Délmagyarország, 2008. július (98. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-31 / 178. szám
21 Belföld - külföld • 7,vyv; • ,6* • -vitt Csütörtök, 2008. július 31. Családi tragédia Szombathelyen Búcsúlevelet hagyott hátra valamelyik szülő abban a szombathelyi lakásban, ahol kedden egy kisfiú holttestére találtak rá a rendőrök; az apa kivetette magát a második emeleti ablakon, és életveszélyes sérüléseket szenvedett, az anyát súlyos, eszméletlen állapotban szállították kórházba. SZOMBATHELY (MTI) Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán újságíróknak elmondta: írásszakértő vizsgálja, melyik szülő írhatta a levelet. Annak tartalmát tekintve egyelőre annyit közölt, hogy a levél az írójának kilátástalan anyagi helyzetéről szól, és összefüggésbe hozható a bűncselekménnyel. Az alezredes közölte azt is: a gyermek halálának időpontját az orvos szakértő a megtalálásnál 6-12 órával korábbra teszi. A holttesten talált külsérelmi nyomokról csak az igazságügyi szakértői boncolás után tudnak majd többet mondani. A sajtóreferens megerősítette, hogy az anyán is voltak sérülések, de esetében felmerül a túlgyógyszerezés, esetleg valamilyen mérgezés lehetősége is. Ennek kiderítésére toxikológus szakértőt vonnak be az ügybe. A mentők ügyelete kedden kora este jelezte a rendörségnek, hogy Szombathelyen valaki kiugrott egy négyemeletes ház ablakából. Miközben a mentők ellátták az életveszélyesen sérült 31 éves férfit, a rendőrök betörték a lakás ajtaját, és annak egyik helyiségében eszméletlen állapotban találták a 27 éves feleséget, majd rátaláltak az egyéves kisfiú holttestére. MÁV-biztosító: itt a vég? BUDAPEST (MTI) Veres János pénzügyminiszter szerdán előzetes hozzájárulását adta a MAV Altalános Biztosító Egyesület (ABE) tevékenységi engedélyének visszavonásához közölte a Pénzügyminisztérium szerdán az MTl-vel. A pénzügyminiszter döntését azután hozta meg, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZAF) kedd este érkezett levelében részletesen megindokolta, miért kéri az előzetes hozzájárulást a biztosító egyesület tevékenységi engedélyének visszavonásához. Holland börtönben Karadzsics Megérkezett szerdán a hollandiai Rotterdamba az a repülőgép, amelynek fedélzetén Radovan Karadzsics volt boszniai szerb vezetőt szállították. A hírt a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) is megerősítette. HÁGA (MTWAP) A légikikötőben helikopterek és gépkocsik várakoztak, hogy Karadzsicsot az ENSZ fogházába szállítsák, amely a Nemzetközi Törvényszék mellett helyezkedik el. A szerb kormány jelzéseit viselő fehér repülőgépet beállították egy hangárba, elrejtve azt a riporterek és a tévékamerák elöl, mielőtt bárki kiszállt volna belőle. Innen vitték a háborús bűnöst a scheveningeni börtönbe. A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűntetteket kivizsgáló NT 11 vádpontot fogalmazott meg Karadzsiccsal szemben. Többek között népirtással, háborús és emberiesség elleni bűntettekkel vádolják az 1992 és 1995 közötti boszniai háború idején elkövetett jogsértések, így Szarajevó ostroma és a srebrenicai mészárlás miatt. A tervek szerint Scheveningenben mindenekelőtt megerősítik a 63 éves Karadzsics személyazonosságát, egyúttal tájékoztatják jogairól, és átesik egy előzetes orvosi vizsgálaton. Az NT szóvivője nem volt hajlandó részleteket elárulni Karadzsics KARADZSICSOT SZÁLLÍTJA A HELIKOPTER A SCHEVENINGENI BÖRTÖNBE A főügyész elismerése Méltatta a szerb hatóságokat Radovan Karadzsics elfogása kapcsán szerdán a Nemzetközi Törvényszék főügyésze. Radovan Karadzsics letartóztatása nagy siker a törvényszék és Szerbia együttműködésének történetében - jelentette ki Serge Brammertz egy sajtótájékoztatón néhány órával azután, hogy megérkezett Hollandiába a háborús bűnökkel vádolt Karadzsicsot szállító repülőgép. Kijelentette azonban azt is, hogy nem áll szándékában átértékelni a szerb kormánynak a törvényszékkel való együttműködését. fogva tartásáról, csupán annyit mondott, hogy „amennyire lehetséges, és a nemzetközi előírások lehetővé teszik, biztosítják számára a tisztességes tárgyaláshoz való jogot". Első meghallgatására néhány napon belül sor kerül, magára a tárgyalásra azonban még valószínűleg hónapokig várni kell, és a per több éven át tarthat. Karadzsics július 21-i letartóztatásáig Dragan DaFotó: MTI bics álnéven, és természetgyógyászként praktizált. Kedden este mintegy 15 ezren tüntettek a szerb fővárosban az ellenzéki nacionalista Szerb