Délmagyarország, 2008. július (98. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-30 / 177. szám
Szerda, 2008. július 30. Hirdetés 113 OCX Hjrvg augusztus 8-24. Még 9 nap a rajtig ÍGÉRJÜK, NEM MARADNAK LE SEMMIRŐL Három oldal mindennap! Napi három oldal, rengeteg érdekesség, helyszíni beszámolók - így tudósít sportrovatunk a pekingi olimpiáról. Igyekszünk mindenen ott lenni, a tőlünk telhető maximális módon kiszolgálni olvasóinkat. ígérjük, rajtunk nem múlik a jó magyar szereplés, reméljük, kitesznek magukért sportolóink. S2ÉIPÁ1 LÁSZLÓ Kilenc nap múlva kezdődik a XXVI. Nyári Olimpiai játékok. Nemcsak a sportolók, a szurkolók is nagyon várják már. És persze mi is, sportújságírók. Mert számunkra nem létezik annál kellemesebb, jobb érzés, mint hogy a magyar versenyzők remek szerepléséről számoljunk be, tudósítsunk. Ügy, ahogy négyévente tesszük. Legutóbb, Athénban nyolc első, hat második és három harmadik helyet szereztek sportolóink. Az újkori olimpiák történetében pedig már 453 medálnál (157 arany, 137 ezüst, 159 bronz) tart Magyarország. Pedig hatalmas a konkurencia, az a sportoló, aki a legjobbak közé kerül, minden elismerést megérdemel. ' Bízunk benne, ahogy a korábbi huszonöt ötkarikás játékokon, a mostanin is dicsőséget hoznak országunkra a vízilabdások, a kajak-kenusok, az úszók, a sportlövök, a vívók, a birkózók, és még sorolhatnánk. Mert mifelénk tehetségben nem volt, nincs, és nem is lesz hiány. A mi példánk is azt mutatja, kis ország is képes lehet nagy eredményre. Mi, sportújságírók is erre próbálunk törekedni. Mindennap három oldalon számolunk be a legfrissebb eredményekről, olvashatnak szakemberekkel készített elemzéseket, de a Magyar Televízió tudósítócsapatában helyet kapó kollégánk, Méhes Gábor révén érdekességekkel is készülünk. Szóval még kilenc nap! Kerékjártó Tamas az első pekingi magyar fecske HH(paa»G) Az úszó Kerékjártó Tamás személyében megérkezett a pekingi olimpiai faluba az első magyar versenyző. Kerékjártó az Egyesült Államokban tanul, onnan utazott a játékok színhelyére. - Tizenkét órás repülést követően érkeztem ide. Szerencsére az út kétharmadát átaludtam, így kevésbé volt fárasztó. A város, amit eddig láttam belőle, lenyűgöző, az olimpiai falu pedig minden igényt kielégítő. Alig várom, hogy körbenézzünk, és akár már mára is egy könnyű edzést tervezek idézte őt a Magyar Olimpiai Bizottság honlapja. Görbicz megégette magát MTI (BUDAPEST) Harmadfokú égési sérüléseket szenvedett Görbicz Anita, az olimpiára készülő magyar női kézilabda-válogatott irányítója. Sinka László, a magyar szövetség főtitkára az MTI-nek elmondta, hogy a győri játékos hétfőn este otthonában szenvedett háztartási balesetet, forró olajjal öntötte le a lábfejét. Jelenleg a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban ápolják. Sinka hozzátette, az eset nyilván befolyásolja majd a magyar csapat egyik legjobbjának pekingi szereplését, de azt még nem tudni, milyen mértékben. A MACS nem talált semmit a készülődő sportolóknál HTiflMIPAMEST) A Magyar Antidopping Csoport (MACS) valamennyi pekingi olimpikont legalább négyszer ellenőrizte, és egyelőre nem értesült pozitív mintáról. A MACS budapesti sajtótájékoztatóján