Délmagyarország, 2008. július (98. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-02 / 153. szám
Szerda, 2008. július 2. TV-műsor 111 RTl KLUB, 23,25 Az egység AMERIKAI AKCIÓFILM-SOROZAT Egy mexikói miniszter ellen merényletre készülnek, a mexikói hadsereg zsoldosai. Az Egységnek kell megvédenie az államférfit, amit meg is tesznek, ám kiderül, hogy a merénylet csak elterelés, és valójában a miniszter családját akarják elrabolni, amit meg is tesznek. Az Egység ezután vállalja, hogy kiszabadítja a családot. Az asszonyokat ezalatt egy volt „egységes" feleség próbálja győzködni arról, hogy férjeik vállaljanak inkább munkát különféle szervezeteknél, mert sokkal jobban fizetnek. Ám Molly vezetésével a nők nem adják fel elveiket, és úgy döntenek, ha már jobb körülményeket akarnak, összefognak, és közös vállalkozásba kezdenek. TV 2,21.10 Agy-kontroll AMERIKAI ORVOSSOROZAT Clay Harper fiatalkora ellenére már rengeteg szenvedésen ment keresztül. Irakban harcolt, és egy aknarobbanás következtében súlyos agysérülést szenvedett. Megműtötték, felgyógyult, majd leszerelték, ám még alig élvezhette ki a békés hétköznapokat szerelmével, Cindyvel, agyvérzést kapott. A kezdetben viszonylag könnyűnek tűnő stroke azonban egyre csak súlyosbodik, ráadásul agyhártyagyulladás is komplikálja a helyzetet. Az orvosok közül pedig mindenki a maga módján próbál meg segíteni... Adrienne Holland eközben egy ritka betegséggel, a viccelési kényszerrel kerül szembe. HBO, 13.00 Távkapcs AMERIKAI FILMVÍGJÁTÉK AAA Van, aki irányítja az életét, és van, akit az élet irányít - tartja a mondás. Az egyetlen kivétel Michael Newman. Egy titokzatos feltaláló ugyanis megajándékozza az univerzális távkapcsolóval, melynek tulajdonosa előre-hátra járkálhat az időben, lelassíthatja a szembejövő nőket, és ha túlságosan zajosnak tűnnek, átmenetileg kikapcsolhatja a gyerekeit. Elbizakodottságra azonban semmi oka: nem volt még távkapcsoló a világon, mely egy idő után át ne vette volna az irányítást. És attól kezdve Michael kiszolgáltatottabb, mint valaha. Atéta családja, feleségével és a gyerekeivel való viszonya. KLUB 6.00 Ingatlanbróker 5.30 WS Teleshop 8.00 Híradó 8.00 Híradó 7.00 Hírek 6.00 Kőkemény család. 6.25 Tények reggel 6.00 Reggeli. Benne: RTl-hírek. 9.00 Érzékeny ifjúság 9.00 Kunkori és a kandúrvarázsló. 7.10 Hírháttér Amerikai vígjáték 7.00 Mokka 10.05 Topshop 9.30 Érzékeny ifjúság 10.10 fiomamagazin 7.35 Prizma 7.40 Gagyi mami 2. 8.00 Koffeinmentes Mokka 11.15 Receptklub 10.00 Védelmi jog 10.35 Domovina. 8.05 Arcélek Amerikai vígjáték 8.55 Norbi-torna 11.35 Naqoyqatsi - Erőszakos világ. 11.05 Kisvárosi doktor 11.05 Kárpát expressz 8.20 Ozie Boo! 9.15 Ufóboncolás. 