Radikális Párt felhívására. Az összecsapásokban 25 rendőr és 19 tüntető sebesült meg. Éjfélre helyreállt a rend, tegnap azonban újra utcára vonultak a tüntetők. Közben Belgrádban szerdán Karadzsics ügyvédje közölte: védence nem emel kifogást a Nemzetközi Törvényszék előtti első megjelenésekor. Az ügyvéd leszögezte továbbá, hogy nem fellebbezett Karadzsics szerbiai kiadatása ellen. a 1288 www.fnvitel.hu Szeptember 30-ig havidíjmentes az ADSL internet! Ha megrendeli, megnyerheti a 10 notebook egyikét! szeptember 30-ig havidíj nélkül, utána 4490 Ft/hó (1 Mbit/s ADSL esetén) 1 éves hűségszerződéssel Önhöz legközelebbi Telepontjaink: Szeged, Vörösmarty u. 7. Hódmezővásárhely, Andrássy út. 1. Szentes, Kossuth Lajos u. 3. A havidíj 2008. oklohri t jétől i választott csomag sávszélességétől függően 2990 - 6990 ft Ajánlatunk a 2008 júliuv 1. év 2008. szeptember 10. kozdit ptobahonappal ti egyéves hiisegnyilatkozattal-megrendelt év aktivál! minden uj lakossági ADU Internet csomagra vonatkozik A próbahonap u aktiváláskor, * huseg.rtó u aktiválást kovetó 11. ruptól Indul Ai árak tartalmazzak az áfái A tájékoztatás nem teljes korú, további réuletek t www.mvitrf.ku oldalon vagy a 1288 a* uámon. inv/itel Távközlési Zn. Árvíz - túl vagyunk a nehezén Túl vagyunk az árvíz nehezén, lakott területet nem veszélyeztet a víz - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára szerdán a budapesti kormányszóvivői tájékoztatón. BUDAPEST (MTI) Kóthay László elmondta: jelenleg 15 folyószakaszon, mintegy 780 kilométeren védekeznek az árvíz ellen, a harmadfokú készültség szintjét azonban már csökkenteni lehetett. Tájékoztatása szerint több mint ötven településen eddig csaknem kétezren többségükben önkéntesek dolgoztak a gátakon, ötezer köbméter homokkal töltöttek meg százezer homokzsákot, és felhasználtak tizenötezer négyzetméter fóliát is. A belvízzel elöntött terület nagysága jelenleg 4100 hektár, a belvízvédelmi készültséget pedig azért kellett elrendelni, mert a folyók magas vízállása miatt megszűnt a belvízcsatornák befogadási lehetősége - jegyezte meg a vízügyi szakállamtitkár; hozzátéve, hogy a belvízvédelmi készültség súlyponti helye a Tisza déli része. Hangsúlyozta: sehol sincs veszélyhelyzet, és kitelepíteni sem kellett senkit. Az érintett folyókról elmondta, hogy a Hernád teljes hoszszán apad, már a zsáktelepülések sincsenek veszélyben, a Tisza kedden tetőzött Vásárosnaménynál - az előre jelzettnél alacsonyabb vízszinten -, a Dunántúlon pedig megszűnt a készültség. Kóthay László rámutatott: az áradást az váltotta ki, hogy a Kárpátok lejtőin egy félévnyi csapadékmennyiség (300 milliméter) hullott le két nap alatt, amelyet - mint fogalmazott „semmilyen rendszer nem képes elvezetni". A nehézfémszennyezésről szólva kifejtette: a romániai Borsabányánál egy gátátvágást követően folyt ki nehézfémeket tartalmazó zagy az egyik tározóból, ami onnan a Csiszla-patakba, majd a Visó folyón keresztül elvileg a Tiszába is eljuthatott volna, de a körülbelül ezer köbméternyi anyag nem veszélyeztette Magyarországot. Cianid nem került a Tiszába fűzte hozzá. I KERÉKPÁROSOK GÁZOLNAK A SAJÓ ÁRADÁSA MIATT A SAJÓÖRÖS ÉS KESZNYÉTEN KÖZÖTTI ÚTON Fotó: MTI Tévedett a CNN és az AP LOMDON (MTI) Nyilvánvalóan budapesti zavargásokról készült felvételekkel indult és zárult a CNN amerikai hírtelevízió internetes honlapján szerdán egy ideig látható egyik videofelvétel, amefy a Karadzsics volt boszniai szerb elnök hágai kiadatása ellen Belgrádban tüntetők és a szerb rendőrség előző esti összetűzéseit volt hivatott bemutatni. Az AP Televison News elismerte a hibát az MTI-nek. A CNN forrásként az AP hírügynökséget jelölte meg. A képanyagot készítő AP Televison News londoni irodája az MTI érdeklődésére szintén elismerte a hibát. [ VALUTAVÁLTÓ VALUTA VÉTíll | ElAOASI j EURÓ 225,71 237,29 USA-DOLLÁR 144,83 152,25 ANGOL FONT 286,67 301,37 CSEH KORONA 9,21 10,17 HORVÁT KUNA 30,43 33,63 SVÁJCI FRANK 137,65 146,17 yLOVÁK KORONA 7,24 8,00 FORRÁS: OIR Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, LÉVAY GIZELLA, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: JAC0B GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információ), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: SZABÓ C. SZILÁRD (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: H0CZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1730 Ft (Délmagyarország), 1630 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.