edzőjeként van jelen. „Szerintem Kovács Emese a legnagyobb favorit a magyarok közül, mivel a női 200 m pillangó mezőnye nagyon kiegyenlített" - mondta Nagy, hozzátéve, hogy természetesen Cseh László is éremesélyesnek számít 400 m vegyesen. Nagy József mostani versenyzői közül a 200 m mellen világranglista-hatodik Annemay Pierse-től várja a legjobb eredményt. Egy másik magyar úszóedző, Tőrös Károly a dél-afrikaiak felkészülését segíti. Az ő tanítványai közül a leghíresebb Natalie du Tóit, aki annak ellenére teljesítette az olimpiai indulási szintet, hogy műlábbal úszik. Ö lesz az első sportoló, aki paralimpián és olimpián is rajthoz áll. Cseh szakállas PEKING (MTI) Csúcsforgalom volt tegnap a Vizes Kockában, azaz az olimpiai úszóversenyeknek otthont adó vadonatúj uszodában, ahol a magyarok is edzettek. Inkább csak átmozgatták magukat az úszók, Cseh László is csak néhány percet töltött a medencében. A 400 m vegyes éremesélyese most még kis szakállt viselt, amelyet azonban a versenyre leborotvál. Cseh két nagy riválisa közül az amerikai Ryan Lochte csak kinézett az edzésre, nem mártózott meg, a szupersztár Michael Phelps egyáltalán nem mutatkozott. 19 ÓRÁTÓL HATALMAS BULI, 20 ÓRAKOR A DÉLMAGYARORSZÁG SZTÁRVENDÉGE: VAJDA, SÍK ÉS VÉCSI Szurkoljunk együtt a fesztiválon! Több, mint 40 szórakoztató csatorna már 3 990 Ft havidíjtól!* Az akció 2008. július 1-től visszavonásig tart. www.t-kabel.hu | telefonos ügyfélszolgálat: 1298 * Az akció kizárólag uj előfizetőkre, 1 éves hűségnyilatkozattal érvényes, és a T-Kábel 2008. január 1. előtt átadott meghatározott lefedési területeire vonatkozik. A kábeltelevízió havidíj csak kábeltelevízió és kábeitelefon egyidejű rendelése esetén érvényes. További részletek elérhetőségeinken Ma megkezdődik Szegeden, a Klauzál téren az EDF Démász olimpiai fesztivál. A szervezők által a tegnap megtartott sajtótájékoztatón a részletek ismertté váltak. Többek között az, hogy ma 19 órakor elindul a Dugonics térről egy igazi kínai sárkány, hogy a Kárász utcán haladva az együtt szurkolást biztosító Klauzál térre érjen.