9.10 Jóban-rosszban Amerikai film. 12.00 Déli harangszó 11.30 Átjáró 8.35 Maisie Mac kalandjai Angol vígjáték Magyar filmsorozat, 784. [12] Közben: 12.00 RTl-hírek 12.01 Híradó délben 12.01 Híradó délben 8.45 Lizzie McGuire 10.50 Ricky Martin-koncert 9.30 Stahl konyhája 13.10 Disney-rajzfilmsorozat 12.10 Sporthírek 12.10 Sporthírek 9.10 A mágikus fa 11.40 Molly és Emily 9.35 Kvízió délelőtt. Telefonos játék Gézengúz hiúz 12.20 Hrvatska krónika ; 12.15 Záróra Mácsai Pállal 9.40 Az új Lassie Amerikai családi film 10.15 Teleshop 13.40 06-91^34-455 12.50 Ecranul nostru 13.00 Sorstársak Rehabilitációs magazin 10.30 Bűvölet 13.00 Távkapcs 11.55 Csoda a 8. utcában Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 13.25 Bűvölet Olasz tévéfilmsorozat 13.30 Válaszd a tudást! 11.30 Kívánságkosár Amerikai vígjáték Amerikai vígjáték. 15.10 Receptklub 14.25 Jó kis bagázs 14.30 Agroturizmus 14.00 Hírek 14.45 Szex és New York 13.50 Kvízió Telefonos játék 15.25 Doki 14.55 Kormányváró 14.55 Kodály Zoltán: Magyar népzene 14.10 Duna tér - Kedvcsináló 14.35 Sentinel - Az őrszem Amerikai filmsorozat 15.25 Pompeji 15.05 Hátrányból a csúcsra 14.25 Szövetségben a fák világával a mozifilmhez 15.35 Dokik 16.25 A Grace-klinika 16.20 TIR 15.30 A román kori Ibéria 14.55 Európa kék szalagja, a Duna 15.00 A pofátlan. 16.25 Rex felügyelő 64. Mérges gáz [12] Amerikai filmsorozat, 11. 17.30 Hírek 16.05 Danaida Magyar tévéfilm 15.25 A világ színei Amerikai vígjáték 17.25 Szellemekkel suttogó 17.25 A harc törvénye 17.35 Körzeti híradók 17.10 Forrásbefoglalás 15.30 A láz enciklopédiája 16.30 Tüzszekerek. 39. A holtak elindulnak [12] Amerikai akciófilm-sorozat 17.50 Max, a zsaru 17.20 Pengető Urszula Dudziak 16.30 Anya, az állatorvos Angol filmdráma 18.30 Tények Hírműsor 18.30 RTl-híradó - Esti kiadás 18.45 Életképek 18.10 Bestseller 17.30 Mese 18.30 lebilincselő 19.00 Jóban-rosszban 19.05 A széf Magyar tévéfilmsorozat 18.40 Sophie - a nem kívánt jegyesség 18.00 Híradó, sport, időjárás-jelentés karácsony Magyar filmsorozat, 785. [12] Vetélkedő 19.28 Föld-tv 19.05 Esti mese 18.30 Bűvölet Amerikai Skandinávlottó-sorsolás 20.00 Fókusz 19.30 Híradó este 19.15 Aladdin kalandjai 19.30 Aranyborjú Orosz tévéfilmsorozat vígjáték 19.40 Aktív A TV 2 magazinja [12] Közszolgálati magazin 19.50 Balatoni nyár 19.30 Vágom a pasid! 20.15 Enciklopédia 20.00 Megy a gőzös 20.10 Hal a tortán 20.35 Barátok közt 19.55 Sporthírek 20.30 Híradó este 20.30 Gésák - a virágok alkonya Magyar vígjáték Vendégváró valóságshow [12] Magyarfilmsorozat, 4373-4374. 20.00 időjárás-jelentés 20.50 Sporthírek 21.30 Hírháttér 21.25 Kamera által 21.10 Agy-kontroll Közben: RTl-hírek 20.10 LocomotívGT2007 20.54 Időjárás-jelentés 22.05 Mentor - Magyar csillagok homályosan Amerikai orvossorozat, 4. [12] 21.15 Titkok Koncert a Szigeten 21.00 Titkosszolgálat - MI5 23.40 Szemből, halál Amerikai 22.10 Hősök Amerikai filmsorozat Francia misztikus kalandfilmsorozat 22.10 Szerda este Angol bűnügyi tévéfilmsorozat 0.30 Bogányi