Tiszeker Ágnes ügyvezető igazgató kifejtette: a 2004-es athéni botrányok révén a világ arról szerzett tudomást, hogy Magyarországon rosszul működik a tiltott szerek elleni küzdelem. A szervezet tavaly augusztusi megalakulása óta elfogadta a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kódexét, továbbá a közelmúltban minden ötkarikás résztvevőnek eljuttatta az aktuális tiltólistát. A Bécs melletti akkreditált laborba elküldött magyar minták közül eddig 80 százaléknak az eredménye érkezett meg, valamennyi negatív eredménnyel. POZÍTIV DOPPINGTESZT. Pozitív doppingteszt miatt kizártak egy atlétát a Pekingbe utazó jamaicai csapatból. Mike Fennel csapatvezető nem kívánta felfedni a versenyző kilétét, annyit elárult, hogy nem a 100 méteren világcsúcstartó Usain Boltról vagy a korábbi rekorder Asafa Powellról vanszó. négy éve sokan nézték a klauzál téri kivetítőn az olimpiai eseményeket Fotó: Karnok Csaba Olimpiai fesztivál Szegeden Ismét lesz a pekingi ötkarikás játékokkal párhuzamosan Szegeden olimpiai fesztivál, amely ezúttal az EDF Démász nevet viseli. A program augusztus 8-án a hivatalos, kínai megnyitó megtekintésével kezdődik, majd mindennap reggel 6 órától 22 óráig tartanak az események talkshow-val, sztárvendégekkel, helyi sportolókkal, összefoglalókkal. MÁDI JÓZSEF Aki ott volt, az sosem felejti: négy éve rendezték meg először a Démász Rt. szervezésében a szegedi Klauzál téren az olimpiai feszüvált. Az athéni játékok alatti eseményeket hatalmas kivetítőn lehetett követni. A visszafogottabb kezdés után több százak, sót volt, amikor ezrek nézték az eseményeket. Amely a szegedi szíveket is megdobogtatta. Gondoljunk csak a kajakosok és kenusok, a vízilabdázók vagy a kézilabdázók remeklésére. A hangulat fergeteges volt a Klauzál téren (is). Az apropó - az olimpia - most is ugyanaz, a helyszín és várhatóan a programok színvonala szintén, már csak az eredmények hiányoznak. Reméljük, azok sem sokáig. - A mostani EDF Démász Olimpiai Fesztivál szervezője ezúttal a Démász-Szegedi VE lesz - mondta Petrovics Kálmán, a klub igazgatója. - A fesztivál első eseménye az augusztus 8-án 13.45-kor kezdődő hivatalos megnyitó lesz a televízión keresztül, amelyet, mint az egész olimpiát, a Klauzál téren a Kígyó gyógyszertár, s a mellette lévő szobor közti területen felállított óriási kivetítőn lehet majd követni. Aztán 19 órától a város köszönti és búcsúztatja a Pekingbe utazó, de még itthon tartózkodó szegedieket, Sík Mártont, Vajda Attilát és Vécsi Viktort. Ez tehát az első nap, a folytatás időrendje pedig állandó. A játékok eseményeit reggel 6 órától 17 óráig lehet majd a Klauzál téren követni. 17 és 20 óra között a DM-talkshow keretében színpadi programok következnek. A tervezett meghívottak, akik az adott napi sporteseményekhez kapcsolódóan érkeznek majd többek között a következők (a lista nem teljes): Csapó Géza, Buzgó József, Martinék János, Fodor Rajmund, Risztov Éva, Szél Friderika, Stefanek Gertrúd, Kovács Antal, Kirsner Erika. A napi összefoglaló (20.10) megtekintése után a fesztivál 22 órakor zárja kapuit. Az utolsó nap augusztus 24., amikor az olimpia utolsó napi döntőit, valamint a záróünnepséget lehet