Gergely zongorázik animációs film 23.10 Eureka Utána: RTl-hírek 22.45 24 - Második évad 21.55 Végzetes 0.55 Vers 23.00 Bűnös viszonyok Amerikai sci-fi-sorozat 23.25 Az egység Amerikai bűnügyi szenvedély 1.00 Himnusz Amerikai filmdráma Közben: kenósorsolás Amerikai akciófilm-sorozat [16] tévéfilmsorozat, Amerikai 1.00 Híradó, sport, időjárás-jelentés 0.55 G. 0.10 Tények este 0.25 Reflektor 23.30 Hírek bűnügyi tévéfilm [16] 1.30 Mese . Amerikai 0.40 Norbi-torna Sztármagazin Benne: időjárás-jelentés 23.20 Napnyugta 1.40 Hírháttér romantikus dráma 0.50 Párducemberek 0.45 A vörös szirén 23.40 Sporthírek 1.50 Bűvölet 26GÁ14. 2.10 Határtalanul 2.30 Végső állomás 3. Amerikai fantasy-horrorfilm [18] Francia akcióthriller [16] 23.50 Első feleségem 2.40 ledőlt bálvány 2.40 Drága nagyi! Amerikai 2.45 Aktív 2.50 Fókusz Ausztrál film Angol thriller [16] 3.10 Szép magyar novella horrorfilm ATV2 magazinja [12] Magazin (ism.) 1.30 Műsorzárás 4.15 Válaszd a tudást! 3.45 Európa kollégium 4.00 Bűnös viszonyok 11.55 Csoda a 8. utcában R.: Matthew Robbins Egy régi New York-i ház lakóit néhány ingatlanügynök igyekszik rávenni arra, hogy költözzenek ki, a telken ugyanis jókora beruházást terveznek. Amikor kiderül, hogy a lakók szívesebben maradnának megszokott otthonukban, az ügynökök felbérelnek egy helyi bandát, hogy távolítsák el a feleslegessé vált bérlőket. Azonban hiba csúszik a számításukba. Nem tudják ugyanis, hogy a környéken néhány ufó landolt, s a kedves kis űrlényeknek a ház lakói sokkal rokonszenvesebbek, mint a rájuk vadászó banditák... 0.1*5 A vörös szirén R.: Olivier Megaton. Fsz.: Jean-Marc Barr, Alexandra Negrao, Asia Argent, Andrew Tiernan, Hugó veterán zsoldoskatona, akit lelkiismereté nem hagy nyugodni: évekkel ezelőtt egy bevetésen véletlenül megölt egy kisfiút. Egy napon egy kislányt talál kocsija hátsó ülésén. Alice édesanyja elől menekül, akit feljelentett gyilkosságért. A nő túlságosan gazdag és befolyásos ahhoz, hogy elhiggyék róla, tényleg gyilkos. Embereivel együtt lánya után kutat. Hugó elhatározza, hogy segít a kislánynak enyhítve ezzel évek óta gyötrő bűntudatát. 22.(»5 21* - Második évad R.: Jon Cassar. Fsz.: KieferSutherland, Leslie Hope, Carlos Bemard, Elisha Cuthbert, Dennis Haysbert, Penny Johnson, Zach Grenier, Xander Berkeley Jack az elszenvedett kínzás hatására nem ad életjelet, ezért kínzói behurcolnak egy orvost, hogy élessze újra. A sikeres újraélesztés után olyan szérumot akarnak beadni neki, ami megbénítja a rekeszizmokat, és lassú halált okoz. Jacknek sikerül fogvatartójába fecskendeznie a szert. Novick és Prescott kabinetülést hív össze, melynek célja az elnök elmozdítása... 21.00 Titkosszolgálat - MI5 R.: Bili Anderson. Fsz.: Matthew MacFadyen, Keeley Hawes Tom nem veszi figyelembe Harry kérését, miszerint fejezze be a kapcsolatát Christine-nel, a CIA-ügynökkel. Christine egy titkos beszélgetés felvételét adja Tómnak, ^mi^életlenül került hozzá. Tom innen megtudja, hogy egy amerikai merénylő érkezik Angliába, azzal a feladattal, hogy, gyilkoljon meg valakit. Tom nem mondhatja el Harrynek az információt, ezért Danny és Zoe segítségét kéri. Vajon felfedezik az igazságot, mielőtt valami nagyon rosszra fordulna... 19.30 Aranyborjú R.: Ulyana Shilkina. Fsz.: Oleg Menysikov Osztap Bender Felkeresi Korejkót, az egyetlen szovjet milliomost. Megzsarolja, hogy ha nem ad neki egymillió rubelt, leleplezi a hatóságok előtt uzsorás üzelmeit. Nyomatékul előtárja a róla készített dokumentációt. Korejko elveszíti a fejét és már-márátadjaa kívánt összeget, amikor is sikerül meglógnia egy utcai honvédelmi gyakorlat során. A légoltalmi pincében Osztap Bender váratlanul találkozikZoszjával, és udvarolni kezd neki. Amint a lányból sikerül kiszednie a szökött milliomos új tartózkodási helyét, haladéktalanul búcsút mond a szerelmes lánynak. 11.1*0 Molly és Emily R.: Joyce Chopra Fsz.: Maya Ritter lefferson, llllonis állam, a második világháború idején. A kis Molly és családja próbál megbirkózni a háború okozta nehézségekkel. Nehézség pedig akad bőven, hiszen a családfő katonaorvosként szolgál a tengerentúlon. Molly benevez egy táncversenyre az iskolában. Úgy tűnik, nem sok babérterem számára, hiszen a barátai elevenebbek, és tele vannak ötlettel. Közben Molly családja befogad egy angol kislányt, akit a bombázások elől küldtek Amerikába. A két kislány lassan összebarátkozik. Molly megtanulja az együttműködés és az összetartozás fontosságát. TP Telin (Szeged, Hódmezővásárhely, Makó és vonzáskörzete) 0.00 Hangos képújság 8.00 Deszki magazin 8.35 Közös dolgaink - közéleti magazin 9.35 Tréning - sportmagazin 10.20 Szó-tér 10.50 Reklám - Fundamenta 10.55 Könynyűzene 11.00 Hangos képújság 19.00 Receptvarázs 19.30 Snitt - filmajánló 20.00 Közös dolgaink - közéleti magazin extra 20.40 Felekezeteink életéből. Szegedi Evangélikus Egyházközösség 21.10 Könynyűzene 21.30 Hangos képújság VÁROSI TV SZEGED (a város kábeltévé-hálózatain, UHF 42-es csatornán) 0.00 Képújság7.30Szegedi hírek(ism.)7.55 Verseny (ism.) 8.25 SzemeSZTEr (ism.) 8.55 Képújság 16.00 A Hálózat Tv műsora 17.00 Dokumentumfilm 17.30 Kilátó (ism.) - Kistérségi magazin 18.00 Verseny (ism.) 18.30 SzemeSZTEr (ism.) 19.00 Szegedi hírek 19.25 Mese 19.30 Szemközt 19.45 Artista 20.15 Szemközt (ism.) 20.30 Hírháló - az ország hírei 21.00 A megszállott. Amerikai film 23.00 Szegedi hírek (ism. )23.25 Képújság eSONOHtK TV 1.00 Képújság 7.00 Magazin (ism.) 7.40 Képújság 13.00 Heti filmajánló, kisfilmek, inforpercek 13.30 Helyszín - bűnügyi magazin 14.00 Biztonsági zóna Rendőrség, katonaság, polgári védelem 14.30 Bencze-show (ism.). Vendég: Mácsai Pál 15.00 Pénzhalász - telefonos nyereményjáték 17.00 Dokumentumfilm 17.30 Képújság 