végigizgulni, majd végignézni. Az aranygép augusztus 26-án érkezik magyar földre, a szegedi köszöntés is várhatóan ekkora időzíthető. Magyar indulók a játékokon (2. rész) A pekingi olimpián 171 versenyző képviseli a magyar színeket. Ökölvívás (5): Bedák Pál (48 kg), Kalucza Norbert (51 kg), Varga Miklós (60 kg), Káté Gyula (64 kg), Szellő Imre (81 kg) öttusa (4): Balogh Gábor, Horváth Viktor, Gyenesei Leila, Vörös Zsuzsanna Sportlövészet (5): Sidi Péter (puskaszámok), Gerebics Roland (dupla trap), Tóth Anita (puskaszámok), Csonka Zsófia (pisztolyszámok), Igaly Diána (skeet) Súlyemelés (1): Baranyai János (77 kg) Szörf (2): Gádorfalvi Aron, Detre Diána Tenisz (2): Szávay Ágnes (egyes, páros), Arn Gréta (páros) Torna (2): Gál Róbert (egyéni összetett), Böczögő Dorina (egyéni összetett) TYiatlon (1): Szabó Zita Úszás (31): Balog Gábor (200 hát), Bernek Péter (4x200 gyorsváltó), Bodor Richárd (100 mell), Cseh László (200 pillangó, 200 és 400 vegyes), Gercsák Balázs (400 gyors), Gyúrta Dániel (100 és 200 mell), Kerékjártó Tamás (200 pillangó, 200 vegyes), Verrasztó Dávid (4x200 gyorsváltó), Kis Gergő (4x200 gyorsváltó, 400 vegyes és 1500 gyors), Kovács Norbert (200 gyors), Kozma Dominik (4x200 gyorsváltó), Madarassy Adám (100 pillangó), Makány Balázs (100 gyors), Nagy Péter (4x200 gyorsváltó), Povázsay Zoltán (4x200 gyorsváltó), Rudolf Roland (100 és 200 hát), Takács Krisztián (50 gyors), Bor Katalin (200 mell), Boulsevicz Beatrix (200 pillangó), Dara Eszter (100 pillangó és 4x200 gyorsváltó), Dobár Éva (50 gyors), Hosszú Katinka (200 és 400 vegyes, 4x200 gyorsváltó), Jakabos Zsuzsanna (400 vegyes és 4x200 gyorsváltó), Kapás Boglárka (400 gyors), Kovács Emese (200 pillangó), Mutina Ágnes (200 gyors és 4x200 gyorsváltó), Nagy Réka (800 gyors), Pecz Réka (100 mell), Szepesi Nikolett (100 és 200 hát), Tompa Orsolya (100 gyors és 4x200 gyorsváltó), Verrasztó Evelyn (200 hát, 200 vegyes, 4x200 gyorsváltó) Vitorlázás (1): Berecz Zsombor (Laser) Vívás (12): Boczkó Gábor (párbajtőr egyéni és csapat), Imre Géza (párbajtőr egyéni és csapat), Kulcsár Krisztián (párbajtőr egyéni és csapat), Mohamed Aida (tör egyéni és csapat), Knapek Edina (tőr egyéni és csapat), Varga Gabriella (tőr egyéni és csapat), Nemesik Zsolt (kard egyéni és csapat), Szilágyi Aron (kard egyéni és csapat), Decsi Tamás (kard egyéni és csapat), Szász Emese (párbajtőr egyéni), Mincza-Nébald Ildikó (párbajtör egyéni), Nagy Orsolya (kard egyéni). Utazó tartalékok: Kovács Iván (párbajtör csapat), Ujlaky Virginie (tör csapat), Lontay Balázs (kard csapat) Vízilabda (26): női csapat - Horváth Patrícia, Sós Ildikó, Brávik Fruzsina, Drávucz Rita, Györe Anett, Kisteleki Dóra, Pelle Anikó, Primász Ágnes, Stieber Mercedes, Szremkó Krisztina, Takács Orsolya, Valkay Ágnes, Zantleitner Krisztina; férfi csapat Gergely István, Szécsi. Zoltán, Benedek Tibor, Biros Péter, Hosnyánszky Norbert, Kásás Tamás, Kis Gábor, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Molnár Tamás, Varga Dániel, Varga Dénes, Varga Tamás Szegeden az István, a király címszereplője! FEKE PAL koncert Újszegedi Szabadtéri Színpad augusztus 8. www.szegediszabadteri.hu jegyvásárlás: REÖK, Tisza L. krt. 56.