19.00 Híradó 19.30 Képújság 20.00 Híradó (ism.) 20.30 Hírháló 21.00 A megszállott. Amerikai thriller 23.00 A liliomlány. Amerikai-mexikói sorozat, 43. <üi> 2.00 Info Tv képújság 7.00 Műsorajánló 7.01 Reklám 7.05 Híradó 7.15 Euróra 7.30 Szent László-nap 8.00 Kiszombori tűzugrás 8.20 Bárka - közbiztonsági magazin 8.40 Reklám 8.45 Híradó 8.55 Euróra 9.00 Élő közvetítés Makó város önkormányzatának testületi üléséről 17.30 Makó város önkormányzatának testületi ülése (ism.) 23.00 A liliomlány. Amerikai filmsorozat, 43. (ism.) 0.00 Hírháló - A Hálózat Tv országos híradója 0.30 Mellesleg - szórakoztató magazinműsor 1.00 Grand Prix - autó- és motorsportkrónika 1.30 Műveltségi kvíz 2.00 Info Tv képújság •tv 16.00 Vásárhelyi magazin (ism.) 17.00 Kimba. Rajzfilm 17.30 Híradó 17.50 Nap kérdése 17.55 Csillagposta - napi horoszkóp18.00 Vásárhelyi magazin 19.00AVÍtál Tv műsora - MásKép 19.30 Az ECHO Tv műsora - Napi aktuális 20.00 Híradó 20.20 Nap kérdése 20.25 Csillagposta napi horoszkóp 20.30 Csengetett, mylord? Angol filmsorozat 22.30 Híradó 22.50 Nap kérdése 22.55 Csillagposta napi horoszkóp 23.00 A Vitái Tv műsora MásKép (ism.) 23.30 Az ECHO Tv műsora napi aktuális (ism.) 0.00 Képújság 6.00 Napi gondolat 10.00 Heti közélet 10.35 Nonstop - ifjúsági magazin 11.35 Heti história 12.00 Mese, utána: Nóta 18.00 Szepsy Eleonóra: Hitem szerint. Könyvajánló18.10 FourFathers-koncert 19.40 Nóta-parti 20.00 Mese, utána: Előtér VII. 21.20 Heti közélet. Benne: Múzeumok éjszakája. Dusha Béla kiállítása. A püspökség egyházi múzeuma. Heti Ajánlat 21.55 Nonstop - ifjúsági magazin 22.55 Heti história SPQRW 8.00 Televíziós vásárlás 8.30 Mai helyzet (ism.)8.45 Labdarúgás, Európa-bajnokság 10.45 Játszótér (ism.) 11.00 Televíziós vásárlás 12.00 Yamaha H20-magazin (ism.) 12.30 Televíziós vásárlás 13.00 Tenisz 21.00 Túra- és formaautó-magazin 21.30 Strandkézilabda, I. ifjúsági EB 22.00 Mai helyzet 22.15 Aranypillanatok 22.30 Póker 23.30 Enduró-vb, 4. futam 0.00 Tenisz, Wimbledon 1.00 Ökölvívás, nemzetközi profigála 4.15 Túra- és formaautó-magazin (ism.) 4.45 Aranypillanatok 5.00 Tenisz, Wimbledon 6.00 Mai helyzet (ism.) 6.15 Rögbi, magyar bajnokság SP0RTJ3 8.00 Atlétika 8.30 Televíziós vásárlás 9.30 Tenisz, Wimbledon 10.30 Televíziós vásárlás 11.00 Labdarúgás, Európa-bajnokság 13.00 Televíziós vásárlás 13.30 Enduró-vb, 4. futam 14.00 Motokrossz 15.00 Fullkontakt-magazin (ism.) 15.30 Labdarúgás, Európabajnokság 18.00 Tenisz, Wimbledon 22.00 Biliárd 0.00 Díjugratás 0.30 Vízilabda, férfi ING-kupa 6.30 Mai helyzet (ism.) 6.45 Suzuki-kupa, Clio-kupa 7.15 MotorShowl (ism.) 7.45 Aranypillanatok 5.25 One Cubed 5.45 700-as klub 6.30 Nem csak kenyérrel él... 6.45 Világkép 6.55 Reggeli jam 9.10 Az örökség. Dán-svéd-norvég-angol filmdráma 11.05 Közvetlen ajánlat 12.05 laci bácsi konyhája 12.40 Közvetlen ajánlat 13.50 Többet ésszel! 16.30 Generációk 17.00 Te vagy az életem. Argentin filmsorozat 17.55 Híradó 18.15 Fórum 18.55 Híradó 19.15 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd 20.00 A nő háromszor 21.00 Ezen a világon. Angol filmdráma 22.40 Kulturális iránytű 22.55 Világkép 23.05 700-as klub 23.50 Többet ésszel! 1.20 Műsorzárás híriiS 6.05 Paletta 6.30 lapzárta 7.00 Híradó 8.05 Rájátszás 9.05 Keresztmetszet 10.05 A magyar beteg 10.30 Vonalbanll.30 Ősök tere 12.00 Déli híradó 12.30 Hungarorama. Közvetlen ajánlat 13.05 Hírvilág 13.30 Paletta 14.05 Különkiadás 16.05 BBC Reporters 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Vonalban 18.28 Arcok a liftben 19.00 Híradó 19.30 Iskolapélda 20.05 Rájátszás 21.00 Híradó 2121.35 Lapzárta 22.05 Arcok a liftben 22.30 Gyógyhír 23.05 BBC World Híradó23.30 Iskolapélda 6.00 Arthur IV. 6.25 Vipo 6.40 Tom, a nagy utazó II. 7.05 Pat és Stan II. 7.10 Játsszunka Szezám utcában! 7.30 Bibi és Tina 7.55 Pat és Stan II. 8.00 Eperke és barátai II. 8.20 Én kicsi pónim 8.40 Thomas, a gőzmozdony 8.50 Pat és Stan II. 8.55 Mondókák 9.00 Bori Bari 9.05 Noddy kalandjai Játékvárosban II. 9.15 Találjuk ki együtt, apu és én! 9.30 Én kicsi pónim 9.50 Thomas, a gőzmozdony 10.00 Pat és Stan II. 10.05 Mondókák 10.10 Bori Bari 10.15 Noddy kalandjai Játékvárosban II. 10.25 Miss Mallard nyomoz 10.50 Pingu VI. 10.55 Pettson és Findusz 11.10 Yakari 11.20 Pat és Stan II. 11.25,11.35 Miss BG 11.50 Connie, a boci 12.00 Pat és Stan II. 12.05 Horseland Lovasklub 12.20 3-2-1 Ürpingvinek 13.00 Én kicsi pónim 13.20 Thomas, a gőzmozdony 13.30 Pat és Stan II. 13.35 Mondókák 13.40 Bori Bari 13.45 Noddy kalandjai Játékvárosban II. 13.55 Yakari 14.10 Pat és Stan II. 14.15,14.25 Miss BG 14.35 Horseland lovasklub 15.00 Koala Brothers. Karácsony a pusztaságban 15.45 Connie, a boci 15.55 Pat és Stan II. 16.00 3-2-1 Ürpingvinek 16.30 Nouky, Paco és tola 16.35 Rupert Maci varázslatos kalandjai I. 16.45 Kis királylány III. 17.00 Mondókák 17.05 Flipper és barátai 17.25 Pat és Stan II. 17.30 Miss Mallard nyomoz 17.50 Pingu VI. 17.55 Pettson és Findusz 18.10 Yakari 18.25 Pat és Stan II. 18.30,18.40 Miss BG 18.55 Esti mese. Connie, a boci 19.00 Pat és Stan II. 19.05 Horseland Lovasklub 19.25 3-2-1 Ürpingvinek 6.05 Ally McBeal 7.00 Forinteső 8.00 Vészhelyzet 9.00 Halálbiztos diagnózis 10.00 Gyilkos sorok 11.05 San Francisco utcáin 12.05 Baywatcb 13.10 Szívek szállodája 14.15 Halálbiztos diagnózis 15.15 Gyilkos sorok 16.20 Férjek gyöngye 16.50 Két pasi - meg egy kicsi 17.25 Will és Grace 18.00 Miért éppen Alaszka? 19.00 Szívek szállodája 20.00 Férjek gyöngye 20.30 Két pasi - meg egy kicsi 21.05 CSI. New York-i helyszínelők 22.05 Sírhant Művek 23.05 Viharos vakáció Amerikai filmdráma 1.05 CSI. New York-i helyszínelők 2.05 Sírhant Művek 2.55 Miért éppen Alaszka? 5.10 Lety, a csúnya lány Mexikói vígjátéksorozat